2013. november 10.

Sörben sült csülök

Kicsit déja-vu érzésem volt, amikor nekiálltam elkészíteni a csülköt, mert mintha pontosan egy évet visszaugrottam volna az időben: ugyanis tavaly Imi a családi ebédre, amelyen a névnapját ünnepeltük sörben sült malaccombot kért tőlem. Most pedig sörben sült csülköt. :)

A két húsféle elkészítési módja kísértetiesen hasonlít egymásra, sőt még a végeredmény is: mindkettő laktató, szaftos, elég nehéz étel, fűszeres pecsenyelével kiegészítve. Szeretjük az ilyen nem könnyű, viszont kiadós húsételeket. Nemcsak enni, hanem sütni is. Nincs vele sok gond: előző este bepácoljuk, másnap pedig órákon keresztül sütjük, miközben bármilyen más munkát el tudunk végezni.


Így történt ez most is. Pénteken a Fehérvári úti vásárcsarnokban megvettem a két szép, nagy darab füstölt csülköt a hentesnél, a pácolását - sőt még a sör márkájának, fajtájának kiválasztását is - Imire bíztam.

Hozzávalók (a fotón látható mennyiséghez, kb. 6-7 személyre):
- 2 db nagyobb, füstölt, sertés hátsó csülök
- 1 liter sör
- 6-7 gerezd fokhagyma
- őrölt kömény
- pirospaprika
- őrölt bors
- esetleg kevés ételízesítő (lehet házi is)
- 2-3 evőkanál olaj

Sót még véletlenül se tegyünk bele, éppen eléggé sós a füstölt csülök is, és ha valaki még ételízesítővel is "megbolondítja", akkor pláne nem kell bele só.


Imi első lépésként bevagdalta a csülkök bőrét átlósan, vagyis rombusz alakú mintázat lett a végeredmény. Ez a pácolás szempontjából fontos. A húst egy mély sütőtálba helyezte.

Az olajban elkeverte a zúzott fokhagymát és a fűszereket és alaposan bekente vele a csülkök minden oldalát, úgy, hogy a bevágásokba is jusson belőle. Majd az egészet meglocsolta a sörrel. Lefedve 1 éjszakára a hűtőbe tette.

Időnként meg lehet fordítani a csülköt a sörben, de nem történik semmi, ha ezt elfelejtük. :)


Másnap előmelegítettem a sütőt 250 fokra. A csülköket megfordítottam, hogy az a felük kerüljön felülre, ami addig a sörben állt. A tálat lefedve a sütőbe toltam és kb. 1 órán keresztül nem nyúltam hozzá. Akkor kihúztam és ismét megfordítottam a húst. Ezt fél óránként addig ismételtem, amíg teljesen meg nem puhult (nekem kb. 2 és fél óra kellett hozzá), szinte leomlott a csontról.

Ekkor lejjebb vettem a sütő hőfokát 180 fokra. Meglocsolgattam a csülköt a sörös pecsenyelével és fedő nélkül toltam vissza a tálat a sütőbe. Körülbelül 15-20 perc alatt szép pirosra, ropogósra sütöttem a csülök bőrét.

Amint elkészült, átemeltem egy másik tálba. Nehezen sikerült, annyira puhára sült a hús, hogy szinte szétesett. A pecsenyelevet külön kínáltam hozzá.

Kakukkfüves-lilahagymás krumplit készítettem köretnek, na meg a nagy kedvencünket: fokhagymás sült céklát.


Nagy sikere volt az ebédnek, szinte az összes csülök elfogyott. Nekem csak egy bajom van vele: én a soványabb részét szeretem - ahogy legtöbben a családból - így a zsírosabb darabok nagy része mindig megmarad. Ennek mondjuk Vilma és Frakk nagyon szokott örülni. Most így várták az ebéd végét, hogy leellenőrizzék, mit hagytunk nekik:


Imi viszont szereti a zsírosabb részét, sőt a bőrét is. Mindig kéri, hogy jó ropogósra süssem. Most András is csatlakozott hozzá, ő is  elropogtatta a sült bőrt.

Hamarosan jelentkezem a köret receptjével, de előtte megszakítom a menü beszámolóját barátunk, Zoli Sacher tortájával, hiszen végre megkaptam a receptjét! Úgy gondolom, sokan fognak örülni neki. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése