2013. november 19.

Hamis marcipános szelet

Egy nyereménynek köszönhetően Imivel ismét Sopronban tölthettünk egy hosszú hétvégét. Nagyon szép napos őszi időjárást sikerült kifognunk, pihenésben és sétában is volt részünk. Sőt! Rokonlátogatásban is. Ha már a nyugati országrészben jártunk, szombaton meglátogattuk Imi keresztszüleit, unokatestvéreit is, nem hagyhattuk ki az alkalmat, hiszen szeretünk náluk lenni.

Természetesen megint sok finomsággal vártak minket. Megkóstoltunk mindent! És Eszti jóvoltából ismét gazdagabb lettem egy különleges süti receptjével.

Első ránézésre kakaós-mandulás-marcipános szeletnek mondtam volna. Eszti kíváncsi volt, hogy miután az első kockát elfogyasztottam, megváltozik-e a véleményem. Nem változott meg. A mandulát és a kakaót egyértelműen kiéreztem belőle. És a marcipánt is.


Mint kiderült, tévedtem. A marcipán helyett búzadarához lett hozzákeverve a mandulaaroma. Nem gondoltam volna! Nagyon ötletes megoldás, na és persze költségtakarékos is.

A búzadara jellegtelen íze miatt nagyon jól ízesíthető bármivel. És vajjal kikeverve tökéletes krémet kaphatunk.

Hozzávalók a tésztához
- 12,5 dkg vaj/margarin
- 10 dkg cukor
- 1 tojás
- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- fél csomag sütőpor
- 15 dkg liszt
- 2,5 dl kefir

A vajat/margarint a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a tojást, majd a kakaóporral és sütőporral elvegyített lisztet végül a kefirt. Alaposan összedolgozzuk.
A masszát sütőpapírral bélelt nagyobb méretű tepsibe simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

Amíg sül, elkészítjük a hamis marcipánt.

Hozzávalók a krémhez:
- 25 dkg vaj/margarin
- 20 dkg cukor
- 25 dkg búzadara
- 1 üvegcse zöld mandulaaroma

Lassú tűz felett megolvasztjuk a vajat/margarint, belekeverjük a cukrot és a búzadarát. Folyamatosan kevergetve forrásig melegítjük majd a mandulaaromával ízesítjük.
Kissé kihűtjük a krémet és ezután egyenletesen elkenjük a megsült kakaós tészta tetején.

Már csak a csoki hiányzik a tetejéről.

Hozzávalók a bevonathoz:
- 1 tábla tortabevonó vagy étcsokoládé
- 1 evőkanál olaj

A csokoládét gőz felett megolvasztjuk, hozzádolgozzuk az olajat és még melegen a búzadarás krémre simítjuk.

A süteményt tálalás előtt néhány órára hűtőbe helyezzük dermedni, majd éles késsel felszeleteljük, tálra rendezzük.


Esztinek ez a sütije is fantasztikusan finomra sikerült, mind eddig mindegyik amit kóstoltam. Csomagolt nekünk az útra is. Az utolsó darabokat tegnap ettük meg és meg merném kockáztatni, hogy finomabb volt mint frissen.

Gondolkodom rajta, hogy ez lesz az egyik sütemény, amit karácsonyra megsütök. Köszi az ötletet Eszti!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése