2015. április 17.

Kivis szelet

Húsvéti édességként szerepelt nálunk először ez a süti, de szerintem nem utoljára. Az elkészítésében leginkább apu vett részt és bár kissé hosszú a leírás, azt mondta, hogy egyáltalán nem volt bonyolult. A kekszréteget tudom hogy anyukám rakosgatta a tetejére, mert amikor ettük a sütit, akkor szóba került, hogy ő mártogatta rumba a kekszeket és nem sajnálta belőle az alkoholt. :)


Az eredeti recept a Vidék Íze magazin 2015. márciusi számában jelent meg Lambada szelet néven. Az ott közölt leíráshoz mindössze 1-2 kiegészítésünk lenne. Ahogy a fotóinkon látható, a fehér krém kissé elfolyt annak ellenére, hogy a süti jól be volt hűtve. Ez az ízén természetesen semmit nem rontott. Szerintünk a receptben írt 10 evőkanálnyi búzadara kevésnek bizonyult az 1 liter tejhez, legközelebb 12 evőkanálnyit fogunk hozzáadni, az alábbi leírásban már ennyit is írok. Valamint ha a pudingos réteg nem akar rendesen sűrűsödni, ki lehet egészíteni egy kevés étkezési keményítővel.


Hozzávalók a piskótához:
- 4 tojás
- 16 dkg liszt
- 16 dkg cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- fél csomag sütőpor
- 1-2 evőkanál víz

A tojásokat kettéválasztjuk, majd kemény habot verünk a tojásfehérjékből a cukor felével. A sárgáját a maradék cukorral, vaníliás cukorral, vízzel fehéredésig keverjük.  Végül több részletben óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot és a sütőporral elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt  vagy kivajazott, - lisztezett nagyobb méretű tepsibe simítjuk a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. A piskótát a tepsiben hagyjuk kihűlni.

Hozzávalók a kivis réteghez:
- 5 dl kiviszörp
- 5 dl víz
- 3 csomag vaníliás pudingpor
- 5-7 evőkanál cukor
- 1-2 kivi

A kivit meghámozzuk, apró kockára vágjuk. Egy nagyobb lábasban egy kevés vízzel csomómentesre keverjük a pudingport, majd hozzáadjuk a maradék vizet, ízlés szerint cukrot és a szörpöt. Folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Amikor sűrűsödik, hozzáadjuk a felkockázott kivit.
Még melegen a kihűlt piskótára kenjük. Amíg dermed, elkészítjük a fehér krémet.


Hozzávalók a búzadarás krémhez:
- 1 liter tej
- 12 evőkanál búzadara
- 5-7 evőkanál cukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 25 dkg vaj

A tejben elkeverjük a búzadarát és a cukrot és kevergetve sűrű tejbegrízt főzünk belőle. Kihűtjük, majd a vajjal habosra keverjük. Egyenletesen rásimítjuk a kivis rétegre.

A sütemény tetejére:
- szögletes vajas keksz
- rum
- étcsokoládé bevonó

A vajas kekszet rumba mártogatjuk és kirakjuk vele a sütemény tetejét. Végül az egészet beterítjük gőz felett megolvasztott étcsokoládé bevonóval.

Néhány órát vagy akár egy éjszakát pihentessük hűtőben, hogy megdermedhessenek a krémek, majd a kekszek alakját követve szeleteljük.


Kiadós és finom, ünnepi alkalmakra kifejezetten ajánlott süti. Azok a gyerekek, akik szeretik a színes ételeket, biztosan szívesen fogyasztják majd a zöld színű kivis réteg miatt.

Szemfüles olvasóink a fenti kép jobb szélén láthatnak egy habos-csokis tortát. Őt úgy hívják, hogy feketeerdő. :) Hamarosan róla is olvashattok itt a blogon.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése