2012. június 14.

Ribizlis muffin rém egyszerűen

Kedves Mindenki!

Én egy rövidebb bejegyzéssel kezdeném, még félve ragadok billentyűzetet, hiszen Bea mögött már rengeteg történet és recept van, nekem csupán gyenge próbálkozásaim voltak. Ezúton is elnézést, ha esetleg nem lennék követhető. Ennél a receptnél azonban ez nem fordulhat elő. :)

Hogy ne érjen véget a recept olvasása egy mondattal, előtte elmesélném, hogy az első süteményemet évekkel ezelőtt készítettem. Természetesen piskóta volt, amit a szüleim tanítottak nekem, nem könyvek. Tölteléknek tejszínhabot választottam, vegyes gyümölccsel: őszibarackkal, málnával, ribizlivel. Ez azt jelenti, hogy tizenéves fejjel úgy 2-2,5 órán át készíthettem a 2 rétegű tortát, már csak a ribizli megtisztítása miatt is. 

Nagyon boldog voltam, amikor a piskóta tökéletesre sikerült. Mindenhol szépen megsült, nem esett össze, egyszerűen remek lett. Anya vágta ketté nekem - ezt igazán nem vállalhattam -, megkentem a két sort annak rendje és módja szerint a felvert tejszínhabbal, a gyümölcsöket ízlésesen elrendeztem rajta. Kivittem az ebédlőbe, letettem hatunk elé, és nagyjából 5 perc alatt elfogyott. Egyik szemem nevetett, mert láthatóan finom lett, másik pedig sírt, hogy ilyen gyors halált halt az órákig készülő, legelső süteményem. Azóta is jobban preferálom a könnyen, gyorsan elkészíthető ételeket.

Így lett nagy szerelem számomra a muffin, különösen az "összekeverem egy tálban a hozzávalókat, formába öntöm és megsütöm" típusúak. :) Ebből szeretnék egyet bemutatni, amit a Mindmegette oldalról szedtem le, és természetesen dupla adagnak álltam neki, amiből hozzávetőleg 40 db közepes méretű muffin jött ki, de most lássuk a recept szerinti szimpla adagot.



Hozzávalók:
25 dkg liszt
2,5 kávéskanál sütőpor
fél kávéskanál szódabikarbóna
1 tojás
12,5 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 dl olaj
2,5 dl tej
20 dkg ribizli

Az elkészítése pedig a következő: minden hozzávalót össze kell keverni a robotgéppel, majd a végén beleforgatni a szárától megfosztott és megmosott ribizlit. A masszát a muffinformába kell tölteni, majd előmelegített sütőben 180 fokon, 30-40 perc alatt megsütni. 


Ami a süti egyszerűségén túl tetszett az az, hogy 3-4 nap után is ugyanolyan puha, mint sütés után. Szerintem más gyümölccsel is ki fogom próbálni. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, mert gyors és finom! :)






2 megjegyzés:

  1. Szegény Mazsim! Emlékszem az arcodra, amikor két pillanat alatt befaltuk azt a finom sütit. :) Megjegyzem, cseresznye szezon van, szóval..khm... bemutathanád újra a tudásod :)

    Ez a ribizlis muffin milyen finom volt!!!!

    VálaszTörlés