2015. május 6.

Brutális csokitorta / Sarokház szelet

Ez volt az én anyák napi meglepetés süteményem. Mint minden évben, most is saját készítésű édességgel készültünk május első vasárnapjára a tesómmal. Az én választásom egy csokitortára esett, mert úgy gondoltam, hogy abból legalább egy szeletet anyukám tányérján Sarokházzá alakítok egy kis tejszínhab segítségével. A Sarokház szelet ugyanis az ő egyik kedvenc süteménye, a Jégbüfében mindig ezt szokott enni, amikor betérünk oda.


Az interneten nyomoztam Sarokház recept után, de a legtöbb helyen azt láttam, hogy nincs egységes leírása. A lényeg, hogy valamilyen csokoládétorta legyen az alapja, amelyet szeletelés után tejszínhabbal díszítünk. És egyéb kiegészítőkkel: csokilapocskákkal, kakaóporral, színes cukrokkal.

Most már csak ki kellett találnom, hogy milyen legyen a csokitortám. A vajas krémet szerettem volna elkerülni, valamint volt még egy kikötésem: gyorsan elkészíthető legyen. Ugyanis nem sok időm volt, szombat este értünk haza Eszter ballagásáról Vépről. Judithoz fordultam tanácsért, mert tudtam, hogy ő különleges tortákat szokott sütni. Azonnal volt ötlete, amit meg is osztott velem. Nagyon hálás vagyok neki! Szuper csokis tortaalappal és egy igazán ütős étcsokoládés-tejszínes (ganache) krémmel ismertetett meg.



Hozzávalók a tortaalaphoz (kb. 28 cm-es tortaformában sütve):
- 250 + 100 g cukor
- 437 g liszt
- 237 ml tej
- 237 ml olaj
- 5 tojás
- 1 és 1/4 csomag sütőpor
- csipetnyi só
+ ha kakaós süti készül, akkor 5 evőkanál lisztet 5 evőkanál keserű kakaóporra cserélni

A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét a 100 g cukorral kemény habbá verjük. A sárgáját a maradék cukorral fehéredésig keverjük. Hozzáadjuk a csipetnyi sót, olajat, tejet és jól elkeverjük. Beleszitáljuk a sütőporral és kakaóval elvegyített lisztet és az egészet összedolgozzuk. Végül óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérje habot is.

Sütőpapírral bélelt kerek tortaformába simítjuk a masszát, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 50 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Amint elkészült, kiborítjuk a formából, lehúzzuk róla a sütőpapírt és rácson hagyjuk kihűlni.


Ezután következett a krém, a fantasztikusan csokis ganache alapú töltelék. Vagyis étcsokoládé és tejszín keveréke, semmi de semmi egyéb!

Hozzávalók a krémhez:
- 60 dkg, magas kakaótartalmú étcsokoládé
- 6 dl + 3 dl habtejszín

A 6 dl tejszínt egy lábasba öntöttem és forrásig hevítettem. Ekkor elzártam alatta a lángot és beletettem az apróra tördelt csokit. Addig kevergettem, amíg teljesen felolvadt, egynemű krémmé vált. 8 evőkanálnyit külön edényben félretettem belőle.

Kihűtöttem, vigyázva, hogy ne dermedjen meg teljesen, kenhető állagú maradjon. Ekkor kemény habbá vertem a maradék tejszínt és robotgép segítségével belekevertem a nagyobb rész étcsokis krémbe, így lazítottam fel. Lágy állagú krémet kaptam, így egy fél órára hűtőbe helyeztem, hogy kissé megdermedhessen. A félretett 8 evőkanálnyi csokis tejszínt kint hagytam szobahőmérsékleten.


Érdemes kikísérletezni, hogy kinek mennyi tejszínhabot kell hozzáadni ahhoz, hogy megfelelőnek érezze a torta megtöltéséhez. Én elég nehéznek ítéltem a kakaós tortaalapot, féltem, hogy a súlya kinyomja belőle, ha nem hűtöm be egy kicsit a csokis krémet. Viszont semmiképpen nem tennék bele kevesebb tejszínhabot, mert akkor számomra már nagyon-nagyon tömény lenne a krém.



A tortaalapot vízszintesen háromfelé vágtam. Az első részt egy süteményes tálra tettem és megkentem a lehűlt krém harmadával. Ráhelyeztem a második lapot, jöhetett a második harmad töltelék, végül az utolsó lap, amelyet nagyon vékonyan vontam be a krémmel. Erre körkörös mozdulatokkal rácsorgattam a félretett 8 evőkanálnyi tejszínes csokit. Villával hullámvonalakat húzogattam bele, így márványos mintájúvá vált ahogy az alatta lévő krémmel elvegyült.

Ha marad még a kihabosított, behűtött csokikrémből, bevonhatjuk vele a tortánk oldalát. Tálalás előtt tegyük hűtőbe néhány órára.


Igazán jól szeletelhető torta lett a végeredmény, amelyből egy pici szelet is elég, annyira csokis. A Sarokház szelet is elkészült belőle! Bár egy kissé megfolyt rajta a tejszínhab, anyukám így is nagyon örült, amiért ez a süti jutott eszembe anyák napjára. :)

Köszönöm a receptet, Judit!






2 megjegyzés:

  1. Atya ég, de rég ettem sarokházat... Nagyon finomnak néz ki a csokitortád, biztosan isteni volt. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a dicséretet! :) Valóban finom volt, de ha esetleg megsütöd te is, írd meg nyugodtan, neked hogyan ízlett :)

      Törlés