2012. december 28.

Karácsonyi finomságok

Véget ért a karácsony, már megint pillanatok alatt. Nem tudom, ti hogyan éltétek át, nálunk a sok program, a családi összejövetelek miatt nagyon rövidnek tűnt ez a pár nap. Egyik percben azt vettem észre, hogy a fát díszítem, a következőben pedig azt, hogy már december 27-e van.

Előtte nagyon sokat készültem, hogy minden a helyén legyen, időben elkészüljenek a sütik, ételek, mindenki megkapja az ajándékot, amire vágyik, a takarítás, rendrakás se maradjon el. Ahogy láttam, anyuék is nagy munkában voltak már karácsony előtt napokkal, sőt hetekkel.

Most egy kis képes összeállításban szeretném megmutatni, hogy mi minden került nálunk az ünnepi asztalokra, miért volt a nagy készülődés.  Receptekkel később jövök, mindennel sorban. Most a szavak helyett inkább a képek beszéljenek.


Szenteste a szüleimnél gyűlt össze a család, náluk szokott lenni az ajándékozás. A vacsora ilyenkor hagyományosan az "öntött" kifli, vagyis rakott kifli...


... valamint aki sósra vágyik, annak a töltött káposzta. Idén anyu két féle káposztát is készített. Az egyiket ebben a szép cserépedényben.


Tányérra kiszedve így nézett ki.


Másnap nagyival kibővülve szintén a szüleimnél folytattuk a karácsonyozást. Ekkor ebédre gyűltünk össze. Az első fogás tyúkhúsleves volt, benne mindenféle jóval, hússal, májjal, zöldségekkel, valamint csigatésztával.


Majd következtek a pulykás tálak. Ez az egyik. Mézes sült pulyka, vele sült töltelékkel és párolt kelbimbóval.


A másikról sajnos nem tudtam fotót készíteni, mert mire feleszméltem, szinte el is fogyott. De ezen a tányéron látszik az aszalt szilvával töltött pulykamell és a tejszínes, tepsiben sült krumpli is.


Desszertként pedig ezerféle süti közül lehetett válogatni. A kedvencem természetesen az apukám féle lúdláb torta volt...


... tele finom narancsos konyakos meggyel, amit még anyukám tett el két éve.


És ha már aput emlegetem, akkor megmutatnám a hagyományos karácsonyi mazsolás kuglófját is.


Gyönyörű, ugye? Így nézett ki felszeletelve.


Sütött még diós linzi koszorút is, amit én nagyon szeretek.


Valamint anyukámmal elkészítették a mézes krémest (mézes bélest) is.


No meg az Emma néni féle mézes puszedlit...


... és Emma néni-féle szilveszteri süteményt.


Habrolót epres krémmel töltve...


... és dió helyett mogyoróból készült "diócskát".


Mazsi és András pedig szép mézeskalácsokat készítettek, ahogyan már olvashattátok egy korábbi bejegyzésben.


Karácsony másnapján, István napon, vagyis apu névnapján nálunk gyűlt össze a család, így vártuk őket:


A menü, amit én kínáltam, a következőkből állt:

Minestrone leves, a család nagy kedvence.


Aztán lehetett választani a mézes sült oldalas közül...


.... vagy a Julia Child féle boeuf bourguignon, vagyis burgundi marharagu közül. Köretként krokettet, zöldséges bulgurt, rösztit ...


... fűszeres, tepsis burgonyát készítettem.


Vagy akár variálni is lehetett a főfogásokat. :)


 Amerikai almás pitét sütöttem desszertként.


Természetesen vaníliafagyival, melegen a legfinomabb.


Na és persze a rengeteg aprósüti is tálakra volt rendezve, úgyhogy mindenki kedvére válogathatott. A pepparkakort, a karácsonyi linzert, a csokis kekszet és a kókuszgolyót nem kell már bemutatnom.


A püspökkenyeret évente egyszer szoktam megsütni, karácsonykor.


Valamint a sport szelet is általában csak ilyenkor jut eszembe. Idén egy kicsit új formába öntöttem, vagyis a kinyújtott tésztát nem egyben hagytam, hanem karácsonyi mintákat szaggattam belőle.


 És végül, de nem utolsósorban, a darált keksz piramis került az általam készített sütik táljára.


Aki azt gondolja, hogy ez a rengeteg étel egy hadseregnek is elég lenne, az nem téved sokat. Valójában nem fogyott el minden, ilyenkor úgy tervezzük anyukámmal, hogy karácsonytól újévig nem főzünk, a maradékokat esszük.

Mi pedig a két ünnep között vendégül szoktuk látni barátainkat, akik szintén a karácsonyi menüt kóstolják meg ilyenkor. Ahogy mondani szokták: "Jövünk segíteni elpusztítani a maradékot." :)




2012. december 23.

Gyerekkorunk karácsonyai

Biztosak vagyunk benne, hogy velünk együtt, sokan a gyerekkori karácsonyok hangulatát, érzéseit próbálják felnőttként visszahozni, újra megteremteni minden évben, ahogy közeledik az ünnep. Nekünk, mindkettőnknek csak szép emlékeink vannak a gyerekkori karácsonyainkról. Szerencsések vagyunk, mert teljes családban, szülőkkel-nagyszülőkkel élhettük meg, és a szüleink mindig igyekeztek bensőséges hangulatú, nyugalmas, ajándékokban bővelkedő ünnepet teremteni nekünk.

De ami a legfontosabb: karácsonykor a szereteté volt a főszerep. Anyu és apu minden tevékenysége, az ajándékvásárlástól kezdve, a csomagolásig tele volt szeretettel, figyelemmel. És az is, ahogyan minket, kettőnket egymás szeretetére, tiszteletére neveltek még karácsonykor is. Soha, egyikünkkel sem kivételeztek, egyforma mennyiségű, értékű ajándékot kaptunk. Mindig minden játékot meg kellett osztanunk egymással. Ez nem esett nehezünkre, órákig elvoltunk ketten együtt a régi és új szerzeményekkel.

Most, karácsony előestéjén közösen idézzük fel néhány karácsonyunkat és hozzá kapcsolódó emlékeinket. Így egy picit átéljük újra azokat a szép napokat.
 

Bea:  Ez volt az első karácsonyom, tehát 1981-et írunk. Nemcsak nekem volt újdonság, hanem anyuéknak is, hogy végre szülőként ünnepelhetnek. Jó kis retro kép. Emlékszem még azokra a régi szaloncukrokra. Nem volt akkora választék mint mostanában, de én nagyon szerettem mindegyiket, főleg a konzumot. Annál soha nem lehetett tudni előre, hogy milyen ízűt veszek le a fáról. Persze, akkoriban még nem ettem, a díszek jobban érdekeltek, ahogy látom, bele is akartam kapaszkodni az egyikbe.

Mazsi: A térdeddel egy vonalban lévő csíkos dísz, még mindig megvan. Ezek szerint több mint 31 éve őrizzük féltve. :) Akkoriban még luc fenyőt vettek anyáék. :)

Bea: Persze, mert fenyőben sem volt akkora választék mint mostanában.  Lucfenyőt vagy a hosszú tűlevelűt lehetett kapni. A lucnak jobb illata volt. Emlékszel? Egyszer a saját udvaron nőtt fenyőt vágta ki apu, csak kissé elszámították magukat mert olyan hatalmas volt, hogy a fél szobát beterítette. Vagy csak mi voltunk kicsik és azért láttuk olyan óriásinak?

Mazsi: Nem, az tényleg óriási volt, mert apáék is nagyon nagyra emlékeznek. :) Minden évben emlegetik, hogy annál szebb és nagyobb fánk sosem volt. Kicsit veszélyben is érzem a kertben álló ezüstfenyőnket. :) Ó igen, ez a fenyőillat... Átjárja a testet, mint a kedves karácsonyi fények a fán és egy csendes zene. 

Bea:  Minden évben, amikor megvizsgálom a most már általad díszített karácsonyfát, felfedezek egy-egy régi díszt és olyankor mindig érzem azt az érzést, amit pici gyerekként éreztem a fa előtt állva. Nagyon sok dísz megvan még. Csak azt nem tudom, hogy még mindig a régi, 30-35 éves szaloncukor dobozban őrzik a szüleink?

Mazsi: Bizony, még mindig. Minden évben azt húzom ki abból az óriási barna kartondobozból, amit annak idején együtt szedtünk elő a ház egy eldugott sarkából, hogy díszbe öltöztessük a világ legszebb örökzöldjét. :)

Bea: Mert természetesen mindig a miénk volt a világ legszebb karácsonyfája. Ehhez kétség sem fér. :)
 

Mazsi: Hogy leszoktunk a habcsókkal való díszítésről meg annak megevéséről! Itt hány éves lehetsz? Megszülettem már? Itt már a hosszú tűjű karácsonyfa volt. :) 

Bea: Két és fél éves vagyok ezen a képen, te még sehol nem voltál akkor. Nézd csak, a fa a kiságyad leendő helyén áll. Nani ölében ülök, éppen azt mutatja, hogyan működik az a pingvin. Még emlékszem arra a játékra, nagyon viccesen totyogott. Naniról most az az emlékkép jutott eszembe, hogy december 24-e délelőtt mi a fát díszítettük éppen, amikor meghallottam, hogy ő a saját szobájában énekli a Mennyből az angyal-t. Benéztem hozzá és azt láttam, hogy vasalja a ruháinkat miközben énekli a karácsonyi dalt. :) Szegény, mindig mákos bobájkát akart készíteni karácsonyra, mi meg mindig leszavaztuk, mert nem szerettük a bobájkát.

Mazsi: Én arra emlékszem, ahogy a Csendes éj-t énekli Nani. Sokszor kértem, hogy énekeljen valami mást, mert ezt már sokszor énekelte...


Bea: Ugyanabban az évben apuval. A fát elnézve azon gondolkodtam, hogy nem emlékszem, hogy pici gyerek korunkban, hogyan díszítették fel a szüleink a karácsonyfát anélkül, hogy láttuk volna, tudtunk volna róla? Anyu azt mesélte, hogy volt olyan eset, amikor apu elvitt minket autókázni és mire visszaértünk, az "angyalok" elhelyezték a fát a szobában. Te emlékszel ilyenre?

Mazsi: Sajnos nekem sem volt tudomásom semmilyen készülődésről. Illetve nem biztos, hogy sajnos. Ez így volt csodás meglepetés, tele gyermeki izgalommal, hogy mit is hozott a Jézuska. Vagy szerinted az angyalok? Ami viszont nem változik már sok-sok éve, hogy egy bizonyos - a legszebben szóló - csengettyűvel jelzi apa és anya, hogy felmehetünk a fához, mert már ott vannak az ajándékok is. Bárki is tette oda azokat. :)

Bea: Nekem valójában nem az volt a fontos, hogy a fa díszítését ne láthassam. Hanem maga a készülődés folyamata. Talán ezért is vettem részt már kisgyerekként is a díszítésben. Nekem már az is élmény volt, hogy a számomra elérhető ágakra felhelyezem a díszt, a szaloncukrot. De volt olyan év is, amikor csak anyu díszített, én meg Szünidei Matinét néztem azon az egy csatornán, amit akkoriban fogni lehetett - ki emlékszik rá? - mert teljesen lekötöttek a rajzfilmek. Akkor nem ömlött a tévéből mindig minden, különleges alkalom kellett, hogy sugározzák Maci Lacit, a Muppet's-t, Foxi Maxit és a többieket.

Mazsi: Én a fadíszítésre is csak legalább 8 éves koromból emlékszem.. Már szenilis lennék? A legizgalmasabb rész viszont az volt, amikor apa felhelyezte a csúcsdíszt. :) 

Bea: Régen, amikor még nem cd-ről hallgattuk a karácsonyi zenéket, apa mindig beüzemelte a régi lemezjátszót és feltette a karácsonyi lemezt. Mennyből az angyal, Csendes éj szólt...


Bea: Egy évvel később, Judittal. Na meg a hajasbabákkal. Mintha tegnap történt volna, annyira előttem van, hogy mondom Juditnak: te szőke vagy, te fogd a szőke babát, enyém a barna. :) És itt még mindig a kiságyad helyén áll a karácsonyfa. De aztán...


Mazsi: Ez van ennek a képnek a hátulján. :) 1985. XII. 25. 70 éves Nagyi, 21 napos Mónika. Elég ijedten tekintek a világba életem első karácsonyán azzal az óriás cumival a számban. Nem lehetett konnyű egy ilyen kisgyerek meg egy négy és fel éves lányka mellett a karácsonyra készülni. Vagy akkor meg nem sütöttek 7-8 fajta sütit? :)

Bea: És igen! Négy és fél évesen megkaptam a legnagyobb karácsonyi ajándékomat, akit valójában a Mikulás hozott nekem: a tesómat. Onnantól kezdve nem egyedül karácsonyoztam - az "egyedül"-t nem kell szó szerint érteni - mert volt kivel megosztanom az ünneppel kapcsolatos örömöket.

Mazsi: Szóval nem is a Mikulásnak írtál levelet miattam, hanem a Jézuskának? :)

Bea: Nekem mindegy volt, hogy ki hoz téged, a Mikulás, Jézuska vagy a Húsvéti Nyúl, csak az volt a lényeg, hogy legyen egy kishúgom.


Bea: 1986 karácsonya. Megvagyunk mind a négyen: a kereszttesók és mi. 

Mazsi: Ó, a négy grácia. Nagyon tetszik ez a kockás kantáros gatyó, szerintem nagyon csini vagyok benne. :) De csodálom, hogy elbírsz és nem dőlsz fel velem, mint korábban előfordult.

Bea: Addigra már megerősödtem a sok sütitől. :) Ha már a ruhát emlegetted, nézd csak, Ági és Judit egyformába vannak öltöztetve. Hányszor fordult elő, hogy mi is egyformában voltunk, ezzel is jelképezve az összetartozásunkat? És ha jól emlékszem, nem lázadoztunk ellene, élveztük is, hogy ugyanolyan ruhánk van.

Mazsi: Rengeteg ugyanolyan ruhánk volt, és sokat közülük anya varrt. Szerintem nagyon jól mutathattunk, amikor megjelentünk valahol, főleg ha Judit és Ági is ugyanolyan ruhában volt.


Mazsi: Erre a sárga játékra tisztán emlékszem. Mondjuk most állandóan valami kacsának nézem. Vajon mikortól kezdve volt a földszint helyett az emeleten a karácsonyfa?

Bea: Én meg arra emlékszem, hogy rá volt írva, hogy GURU-LÓ. :) Ez még mindig 1986 karácsonya, szüleink akkor már építették a tetőtéri lakrészt. De akkor még nem volt olyan állapotban, hogy ott ünnepeljünk, csak a következő évben. Viszont lenne egy kérdésem! Mi jut eszedbe arról, hogy karácsonyfa számolás? :)

Mazsi: Júúúúj! A nagy versenyek!! :) Amikor mentünk keresztmamáékhoz karácsonykor Kistarcsára, számoltuk a kocsiból, hány ház ablakában látunk karácsonyfát, vagy a kertben kivilágított fenyőt! :) Neked apa segített a te oldaladon, nekem meg anya az enyémen. Micsoda izgalmak voltak azok! Mindig eszembe jut, ha sötétben autózunk valahova karácsony táján. :)


Mazsi: Itt még azt hittem, egyszer szemész orvos leszek, így kezdetnek majdnem kinyomtam a legújabb baba szemét. Ha bármilyen babát kaptam, akkor mindig levetkőztettem és megvizsgáltam. Látom Bea, te már akkor is valami háztartási géppel foglalatoskodsz, látszik, hogy már akkor is nagyon házias voltál. Csak nem értem, hogy hogy nem egy játék sütőt kaptál a mosógép helyett. :)

Bea: Szerintem addigra már el voltam látva a sütikészítéshez kapcsolódó dolgokkal: volt mini gyúródeszkám nyújtófával, sütiszaggatóval. És mindig ott voltam a konyhában Nani mellett. Amikor tésztát gyúrt, akkor én is kaptam egy adag lisztet, vizet, sót és kedvemre gyúrhattam. Utána amit kinyújtottam, azt a villanytűzhely platniján meg is sütöttem. Ha nem égettem oda, akkor meg is ettem.


Mazsi: No itt már az emeleten van a fa, ahol idén is állni fog. Abban a piros szélű bőröndben most is a gyerekkártyáink vannak, megtartottam emlékbe. Hogy szerettem azt a macit, ami a kezemben van! Ugrálókötelezett! Nagyon tuti volt!

Bea: Bizony, 1987-ben, bár még teljesen nem voltak befejezve az emeleti szobák, már fent karácsonyoztunk. Hú de nem szerettem eleinte ott lenni, hiányzott a jól megszokott légkör, a szülőkkel közös szoba. Lehet, hogy ezért vágok olyan savanyú képet? :) Nanitól akkor kaptuk a saját kezűleg horgolt kutyát - mindkettőnknek csinált egyet-egyet - azt tartom a kezemben. 



Bea: 1988, újra a földszinten ünnepeljük a karácsonyt. Szerintem anyuék rájöttek, hogy az emeleten túl hamar lehullik a fa tűlevele, mert fent mindig melegebb volt mint lent.

Mazsi: Orvosi előtanulmányaim ékes bizonyítéka. Lehet, hogy rossz pályát választottam? Be kellene íratkoznom az orvosira? :) Imádtam ezt a ruhámat. :)

Bea: Nekem is ugyanolyan volt, csak kék színű! Ha jól emlékszem, azon a karácsonyon azt viseltem. Látod az asztalon a két babát? Azok voltak az első "Barbie"-jaink. Azért tettem idézőjelbe, mert azok még csak utánzatok voltak. 

Mazsi: Naná, hogy látom! A piros ruhás volt az enyém. Utánuk még lett szerintem 10-20 darab Barbie-nk, amik azóta is megvannak a padláson. Szegény anyáék éjszaka, síri csendben rakták össze akkoriban a Barbie-autót nekünk. Ha jól emlékszem a Barbie-házat már velünk rakták össze, nem készen kaptuk meg. De sokat játszottunk velük.. Meg a legóval is! Sőt, nekem volt matchbox-os időszakom is. :)

Bea: Most vigyorgok magamban, mert eszembe jut, hogy egyszer húsvétkor kaptunk meg egy karácsonyi ajándékot. Szegény anya mindenféle szekrényt telepakolt meglepetésekkel és az egyik teljesen kiment a fejéből. Tizenéves korunkban történt, egy-egy horoszkópos könyv volt az elfelejtett ajándék. Csak húsvétkor jutott eszébe, amikor a téli ruháit rakta volna hátrébb, hogy a vékonyabbak kerüljenek előre. Az egyik ruhakupac alá voltak eldugva a könyvek. :)

Mazsi: Jó volt arra, hogy visszanézzük, egyeztek-e a már megtörtént események a leírt jóslatokkal. :) 

....................................................................................................................................................................

Mazsi: Remélem mindenki tudna órákat mesélni a szép emlékeiről, a finom mézeskalácsokról, a közös estékről, szánkózásokról és a szaloncukor karácsonyfáról való lecsenéséről. :)
Békés, meghitt, szeretetteljes karácsonyt kívánok minden kedves olvasónknak!

Bea: Mazsi említette a mézeskalácsot, és erről eszembe jutott még egy emlék. Bár nem mézeskaláccsal kapcsolatos, hanem egy másik ehető karácsonyfadíszről. Anyának van egy régi, csehszlovák szakácskönyve és benne egy ezer éves, házi készítésű szaloncukor recept. Nem emlékszem sajnos miből is készül pontosan, csak arra, hogy többször is megcsináltuk anyuval, nyakig csokisak, ragacsosak voltunk, utána egyesével szépen becsomagoltuk ezüstpapírba és azokat akasztottuk a fára. Milyen finomak voltak! Valószínűleg nem csak az íze miatt, hanem mert közösen csináltuk, együtt vártuk az ünnepet.
Egyik közös kedvenc karácsonyi dalunkkal, Frank Sinatra Have yourself a merry little Christmas című számával kívánok én is mindenkinek nagyon boldog, nyugalmas, pihenéssel teli karácsonyi ünnepeket!






2012. december 20.

Knédli

Na kérem, eljutottunk a malacsült legfontosabb köretéhez, a knédlihez. Ha már cseh stílusúra vettem azt a bizonyos névnapi ebédet, akkor nem maradhatott ki ez a különlegesség sem a párolt káposzta és hagymás tört krumpli sorából.

Meg kell, hogy mondjam, nagyon izgultam előtte, mert mindenfelől ijesztgettek: "vigyázz, mert nem fog megkelni, nagyon óvatosan kell párolni és csak a megfelelő ideig, mert különben nedves és ragacsos, vagyis undorító lesz a külseje." Ezek után kissé félve álltam neki, mert szerettem volna olyan finomat sütni (?), párolni (?) mint amilyent Prágában ettünk a malacsült mellé.
 

Bárkit kérdeztem, senki nem tudott bevált receptet mondani, így hát össze-vissza keresgéltem a neten. De mindegyiknél elbizonytalanodtam. Mi van ha nem lesz jó? Mi van ha nem az az igazi recept? És akkor mint egy reménysugár, megjelent előttem Andi neve és eszembe jutott, hogy ő már csinált knédlit és emlékeim szerint nagyon jól sikerült neki elsőre. Cseh vendégeknek készítette, akik nagyon megdicsérték. Így hát elhatároztam, hogy számomra övé lesz az a bizonyos tökéletes recept, amit kipróbálok.

Nem akartam eltérni tőle, úgyhogy feltett szándékom volt, hogy - bár előtte még soha nem használtam - valahonnan veszek búzasikért, méghozzá kis kiszerelésben, mert mindössze 1 evőkanálnyi kell a tésztába. Persze mindenhonnan éppen akkor fogyott el, csak 1 kg-os csomagokban árulták. Már nem is emlékszem honnan, de anyukám az utolsó pillanatban hozott egy negyed kilós csomagot, ami jelenleg negyed kiló minusz 1 evőkanálnyi menyiségben áll a kamrában. :)

Tehát a malacsültes ebéd napján vettem egy mély lélegzetet és nekiálltam a knédli készítésének, mert minden akadály elhárult előle.


Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 3,5 dl víz
- 1 tojás
- 2 dkg friss élesztő
- 1 teáskanál cukor
- 1 teáskanál só
- 1 evőkanál búzasikér

És innentől kezdve idézem Andit, mert pontosan úgy készítettem, ahogy ő:

Az élesztőt 1 deci cukros vízben felfuttattam, közben a lisztet a elkevertem a sóval, közepére mélyedést vájtam és beleütöttem egy tojást. Amikor az élesztő felfutott, ebbe a mélyedésbe öntöttem azt is, és elkezdtem dagasztógéppel dagasztani. Fokozatosan hozzáadtam a többi vizet is, majd jó hólyagosra dagasztottam. A tálat és a tésztát vékonyan beolajoztam, és egy órát hagytam kelni, ekkorra szépen kidagadt a tálból.

Andi párolóbetéten végezte el az utolsó folyamatot, nekem viszont nincs kifejezetten ilyen eszközöm, csak egy kerek, fazék tetejére illeszthető nokedliszaggató tálam, amihez tartozik egy műanyag fedő, hogy ha melegen akarunk tartani valamit, gőz fölött, akkor abba helyezhetjük bele. Így ezt most kineveztem knédlikészítő párolóbetétnek.


Körülbelül háromnegyedig töltöttem vízzel egy fazekat, ennek a tetejére ráhelyeztem a nokedlikészítő tálat. Egy ecset segítségével vékonyan kiolajoztam annak az alját.

Az időközben megkelt tésztát átgyúrtam, két cipóra osztottam, gömböket formáztam belőlük, aztán kissé ellapítottam tetejüket-aljukat. Amint a víz felforrt, az egyik bucit ráhelyeztem a párolóbetétre, lefedtem a műanyag tetővel és vártam a csodát. Figyelgettem az átlátszó műanyag tető alatt, hogyan alakul a tészta. És pontosan úgy történt minden ahogy kellett. Szép lassan megdagadt, nem vesztette el a formáját. Körülbelül 25 perc múlva kiemeltem egy vágódeszkára, az ecset segítségével vékonyan bekentem olajjal a külsejét és a gőz fölé helyeztem a második bucit. A folyamat megismétlődött.

Mire elkészült a második knédli, megérkeztek anyuék és Mazsiék és kezdhettük is az ebédet. Szerénykedjek? Nem teszem. :) Nagyon finom lett életem első knédlije. Nem lett szivacsos, nem lett ragacsos a külseje. Levegős, könnyű tésztájú köretet kaptam.


Aki megkóstolta, annak nagyon ízlett. Nekem is. Hála Andinak, pozitív végeredménnyel zárhattam a malacsültes ebéd köret részét is. És azt hiszem, tudom, hogy mire fogom elhasználni nem is olyan nagyon sokára a maradék búzasikért. :)



2012. december 18.

Sörben sült malaccomb barnamártással

Le vagyok maradva egy jó hónappal körülbelül, mert ez az ebéd még Imi névnapjára készült. Most, a szülinapja előestéjén éppen ideje, hogy megmutassam nektek, hogyan sikerült a malacsült, amit keresztapuja, Miki bácsi útmutatója alapján készítettem el.

Már régóta terveztem egy jó kis malacsültet, mert amióta Prágában ettünk egy igazán finomat, méghozzá knédlivel azóta rendszeresen felemlegettük, hogy milyen jó is volt. És olyankor mindig elgondolkodtam, hogy egyszer meg kellene próbálnom nekem is sütni egyet.

November elején eljött ez a pillanat is...


... de megelőzte egy kis nyomozás. Először neten nézegettem recepteket, aztán rájöttem, hogy a megfelelő ember Vépen keresendő, aki tudna segíteni nekem. Imi keresztanyujára, Erzsi nénire gondoltam, de ő tovább irányított Miki bácsihoz, mert szerinte az ilyen férfias húsételeket férfiember tudja igazán jól elkészíteni.

Miki bácsit sok mindenért szeretem, például az élethez való hozzáállása, a munkabírása, a sok régi története, a humora miatt, de most már a tőle kapott malacsült receptje miatt is. :) A recept amit telefonban lediktált, körülbelül így szólt:

"Fogj egy jó nagy darab malacot, a legjobb ha az orra és a füle is benne van (ő tényleg szereti az ilyen "alkatrészeket" is), aztán nyisd ki a konyhaszekrényt, a benne található mindenféle fűszerrel jó alaposan szórd be a húst, tűzdeld meg a bőre alatt sok szalonnával, hagyd egy éjszakán át állni a hűtőben, majd másnap öntsd fel sörrel, sütés közben időnként kenegesd meg szalonnával a bőrét és süsd meg puhára-pirosra."

Szóval ő ilyen. Emlékszem, tavaly, amikor a 30. szülinapomra Imi meglepetésbulit szervezett - méghozzá Vépre hívta a barátokat - , Miki bácsi egész nap a szomszédba mászkált át, mert ott készítette bográcsban, titokban a bulira a pincepörköltet. Imádom őt. :) 


Kicsit továbbgondoltam ezt a jó kis receptet és minimális finomítással nálam így nézett ki:

Hozzávalók a malacsülthöz:
- 2,5 kg bőrös malaccomb
- 1 liter sör
- 1 jó darab kenyérszalonna
- őrölt kömény
- őrölt bors
- só
- pirospaprika
- majoránna
- olaj

Nem azért nem használtam hozzá több fűszert, mert csak ennyi található a konyhaszekrényemben, hanem mert úgy gondoltam, hogy a sör lesz a lényeg. 

Anyukám hentesétől gyönyörű darab húst kaptam, ezúton is köszönöm neki.

A malaccomb bőrét több helyen bevágtuk A fűszereket olajban elkevertem és jó alaposan bekentem vele a hús mindkét oldalát, különösen ott ahol be volt vagdalva a bőre. Belefektettem egy mély sütőedénybe és ráöntöttem fél liter sört. Ezután mehetett be a hűtőbe és körülbelül 2 óránként megfordítottam a pácban a húst, hogy mindenhol érje. Egy éjszakát hagytam pihenni. Természetesen éjjel nem forgattam, de reggel az volt az első dolgom, hogy ismét megfordítottam.

Körülbelül egy óra után előmelegítettem a sütőt 250 fokra, a húst bőrével felfelé helyeztem a tálban. A bőrét alaposan bekentem szalonnával. Mellészórtam 2 fej felszeletelt hagymát, majd lefedtem az edényt és betoltam a sütőbe. Hosszú ideig nem volt dolgom a malaccal.


Amíg sült, elkészítettem a köreteket: hagymás tört burgonyát és vörösboros párolt lilakáposztát terveztem mellé, valamint knédlit. Ez utóbbi a következő bejegyzés tárgya lesz, hiszen számomra különlegesség, megérdemel egy különálló posztot.

Imi úgy emlékezett, hogy Prágában valamilyen szószt is ettünk a hús mellé - bevallom őszintén, én ezt teljesen elfelejtettem már - amiről csak annyit tudott, hogy barna színű volt. Nekem egyből a barnamártás ugrott be, úgyhogy meg is kerestem a receptjét és megcsináltam.

A Mindmegettén Dzsafi leírása tetszett meg legjobban, így az alapján készítettem el a saját verziómat, a következőképpen:

Hozzávalók a barnamártáshoz:
-  kb. fél kiló karajcsont darabolva
- 1 sárgarépa
- 1 fehérrépa
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 kisebb zellergumó
- 1 kis konzerv paradicsompüré
- 2-3 gerezd fokhagyma
- 3 evőkanál liszt
- 2 csapott evőkanál cukor
- őrölt bors
- kakukkfű
- só
- olaj
- 2 liter víz

Szóval Dzsafi borjúcsontot ír, gondolom eredetileg így szól a barnamártás receptje, de nekem csak sertés karajcsontom volt a mélyhűtőben, abból is kb. fél kilónyi így abból készítettem a szószt.

Az olajat felhevítettem, majd hozzáadtam a csontot és megpirítottam rajta. A zöldségeket a fokhagyma kivételével felszeleteltem, rászórtam a csontra, ezt az egészet meghintettem cukorral és karamellszínűre pirítottam. Belekanalaztam a paradicsompürét, kevergetve tovább pirítottam. Felöntöttem 2 liter vízzel, zúzott fokhagymával, sóval, kakukkfűvel és borssal fűszereztem. Felforraltam, aztán közepes lángon 3 órán keresztül főztem.

A végén egy teflonserpenyőben a lisztet szárazon megpirítottam, hozzáadtam a zöldséges csontléhez és jól kiforraltam, besűrítettem, átszűrtem. Nem sok mártásom maradt, legalábbis én azt hittem, kevés lesz. De kiderült, hogy bőven elég. Kb. 5-6 dl lehetett.


De vissza a malckához. Körülbelül félpuha lehetett a hús, amikor úgy gondoltam, kevés lesz a szaftja a további sütéshez, így aláöntöttem még fél liter sört. Félóránként szorgalmasan kenegettem a bőrét szalonnával, locsolgattam - főleg a bőrében a bevágásokat - a szaftjával. És közben alig vártam, hogy elkészüljön, hogy megkóstoljam, mert isteni illata volt. Lefedve sütöttem végig.

Nagyjából 3 óra után teljesen puhának, omlósnak éreztem a húst, ekkor fedő nélkül sütöttem még kb. 15-20 percet, nagyon figyelve, hogy nehogy megégjen a bőre, ami egyébként szép pirosas-barna volt már, csak ropogósra akartam sütni.

Ahogy elkészült, átemeltem egy tiszta, alacsony peremű sütőtálba - nem volt könnyű, mert szinte szétesett a hús annyira megpuhult - és úgy tálaltam.


Gyönyörűen lehetett szeletelni, egyáltalán nem száradt ki a hús. Szaftos és ízletes volt, első próbálkozásra nagyon meg voltam elégedve magammal. A barnamártást külön tálban kínáltam mellé, mindenki annyit locsolt rá, amennyit szeretett volna. Elfogyott az utolsó falatig, és számomra ez a legnagyobb dicséret.

Karácsonyra is szívesen ajánlom ezt a finom malacsültet, garantált a siker. És nem hátrány az sem, hogy a kisült zsírját kihűtve friss kenyérrel, lilahagymával napokig lehet enni...