2012. június 30.

Snidlinges-sajtkrémes és spenótos fánkocskák

Szülinapokat ünnepeltünk ma, ugyanis apukám holnap lesz 63 éves, anyukám pedig kedden 58. Kerti sütögetést terveztünk. Mondanom sem kell, olyan meleg volt, hogy a húsok egészen biztosan megsültek volna akkor is, ha csak a napra kirakjuk őket. Anyuék ezer féle kajával készültek, én pedig egy salátával és ezzel a sütivel.

Valami sósat szerettem volna, hiszen a cseresznyés sütemény amit anyuék sütöttek és a két vödör jégkrém éppen elég édesség volt. Nem tudom hol láttam hasonló kis fánkokat, de ez egyszer nagyon megfogott engem és régóta tervezgettem, hogy megcsinálom. De mivel elég macerásnak gondoltam, mindig csak tologattam. Azonban most eljött a megfelelő alkalom.


A mai napon mindössze arra volt időm, hogy megtöltögessem a fánkokat, ezért a tésztáját is megsütöttem tegnap és a krémeket is elkészítettem. A tésztához a jól bevált képviselőfánk receptemet használtam. Ebben még soha nem csalódtam.

Hozzávalók:
- 10 dkg vaj
- 15 dkg liszt
- 4 tojás
- 2,5 dl víz
- 1 csipet só

A vizet a vajjal és a sóval felforraltam, majd hozzáadtam a lisztet és kevergetve addig pirítottam, amíg az edény alján fehér réteg képződött. Ezután a masszát langyosra hűtöttem.
A tojásokat egyenként beledolgoztam a tésztába. A következőt mindig csak akkor adtam hozzá, amikor az előzőt teljesen felvette a massza.

Ezután a tésztát csillagcsőrös habzsákba kanalaztam - nem túl barátságos munka, mert ragad utána minden - és sütőpapírral bélelt sütőlapra a diónál kisebb halmokat nyomtam belőle.

200 fokra előmelegített sütőben kb. 10-15  percig sütöttem. A végére szépen megpirultak és megnőttek a halmok. Két tálcányi adag lett belőle. Amikor kihűlt, lefedtem a sütit, hogy másnapig ne száradjon ki.


A krémek leírásával kissé bajban vagyok, mert nagy részét csak úgy "érzésre" öntöttem bele. De megpróbálom érzékeltetni, hogy milyennek kellene lenni, hátha úgy eltaláljátok ti is az arányokat.
Először is megcsináltam az alapkrémet, ebből lett aztán a két féle verzió.

Hozzávalók az alapkrémhez:
- kb. 5 dkg vaj
- 2 evőkanál liszt
- 1,5 dl tej
- 32,5 dkg ömlesztett natúr krémsajt (tégelyes vagy tömlős, bármilyen)

A vajat felolvasztottam, belekevertem a lisztet és picit megkapattam. Felöntöttem a tejjel, felforraltam majd hozzáadtam a krémsajtot, jól összekevertem.

Hozzávalók a spenótos krémhez:
- 5 evőkanálnyi az alapkrémből
- negyed zacskó mirelit spenótkrém (a fél kilósból, felolvasztva)
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt bors
- tej + liszt a sűrítéshez.

Az alapkrémből kivett 5 evőkanálnyit feltettem egy edényben melegedni, hozzáadtam a spenótkrémet, belenyomtam a fokhagymákat, sóval, őrölt borssal ízesítettem, felforraltam. Viszont mivel hígnak éreztem a tölteléket, ezért egy edényben elkevertem tejet liszttel, méghozzá olyan arányban, hogy sűrű palacsintatészta állagú tej-liszt keveréket kapjak. Ebből annyit öntöttem a spenótos krémhez, szinte már alig bírtam kavarni, olyan sűrű lett - mivel ezzel összefőztem-forraltam a spenótos krémet. És mehetett hűlni. :)

Hozzávalók a snidlinges krémhez:
- a maradék alapkrém
- 8-10 szál snidling
- só
- őrölt fehérbors
- tej + liszt a sűrítéshez

Az alapkrémet szintén melegíteni kezdtem, sóval, fehérborssal ízesítettem. Hozzáadtam az apróra vágott snidlinget.
Mivel ezt is elég hígnak éreztem, megismételtem az előző sűrítési folyamatot. Majd szintén mehetett hűlni. :)


Másnap ketté vágtam a fánkocskákat úgy, hogy legyen egy alsó része és egy kalapkája. Csillagcsőrös habzsákkal megtöltöttem őket a két féle krémmel (egy fánkba csak egyféle krém ment), majd megszórtam reszelt sajttal és ráhelyeztem a kalapjukat. Tálcára rendeztem, jól lehűtöttem és lehetett tálalni. Nagy sikert aratott. :)



2012. június 29.

Mákos guba kontra bobájka

Lehet, hogy karácsonyra kellett volna tartogatnom ezt a bejegyzést, de nem bírtam várni vele.Egyrészt azért, mert sok emberrel ellentétben, én nem csak karácsonykor vagyok képes megenni a mákos gubát, hanem év közben is többször. Például egy jó kis tartalmas leves mellé, ahogyan múltkor is: a menü lencseleves volt mákos gubával.


Másrészt azért, mert megtaláltam ezt a képet és erről eszembe jutott, a bobájka. Mindjárt elmesélem, hogy mi is az, de előbb a képről mondanék pár dolgot. Mazsi, Nani és én vagyunk láthatók rajta 1987 karácsonyán. A tesóm ekkor volt két éves,  ekkor készült el a ház felső szintje, ami utána a mi kettőnk lakrésze lett. Illetve csak félig-meddig volt kész, ahogyan látható a tapétázás még hagyott maga után kívánnivalót. Eleinte nagyon nem szerettünk "fent" lenni a tesómmal, olyan idegennek éreztük a környezetet. Amikor lehetett, mentünk "le" a szüleinkhez és Nanihoz. De aztán megbarátkoztunk vele, kialakítottuk magunknak a saját kis világunkat, birodalmunkat. Mazsi a mai napig ott lakik és továbbra is övé a felső szint. :)

A képen látható egy horgolt kutya is Mazsi és közöttem. Ezt Nani csinálta nekünk karácsonyra, mindketten kaptunk tőle egyet-egyet. Én nagyon szerettem azt a kutyát. Nem tudom, megvan-e még valahol.


És hogy hogyan kapcsolódik ez a kép és a mákos guba a bobájkához? A karácsony a közös pont. Ahogy már említettem, Nani Abaújszántóról származott. Náluk a hagyományos karácsonyi menü a halászlé és a mákos bobájka volt. Szegény, elég sokszor próbálkozott vele, hogy elfogadtassa velünk is, de elég nagy ellenállásba ütközött. Apun kívül senki nem szerette a halászlevet, a bobájkát meg... talán egyszer vagy kétszer sikerült megkóstoltatni velünk, de nem rajongtunk érte, túlságosan édesnek, töménynek találtuk.

Nem összetévesztendő a mákos gubával! A bobájka fő jellemzője ugyanis, hogy egy dagasztott, kelt tésztából készül nem kifliből. Miután megkel a tészta, csíkokat kell sodorni belőle, majd kisebb darabokra felvágni. Ezután megsütni tepsiben, darált mákkal, porcukorral megszórni és mézet csurgatni rá. Nem egy könnyed édesség, na. A pontos receptet nem tudom, de majd ha egyszer összeszedem magam hogy újra megkóstoljam, megsüssem, utánanézek és leírom.

A karácsonyi menü miatti harcok elkerülése végett anyuék kitalálták, hogy bobájka helyett egy úgynevezett öntött kiflit készítenek, aminek az alapja tulajdonképpen a kifliből készült mákos guba, csak fel van tuningolva egy kis meggyel vagy rumosmeggyel és a teteje be van vonva tojásfehérje habbal és így sül meg együtt. Ez nagyon bevált, azóta is ezt esszük szentestén.


A hétköznapokon pedig csak sima, "alap" mákos gubát szoktam készíteni, méghozzá így:

Hozzávalók:
- 8 db szikkadt kifli
- 1,2 liter tej
- 3-4 tojás
- 10 dkg cukor
- vaníliás cukor
- vaj
- darált mák
- porcukor

A szikkadt kifliket felkarikázom, félreteszem egy mély edényben. A tejet felmelegítem és belecsurgatom a tojássárgájával habosra kevert cukrot és vaníliás cukrot. Nem szabad felforralni, mert összeugrik a tojás a tejben. Még így forrón ráöntöm a kiflire, jól összekeverem és hagyom, hogy teljesen magába szívja.

Közben összekeverem a darált mákot a porcukorral. Nem tudok mennyiséget írni, csak úgy érzésre szoktam önteni. Van amikor kicsit mákosabbra sikerül a guba, van amikor kevésbé - ahogyan a mostani fotókon is látható.

Egy kivajazott mély jénai tálba beleszedek egy réteg tejes kiflit, megszórom a mákos keverékkel, majd újra kifli jön és újra mák. Addig folytatom amíg el nem fogy, lényeg, hogy a tetején a mák zárja a sort. Megszórom vajdarabkákkal, lefedem az edényt és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20-25 percig sütöm. Akkor szoktam kivenni, amikor látom az üvegedényen keresztül, hogy az oldala már szépen megpirult. Szeretem a ropogós részeket. :)


És utána napokig ezt esszük, ahogyan a mellé készült laktató leveseket is. Mert pl. gulyáslevesből, lencselevesből, bablevesből nem lehet csak egy napra elegendő adagot főzni.



2012. június 27.

Saláta, ahogy éppen megkívántuk

A múlt héten úgy döntöttünk Andrással, hogy a szombati vacsora valami könnyű lesz. Gondolkodtunk egy-egy jó nagy szelet dinnyén, meg azt hiszem a makarónin, de inkább egy kis "zöld" mellett döntöttünk, és salátát gyártottunk szombat este, a saját szájízünk szerint. Igazából egy salátát nem nagyon lehet elrontani, ha azt teszi bele az ember, amit meg akar enni, de azért lássuk ennek a hozzávalóit:

1 fej jégsaláta
4 db paradicsom
2 db paprika
5-10 dkg trappista sajt
5-10 dkg füstölt sajt
1 egész csirkemell
görög fűszerkeverék
olaj a páchoz
Cézár salátaöntet 240 ml-es
4 szelet kenyér




Előkészület gyanánt a csirkemellet András felvágta kockákra, majd a görög fűszeres olajba forgatva hűtőbe tettük pácolódni. 
Amikor már igencsak megéheztünk - néhány órával később -, felkockáztuk a zöldségeket, és a sajtokat a jégsalátát összetépkedtük, és kevés olajon megpirítottuk a csirkemell kockákat. 
A darabos zöldségeket összeforgattuk, majd meglocsoltuk a salátaöntettel, ami véleményem szerint kicsit sok volt erre az adagra. 


Ezt követően tányérra szedtünk a salátából és a csirkéből, és hogy ne legyen ennyire fogyókúrás a vacsora, egy kis pirítós kenyérrel fogyasztottuk.



2012. június 25.

Joghurtos eperleves mentás-lime-os túrógombóccal

Az eper sajnos már az utolsókat rúgja az idei szezonban, ezért még gyorsan kihasználjuk, hogy lehet kapni a piacon és felhasználjuk erre-arra. Sütibe, levesbe, vagy csak úgy önmagában. Ha extra élvezetre vágyunk, tejszínhabot is adunk hozzá, na meg porcukrot. És aznapra már el is intéztük a napi maximálisan bevihető kalóriamennyiséget. :)

Igaz, hogy ma szinte kora őszi időjárásunk van, de egy-két nap múlva már újra valamilyen hűsítőért fogunk könyörögni. Például ezért a levesért. Anyukámék egy népszerű gasztrobloggert hívtak segítségül, méghozzá Vrábel Krisztinát, aki a Dolce vita blogot szerkeszti, ezen felül pedig a Nők Lapja konyha rovatában publikál időről-időre. Én minden héten megveszem a Nők Lapját, aztán anyukámnál landol, aki mindig kivágja a recepteket belőle és összegyűjti egy dossziéban. Ha valami nagyon felkelti a figyelmét, akkor azonnal meg is csinálja. 


Ez az eperleves a két vagy három héttel ezelőtti számban jelent meg, ahol Krisztina finomabbnál-finomabb epres édességeket mutatott meg nekünk. Leírta, hogy milyen trükkökhöz kell folyamodnia, hogy nagyobbik fiacskája megegye az epret, ezzel ötletet adva más anyukáknak, ha netán válogatós lenne gyerekük.

Az én drága jó anyukámnak két felnőtt gyereke van plusz még apukámat is hozzászámolhatjuk és a férj/barát státusban lévő férfiembereket is. Tehát nálunk már nem kell trükköket bevetni, hogy megegyük a nyers zöldséget és gyümölcsöt, de nem állunk ellen, ha ilyen különlegességeket tesz le elénk az asztalra.

Illetve én ellenálltam, egyszerűen nem tudtam megkóstolni, mert előtte ebédeltünk az Árnyasban és egy kétszemélyes Krúdy-féle húsleves, majd egy hagymás rostélyoshoz hasonló pácolt marhahátszín és végül egy epres tiramisu után képtelen voltam enni belőle.:( De Imi hősiesen megkóstolta és azóta is emlegeti, hogy milyen finom volt. Már bánom, hogy én nem kértem belőle.


A recept nagyon egyszerű, tényleg kánikulára való, amikor az embernek még a tűzhelyet sincs kedve nagyon bekapcsolni, mert annak a melege is elviselhetetlen.

"Hozzávalók:
- 25 dkg túró
- 1 evőkanál cukor
- 1 tojás
- 1 db lime
- 1 kis csokor friss menta
- 7-8 dkg búzadara
- 50 dkg eper
- 3 dl natúr joghurt
- 4-5 evőkanál méz

A túrót keverjük el a cukorral, a tojással, a lime reszelt héjával, az aprított mentával és a búzadarával. Hagyjuk állni a masszát 20-30 percet, majd formázzunk belőle apró gombócokat és főzzük ki lobogó vízben. 

A leves főzés nélküli, tálalás előtt 2-3 órával készítsük elő majd hűtsük le. Az epret turmixoljuk le a joghurttal és a mézzel és 1 liter vízzel. Facsarjunk hozzá ízlés szerint lime-levet. A hideg levesbe tálalás előtt szedjük bele a kihűlt gombócokat." - írta Vrábel Krisztina.

Díszítésként szórhatunk bele friss mentalevélkéket. Ennyi az egész. Biztos siker kisgyerekeknél, de felnőtteknél is!

És ha már eper, szeretném megmutatni az egyik kedvenc táskámat, amit nyáron szoktam hordani.



Amilyen kicsi, olyan sok minden fér bele. Gondolom, Imi nem véletlenül választotta ezt nekem jó néhány évvel ezelőtt. Amellett, hogy tudta, hogy tetszeni fog, mert szeretem az epret, funkcióját tekintve olyannak kellett, hogy legyen, hogy beleférjen az ő cucca is, ha együtt megyünk valahova... :)





2012. június 21.

Eperlekvár

Most pedig megmutatom nektek a két héttel ezelőtti eperlekvár befőzés eredményét. Néhány évvel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni magamról, hogy befőtteltevős-lekvárbefőzős háziasszony legyek. Mindig azt gondoltam, hogy az hatalmas macera, napokat elvesz az életemből. Meg különben is: úgysem sikerülne.


Meggyőződésemet az is erősítette, hogy emlékeztem az alábbi fotóra. Apai nagymamám - szegény már régen meghalt - Nani látható rajta jobbról, húga, Juliska néni pedig balról. Nani együtt élt velünk Pesten, Juliska néni pedig Budán lakott, ez a fotó mégis "otthon" készült róluk. Az otthon Abaújszántót jelenti, ezt a Miskolc melletti városkát. Négy fiútestvérükkel együtt onnan származtak, ott voltak a gyökereik. Amikor csak lehetett hazalátogattak. Apukám is sok időt töltött ott gyerekkorában, találkozott az unokatestvéreivel, együtt játszottak. Emlékszem, egyszer - talán hat éves lehettem - kézen fogott, felültetett a vonatra és nekivágtunk kettesben az útnak. Elvitt Szántóra, mert meg akarta látogatni a rokonait és vitt magával engem is. Jó kis kalandként éltem meg azt a napot. :) Nani valószínűleg beteg volt akkor, azért nem jött velünk.

Ha jól gondolom, ez a fotó a hatvanas években készülhetett. A szántói szilvásban éppen érett a gyümölcs, lekvárt kellett hát főzni belőle. És a hagyományos szilvalekvár üstben készül, kint a szabadban. Hosszú órákon át tart az előkészítés, főzés, kevergetés, míg végül a lekvár eléri a megfelelő állagot, ízt, illatot. Az igazi szilvalekvár sűrű, kemény és nagyon finom. Nekem sajnos mégsem lenne türelmem előállítani.


Még jó, hogy Andi és Csincsilla rávilágítottak, hogy lehet egyszerűbben is. Ráadásul Andinak többféle lekvárját is sikerült megkóstolnom és annyira ízlettek, hogy egy nyáron nekiálltam és életemben először lekvárt főztem. Eperből. És sikerült. Ez annyira felbátorított, hogy utána meggyből, barackból, szederből is tettem el.

Na persze a mi lekvárjaink nem készülnek időtlen időkig. Ennek megfelelően nem is sűrűk, kemények, viszont finomak. Sok helyen megdicsérték már, nem egyszer ezt ajándékozzuk kollégáknak, barátoknak. Sosem teszünk el hatalmas mennyiséget, inkább több féle gyümölcsből kevesebbet, hogy legyen választék.

Valamint még egy dolog, amivel gyorsítjuk a folyamatot: úgy lenne az igazi, ha a gyümölcsöt mi szüretelnénk le a fáról, bokorról, de sajnos ehhez is lusták vagyunk. Viszont anyukámnak van egy jól bejáratott újpesti piaca, ahol mindig kiváló minőségű gyümölcsöt sikerül vennie. És megvan az a trükkje, hogy hét közben vásárolja meg, így mindig olcsóbb mintha hét végén tenné meg. 


Azon a régi képen az látható, hogy Nani a húgával együtt készíti a lekvárt. Nincs ez másképp nálunk sem, a befőzés közös program Mazsival. Olyankor együtt lehetünk, beszélgetünk és az alkotás folyamatát is együtt éljük át. Jól érezzük magunkat.

A befőzés úgy kezdődik, hogy előző nap felmászok a padlásra, kinyitom a titkos dobozaimat, amikben a különböző méretű elmosott, tiszta üvegeket tárolom. Elgondolkodom, hogy mennyire lesz szükség, kiválasztom a legjobbakat (mindig a legjobbakat, úgyhogy év végére már a kevésbé szépek is legjobbnak minősülnek), majd egy éjszakára beáztatom mosogatószeres vízbe a tetejükkel együtt. Biztos ami biztos, legyenek teljesen lefertőtlenítve. Másnap elmosogatom az üvegeket, tetőket és fejjel lefelé ráállítom egy tiszta konyharuhára. 

Az epret egy pénteki napon főztük be. Jött a tesóm két nagy doboz gyümölccsel, ami végülis 4,5 kg volt. És nekiálltunk.

Hozzávalók:
- 4,5 kg eper
- kb. 30 dkg cukor
- 1 csomag Dr. Oetker dzsemfix szuper 3:1 (ez csak alibiből, lejjebb leírom, hogy miért)

Na és egy anyuka, aki nagyon szép és édes epret vásárolt a piacon, egy tesó, aki segít a lekvárkészítésben, meg egy férj, aki pont az eper darabolása közben ért haza a munkából, és az éhes sógornőjének vacsorát készített és amíg a sógornő evett, addig befejezte helyette a gyümölcs tisztítását. :)


Tehát epret többször átmostuk, lecsöpögtettük. Mazsi tisztította, én daraboltam. Egy jó nagy lábasba helyeztük, időnként megszórtuk egy maréknyi cukorral. A darabolás egyébként a legunalmasabb része az egésznek, bár látni, hogy haladunk vele, mégis úgy érezzük, hogy soha nem érünk a végére.

Amikor mégis, akkor feltettük a lábast a gázra és fedő nélkül főzni kezdtük az epret. Mivel elég nagy esők voltak azon a héten, sajnos nagyon sok levet eresztett. Néha megkevergettem, kóstolgattam, de összességében nem tettem bele több cukrot mint 30 dkg. Amikor eléggé összeesett az eper és már kezdte elfőni a nagyja levét, fogtam a botmixert és néhányszor belemerítettem. Nem pépesítettem össze az egészet, mert szeretem, ha a gyümölcs darabos a lekvárban. Csak egy kissé besűrítettem ezzel.

Nagyjából 1 óra főzés után beleszórtam a dzsemfixet. És hogy miért alibiből kerül a lekvárjainkba? Mert tulajdonképpen sosem annyit teszünk bele, amennyit a leírás szerint kellene ahhoz a mennyiségű gyümölcshöz, és nem is úgy főzzük bele, ahogy kellene. Nem akarjuk zselésíteni a lekvárt. Ezekben a dzsemfixekben van egy minimális mennyiségű tartósítószer és azzal, hogy hozzáadjuk ezt is a gyümölcshöz, megnyugtatjuk magunkat, hogy nem romolhat meg, hiszen van benne tartósítószer! Ami persze semmi, de azért a biztonságérzetet megadja. :)

Kb. 15 percet főztem még a dzsemfixszel együtt a lekvárt, aztán egy lábasba 3 ujjnyi vizet töltöttem, beleállítgattam az üvegeket és amikor eléggé átmelegedtek - hogy a forró lekvár miatt ne pattanjon szét az üveg - belemeregettem a kész lekvárt. Mehetett a celofán és a gumi a tetejére, majd rá a fém fedő. Aztán 5-6 percre fejreállítottam az üvegeket, ezzel teljesen csírátlanítottam a belső részt. Majd újságpapírt csavartam köréjük és 4 réteg paplan, pléd közé dugdostam dunsztolódni.


Néhány nap múlva átvittem az üvegeket Mazsinak. Ő a legkreatívabb a családban, így a díszítés rá várt. Saját készítésű vászonkalapkákat kaptak és cimkéket is nyomtatott rájuk. Nagyon csinosak lettek. :)

A fenti mennyiségből 9 db kis üveg lett (kb. 3 dl-esek).





2012. június 20.

Gombás sertéskaraj rétesbatyuban

"Erősen fűszeres, a hagymáéhoz hasonló ízű, finom fűszernövény. Főzni nem szabad, közvetlenül tálalás előtt adjuk az ételhez. Nemcsak ízesíti az ételt, de díszíti is, ráadásul nagyon jó étvágygerjesztő és gyomorerősítő. Főleg a krumplit, babot, borsót, a húsleveseket, salátákat, sülteket, tojásételeket, szendvicseket, a túrót és a lágy sajtokat, valamint halételeket és mártásokat ízesítenek vele." - mondta a Wikipedia a metélőhagymáról, más néven snidlingről.

Ezúttal a díszítés funkciója kerül előtérbe egy olyan ötletes ételnél, amit nem én készítettem el, hanem a szüleim. Anya nézte ki a Mindmegette oldalról, amit előszeretettel kutat minden héten.



Lássuk a hozzávalókat és a receptet!

Hozzávalók:
25 dkg gomba 
1 fej vöröshagyma
8 szelet csont nélküli karaj
8 db réteslap
pár szál snidling

őrölt fehérbors
pirospaprika
kakukkfű
rozmaring
olaj
pár evőkanál tejföl



A megtisztított vöröshagymát felkockázzuk és 2-3 evőkanál olajon megpirítjuk.  A tűzről lehúzva meghintjük a pirospaprikával és elkeverjük (így biztosítva van az, hogy ne keseredjen meg). Visszatesszük a tűzre és rádobjuk a megpucolt, apróra vágott gombát. Megszórjuk őrölt fehérborssal, kakukkfűvel, rozmaringgal és sózzuk. Fedő alatt addig pároljuk, amíg el nem fő a leve. Kicsit hagyjuk kihűlni.

A karajszeleteket kissi klopfoljuk ki, sózzuk, borsozzuk, majd kevés olajon süssük elő mindkét oldalukat. Tartsuk melegen addig, amíg a réteslapokat előkészítjük.

1-1 réteslapot használunk fel 1-1 batyuhoz, mégpedig úgy, hogy a lapot félbe, majd ismét félbe hajtjuk (hajtások előtt kenjük meg kevés olajjal elkevert tejföllel), tehát 1/4 lapunk marad. Ennek a közepébe helyezünk el 1-1 szelet húst, és rákanalazunk a gombából. Összefogjuk a réteslap négy végét, összecsavarjuk és snidlinggel összekötjük. A tetejét is kenjük meg olajos tejföllel.

Tűzálló tálba sorakoztatjuk a batyukat és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt pirosra sütjük.





Mi rántott sajttal és rizibizivel ettük. Nagyon jópofa és ízletes ebéd! 



2012. június 18.

Magyaros zöldborsófőzelék

Íme a "piros" borsófőzelék. Vagyis magyaros, mert pirospaprikával készül. A lecsónál említettem, hogy Mazsi nagyon finom házi pirospaprikát tud vásárolni minden évben, így amibe lehet, bele is főzöm.

Persze gyerekkoromban fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen borsófőzelék is, hiszen otthon is és az oviban is a hagyományos, tejfölös-tejes habarással készült "fehér" változatot készítették. A magyaros nálunk akkor került terítékre, amikor kezdő háziasszony koromban Imi elé raktam néhányszor az általam ismertet és időnként rákérdezett, hogy csinálok-e olyant ami pirospaprikás, mert ő azt ismeri.


Mivel anyukámtól nem tudtam tanácsot kérni ez ügyben, Imi drága keresztanyujához, Erzsi nénihez fordultam. Imádom őt és imádom a főztjét, de amikor főzési tanácsot kell(ett) kérnem tőle, mindig félve tettem és amikor lehetett, elkerültem ezt a szituációt. Hogy miért? Nem, nem azért, mert nem segítőkész. Dehogynem! Nagyon is! A kezdő háziasszony büszkesége nem engedte. A "majd én megmutatom, hogy egyedül is boldogulok". A kisebbségi érzés sokszor dolgozik bennem és olyankor dacból egyedül akarok teljesíteni. Egyszer ezért szerintem "sikeresen" meg is sértettem Erzsi nénit, bár ő azt mondja, hogy nem. Na ezt a történetet majd a vadasnál írom le, mert oda tartozik.Valamint Erzsi néniékről, a vépi rokonságról is mesélek majd még sokat - képekkel illusztrálva. :)

Tehát, sok-sok évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy a magyaros zöldborsófőzelék titkait Erzsi nénitől szeretném megtudni. Ő pedig készségesen elmondta nekem, hogy hogyan készíti. Nagyjából így szólt, ahogyan most leírom, bár az évek alatt szerintem módosítottam az ő receptjén valamennyit.


Nagyon fontos bele a friss petrezselyem. Ez a karakteres ízű fűszernövény az egyik kedvenc fűszerem, így nem csoda, hogy egy terebélyes kis bokornyi metélőpetrezselyem növekedik az ablakpárkányon és
várakozik a további felhasználásra. A borsófőzelékbe is került belőle. A petrezselyem mögött bazsalikomot láthattok. 

Két személyre az alábbi mennyiségeket szoktam felhasználni:

- 1/2 kg zöldborsó (mirelit vagy friss, tisztított állapotban mérve)
- 1/2 evőkanál étolaj
- 1 evőkanál liszt
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- só, cukor ízlés szerint
- 1,5 evőkanál tejföl
- víz
+ tej, ha szükséges a végén higítani


Bár zöldborsószezon van, bevallom töredelmesen, hogy mirelitet használtam. Most egy kis reklám következik: a Penny Marketben és a Lidl-ben nagyon finom fagyasztott cukorborsót lehet kapni, jó áron. Még sosem csalódtam bennük. Zsenge, pillanatok alatt elkészül, úgyhogy pont egy munka utáni vacsorakészítéshez megfelelő.

Tehát az olajat felhevítettem egy lábasban, rádobtam a borsót, átkevertem és fedő alatt néhány percig pároltam. Ez után megszórtam liszttel és kevergetve kissé megpirítottam rajta. Jöhetett a pirospaprika, kb. fél perc alatt átforgattam az egészet. Majd felöntöttem annyi vízzel, hogy bőven ellepje a borsót. Lefedtem és közepes lángon hagytam puhulni. Negyed óra múlva a megdagadt liszt- és pirospaprika miatt már egészen besűrűsödött, valamint a borsó is megpuhult. Ekkor belekevertem a tejfölt, ízesítettem sóval, pici cukorral  és hozzáadtam az apróra vágott petrezselymet. Ha túl sűrű, tejjel szoktam beállítani megfelelő állagúra.

Mindennel együtt kb. fél óra az elkészítése. Már ha nem friss borsóból főzöm. :)




2012. június 14.

Ribizlis muffin rém egyszerűen

Kedves Mindenki!

Én egy rövidebb bejegyzéssel kezdeném, még félve ragadok billentyűzetet, hiszen Bea mögött már rengeteg történet és recept van, nekem csupán gyenge próbálkozásaim voltak. Ezúton is elnézést, ha esetleg nem lennék követhető. Ennél a receptnél azonban ez nem fordulhat elő. :)

Hogy ne érjen véget a recept olvasása egy mondattal, előtte elmesélném, hogy az első süteményemet évekkel ezelőtt készítettem. Természetesen piskóta volt, amit a szüleim tanítottak nekem, nem könyvek. Tölteléknek tejszínhabot választottam, vegyes gyümölccsel: őszibarackkal, málnával, ribizlivel. Ez azt jelenti, hogy tizenéves fejjel úgy 2-2,5 órán át készíthettem a 2 rétegű tortát, már csak a ribizli megtisztítása miatt is. 

Nagyon boldog voltam, amikor a piskóta tökéletesre sikerült. Mindenhol szépen megsült, nem esett össze, egyszerűen remek lett. Anya vágta ketté nekem - ezt igazán nem vállalhattam -, megkentem a két sort annak rendje és módja szerint a felvert tejszínhabbal, a gyümölcsöket ízlésesen elrendeztem rajta. Kivittem az ebédlőbe, letettem hatunk elé, és nagyjából 5 perc alatt elfogyott. Egyik szemem nevetett, mert láthatóan finom lett, másik pedig sírt, hogy ilyen gyors halált halt az órákig készülő, legelső süteményem. Azóta is jobban preferálom a könnyen, gyorsan elkészíthető ételeket.

Így lett nagy szerelem számomra a muffin, különösen az "összekeverem egy tálban a hozzávalókat, formába öntöm és megsütöm" típusúak. :) Ebből szeretnék egyet bemutatni, amit a Mindmegette oldalról szedtem le, és természetesen dupla adagnak álltam neki, amiből hozzávetőleg 40 db közepes méretű muffin jött ki, de most lássuk a recept szerinti szimpla adagot.



Hozzávalók:
25 dkg liszt
2,5 kávéskanál sütőpor
fél kávéskanál szódabikarbóna
1 tojás
12,5 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 dl olaj
2,5 dl tej
20 dkg ribizli

Az elkészítése pedig a következő: minden hozzávalót össze kell keverni a robotgéppel, majd a végén beleforgatni a szárától megfosztott és megmosott ribizlit. A masszát a muffinformába kell tölteni, majd előmelegített sütőben 180 fokon, 30-40 perc alatt megsütni. 


Ami a süti egyszerűségén túl tetszett az az, hogy 3-4 nap után is ugyanolyan puha, mint sütés után. Szerintem más gyümölccsel is ki fogom próbálni. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, mert gyors és finom! :)






2012. június 12.

Lecsó


Belecsapok a lecsóba, ugyanis rögtön egy olyan recepttel kezdem a sort, aminek olvastán sokan felhördülhetnek: "ezt nem is így kell csinálni!". Tudom, hogy a lecsó elkészítési módja is az "ahány ház, annyi szokás" kategóriába tartozik. Bizonyos társaságokban olyan vérre menő vitákat okozhat, mint a különböző politikai nézetek kifejtése. Kell-e bele kolbász/szalonna/virsli/pirospaprika/rizs/tojás, stb., stb....

Én nagyon liberális vagyok lecsókérdésben, ugyanis szerintem végigkóstoltam már mindenfélét. 


A lecsós emlékeim Iszkázon kezdődtek. Ebben a kis Veszprém megyei faluban éltek anyukám nagynénjei és nagybátyja, együtt a három testvér. Nem mellesleg Iszkáz arról híres, hogy Hofi Géza felmenői is innen származnak és a kis Hofi gyerekkorában minden nyarat ott töltött a rokonoknál.

Amíg gyerekek voltunk és élt Emma néni, Ilonka és Laci (ezt a három nevet szinte egy szuszra mondtuk, nekünk ők egy személy voltak, az iszkázi rokonok), addig minden nyáron meglátogattuk őket, több napig, akár egy hétig is náluk voltunk. Onnan jártunk kirándulni Sárvár felé, Bükfürdőre, Veszprémbe, vagy akár csak a Somló hegyre, hiszen ez a kis falu a Somló lábánál terül el. Róluk és Iszkázról fogok még mesélni, de most a lecsóhoz csak annyi kapcsolódik, hogy a három testvér gyakran reggelizett lecsót. Héjában főtt krumplival! Nekem ez akkoriban olyan furcsaság volt, mint a lekváros kenyér kolbásszal. Akkoriban még nem rajongtam a lecsóért, nem is nagyon kóstoltam meg, csak távolról figyeltem ezt a különleges párosítást.


Emma néni, és az ölében az a "kisfiú" én lennék. :)

Lacival és Ilonkával.

De most már minden héten meg tudnám enni, mint sok minden mást, amit gyerekként nem - drága jó anyukám szerint ez az öregedés jele :) Megpróbálom összeszedni, hogy milyen lecsós korszakaim voltak, mert folyamatosan alakul ezzel kapcsolatban az ízlésem, de persze biztos kifelejtek valamit:
- tojásos-virslis lecsó
- natúr lecsó virslivel
- natúr lecsó, köretként rizs
- kolbászos-szalonnás rizses lecsó
- kolbászos-szalonnás-rizses lecsó tojással
- natúr lecsó héjában főtt krumplival
- római tálban készült tarhonyás lecsó (ebben az egyben nem volt pirospaprika)
- virslis lecsó, köretként tarhonya
- kolbászos-szalonnás lecsó

És akkor még nem említettem a különböző lecsós ételek variációit, pl. a lecsós sertésszeletet vagy a tésztát. Ahogy a felsorolásból látszik, végül megbarátkoztam a héjában főtt krumplival is. :)


De most épp az utolsó variáció a kedvencem. Leírom, hogyan készítem, aztán lehet, hogy egy év múlva, amikor visszanézem, csak legyinteni fogok rá, mert épp valamelyik másik korszakomat élem.

Hozzávalók:
- 7 db nagy paprika
- 2 db paradicsom
- 1 nagyobb fej vöröshagyma
- kb. 15 dkg húsos szalonna (most épp erdélyi volt)
- kb. 10 dkg enyhén csípős kolbász
- 1 teáskanál pirospaprika
- 1 evőkanál sertészsír
- só

Ez az adag két személy részére elég, vagy nekem egyedül két ebédre. Általában az utóbbi szokott megvalósulni, mert én vagyok a nagy lecsós. Nekem az újkrumpli jelenti a nyár kezdetét, a lecsó pedig a nyarat.

A pirospaprikában és a sertészsírban nem ismerek megalkuvást. Nagyon jó pirospaprikám van, házi, hihetetlenül finom illattal - Mazsinak köszönhetően, aki minden évben szerez nekem valahonnan. Bele is teszem mindenféle ételbe, amibe csak lehet. Általában olajjal főzök, de a lecsó nem finom olajjal, én legalábbis nem szeretem úgy, és olyan jó amikor a tányéron maradt szaftot finom friss kenyérrel kitunkolhatom!


A szalonnát felkockáztam, a kolbászt felkarikáztam. Én azt a kolbászt szeretem, ami nem túl száraz, mert kevergetés közben apróbb darabokra esik.

A zsíron kiolvasztottam a szalonnát, majd rádobtam a kolbászt és azt is megpirítottam. Erre jöhetett a nem túl apróra vágott hagyma - szeretem amikor látom a hagymadarabokat a lecsóban - összekevertem és fedő alatt 3 percig pároltam. Ekkor lehúztam a tűzről, megszórtam pirospaprikával, öntöttem hozzá kb. fél deci vizet, majd összerotyogtattam. Hozzáadtam a felaprított paradicsomot, néhány percig főztem, amíg levet kezdett ereszteni. Végül a karikára vágott paprika is belekerült. Megsóztam, összekevertem és fedő alatt rövid ideig összepároltam. Aztán félrehúztam a fedőt és még néhány percig főztem, csak addig amíg a paprika elkezdett üvegesedni, összébb esni. Figyeltem, hogy ne párologjon el a szaftja.

Én most így szeretem. :)




2012. június 8.

Köszönöm - és egy kis pontosítás


Tulajdonképpen ez kellett volna, hogy legyen az első bejegyzés, de a sorrend nem jelent semmit. Szeretném megköszönni mindenkinek, aki csak egy picit is segített abban, hogy ez a blog létrejöhessen, működjön, szépen nézzen ki.

A két legfontosabb segítségem Dávid és Zoli volt. Dávidnak köszönhető a blog fejléce illetve a logó, amelyet a jobb felső sarokban láthattok. Ő a mi grafikai nagymesterünk, nem mellesleg esküvői fotózással-videózással foglalkozik. Ha bárkinek szüksége lenne rájuk, a www.moordavid.com oldalon elérhetitek őt, illetve itt a blogon is van egy link hozzá a jobb oldalon a kedvencek alatt.

Zoli pedig a technikai hátteret biztosította. Nélküle nem működne a Facebook-os összeköttetés, ez a nagyon fontos dolog. Sok egyéb elfoglaltsága mellett is tudott időt szakítani arra, hogy segítsen nekünk. Jó szívvel ajánlom őt is, ha valakinek esküvő- vagy rendezvényfotósra, videósra van szüksége. Elérhetőségük szintén megtalálható a kedvencek alatt mbFotográfia címszó alatt vagy a www.mbphoto.hu weboldalon.

Természetesen Iminek is van mit megköszönnöm, mert ahhoz, hogy összeálljon a blog ő is nagy segítséget nyújtott.

Valamint András és Martin! Köszönet a sok gondolkodásért, agyalásért, segítő szándékért.


Itt jegyezném meg, hogy megtaláltok minket a Facebook-on is, elérhetőségünk:


Érdemes követni minket ott is, mert sok érdekességgel találkozhattok, ami ide a blogra nem kerül fel.

Valamint pontosítanék, azok kedvéért, akik a "gasztroblog" szó olvastán nagy csodát várnának: nincs semmiféle gasztronómiai előképzettségünk, receptek alapján, vagy saját fantáziánk alapján főzünk. Így biztosan lesz jó néhány étel, amit ti másképpen készítenétek el. Nézzétek el nekünk, ha valamit nem úgy sütünk-főzünk, ahogy egy szakács tenné. :)





Egyszer volt, hol nem volt...

.... élt egyszer egy jóravaló, dolgos fiatal pár, akik elhatározták, hogy családot alapítanak. Annak rendje és módja szerint összeházasodtak, elkezdték közös életüket, tervezgették a közös jövőt.


Ám amire igazán vágytak, csak nem érkezett meg. Évekig áhítoztak egy kisbaba után, mire nagy sokára, házasságuk hetedik évében egy napsütéses május végi napon lepottyantott nekik a gólya egy ici-pici kis csomagot. A csomag tartalma egy kislány volt, aki a beszámolók szerint akkora volt mint egy kétkilós kenyér, két erős férfitenyérben szinte elveszett.

A fiatal pár nagy szeretetben nevelgette egy szem kislányát, akit a nagyszülők is kényeztettek ahogyan csak tudtak.
A kicsi lány már első születésnapján külsőleg-belsőleg elkezdett ismerkedni a gasztronómiával, ugyanis azt hitte, hogy a csokitorta krémje arcpakolásként is hasznosítható...


A kislány nőtt-nőddögélt, de nagyon hiányzott neki egy játszótárs. A szüleitől egy kistestvért kért ajándékba, de kikötötte, hogy a kistestvér csakis lány lehet, mert kishúgra vágyik. Na meg arra, hogy Moncsicsinek nevezhesse, mert akkoriban az volt a kedvenc dala. És egy kisfiút mégsem lehet Moncsicsinek hívni.

Amikor a kislány négy és fél éves lett, a Mikulás egy fürtös hajú, gombszemű kishúgot hozott neki. Abban az évben nagyon jó kislány lehetett, amiért ekkora ajándékot kapott. Megkapta a Moncsicsijét, de persze soha, egyetlen percig sem nevezte annak. Annál inkább Mazsinak...


A szülők attól kezdve két kislányt nevelgettek. És a két testvér nagyon szerette egymást, rengeteget játszottak együtt kitalált világukban, mindenki azt mondta róluk, hogy igazán jó testvérek. Néha vitatkoztak, néha verekedtek, de mindig gyorsan kibékültek és tovább szerették egymást.  Együtt nőttek fel, ismerték egymás örömét bánatát. Elválaszthatatlanok lettek. Közös játékaik, közös szobáik voltak...


... egészen addig, amíg a nagyobbik lány - aki addigra már a kisebbik volt, hiszen kishúga lekörözte növésben - úgy döntött, hogy férjhez megy és elköltözik otthonról. Volt is nagy sírás-rívás, szomorkodás, no meg aztán a hetedhét országra szóló lakodalom. A család kiegészült egy fővel, Imivel.


Majd a kisebbik lány is megtalálta mesebeli hercegét, Andrást, aki nem fehér lovon, hanem sárkányon lovagolt be hozzá és a hétpróbát kiállva elnyerte hercegnője kezét.


2017. február 13-án egy hosszú, kemény, nagyon hideg tél gyönyörű napsütéses napjának majdnem a közepén pedig megszületett kislányunk, Dorottya Emma, aki a család szeme fénye. Minden nap ugyanolyan csodálatos vele, mint amilyen a várandósságom volt. Pontosan tudta hogy a hideg, ködös napok között melyik az, amelyiken a napsütésé a főszerep és ő akkor jelezte, hogy ki szeretne bújni. Reményeim szerint szorgalmas kiskuktám lesz majd a konyhában.



Ha ez egy népmese lenne, most azt kellene írnom: és boldogan éltek míg meg nem haltak. Itt a vége fuss el véle. De az én mesém még csak most kezdődik el, tartsatok velem!

A mesebeli kislány, vagyis én, elhatároztam, hogy blogot írok. Ez a műfaj már nem ismeretlen számomra, mondhatnám úgy is, hogy folytatok valamit, amit 2009-ben elkezdtem. Akkor ugyanis kedves ismerősöm, Andi meghívott, hogy szerkesszem én is gasztroblogjukat, amit kolléganőjével Csincsillával együtt alapítottak. Amit ezúton is köszönök neki, nekik. No és a támogatásukat, biztatásukat, hiszen nem könnyen vágtam bele.

A velük töltött három év alatt megérett bennem egy elhatározás, hogy egy ici-picit más irányba is eveznék. Így született meg ez a blog. 90%-ban gasztroblognak nevezném ezt is, mert sok-sok receptet olvashattok majd rajta, képekkel illusztrálva, de ezen kívül számíthattok még másra is:
- múltidézésre, emlékekre
- élménybeszámolókra kirándulásokról, utazásokról, éttermekről, vendéglőkről
- gondolatokra, amik felmerülnek ezzel-azzal kapcsolatban
- családi események leírására
- barátokkal kapcsolatos beszámolókra
- a négylábú társainkkal történő dolgok megosztására

Ugyanis családunk nem csak két férjjel és egy kisbabával bővült az elmúlt években, hanem kutyákkal is, vagyis a KUTYÁKKAL. Ők nem csak házőrzőink, hanem társaink, barátaink.

Frakk és Vilma, a két magyar vizsla...


Majd 2015. január 5-én Frakkunk itt hagyott minket, ezzel nagy-nagy szomorúságot okozva nekünk... Márciusban azonban elküldte maga helyett Matyi vizslát, hogy Vilma ne érezze magát egyedül.


Valamint Benő, a törpe schnauzer is teljes értékű családtagunk.


Vilma és Matyi velem és Imivel élnek, Benőke pedig Mazsival és Andrással valamint szüleinkkel.


Szüleimről jut eszembe! Ők a Közös konyha(kert)es életem alatt is nagy-nagy segítségemre voltak, hiszen rengeteg receptet tőlük kaptam, már kipróbált állapotban. Ez úgy történt, hogy folyton újdonságokat keresgéltek, megfőzték, megkóstoltatták velem. Tesóm lefotózta és én publikálhattam. Igazán könnyű dolgom volt. És lesz is, mert már most hatalmas lelkesedéssel gyűjtik nekem az anyagot az új bloghoz.

Mindketten nyugdíjasok már, és éppen ismerkednek az internettel. Ez nekem csak jó. Anyukám kedvencei a gasztrooldalak, hetente több tucat új recept vár kinyomtatásra.


Nálunk nem volt kérdés, hogy otthonosan mozogjak-e a konyhában vagy sem. Én egyszerűen nem éreztem és nem is akartam érezni választási lehetőséget. Kezdjük ott, hogy anyai nagymamám konyhán dolgozott több évtizedig. Minket, az unokáit mindenféle finomsággal kényeztetett, és amikor náluk időztünk hétvégente, akkor szinte észrevétlenül vont be minket az ebéd előkészületeibe. Hol az uborkasaláta levét készítettem, hol a rántott húst paníroztam, hol a mákos nudli tésztáját hengergettem.

Sokan furcsállják azt ami nekem természetes. Apukám rengeteget sürgölődik a konyhában. Süt-főz, irigylésre méltón. Igaz, néha elég olaszosan csinálja, mert ha nem sikerül valami, akkor bizony odavágja a földhöz. Ezt tőle örököltem, nem tudom, büszke legyek-e rá. :)
Én nem néztem furcsán gyerekkoromban, amikor a vasárnapi ebéd utáni desszertet apukám készítette. Ebben nőttem fel. A mai napig aktív konyhaszolgálatot lát el és jól is csinálja. Csak az álszerénységét vetné le végre és fogadná el, amikor megdicsérjük!


Anyukám és apukám között az az ellentét a sütés-főzés terén, hogy:
a) apu mindent lemér grammra pontosan
b) anyu csak érzésre önti a dolgokat

Anyutól a b) verziót örököltem. Na és azt, hogy belém nevelte a főtt étel szeretetét. Nálunk nem volt olyan nap, amikor ne várt volna iskola után az elkészített ebéd. Nem voltunk túlságosan eleresztve anyagilag, így étterembe ritkán jutottunk el. De anyukám nem tűrt ellentmondást azon a téren, hogy minden nap házi készítésű, főtt ételt együnk. Változatos volt a menü, sok levessel, zöldséggel, főzelékkel, hetente háromszor-négyszer hússal. Gyerekkoromban utáltam a leveseket, és kínzásként éltem meg, hogy szombat-vasárnap muszáj volt levest enni, ha a többi napokon nem is kértem. Drága jó anyukám mindig mondta, hogy "majd ha felnősz, megtanulod értékelni a levest.". Milyen igazad volt anyukám!

Most eszembe jutott még egy emlék gyerekkoromból. Apukám fogyókúrázott - mint mindig - és egy speciális étrendet követett, bizonyos kalóriát nem léphetett túl. Ebben a menüben elég furcsa ételek álltak, a legtöbbje főtt étel volt. Emlékszem, talán 10-11 éves lehettem, amikor kiválasztottam, hogy miket fogok ÉN, saját kezűleg elkészíteni ezek közül apukámnak. Ezek között volt a tojáspörkölt, amit szinte tökélyre fejlesztettem, annyiszor főztem meg. De nem is ez a lényeg az emlékben! Hanem apukám büszkesége, amivel a mai napig emlegeti, hogy a pici lánya hányszor csinálta meg neki.

Sok ilyen történetet olvashattok majd a későbbiek során, hiszen tesómmal együtt rengeteg emlékünk van, ráadásul sok a közös.


És itt szeretném bejelenteni, hogy Mazsi lesz az én jobbkezem az új blogéletemben. Most már nem csak a fotózásban fog segíteni, hanem blogszerzőtársam is lesz. Jelentkezik majd fotókkal, receptekkel, mindenféle gondolatokkal. Fogadjátok őt is szeretettel. :)


Családunk többi tagjáról egy külön bejegyzésben fogok írni, hiszen sokan vannak és közülük sokan szeretnek és tudnak főzni! Unokatesóm, Judit és Imi keresztanyuja, Erzsi néni, valamint unokatesója, Eszti biztosan nagy segítségeim lesznek blogéletemben, ők nagyon otthonosan mozognak a konyhában.


"A család olyan szó, amelynek jelentésében benne van a biztonság, a sziklaszilárd alap, az a hely, ahová hazamehetünk, amelyben felnőhetünk..., amelyből kirepülhetünk, de mégis emlékszünk rá és belekapaszkodhatunk..., mert amit ott hallottunk, örökre megmarad a fülünkben és a szívünkben..."


                                                                   Szeretettel,

                                                                                        Bea