2015. április 24.

Spenótos-sonkás spagetti

Kedvenc villámgyors tavaszi tésztaételünk, amit még Popeye is megirigyelne. :)

Nem tudom, említettem-e már, hogy gyerekkoromban mennyire utáltam a spenótot. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül, hallottam már jópár történetet arról, hogy ebből a szép zöld színű növényből készült főzelékkel hány gyereket riogatott anyukája vagy az óvó néni. A nagy többség általában megbékél vele felnőttkorára - persze apránként adagolva, először sütibe töltve, a legvégén pedig főzelékként - és rájön, hogy tulajdonképpen nemcsak egészséges ételről van szó, hanem ráadásul nagyon finom, főleg sok fokhagymával.


Pont így jártam én is, csak én fordítva kezdtem megszeretni. Eleinte csak főzeléket ettem belőle, majd elkezdtem másképpen is feldolgozni. Sütibe, salátába, majd tésztára.

Ennek az ételnek az ötlete Imi fejéből pattant ki egyszer régen, amikor körülbelül félkilónyi parajlevelem volt otthon és hirtelen nem tudtam mit csináljak belőle. Valamilyen tejszínes-spenótos-tésztás megoldáson törtem a fejem, de Imi rögtön mondta, hogy nem kell bele tejszín. Először furcsállottam, hogy mégis milyen lesz így a végeredmény, de be kell látnom, igaza volt. Gyakran a legegyszerűbb ételek a legfinomabbak.


Hozzávalók:
- kb. 50 dkg spenótlevél
- 20 dkg vékonyra szelt sonka
- 8-10 gerezd fokhagyma
- 2 nagyobb fej lilahagyma
- olívaolaj
- só
- őrölt bors
+ spagetti

A tésztát enyhén sós vízben kifőztem és leszűrtem.

Közben a spenótleveleket folyó víz alatt átmostam, kissé összetépkedtem. Ha aprók a levelek, hagyhatjuk egyben, de ez ízlés dolga, most én is nagyobbra hagytam mint általában szoktam. A vékony szelet sonkákat és a félbe vágott lilahagymát csíkokra vágtam, a megtisztított fokhagymát pedig felkarikáztam.

Egy mélyebb serpenyőben az olívaolajon megpirítottam a sonkát, a lilahagymával együtt, végül hozzáadtam a fokhagymát és fél perc alatt összesütöttem. Rádobtam a spenótleveleket, sóval és borssal ízesítettem, összekevertem és közepes lángon, fedő alatt kb. 10 - 15 percig pároltam. És már készen is volt. :)


Háromszínű spagettivel tálaltam, bőven megrakva a spenótos-sonkás feltéttel. Egyszerű, de nagyon ízletes étel.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése