2015. március 23.

Amerikai palacsinta

Nagyon szeretjük a palacsintákat, nem válogatunk, mindenféle formában elfogyasztjuk. Lehet akár sós is, mint levesbetét, vagy hortobágyi húsos palacsinta. Vagy édes, hagyományos magyar palacsinta megtöltve lekvárral, kakaóval, fahéjjal, túróval, dióval, ki hogyan szereti. Balaton parti nyaralásainkat el sem tudnánk képzelni a lángos-palacsinta-főtt kukorica hármas nélkül.

De éppen ennyire kedveljük a kissé időigényesebb, elegáns nevű Gundel palacsintát is, sőt az extra gyors, sütőben sült változatot is. Ha egy kicsit nemzetközi vizekre eveznétek, a cseh fánk-palacsinta kombinációt, vagyis a tarkedlit is figyelmetekbe ajánlanám. Lehet válogatni a blogunkon megjelent receptek közül! :)



Most pedig az amerikai palacsinta receptjét hoztuk nektek. Biztosan sokan ismeritek és kedvelitek ezeket a kicsi, pufók palacsintákat, amelyeket eredeti hazájukban leggyakrabban olvasztott vajjal, juharsziruppal vagy mézzel meglocsolva fogyasztanak - leginkább reggelire. Nem nagy macera elkészíteni, pillanatok alatt megsül egy-egy kis korong, fél óra alatt négy fő részére kiadós reggelit varázsolhatunk belőle az asztalra. 

Hozzávalók kb. 15 db 9-13 cm átmérőjű palacsintához:
- 19 dkg liszt
- 3 dl tej
- 4,5 dkg vaj
- 1 tojás
- 1 evőkanál cukor
- 1 dkg sütőpor
- csipetnyi só


A lisztet és a sütőport egy mélyebb edénybe öntjük és jól összekeverjük. Hozzáadjuk a sót, cukrot, tejet, tojást valamint a megolvasztott, de nem forró vajat is. Alaposan összedolgozzuk. Sűrű, sima tésztát kell kapnunk.

Egy palacsintasütő serpenyőt vékonyan kiolajozunk (én kókuszolajat szoktam használni a palacsinta sütéséhez) és felforrósítunk. Kis merőkanállal adagoljuk bele a masszát a serpenyőbe, az első daraboknál kísérletezzük ki, hogy mennyi tésztára van szükségünk egy-egy lepény elkészítéséhez.

A sütőpor és a hő hatására meg fognak nőni a palacsintáink, könnyű, levegős tésztájúak lesznek. Amikor az alja halványbarnára pirul, egy széles sütőlapáttal nyúljunk alá és fordítsuk meg, süssük a másik oldalukat is barnásra.

Folytassuk egészen addig, amíg el nem fogy a masszánk.


Langyosan, frissen érdemes fogyasztani, akkor a legfinomabb. Leönthetjük csokiöntettel is, attól függően, hogy ki mennyire szereti az édeset. Nekünk tökéletesen megfelelő volt hozzá a Méhes-Mézes különleges minőségű mézes meggy lekvár, amely sok-sok gyümölcsdarabot tartalmaz és kellemesen savanykás ízű, jól kiegészítette az édes palacsintatésztát.

Próbáljátok ki ti is! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése