2015. június 24.

Joghurtos padlizsánsaláta

Reméljük, hogy hétvégére visszatér a jó idő és lehet grillezni a szabadban. Anyuék szülinapját fogjuk ünnepelni és már tervezgetjük a menüt. Szörnyű hogy már megint milyen gyorsan eltelt egy év. Nemrég írtam az eperhabos máktortáról, ami a tavalyi szülinapra készült, és most ismét ünnepelni fogunk.

A húsok mellé szükség lesz valamilyen finom, különleges salátára is. Például erre a görögös joghurtos padlizsánsalátára, amit nemrég elkészített Judit és mint legfőbb segédünk, le is fotózta és megosztotta velünk a receptjét.


Komolyan mondom, drága unokatesónk, Judit lassan többet süt-főz mint mi, úgyhogy megérdemelné, hogy teljes jogú blogírótársunk legyen. Fel is vetem neki az ötletet. Persze tudom, ehhez majdnem két éves kisfiának, Bobónak is lesz egy-két szava. :)

Hozzávalók:
- 2 db padlizsán
- olívaolaj
- 1 nagy vagy 2 kis pohár görög joghurt
- 2 gerezd fokhagyma
- só
- őrölt bors
- 1 kávéskanál szárított korianderlevél

A padlizsánt megmossuk, szárát levágjuk, majd kis kockára vágjuk. Egy tálba helyezzük, besózzuk, összeforgatjuk és 20 percig állni hagyjuk. Ezután hideg vízzel átmossuk, lecsöpögtetjük. Áttesszük egy sütőtálba és néhány evőkanál olívaolajjal, valamint sóval és őrölt borssal összerázogatjuk. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütjük. Végül kihűtjük.

A görög joghurtban elkeverjük a zúzott fokhagymát és a koriandert. A kihűlt padlizsánt egy tálba öntjük és rálocsoljuk a joghurtot. Alaposan összekeverjük és lefedve néhány órára hűtőbe helyezzük fogyasztás előtt.


Köszönöm a receptet és a képeket, Judit!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése