2014. május 2.

Anyák napi nyereményjáték 2014.

Bizony, 2014-es jelzéssel kellett ellátni ezt a játékot, hiszen úgy tűnik, hagyományt teremtünk. A tavalyi anyák napi játékunk ugyanis olyan sikeres volt, hogy idén többen is kérdezték tőlünk, megismételjük-e.

Természetesen igen! Hiszen édesanyáink előtt tisztelgünk ezzel a játékkal, amelyben felidézzük, miket is tanultunk tőlük. Válaszként az élet minden területéről fel lehetne sorolni sok-sok dolgot, mi azonban most leszűkítjük a gasztronómiára.

A játék témája tehát: ételek, amelyeket anyukáink receptje alapján készítünk. A nyeremények pedig a képen látható tárgyak lesznek.

- Papp Katalin: Nagyi ünnepi ételei c. szakácskönyv
- 1 db sárga, kerámia bevonatos serpenyő
- 1 db virágmintás juta bevásárlótáska
 

A három ajándék azt jelenti, hogy három nyertesünk lesz. És öt féle feladat. :)

1.) Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz ha még nem tettétek meg.
2.) Ha a szakácskönyvet szeretnétek megnyerni: készítsetek el egy ételt, sütit, amit édesanyátoktól tanultatok, fotózzátok le és nevetekkel, valamint az étel nevével együtt küldjétek el a képet a kicsibors@indamail.hu e-mail címre.
3.) Ha a serpenyőt szeretnétek megnyerni: fotó nélkül, de nevetekkel és az étel nevével együtt küldjetek el egy olyan receptet, amit édesanyátoktól tanultatok a kicsibors@indamail.hu e-mail címre.
4.) Ha a bevásárlótáskát szeretnétek megnyerni: Facebook oldalunkon a játékkiírás alá írjátok meg kommentben annak az ételnek, sütinek a nevét, amelynek elkészítését édesanyátoktól tanultatok.
5.) Osszátok meg a játékkiírást a Facebook-on.

Fontos tudnivalók, kérjük hogy olvassátok el ezt a részt is:
- a fotók a Facebook oldalunkon, külön erre a játékra létrehozott albumba lesznek feltöltve
- a receptek a Facebook oldalunkon, külön erre a játékra létrehozott jegyzetben lesznek feltöltve
- egy játékos akár mindhárom nyereményért indulhat, azonban ebben az esetben három különböző étellel kell neveznie (másról szóljon a kép, a recept és a komment is)
- egy játékostól csak 1 db fotót és/vagy 1 db receptet várunk
- a játék NEM LÁJKGYŰJTŐ, hanem sorsolásos
- kérjük, hogy csak az e-mail címünkre (kicsibors@indamail.hu) küldjétek a képeket és a recepteket 

Kérjük, hogy csak saját fotóval jelentkezzetek a játékra!

A játék időtartama: 2014. május 1. csütörtök - május 5. hétfő éjfél
Sorsolás: 2014. május 7. szerda

3 nyertest fogunk sorsolni - a három kategóriából 1-1-et - azok közül, akik betartják a játékszabályokat.

Facebook oldalunk elérhetősége: www.facebook.com/kicsibors

Jó játékot kívánunk mindenkinek!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése