2014. augusztus 29.

Macaron Diustól

Néhány héttel ezelőtt Diánál és Edunál vacsoráztunk. Meghívtak bennünket, hogy elköszönhessünk jelenlegi lakásuktól, mert hamarosan egy új helyre költöznek. Nagyon finom tormás-szalonnás burgonyakrémlevest, sült csirkét, kukoricasalátát, krumplipürét kaptunk. Ez utóbbit Edu készítette, ezt feltétlenül meg akartam említeni. :)

Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett: Dius macaront csinált nekünk!


Számomra a macaron eddig egy olyan különlegesség volt, amiről azt gondoltam, hogy soha nem fogok hozzáfogni,  olyan sokszor hallottam, hogy nehéz, pepecsmunka, ráadásul gyakran nem sikerül szépre. Dia egyből rácáfolt ezekre az információkra. Életében először készített macaront és azt mondta, hogy nem volt bonyolult. Szerintem még szépek is lettek.

A rózsaszínt valamint a rózsaszín krémet egy Hollandiából hozott macaron alapporból csinálta. A sütipor mellé volt csomagolva a krémpor is, ami olyan állagú lett mintha pudingot kevernénk ki vajjal.

A csokis változathoz viszont talált egy nagyon egyszerű receptet az Édesített élet című blogon. Ez alapján már én is bátrabban fogok nekiállni, hiszen mindig is vonzott ez a különleges, vidám színekben pompázó falatnyi sütemény.


Néhány évvel ezelőtt még nem igazán hallottam a macaronról, ha jól emlékszem, csak elvétve láttam cukrászdákban, kávézókban. Mostanában azonban szinte mindenhol belebotlok. Külön rendezvényt is szerveztek már Budapesten a macaron tiszteletére, sőt múlt héten, amikor Erdélyben jártam, azt láttam hogy egy édességeket áruló kis bódéban a helyi különlegességek mellett ott pompázott a szivárvány minden színében legalább 100 db macaron is.

A legnagyobb népszerűségnek Párizsban örvend ez a darált mandulából, cukorból, tojásfehérjéből és különféle töltelékből készült aprósütemény, ahol a legnagyobb cukrászatokban naponta több ezer darabot is eladnak.

Ennek ellenére mégsem Franciaországból, hanem Olaszországból, pontosabban a reneszánsz Itáliából származik. Legelőször Velence környékén kezdték készíteni maccerone néven.


Dius tehát a következőként készítette a kakaós változatot.

Hozzávalók a macaronhoz:
- 125 g porcukor
- 1 evőkanál kakaó
- 100 g finomra darált mandula
- 2 közepes tojás fehérje

A porcukrot és a kakaót szitáljuk egy tálba, keverjük hozzá a darált mandulát. A tojásfehérjét verjük kemény habbá, majd óvatos mozdulatokkal forgassuk bele a száraz hozzávalókat.

Egy nagy tepsit béleljünk ki sütőpapírral. A tésztát töltsük egy sima csövű nyomózsákba és nyomjunk 24 db kb. 3 cm átmérőjű pöttyöt a sütőlapra. Hagyjunk helyet köztük. Vizes ujjal simítsuk el a tésztapöttyök tetejét, így lesz szép egyenletes amikor megsül.

Dia itt eltért a recepttől. Ő úgy folytatta, hogy 50 fokra előmelegített sütőbe tolta a tepsit és 15 percig szárította a tésztát. Ezután feljebb vette a hőfokot (villany 180 fok, légkeveréses 160 fok, gáz 4-es fokozat) és további 18 percig sütötte a süteményt.

Tapasztalata alapján leközelebb maximum 15 percig süti majd a megemelt hőfokon, hogy ne repedjen meg a teteje.


Amíg a süti hűl, elkészítjük a csokoládés tölteléket.

Hozzávalók a töltelékhez:
- 50 g tej vagy étcsokoládé apróra vágva, törve
- 2 teáskanál meleg tej

A csokit helyezzük egy lábasba majd gőz felett olvasszuk meg. Adjuk hozzá a tejet, keverjük simára.

A kihűlt macaronokat kettesével ragasszuk össze a meleg csokoládés krémmel, majd tegyük jól záródó dobozba a süteményeket.


Dius vegyesen ragasztgatta össze az epres és a csokis krémmel a rózsaszín és a barna sütiket így volt mindenféle variáció.

Mondanom sem kell, nekem sokkal jobban ízlett a kakaós macaron, de azért szépen fogyasztottam a porból készültből is. Az utolsó darabokat elcsomagolta nekünk. 2-3 nap után a fém dobozomban nagyon szépen megpuhultak, miközben a tetejük ropogós maradt.

Köszönöm a receptet, Dia!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése