2014. június 30.

Ribizli-málna lekvár

Vagy írhatnám címként azt is, hogy málnás ribizlilekvár, hiszen ribizliből került bele több.

Megfogadtam, hogy mindössze 3-4 évente készítek ilyen lekvárt. Na nem azért, mert olyan rossz lett! Hihetetlenül finom. Viszont mire leszemeltem a ribizlit a száráról, azt hittem, kihullik a hajam. Hozzá kell tennem: nem vagyok a türelem mintaképe. Konyhai teendőim során szeretem ha tudok haladni, ha minden flottul megy és az előre eltervezett időn belül végzek egy adott feladattal.


A ribizli azonban nem volt valami együttműködő. A lekvárbefőzés azzal kezdődött számomra, hogy az anyukám által megvásárolt gyümölcsöt munka után kezdtem megtisztítani. Bő vízben megmostam és egy villa segítségével akartam leszemelni. Ez részben sikerült is, a főszárról lejöttek a ribizliszemek, azonban a pici zöld szárak rajta maradtak a gyümölcsön. Körülbelül fél kilónál tartottam, amikor azon gondolkodtam, hogy hagyjam így, főzzem meg a zöld szárral együtt, vagy mondjak le a ribizlilekvárról.

A helyzetet természetesen Imi mentette meg, aki mindig türelmessé válik, amikor én kezdem elveszíteni a türelmemet, mintegy egyensúlyként működve. Azt mondta, nyugodjak meg, majd ő szépen maga elé veszi azt, amit én már leszemeltem és egyesével kitépkedi belőle a pici szárakat. Nagyon kíváncsi voltam, meddig bírja, de le a kalappal előtte, a 2 kg ribizliből másfelet gyönyörűen megtisztított, a maradékot pedig csak azért csináltam végül én, hogy minél hamarabb feltehessem főni a lekvárnak való gyümölcsöket. Így pont egyszerre lettünk kész. Még jó hogy nem nagyobb mennyiségből terveztem lekvárt főzni...


Hozzávalók:
- 2 kg ribizli
- 1 kg málna
- 40 dkg cukor
- 2 csomag Dr. Oetker dzsemfix 2:1 (kihagyható)

Tehát a gyümölcsöket jó alaposan megmostam, a ribizlit szárától megtisztítottuk. Egy fazékba rétegezve helyeztem bele: egy sor ribizli, málna, kevés cukor és így tovább amíg el nem fogyott minden. Közepes lángon kezdtem főzni, majd amikor felforrt, kicsit lejjebb vettem. Sűrűn megkeverve addig főztem, amíg a gyümölcsök szétestek benne, levet eresztettek (maximum fél órát). Ekkor belekevertem a dzsemfixet és további 10 percig rotyogtattam még.


Előre kimosott-kifertőtlenített üvegbe töltöttem a forró lekvárt, celofánnal és az üveg tetejével lezártam, majd fejreállítottam mindegyiket 5 percre. Végül újságpapírba csomagolva dunsztoltam a takarók között 4 napig.

A fenti mennyiségből 7 és fél üveg lekvár készült.


És hogy mennyire jól sikerült, azt az is bizonyítja, hogy a fogadalmammal ellentétben valószínűleg készítünk még egy adagot a héten Mazsival. :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése