2014. május 28.

Karamelltorta

Névnapomra kaptam egy szuper sütőformát, amelynek segítségével félgömb alakú tortákat, parfékat készíthetek. Úgy gondoltam, tesóm névnapja épp megfelelő alkalom arra, hogy kipróbáljam.

Gondolkodtam, hogy milyen ízesítésű legyen a torta, amit sütni szándékoztam, de valójában a legkézenfekvőbb megoldást választottam. Ugyanis ha Mazsira gondolok, mindig a karamell jut eszembe. Nagy karamellrajongó az én testvérkém... A múlt heti lengyelországi utunkról is hoztam neki Krowkát, de még nem tud róla, pssszt! :)


Először kicsit tartottam tőle, hogy normálisan megsül-e benne a piskóta, ki tudom-e borítani belőle anélkül, hogy beleragadna, de félelmem alaptalannak bizonyult.

Így nézett ki a süti belseje:


A fenti képen látható, hogy egy belső, kisebb félgömb segítségével lehet kialakítani a torta üregességét. Az üres helyre ezután bármilyen krémet, gyümölcsöt tölthetünk.

Egy tányér segítségével kiborítottam a piskótát, ami nem hogy nem ragadt a formába, de szinte kiesett a belőle. :) Persze sütés előtt kivajaztam -liszteztem, ez sokat segített.


Hozzávalók a piskótához:
- 6 tojás
- 7, 5 evőkanál cukor
- 12 evőkanál liszt
- 1 csomag sütőpor
- 6 evőkanál víz
- 6 evőkanál olaj

A tojásokat egy tálba ütöttem, nem választottam szét a sárgáját és a fehérjét. Hozzáadtam a cukrot és habosra kikevertem. Beleöntöttem a vizet és az olajat, tovább kavartam.  A lisztet a sütőporral összevegyítettem és apránként beledolgoztam a tojásos masszába.

A kivajazott, kilisztezett sütőformába öntöttem a tésztát, ráhelyeztem a szintén megvajazott kisebb félgömb alakú formát és rögzítettem rajta. 180 fokra előmelegített sütőbe toltam és kb. 35 perc alatt készre sütöttem. A belső formát sütés után azonnal eltávolítottam, a külsőből csak kihűtés után borítottam ki a piskótát.


A karamellkrémet még előző este felfőztem, hiszen ahhoz, hogy habbá tudjuk verni, teljesen le kell hűteni. A receptet ildi KOKKI oldalán találtam, az ő gyönyörű tortájába szerelmesedtem bele. Egy ici-pici változtatással készítettem el a krémet, nálam így hangzik:

Hozzávalók a karamellkrémhez:
- 7 dl tejszín
- 35 dkg kristálycukor
- 10 dkg fehércsoki
- teáskanál só

A kristálycukrot lassú tűzön aranybarnára karamellizáltam egy mély lábasban. Közben egy másik lábasban megforrósítottam a tejszínt. Miután teljesen elolvadt a cukor, apránként, folyamatosan keverés mellett hozzáöntöttem a tejszínt. Itt tényleg nagyon kell vigyáznunk, nehogy kifusson, tényleg keverjük folyamatosan! Amint elolvadt a karamella és egynemű lett a keverék, beletördeltem a fehércsokit, és addig kevertem, amíg az is beleolvadt. Ízesítettem a sóval és egy éjszakán át hűtöttem. Másnap robotgéppel kihabosítottam a krémet.

A süti töltelékeként még egy almás réteget képzeltem el, így azt is gyorsan összeállítottam.

Hozzávalók az almatöltelékhez:
- 3 db alma
- 1 dl víz
- 2 evőkanál étkezési keményítő
- 1 evőkanál cukor
- 1 teáskanál fahéj

Az almát meghámoztam, kis kockára vágtam és a cukorral, fahéjjal, vízzel együtt lefedve főzni kezdtem. Forrástól számítva 10 percig főztem, ezután belekevertem a keményítőt, majd botmixerrel pürésítettem. 1-2 percig hagytam még rotyogni, ezután kihűtöttem.

Végül összeállítottam a torta alját, ami nem más volt, mint a banános sajttortánál alkalmazott darált kekszes-vajas tészta.

Hozzávalók a torta aljához:
- 20 dkg omlós kakaós keksz
- 10 dkg vaj

A kekszet ledaráltam és összegyúrtam a lágy vajjal. Gyúródeszkán óvatosan kerekre nyújtottam (kissé szétesős :) ), akkora átmérőjűre mint a megsült félgömb piskóta alja.

A piskótát az üreges részével felfelé fordítottam a tányéron. Megtöltöttem a karamellkrémmel, 3/4 részéig, majd rásimítottam az almapürét. Az egészet befedtem a kekszes lappal, nagyon óvatosan ráemelve, nehogy szétessen. Egy nagy tálat helyeztem a tetejére és egy gyors mozdulattal megfordítottam az egész sütit.

Kívülről is bevontam a karamellkrémmel, majd habrózsákkal és apró cukorvirágokkal díszítettem. Néhány órára hűtőbe helyeztem, hogy megdermedjen.


Egy nagyon mutatós és nagyon-nagyon édes torta lett a végeredmény. Még az én karamellimádó tesómnak is elég volt egy vékony szelet egyszerre. :) A vércukorszintünk az egekben volt miután megettük az adagunkat, édességhiányban nem szenvedtünk utána néhány napig.

A tortaformámat többször is fogom használni a közeljövőben, már újabb ötletek születtek meg a fejemben... :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése