2014. szeptember 26.

Baconbe göngyölt aszalt szilvás pulykamell tejszínes-sajtos burgonyával

Bár jó hosszú és hangzatos neve van ennek az ételnek, nem kell megijedni, hiszen igazán egyszerűen elkészíthető és nagyon mutatós, különleges ebéd lesz belőle.

A recept eredetileg a Vidék íze magazin 2011. márciusi számában jelent meg. Azóta már jó néhányszor elkészült nálunk, főleg azért, mert anyukám a pestszentlőrinci piacon gyakran vásárol pulykamedalionokat, vagyis kisebb pulykamell darabokat. Ehhez az ételhez ezek a pulykamedalionok tökéletesek.


Mielőtt belemerülnék a receptbe, szeretném megmutatni, hogy anyukám ebben a szép cseréptálban szokta tálalni ezt az ételt. Néhány évvel ezelőtt a tesóm felfedezte a Cserépfazék nevű oldalt, ahonnan gyönyörű fazekasmunkákat lehet rendelni. Anyunak már több edénye - köztük ez is - , sőt kürtőskalács készítő hengere is Szabó Áronéktól lett rendelve. Minőségi, egyedi munkák.


Hozzávalók a húshoz:
- 8 db pulykamedalion
- 8 szelet bacon
- 4-5 evőkanál lekvár (szilva, áfonya vagy szeder)
- 16 szem aszalt szilva
- só
- bors
- olaj

A hússzeleteken kis zsebeket vágunk, kívül-belül megsózzuk. A zsebeket belülről megkenjük lekvárral és mindegyikbe 2-2 szem aszalt szilvát töltünk. A szilvát hagyhatjuk egészben vagy vághatjuk apróra is. A húst amennyire lehet szorosan felcsavarjuk és betekerjük 1-1 szelet baconnel majd fogpiszkálóval megtűzzük.

Egy serpenyőben kevés olajat forrósítunk, majd a húsok minden oldalát elősütjük, majd átemeljük egy sütőtálba. Ráöntjük a visszamaradt zsiradékot és 190 fokos sütőben lefedve puhára sütjük. Majd fedő nélkül néhány perc alatt megpirítjuk.


Hozzávalók a körethez:
- 1 kg burgonya
- 3 dkg vaj
- só
- 2 dl főzőtejszín
- 1 tojás
- 2 dl tejföl
- őrölt szerecsendió
- reszelt sajt

A burgonyát meghámozzuk, vékony karikára szeljük és megsózzuk, összeforgatjuk. Egy sütőtálat kikenünk vajjal és beleborítjuk a krumplit. A tejszínt kikeverjük a tejföllel, tojással és egy csipetnyi szerecsendióval, majd ezt a keveréket ráöntjük a burgonyára. A tetejét beborítjuk reszelt sajttal. Lefedjük, 200 fokos sütőben kb. 30 perc alatt puhára sütjük. A végén levesszük a fedőt és néhány perc alatt rápirítjuk a sajtot.


Érdekes, hogy a mi étrendünkbe a pulykamell legtöbbször valamilyen édes-sós variációban kerül bele. Jó példa erre a fenti recept valamint a pulykamellsteak vörösboros szilvamártásban és a mézes sült pulykamell is.


Természetesen aki nem szereti az aszalt szilvát, más gyümölccsel is kipróbálhatja ez a finom ételt. Például aszalt sárgabarackkal és sárgabaracklekvárral, aszalt áfonyával és áfonyalekvárral, sőt én még az aszalt fügét is megkockáztatnám fügelekvárral.



2014. szeptember 24.

Karfiolleves

Eddigi életem során sok féle karfiollevest ettem már, kezdve az óvodai, erőleves-szerű alapban főtt karfiolos változattal, amibe emlékeim szerint apró kockatészta volt belefőzve, anyukám tejfölös-galuskás karfiollevesén át a buggyantott karfiollevesig, amelybe a nevéből adódóan buggyantott tojás kerül.

Én egy sokadik variációt szoktam készíteni, úgy is mondhatjuk, hogy magyarosan, hiszen pirospaprikával fűszerezem. Na és persze a petrezselyem sem maradhat ki belőle!


Ezen kívül semmi különlegeset nem tudok elmondani róla, mert végtelenül egyszerű levesről van szó. Én nem szoktam sem tésztát sem galuskát belefőzni. A legutolsó alkalommal, kivételesen tettem bele tarhonyát - nem a söréttarhonyát, hanem a reszelt változatot - de mivel Imi annyira megszokta, hogy a zöldségeken kívül nincs benne semmi, ezért jelezte is, hogy legközelebb nem kellene.

Hozzávalók:
- kb. 1 kg karfiolrózsa
- 3 db sárgarépa
- 1 nagy csokor petrezselyem
- olaj
- 1,5 evőkanál liszt
- 1 teáskanál pirospaprika
- só
- bors
- apró tészta, ha valaki szereti a levesben


A megtisztított, kisebb darabokra szedett karfiolrózsákat és a karikára vágott sárgarépát egy fazékban, felhevített olajon néhány perc alatt megpirítom. Közben rászórom a lisztet és a pirospaprikát és folyamatosan kevergetem.

Ezt a módszert Erzsi nénitől, Imi keresztanyujától tanultam, hogy ne kelljen külön rántást csinálni a levesekbe. Így kevesebb zsiradék kerül bele.

A zöldségeket felöntöm bő vízzel, sóval, borssal ízesítem. Félig lefedve felforralom, majd hozzáadom az apróra vágott petrezselymet is. Amikor a zöldségek majdnem megpuhultak, beleszórjuk a száraztésztát - aki szeretne tenni bele - és fedő nélkül puhulásig főzzük a levest.


Ennyi az egész. Nagyon gyorsan el lehet készülni vele, és nem igényel különösebb odafigyelést sem, amíg fő, addig a második fogással is foglalkozhatunk. Például egy jó kis grízes tészta vagy császármorzsa tökéletes párosítás lehet mellé.



2014. szeptember 22.

Padlizsánkrém

... ahogy Orsi készíti Székelyszentléleken.

Kedves erdélyi vendéglátónk minden nap bőséges reggelit tálalt nekünk, amely felvágottakat, házi szalonnát, házi sajtokat, lekvárt, zakuszkát, rántottát tartalmazott. Azonban az utolsó reggelen mindez kiegészült friss, házi padlizsánkrémmel is. Imádtuk!

El is kértem tőle a receptet és mivel itthon is padlizsánszezon van, elhatároztam hogy megcsinálom.


Orsiéknál Erdélyben vinetének, vinetának is mondják a padlizsánkrémet és az elkészítése - ahány ház annyi szokás. Van ahol csak olajjal, citromlével keverik ki, máshol majonézzel dúsítják. Én ez utóbbi változatot szeretem, jó hagymásan-fokhagymásan és szerencsére házigazdánk is így szokta csinálni. Kivéve, amikor a férjével fogyasztják, mert Sanyi nem kedveli a fokhagymát benne.

A tálban fotózott padlizsánkrémet Orsi készítette, a kenyérrel-zöldséggel fényképezettet pedig én, múlt hétvégén amikor társasjáték estet tartottunk barátainkkal. Szendvicseket, tojáskrémet, padlizsánkrémet kínáltam nekik zöldségekkel, pirítóssal a játék közben.


Hozzávalók Orsi receptje szerint:
- kb. 1 kg padlizsán
- majonéz 1 tojássárgájából és kb. 1 dl olajból
- 1 evőkanál mustár
- 1 evőkanál tejföl
- só
- bors
- fokhagyma
- lilahagyma

Érdemes minél kisebb padlizsánokat választani, hogy minél hamarabb átsüljenek. Legjobb ha szabad tűzön tudjuk megsütni őket, így kap egy kis füstös ízt a zöldségünk és ettől sokkal finomabb lesz. A padlizsánokat addig kell forgatni a szén felett (grillsütőn vagy tárcsán), amíg majdnem fekete lesz a héja és ha megszurkáljuk, érezzük, hogy megpuhult.

Amint elkészült, meghámozzuk és a zöldség húsát ledaráljuk, turmixoljuk vagy fakanállal összetörjük. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, áttört fokhagymát és az 1 tojássárgájából és olajból készített majonézt. (Robotgéppel kikeverjük a tojássárgáját, közben apránként csepegtetve hozzáadjuk az olajat.)

Sóval, borssal, mustárral ízesítjük és tejföllel lazítjuk.


Ez volt Orsi receptje. Az én változatom lustaságból és feledékenységből nem úgy készült mint az övé, ráadásul egy irdatlanul erős lilahagyma elég keserűvé tette, még éppen ehető volt a padlizsánkrémem. Legközelebb megkóstolom a hagymát mielőtt belekeverem, bár már pucolás közben kellett volna gyanakodnom, amikor elkezdett ömleni a könnyem, úgy mint még soha és azt éreztem, mintha savval marnák ki a szemem. Igen, az az a bizonyos lilahagyma, ott kép jobb sarkában...


Nálam így nézett ki a padlizsánkrém:
- kb. 1 kg padlizsán
- 1,5 dl "bolti" majonéz
- só
- bors
- 3 gerezd fokhagyma
- 2 közepes fej lilahagyma

A lustaság miatt nem szabad tűzön sütöttem meg a padlizsánokat, hanem egyszerűen kettévágtam őket és a vágott felükkel lefelé sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztattam. 180 fokos sütőben kb. 1 órán keresztül sütöttem, ekkor már elkezdett feketedni a héja és a belseje majdnem krémessé vált.

A héjából a húsát egyszerűen átkanalaztam az aprítógépbe és pürésítettem. Áthelyeztem egy műanyag edénybe. A "kellemesen erős" lilahagymát megtisztítottam és szintén az aprítógéppel vágtam kis darabokra. A fokhagymát áttörtem. Ezeket hozzáadtam a padlizsánhoz, majd kikevertem a majonézzel. Sóval és borssal ízesítettem és miközben kóstolgattam, már éreztem, hogy baj lesz a hagyma ereje miatt. Két éjszakát állni hagytam a hűtőben.

A mustárról és a tejfölről teljesen megfeledkeztem, már akkor jutott eszembe, amikor a kenyereket pirítottam társasjátékozás közben...


Orsié természetesen kategóriákkal finomabb volt mint az enyém, de remélem, hogy a következő adagom már sokkal értékelhetőbb lesz. Mindenesetre a tojáskrémhez már egy másik helyen vásároltam lilahagymát, nem akartam megkockáztatni, hogy az is keserű legyen miatta...:) Szerencsére mindkét krémből fogyott bőségesen. Lehetséges, hogy engem jobban zavart a hagyma keserű íze mint bárki mást.

Éljen a padlizsánkrém, a világ egyik legfinomabb találmánya! Orsinak pedig innen is köszönöm a receptet!



2014. szeptember 19.

Vegyes savanyúság

Éppen két hete pénteken anyukámmal nagy munkában voltunk: vegyes savanyúságot tettünk el télire, nagycsaládi mennyiségben. A 10 kg uborkából, 20 darab macskapöcse paprikából (tényleg, ennek mi az "igazi" neve?), 2 kg tv paprikából, 2 kg zöldparadicsomból és a 2,5 kg karfiolból összesen 40 darab 7,2 dl-es üvegnyi savanyúság készült. Ezek azóta már a kamrapolcainkon sorakoznak,


Valójában semmi új nincs a receptjében, hiszen anyukám jól bevált csemege uborkájának a savanyítólevével készítettük. Csak egy kicsit feltunningoltuk az üvegeket, hogy ne legyen olyan egyhangú a választék, ha savanyúságra vágyunk. Így lehet válogatni egy-egy felbontott üveg esetén is, hogy ki mit kér belőle.

Az ötlet természetesen anyutól származik, aki a tavalyi uborka eltevésnél kicsit elszámította magát és sokkal több levet készített mint amennyi kellett volna az otthon lévő uborkához. Így gyorsan körülnézett a kamrában, talált még paprikát és karfiolt, ezeket dugdosta az uborkák mellé, így megnövelte az üvegek számát. Annyira finom lett, hogy idén már tudatosan vegyes savanyúságot terveztünk eltenni.


Bár a recept már olvasható a csemege uborkáról szóló bejegyzésünknél, leírom itt is. A könnyebbség kedvéért 5 kg zöldséghez megadva a hozzávalókat.

Hozzávalók:
- 5 kg vegyes zöldség
- 3 l víz
- 4 dl 10 %-os ecet
- 5 evőkanál cukor
- 2 evőkanál só
- babérlevél
- kapor
- fűszerkömény
- egész feketebors
- mustármag
- koriandermag

Na és persze szépen kimosott, kifertőtlenített üvegek.


A zöldségeket alaposan megmossuk, a paprikák szárait levágjuk, a tv paprikákat hosszában kettészeljük.

Minden üveg aljára teszünk egy kevés kaprot (szárával együtt), 2-2 db babérlevelet, 6-8 szem köménymagot, 3-4 szem feketeborsot, 8-10 szem koriandermagot és ugyanennyi mustármagot. Ezekre állítjuk rá jó szorosan a zöldségeket vegyesen.

A savanyítóléhez összekeverjük a vizet a cukorral, sóval és ecettel, majd egy merőkanál segítségével színültig töltjük vele az üvegeket. Celofánnal és fém kupakkal lezárjuk mindegyiket, majd befőzőautomatába helyezzük. Ennek hiányában egy nagy lábasba sorakoztatjuk az üvegeket és vizet öntünk alá, annyit, hogy az üvegek feléig érjen. Lassan elkezdjük melegíteni, és amikor már majdnem forr a víz, levesszük a tűzről az edényt.

Mi most szárazdunsztba helyeztük ezek után az üvegeket néhány napra, de ha kevés üveg savanyúság készül, akkor a vízben is lehet hagyni lassan kihűlni. Ehhez jól be kell takargatni az edényt, több réteg konyharuhával, esetleg törülközővel.


Nagyon szép színesek lettek az üvegjeink, öröm rájuk nézni a kamrában. És már alig várom, hogy felbonthassak egyet, mondjuk egy jó csípőset. :)



2014. szeptember 17.

Tejszínes-gesztenyés szelet

Közkívánatra sütivel folytatom bejegyzéseim sorát, mégpedig a tejszínes-gesztenyés szelettel. Anyukám névnapjára készítettem, így a savanyú káposzta(lé) leves és a pizza után ez volt az egyik desszert. El is fogyott belőle egy egész tepsivel - na jó, nem egy nap alatt - és utólag jutott eszembe, hogy én meg sem kóstoltam. :)

Imi viszont elmondta a véleményét, így ha nem is a saját tapasztalatomat, de az övét le tudom írni: olyan, mintha gesztenyepürét ennénk kakaós piskótával, csak a gesztenyés rész sokkal lágyabb ebben a sütiben.


Ez nem is csoda, hiszen vaníliapudinggal és vajjal van kikeverve, hogy ne legyen olyan nehéz, tömör.

És nemcsak a gesztenyés réteg könnyű ebben a sütiben, hanem az elkészítése is. Alig több mint 1 órát kell rászánni előkészülettel együtt.

Hozzávalók a tésztához:
- 6 tojás
- 6 evőkanál cukor
- 1 dl olaj
- 6 evőkanál liszt
- 1 teáskanál sütőpor
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A fenti mennyiség egy kb. 35 x 25 cm-es tepsihez elegendő.


Szeretem az olyan recepteket, amiben a tojásokat nem kell különválasztani és a fehérjéből kemény habot verni. Ez is ilyen, így ezért még szimpatikusabb lett nekem ez a süti.

Tehát a tojásokat beleütjük egy tálba, hozzáadjuk a cukrot és robotgéppel habosra keverjük. Apránként beledolgozzuk az olajat, majd a sütőporral elkevert lisztet és kakaóport is.

Sütőpapírral bélelt, vagy kivajazott, -lisztezett tepsibe simítjuk a masszát és 180 fokos sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.

A kész piskótát a tepsiben hagyjuk kihűlni.


Közben elkészítjük a gesztenyés krémet.

Hozzávalók a gesztenyés réteghez:
- 3 dl tej
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 50 dkg gesztenyepüré
- 20 dkg vaj / margarin
- 20 dkg porcukor
- 1,5 evőkanál rum

A tejben csomómentesre keverjük a pudingport, majd sűrűre főzzük. Kihűtjük.

A vajat a cukorral robotgéppel kihabosítjuk, hozzádolgozzuk a gesztenyepürét, végül a pudingot is. Egyenletesen rásimítjuk a kihűlt piskótára (a tepsiben). 

Hozzávalók a tejszínes réteghez:
- 5 dl habtejszín (én cukrozott növényi habalapot szoktam használni, ehhez nem adok plusz cukrot)
- 2 evőkanál porcukor
- 2 csomag habfixáló

A habtejszínt és a porcukrot robotgéppel magas fokozaton kezdjük felverni, majd hozzáadjuk a habfixálót és néhány perc alatt kemény habbá dolgozzuk. Néhány evőkanálnyit félreteszünk belőle, a többit rásimítjuk a gesztenyés rétegre. Ízlés szerint megszórhatjuk kakaóporral. A félretett tejszínhabból rózsákat nyomunk a sütemény tetejére.


Néhány órára, vagy akár egy egész éjszakára hűtőbe helyezzük a tepsit, majd tálalás előtt szeleteljük a süteményt.  Mutatós, és a tapasztalatom alapján nagyon gyorsan fogy. :)



2014. szeptember 15.

Savanyú káposzta(lé) leves

Erdélyből hazatérve éppen anyukám névnapját készültük megünnepelni. Tesómmal megbeszéltük, hogy az ebédet mi prezentáljuk, csak azt kellett kitalálni, hogy miből álljon a három fogás.

Mivel én még az utazás hatása alatt álltam, ezért másban nem is tudtam gondolkodni, mint hogy valamilyen erdélyi jellegű ételt főzök. Így esett a választásom egy savanykás, húsos, káposztás levesre.


Erdélyben nagyon szeretik a savanyított dolgokat, például rengeteg tárkonyos ecetet használnak. És kedvelik a pikáns leveseket, a csorbát vagy a savanyú káposztaléből készült levest, amit általában disznóvágásokkor, belsőségek felhasználásával készítenek. Ez utóbbihoz sok fajta receptet találtam. Én egy kicsit leegyszerűsítettem, kihagytam belőle a zsíros és nehéz húsokat és egy könnyedebb verzióját készítettem el.

Hozzávalók:
- kb. 1 kg húsos csont
- 40 dkg darált hús
- 30 dkg savanyú káposzta
- 3 sárgarépa
- 2 fehérrépa
- 1 kis maréknyi rizs
- 1 fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kisebb tojás
- őrölt bors
- pirospaprika
- só
- savanyú káposztalé
- 1 dl tejföl
- 1 csapott evőkanál liszt
- kapor
- csombor (borsikafű)


A húsos csontot egy nagy fazékban bő, sós vízben feltettem főni, majd amikor felforrt, leöntöttem róla a habos levet. Tiszta vizet engedtem rá, kétszer annyit mint a csontok, mert nem akartam túl sűrűre főzni kevs sót szórtam bele és ismét feltettem a gázra.

A savanyú káposztát rövidebbre vágtam és beleszórtam a vízbe. A sárgarépát, fehérrépát megtisztítottam és vékony csíkokra daraboltam. A hagymát felaprítottam. Ezeket is hozzáadtam és félig lefedve főztem addig amíg félig megpuhult minden.

Ekkor egy tálban összegyúrtam a darált húst, a rizst, a zúzott fokhagymát, a tojást, kevés pirospaprikát, őrölt borsot, csipetnyi sót, apróra vágott kaprot és csombort. Ha túl lágy, pici zsemlemorzsával sűríthetjük.

Diónyi gombócokat formáltam a masszából és egyenként belepottyantottam a levesbe. További apróra vágott kaprot és csombort is szórtam bele. Addig főztem, amíg minden megpuhult. Ekkor kiemeltem a levesből a húsos csontokat. Aki szereti a főtt húst, az leszedegetheti a csontról és visszahelyezheti a darabkákat a levesbe. Én ezt nem tettem meg. Felöntöttem savanyú káposztalével. Mindenki ízlés szerint tegye meg, attól függően, hogy mennyire szeretné savanykásra a végeredményt.

A tejfölben csomómentesre kevertem a lisztet és behabartam vele a levest. Sózni a végén már nem kellett, mert a káposzta és a leve elég sós volt. Jól kiforraltam és forrón tálaltam.


Az én levesem most viszonylag híg lett, így is terveztem, hiszen pizzát ettünk utána. Lehet jóval kevesebb lével készíteni, jóval több zöldséggel, savanyú káposztával, különféle húsokkal. Akár még kolbásszal is megbolondíthatjuk.

Télen biztos, hogy el fogom készíteni még, mert finom is és hűvös napokon kifejezetten jól fog esni egy tartalmas, fűszeres melengető leves.



2014. szeptember 14.

Erdélyi körutazás 4. és 5 .nap

4. nap: Székelyszentlélek - Farkaslaka - Szent Anna tó - Mohos tőzegláp - Kézdivásárhely - Csernáton - Nyerges tető - Székelyszentlélek 

Elérkeztünk székelyföldi körutunk utolsó napjaihoz, és mivel a legutolsón már szinte csak hazafelé utaztunk, úgy gondoltam, hogy a két napot egy bejegyzésben írom meg.

Szombaton, augusztus 23-án még rengeteg helyet látogattunk meg, ezért ébredés után nagyon jól jött Orsi kiadós reggelije, ami a felvágottak mellett ismét tartalmazott finom házi sajtokat, lekvárt, zakuszkát, kenőmájast, szalonnás rántottát, paradicsomot, paprikát és az elmaradhatatlan mentateát. Teli hassal indulhattunk el a művelődési ház felé, ahol várt minket a buszunk.


Aznap az első megállónk Farkaslakán volt, ahol megtekintettük Tamási Áron síremlékét. A híres író itt született 1897-ben, majd halála után kérésének megfelelően szülőhelyén temették el. Síremléke a Hargitáról származó kb. 8 tonnás bazalttömbből lett kifaragva. A kőtömbben az író munkásságának legjelentősebb alakjai lettek megjelenítve.

Ezután a Szent Anna-tó felé vettük az irányt és út közben ismét áthaladtunk Máréfalván. Előző napi beszámolómban említettem, hogy ez az a falu, amely díszes, festett, faragott székelykapuiról híres. Néhányat sikerült megörökítenem a buszról, íme egy gyönyörű példány a majdnem százból:

 

A Szent Anna-tó a Csomád hegység kialudt két vulkáni krátere közül az egyikben található. A másikban a Mohos tőzegláp alakult ki, ezt szintén meglátogattuk ezen a napon.

A tó majdnem kör alakú, fürdésre alkalmas, így ha több időt töltöttünk volna el, biztos úsztunk volna benne egyet. A fiúk térdig-félcombig belegázoltak, hiszen csak a cipőjüket kellett lerúgni és amilyen meleg volt aznap, gyorsan meg is száradt a lábuk. Én csak a partjáról élveztem a látványt, a zöldesen csillogó vízfelszínt és a tavat körülölelő fenyőerdőt.

A Mohos tőzegláp a Szent Anna tó parkolójától néhány száz méterre kezdődik. Szigorúan védett természetvédelmi terület, olyannyira, hogy vezető nélkül nem is léphetünk be a kapuján. Ez az intézkedés nemcsak azért van, hogy a jégkorszakból származó növényeket megóvják a kirándulóktól, hanem a kirándulókat is attól, hogy rossz helyre lépjenek és elsüllyedjenek a lápos területen.

Korodi Kadocsát kaptuk vezetőnknek, aki a tőzegláp bejárata előtti kis tisztáson elmagyarázta, miket fogunk látni, hol szabad közlekedni és mit nem érdemes leszakítanunk.


Az alábbi videóban megtekinthető sajátos, humoros előadása. Ezt nem a mi csoportunk örökítette meg, hanem még előttünk valaki, de szinte szóról szóra ugyanezt a tájékoztatást kaptuk mi is -ugyanígy.

 

A Mohos tőzegláp úgy alakult ki, hogy a vulkánkitörés után a két kráter feltöltődött vízzel, az egyik - ahogy említettem - a Szent Anna-tó lett, a másik pedig a Mohos-tó. Ez utóbbi az idők során feltöltődött leginkább tőzegmohával és sűrű növényzet nőtte be. A kráter átmérője 800 méter.

A tőzegláp területén sok féle növény található, a fekete és vörös áfonyán kívül, gombák, erdeifenyő, mámorka, különféle mohák, tőzegrozmaring és a kerek levelű harmatfű, amely rovarevő növény. 

A Mohos tőzegláp területén cölöpökkel megerősített keskeny fapallón közlekedhettünk libasorban. 

Az egykori Mohos tó helyén ma már csak néhány tószem található meg, melyek a viszonylag kis átmérőjük ellenére nagyon mélyek, vizük a vulkáni hamu miatt egészen sötét. A tószemeknek a tőzegréteg alatt közvetlen összeköttetésük van egymással.

Kadocsa szerint a tőzegláp területén medvék is elő szoktak fordulni, amit nem is csodálok, hiszen rengeteg áfonyát láttam a sétánk közben.

 

Kézdivásárhelyen kimaradtunk a városnézésből, hiszen szűk 1 órás szabadidőnket rokonainkkal töltöttük, akik Zaboláról azért utaztak Kézdivásárhelyre, hogy találkozhassanak velünk és beszélhessünk néhány szót. Nagyon örültünk, hogy sikerült - ha csak ilyen rövid időre is - összefutni velük. Megígértük, hogy jövőre mindenképpen megyünk hozzájuk néhány napra, úgyhogy én már előre örülök, hogy ismét láthatom majd Erdély szép tájait.

Kedves rokonaink nemcsak hogy hoztak nekünk frissen készült, lesütött házi hurkát, hanem meg is hívtak bennünket Kézdivásárhelyen egy étteremben egy gyors ebédre.

Leveseket rendeltünk, úgy gondoltunk, hogy azt megenni még van időnk. Imi gulyáslevest evett, amit kis bográcsban hoztak ki neki, én pedig csorbát, ami a savanykásságával azonnal belopta magát a szívembe. 

Rokonainktól sajnos nagyon gyorsan el kellett búcsúznunk, mert már utaztunk is tovább...


... Alsócsernátonba, hogy megnézzük a híres Haszmann Pál múzeumot. Ez egy nagyon különös múzeum, szabadtéri résszel, temetővel, beépített székely házakkal, és a középen álló udvarházzal, amelynek termei szintén kiállítórészként szolgálnak.

És hogy mi található itt? Könnyebb lenne felsorolni, hogy mi nem.


A régi munkagépektől kezdve az öntöttvas kályhákon, géptáblákon, telefonkészülékeken, rádiókon, bakelitlemezeken, mezőgazdasági szerszámokon át kőzetek és ásványok, festett székely bútorok, levéltári anyagok, kerámiák és még felsorolni sem tudom, hogy mi minden. 

Hatalmas területet járhattunk be, minden helyiségbe benézhettünk, de én például még a felét sem tudtam megnézni a kiállított tárgyaknak annyi minden és annyi féle volt. Aki Erdélynek ezen a területén jár és érdekli a múzeum, legalább fél napot szánjon rá, mert érdemes.

Már csak azért is, mert az alapító Haszmann Pál fia szeretettel vár és üdvözöl mindenkit. Őszinte örömmel beszélt nekünk a múzeumról, gyűjteményről, Székelyföldről, Erdély kultúrájáról, népességéről. 

Szívesen hallgattuk volna őt még sokáig, de indulnunk kellett következő úticélunk felé.


A Nyerges-tetőn álló kopjafák helyén eredetileg egy 200 fős székely sereg harcolt 1849-ben az osztrák hadsereg ellen. Ez volt a nyerges-tetői csata. A székelyek megsemmisítő vereséget szenvedtek, szinte mindannyian meghaltak. Emlékükre az erdőben túrázók, a székely szimpatizánsok eleinte faágakból összekötözött kereszteket helyeztek el, majd 1989 után ezeket a titkos kis kereszteket felváltották a kopjafák. Az elmúlt években rengeteg gyűlt össze belőlük, 2000 után már egyre több magyar magánszemély, városrész, sportklub, szervezet állított ilyent, sőt államfőink is kifejezték általuk tiszteletüket az elhunyt székelyek iránt. Jelenleg körülbelül 300 kopjafa áll a domboldalon, és ez a szám egyre nő.


Éhesen és az élményektől elfáradva érkeztünk meg Székelyszentlélekre a művelődési ház elé, ahol ordás kaláccsal és áfonyapálinkával vártak bennünket. Az asztal mellé leülve pedig hozták is vacsoránkat, amely forró húslevesből és erdélyi töltöttkáposztából állt. Hú de jól esett!

Aznap este ránk várt bőröndjeink, táskáink bepakolása, hiszen sajnos utolsó éjszakánkat töltöttük Székelyszentléleken, másnap korán reggel indultunk haza. A búcsú mindig nehéz azoktól, akiket megszerettünk, márpedig Orsiék kedvességükkel, szerénységükkel azonnal belopták magunkat szívünkbe.

5. nap: Székelyszentlélek - Segesvár - Marosvásárhely - Királyhágó - Budapest

Mintha az időjárás is megérezte volna a szomorúságunkat, egész éjjel dörgött-villámlott, szakadt az eső. Alig bírtunk felkelni vasárnap reggel, a szokásosnál egy órával korábban. De muszáj volt, mert hosszú út várt ránk hazáig, több mint 600 kilométer, amibe két város meglátogatását is be kellett iktatni még. 

Orsi megint bőséges reggelit készített nekünk. Az eddigi kínálatot kiegészítette még finom, fokhagymás padlizsánkrémmel. Én szinte csak azt ettem kenyérrel és sajttal, annyira ízlettek ezek. A padlizsánkrém receptjét is elkértem, úgyhogy hamarosan olvashatjátok itt a blogon.

Gyors e-mail címcsere után Orsi hármasával elvitt minket kocsival a művelődési házhoz a csomagjainkkal együtt, hiszen az eső csak nem akart elállni. Búcsúzkodás közben megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot és hogy biztosan nem ez volt az utolsó találkozásunk. Már most várom azt az alkalmat, amikor újra Székelyszentléleken járok...

Szerencsére az időjárás megkegyelmezett nekünk és mire Segesvárra értünk, már csak szemerkélt az eső. Ott-tartózkodásunk alatt pedig teljesen el is állt. Ilyen látvány fogadott minket, amikor leszálltuk a buszról a városba érkezve:


A város lakossága főleg románokból áll, itt már nem mindenki értette a magyar nyelvet. Nekünk magyaroknak Segesvárról azonnal Petőfi Sándor jut eszünkbe, hiszen híres költőnk az 1849. július 31-i segesvári csatában tűnt el. Haláláról azóta is legendák keringenek, egyesek szerint sikerült túlélnie a csatát, háborút és elmenekült, mások szerint tényleg meghalt aznap.

A csata természetesen nem a városban volt, hanem közel hozzá egy erdőben. A magyar csapatot Bem József vezette, Petőfi Sándor csatlakozott hozzájuk. A költőt utoljára Segesváron látták életben.

Segesvári utcaképek:

Rövid sétát tettünk a történelmi belvárosban, mely egy domboldalon fekszik. Hangulatos, középkori házakkal körülvett macskaköves utcákon haladtunk. Éppen kirakodóvásárt rendeztek a városban, ez még inkább megadta a hely hangulatát. 

Megtekintettük a 14. században épült híres óratornyát, mely minden egész órában zenélni kezd és színes figurák járnak körbe. Régen Városháza volt, manapság múzeumként és kilátóként funkcionál.

A Szarvas-ház előtt is elsétáltunk. Ez egy saroképület, amelynek homlokzatán két oldalról festett szarvas látható, amelyek közös agancsos fejben végződnek. Jelenleg kulturális központ valamint panzió működik az épületben.

A Diáklépcső 1642-ben épült, 172 fokból álló fedett fa lépcsősor, mely a dombon álló vártemplomhoz és a mellette található iskolához vezet. A diákoknak minden reggel ezen a lépcsőn kellett eljutni iskolájukba és a legenda szerint nemcsak az eső ellen védte őket, hanem háborús helyzetben a nyílzáportól is, így a tanítás és a misék zavartalanul folyhattak akkor is. Eredetileg 300 lépcsőfoka volt, az 1849-es átalakításkor már csak 172-re csökkent ez a szám.

Drakula legendáját kedvelőknek jó hírem van, ugyanis a városban található a Vlad Dracul család háza, amelyben feltételezhetően a hírhedt Vlad Ţepeş született 1431-ben. Keménykezű uralkodó volt aki ellenségeit karóba húzta, vérfürdőt rendezett kivégzésükkor. Az ő alakja ihlette Drakulát, a vérszívó vámpírt  Bram Stroker fantáziájában, majd megszületett a regény és ezáltal Vlad Ţepeş-t sokan Drakulaként azonosítják.

Az egykori szülőházban jelenleg étterem és bár működik.

Segesvár után Marosvásárhely volt a másik város, ami még aznapi útunk megállói közé tartozott. Itt is mindössze 1 órás szabadidőnk volt. Aki akart, bemehetett a Kultúrpalotába, de mi túlságosan rövidnek találtuk az időt ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas szecessziós épület múzeumát érdemben megnézzük.

Inkább sétáltunk egyet a városban, amely oktatásáról, iskoláiról, kulturális életéről híres. Nekem nagyon tetszett a belvárosi rész, amely gyönyörűen gondozott virágokkal volt teleültetve.


Híres iskolái közé tartozik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely magyar tannyelvű középiskola. Az iskolát 1557-ben alapították, de híres matematikusunk, Bolyai Farkas munkássága alatt virágzott fel igazán, ezért viseli az iskola ma már az ő nevét. Fia, Bolyai János - aki nem kevésbé híres matematikus mint édesapja - szintén itt tanult.


Marosvásárhelyen elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, Balázs Györgytől, aki az 5 nap alatt rengeteg információt, érdekességet mesélt nekünk a meglátogatott helyszínekről és még azokról is, amelyekre csak a buszból vethettünk néhány pillantást. Kedvessége, felkészültsége, összeszedettsége példaértékű lehet más idegenvezetők számára. Itt is szeretném megköszönni neki, hogy ez alatt a néhány nap alatt annyi mindent megismertetett velünk.

Zsolttal és egy sofőr kollégájával tartottunk hazafelé, hosszú utunkon. Ahogy odafelé, most is megálltunk Királyhágónál, azonban egészen más látvány fogadott minket mint az első napon. Most mintha füstölt volna a domboldal, ahogy kavargott a pára, nagyon szép volt.


Királyhágón vettünk még egy utolsó, igazi erdélyi kürtőskalácsot, amit Erdélyben lépten-nyomon árulnak. Legalább 4-et ettünk az 5 nap alatt. Nem lehet ellenállni a látványának, illatának, na és persze az árának, ami meg sem közelíti a hazai árakat. A legdrágább helyen 10 lejért - kb. 720 forintért - vettük az óriás kürtőskalácsot, nálunk a vásárokban 1000-1200-1500 forint szokott lenni, ha jól emlékszem.

Ez a fotó pedig már Magyarország területén készült Szolnok után. Méltó befejezése volt ennek az 5 fantasztikus, élményekben, látnivalókban, érdekességekben gazdag napnak.


Nagyon hálásak vagyunk a Hon Tours utazási irodának amiért egy ilyen sűrű, de érdekes programot állított össze, amiért a legjobb idegenvezetőt és sofőrt kaptuk. Nagyon jól döntöttünk, hogy ezt az utazást választottuk! Rengeteg mindent nem említettem meg, mert kevés a hely ahhoz, hogy leírhassak mindent, ami történt velünk az 5 nap alatt, de úgy gondolom, hogy ízelítőként ez a néhány kép és információ is felkeltheti az érdeklődés, ha valaki azon hezitál, hogy meglátogassa-e Erdélyt és gyönyörű tájait.

VÉGE

Beszámoló az első napról ezen a linken olvasható
                  a második napról ezen a linken olvasható
                  a harmadik napról ezen a linken olvasható 

Utazás: Hon Tours utazási iroda, Székelyföld legszebb tájain 

(A képek nagyobb méretben jelennek meg, ha rákattintasz)




2014. szeptember 12.

Erdélyi körutazás 3. nap

Székelyszentlélek - Szejkefürdő - Székelyudvarhely - Csíksomlyó - Csíkkarcfalva - Gyilkos tó - Békás szoros - Borzont (Basa fogadó)

Erdélyi körutazásunk második éjszakáját tehát egy kedves családnál töltöttük három másik útitársunkkal együtt Székelyszentléleken. Ébredés után ez a látvány fogadott minket az ablakon kinézve.


Orsitól, kedves háziasszonyunktól finom és bőséges reggelit kaptunk. Többek között zakuszkát, házi szalonnát, szilvalekvárt, felvágottakat és saját készítésű sajtokat készített az asztalra. Mint kiderült, Sanyiék juhokat tartanak, így bőségesen van tejük, amiből sajtokat, túrót készítenek, sokan vásárolnak tőlük. Ismét ehettem ordát, ami az előző napi vacsoránál újdonság volt nekem. Mentateát ittunk a reggeli mellé, ami kifejezetten jólesett, felfrissített.

A zakuszka receptjét elkértem Orsitól, így arról majd egy külön bejegyzésben fogok beszámolni.


Reggeli után elsétáltunk a művelődési házig, ahol már várt minket a busz és megkezdtük körutazásunk - számomra - legérdekesebb és legmozgalmasabb napját. 

Első állomásunk néhány kilométerre volt szálláshelyünktől. Szejkefürdőn megtekintettük a híres székelykapukat, amelyek egy kisebb domboldalon állnak és egészen Orbán Balázs síremlékéig tartanak. Orbán Balázs híres író, néprajzi gyűjtő volt, aki bejárta Székelyföldet és megírta 6 kötetes művét A Székelyföld leírása címen. Végrendelete szerint, egykori birtokán, Szejkefürdőn temették el valamint sírja elé felállították egykori kapuját. 


Az évek folyamán egyre több kaput gyűjtöttek Székelyföldről, és állították fel ide őket sorba. Ha jól emlékszem, jelenleg 15 kapu áll egymás előtt. Némelyik a faragásában őrzi az emlékét annak, hogy kinek, esetleg milyen foglalkozású embernek a háza előtt vagy mellett állt. 



Ilyen és ehhez hasonlóan szép utakon folytattuk utunkat...


... egészen Székelyudvarhelyig, eddig a kedves kisvárosig. Székelyudvarhely Székelyföld történelmi, társadalom-, és művelődéstörténeti központja, évszázadokra visszatekintő székhelye. Idegenvezetőnk, Balázs György is itt lakik, itt tanít egy iskolában. Lakosságának több mint 90%-a magyar.

Elsőként a Szoborparkot, ezt az íves kialakítású kis teret néztük meg, ahol a következő 12 ismert történelmi személynek állítottak emléket egy-egy mellszoborral: Bem apó, Nyírő József, II. Rákóczi Ferenc, Kós Károly, Bethlen István, Wesselényi Miklós, Bethlen Gábor, Fráter György, Csaba királyfi, Szent László király, Hunyadi János, Báthory István. A 13. szobor a névtelen Vándor Székelyt ábrázolja.

Egyórás sétánk alatt megcsodálhattuk a belvárosi részt, a Főteret, a Kossuth Lajos utca egy részét, a Millenniumi Székely-Emlékműt, a Vasszékely nevű szobrot, a Református Kollégium homlokzatát és rengeteg műemlék jellegű épületet. 





A buszra visszaszállva Csíksomlyó felé vettük az irányt. Utunk közben áthaladtunk Máréfalván, amely falu a díszes, színes székelykapuiról híres. Az út két oldalán legalább száz ilyent láthattunk, egyik szebb volt mint a másik.

Ezután a Tolvajos tetőn át igyekeztünk Csíksomlyó irányába, ahol is a történet szerint 1567-ben a gyergyóalfalvi István pap vezetésével pünkösd szombatján a székelyek szétverték János Zsigmond király seregét, ezzel megvédve a katolikus egyházat a Csíki- és Gyergyói-medencében. Ennek az eseménynek a tiszteletére tartják azóta a Csíksomlyói búcsút, melyet hagyományosan mindig pünkösdkor tartanak. Erre az eseményre minden évben több százezren zarándokolnak el. A búcsút a Csíksomlyói kegytemplomban és a Kissomlyó- valamint a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartják. 

Mi ezek közül csak a kegytemplomot néztük meg kívülről és belülről. A szobrok közül számunkra legjelentősebb a Szűz Mária szobor volt, mely több mint 2 méter magas. A zarándokok lábát megcsókolva, megsimogatva fejezik ki hódolatukat. Két oldalán rengeteg márványtábla látható. Ezeket a hálás hívők helyezték el, hogy így köszönjék meg Máriának, amiért imájukat meghallgatta. 

A Mária szobor mellett található még Szent István király szobra is.


Következő megállónk Csíkkarcfalván volt, ahol egy erődtemplomot látogattunk meg. A templom gótikus stílusban épült és egy kis dombon áll. Egy székelykapun átsétálva jutunk fel a bejáratáig.


Nemcsak a lőréssel ellátott falakon kívül található a temetője, hanem a belső udvarán is temetkezési helyeket alakítottak ki.

Nem sok időt töltöttünk el a templomnál, hiszen várt ránk következő úticélunk, a Gyilkos-tó. Ilyen szép utakon közelítettük meg:


A Gyilkos-tó kialakulására sokféle magyarázat létezik, az én személyes kedvencem mégis az a monda, miszerint Gyergyóban élt egyszer egy Eszter nevű lány, aki egy vásárban megismerkedett egy legénnyel és azonnal egymásba szerettek. A legény meg is kérte Eszter kezét, azonban nem tarthatták meg az esküvőt, mert a fiút elvitték katonának. Eszter hűségesen várt rá, bár majd' megszakadt a szíve bánatában. Egyszer meglátta őt a fenyvesek között sétálni egy zsiványvezér. Azonnal felkapta a lányt a nyergébe és elvágtatott vele a sziklák közti tanyájára. Mindenfélét ígért neki, azért hogy a felesége legyen, de Eszter nemet mondott, hiszen szerelmét várta vissza. A zsivány dühös lett, bezárta a lányt a tanyájára, hogy ezzel kényszerítse, legyen az övé. Eszter a hegyekhez imádkozott, akik meghallották őt. Ezen az éjszakán hatalmas vihar kerekedett, mennydörgéssel, villámlással, zuhogó esővel. Hajnalban hatalmas morajlással a mélybe zuhantak a sziklafalak, maguk alá temetve Esztert, a zsiványt és mindent ami élt és mozgott. Elsodort mindent, a völgyet is, ami addig ott állt. Helyette egy tó keletkezett, amelyből a mai napig kiállnak az elsodort fenyők törzsei.

A környék lakói nevezték el Gyilkos-tónak.

                                     

Nem győztünk betelni a látványával. A kristálytiszta vízben egészen mélyre leláttunk. Rengetegen csónakáztak rajta, mi csak a partján sétálgattunk és millió képet készítettünk róla. :)


A Békás-szorost olyan utakon közelítettük meg, amilyeneket itthon nem nagyon látok. Hajtűkanyarok, sziklafalak. Nem is értem, Zsolt hogyan tudott itt manőverezni azzal a hatalmas busszal.


Körülbelül 1 órás sétát tettünk a szurdokban. A nyakunk egészen elzsibbadt a végére, mert egyfolytában felfelé néztünk. Nem győztünk ámulni a sziklafalak magasságán és a természet erején, amely kettéválasztotta ezeket a sziklákat. 

Gyönyörű látvány!

Ilyenkor érzi az ember, hogy mennyire parányi lény a természetben jelen lévő hatalmasságokhoz, erőkhöz képest. 

A sziklafalak tövében rengeteg árus kínálja termékeit és a feltorlódó bámészkodó tömegnek köszönhetően kissé nehézkes a gyalogos közlekedés az út szélén, miközben az autósok is jönnek mindkét irányból. Amíg a sziklák között sétáltunk, érezhetően hűvösebb volt a levegő, mint amikor kiértünk közülük. 

Kissé elpilledve érkeztünk meg Gyergyószentmiklóson keresztül a Gyergyóalfalu szomszédságában álló borzonti Basa fogadóhoz, amelyről már sok jót hallottam kedves fodrászomtól, Mártitól és testvérétől, Ildikótól, hiszen ők Gyergyóalfaluból származnak.

Mesélték, hogy nagyon hangulatos hely, házi sütésű kenyérrel, saját gyúrású tésztával, házi lekvárokkal, teákkal, pálinkákkal várják a vendégeket. Én már itthon böngésztem a weboldalukat és nagy reményekkel vártam ezt az estét, mert tudtam, hogy aznapi vacsoránkat az utazási iroda a fogadóba szervezte. Már a honlapjukból is árad a székely vendégszeretet és a hagyományőrzés.


Egyből felélénkültünk, amikor megláttuk, hogy lovaskocsikkal vártak minket a fogadó előtti kis füves területen.Útitársainkkal együtt felszálltunk a szekerekre és elkezdődött egy különleges este. Eleinte még kicsit feszengve ültünk a kocsikon, nem tudtuk hova visznek minket, meddig tart az út. Éhesek is voltunk már... De a szép, napos idő....


... és a zenészek, akik szintén a fogadónál vártak minket és velünk tartottak a kocsikázáson, hamar feloldottak mindenkit. Húzták a nótákat, éneklésre buzdítva mindenkit. Az este során fantasztikus hangulatot csináltak, egy percre meg nem állva, folyamatosan zenélve és énekelve.


Körülbelül 20 perc után lefordultunk a műútról és egy kis tisztásra érkeztünk. Itt leszállt mindenki a szekérről, a lovakat hagyták legelészni a kocsisok. A fogadót vezető hölgy és egy népviseletbe öltözött lányka azonnal elkezdték kínálgatni a kosarakban hozott, frissen kisült tepertős pogácsát, valamint mindenki kapott egy műanyag decis poharat. Előkerültek a flakonok is az aranysárga italokkal. Volt olyan útitársunk, aki azonnal reklamált, amikor félig töltötték a poharát, mondván, hogy "teli kéri, szereti ő a jó bort". Vendéglátóink nevettek egyet és azt mondták, ez nem jó bor, hanem jó pálinka. :)

Mindenki annyi pogácsát ehetett és annyi pálinkát ihatott, amennyi belé fért, mert mindkettőből volt bőven. A társaság gyorsan oldódott a legalább 60 fokos kisüsti székely szilvapálinkának és zenészeinknek köszönhetően, volt aki már ott a réten elkezdett táncolni.




Körülbelül fél óra után újra visszaszálltunk a szekerekre és egy hátsó útvonalon gyorsan visszaértünk a fogadóhoz. Itt egy kicsit körülnéztem. Az első, amit megpillantottam, az óriási, keresztbe tett villa és kés volt, ami az útról már messziről látható, jelezve ezzel az autóval érkezőknek, hogy azonnal álljanak meg és térjenek be az étterembe, ha jót akarnak maguknak. A honlapjukon olvasható információ szerint:

"A helyiek körében nagyon népszerű a fogadó. Ezt mutatja a szekeres emberek körében, szájhagyomány útján terjedő tréfás figyelmeztetés: Aki nem tér be a Basa Keresztátihoz, annak bizton kiesik a kereke".

A második dolog amit megláttam, az a fogadó ablakaiban, a gyönyörű muskátlik felett sorakozó uborkásüvegek hada volt. Éppen a napon kovászolódtak. Ettől elkezdtem nagyon otthon érezni magam...


Az egyik terem a mi csoportunk számára volt lefoglalva, így elhelyezkedtünk az asztalok mellett és máris érkeztek a népviseletbe öltözött pincérek, hogy megkérdezzék, ki mit szeretne inni. Hamarosan pedig a finom falatok is az asztalokra kerültek. A ház egyik specialitását hozták, ami egy úgynevezett üvecspörkölt volt Basa pityókával. A pörkölt tulajdonképpen fiatal birkából készült, a Basa pityóka pedig héjában főtt, majd lereszelt és fűszerezett krumplis köretet jelentett. Imi és Tomi mindketten ezt ették, én pedig rántott csirkemellet kaptam, szintén Basa pityókával. Ezen kívül sós-kovászos uborka is járt mindenkinek, valamint házi készítésű kenyér. Mindannyiunknak ízlett az étel, nekem a köret különösen. 

Nem is tudom mennyit, talán másfél - két órát töltöttünk a fogadóban, jó hangulatban, hallgatva a zenészeket és mulatozó útitársainkat, majd sajnos elérkezett a búcsú ideje. Felállva elénekeltük a magyar majd a székely himnuszt és elbúcsúztunk vendéglátóinktól.

Még egy órányi buszút várt ránk, "hazáig", Székelyszentlélekig. A buszon Zsolt sofőrünk gondoskodott a jó hangulatról, mulatós nótákat tett be a lejátszóba és bekapcsolta a busz "diszkóvilágítását", vagyis a különböző színben játszó ledes világítást. :)


Most ahogy írom ezeket a sorokat és visszaemlékszem a 3 héttel ezelőtti pénteki napra, jót mosolygok magamban. Ugyanis Zsolt és Gyuri ezen a héten szerdán indultak el egy újabb csoporttal ugyanerre a körútra. És most péntek van. Vagyis ma ugyanezeket a helyszíneket járják be másokkal, mint amelyeket fentebb felsoroltam. Talán éppen megérkeztek a Basa fogadóba, hogy mulassanak, vacsorázzanak egyet... :)

Folytatás következik.

Beszámoló az első napról ezen a linken olvasható
                  a második napról ezen a linken olvasható

Utazás: Hon Tours utazási iroda, Székelyföld legszebb tájain 

(A képek nagyobb méretben jelennek meg, ha rákattintasz)