2012. október 17.

Káposztás tészta (cvekedli) - Alfonzóval

Örök kérdés: borssal, cukorral vagy mindkettővel? :)

A szülői házban nálunk előfordult mindenféle változat. Gyerekkoromban néha cukorral ettem, néha csak borssal. Most meg már el sem tudom képzelni, hogy hogy voltam képes megcukrozni??
Na jó, valljuk be, azért nem olyan egyszerű a besorolása ennek a tésztának, miszerint sós vagy édes, hiszen karamellizált cukron kell megpirítani a káposztát. 

Érdekes visszagondolnom, hogy mennyit nevettem anyukámon, amikor borsozta a tésztát - ő úgy szereti -, mert ahogy megérezte az őrölt bors illatát, azonnal sorozatos tüsszentésbe kezdett. Szegény, alig bírta abbahagyni. Engem meg egyáltalán nem zavart, nem voltam érzékeny az illatára. Nem véletlen a múlt idő, körülbelül 25 éves korom óta én is tüsszögök az őrölt borstól. :)


Biztosan említettem már, hogy nagyon-nagyon szeretem a tésztaféléket. Olyan változatosan lehet elkészíteni! Hússal, hús nélkül, édesen, sósan, rakottan, sütve, és még sorolhatnám. Ha tehetném, csak tésztán élnék. Na meg lecsón, de sajnos annak már nem igazán van szezonja. Most jöhetnek a kicsit nehezebb, laktató ételek, raktároznia kell szervezetünknek télre. A káposzta nálam tipikusan őszi-téli zöldség, így hát az ősz beköszöntével eszembe jutott, hogy nem csak könnyű, paradicsomos spagettiféléket főzhetnék.

A káposztás tésztában egyedül azt a mozzanatot nem szeretem, amikor le kell reszelni a káposztát... Kicsi vagyok, kicsi a kezem is, nem igazán fér bele nagy darab káposzta, ha meg feldarabolom, akkor széthullanak a rétegek reszelés közben. Szerencsére Imi "önként" szokott vállalkozni erre a feladatra. :)

Hozzávalók:
- 1 fej (nálam kicsi) fehér káposzta
- 1 kis fej vöröshagyma
- 1 csapott evőkanál kristálycukor
- olaj
- só
- bors
- tészta

Tehát a káposztát nagylyukú reszelőn lereszeljük - a szerencsésebbek aprítógéppel végzik ezt a műveletet -, majd besózzuk és kb. 20 percig állni hagyjuk.

A cukrot olajon karamellizáljuk, vigyázva, hogy ne égessük el, csak halványbarna legyen. Hozzáadjuk a nagyon apróra vágott vöröshagymát, összekeverjük és lefedve néhány percig pároljuk.

A káposztát kicsavarjuk és rádobjuk a hagymára. Közepes lángon pirítani kezdjük, gyakran megkeverve. Keverés után mindig fedjük le, hogy puhulhasson is. Ez a folyamat elég hosszadalmas, 40-45 percet is igénybevehet, természetesen attól függően, hogy mennyire friss a káposzta és hogy ki mennyire szereti pirosan. Őrölt feketeborssal és ha még szükséges, sóval ízesítjük.

Amíg pirul a káposzta, kifőzzük a KOCKAtésztát, azzal az igazi. A végén az egészet összekeverjük, összepirítjuk.


A káposztás tésztáról mindig eszembe jut Alfonzó és fia, Markos György közös Mozart-paródiája, ahol Alfonzó a német nyelvtudásával remekel, beleszúrva mondandójába a káposztás cvekedlit és a grenadírmarsot is. :)


Erről jut eszembe: egy jó kis krumplis tésztát is szívesen megennék.



3 megjegyzés:

  1. Die kleine Vöglein singen... :D

    VálaszTörlés
  2. szia, képzeld, tegnap én is káposztát pirítottam tésztához:)eddig pont úgy csináltam, mint te, és ez is nagyon finom. de most egy másik módszert próbáltam ki, a Fáy étteremben lestem el, szuper! nem kell reszelni, nem kell besózni, pillanatok alatt kész van, és eszméletlen finom. benne lesz a novemberi számunkban, de megírom szívesen, ha már most érdekel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon köszönöm, kivárom a novemberi számot, már nemsokára megjelenik. Addig úgysem csinálnék újra káposztás tésztát. :) Mert a hétvégén székelykáposzta lesz nálunk. :)
      Mindenféle ötletre nyitott vagyok, amivel el lehet kerülni a reszelést. Tudom, néhány piacon lehet venni előre lereszelt káposztát. :)

      Törlés