2013. augusztus 6.

Szaftos csirke steak pirított zöldségekkel és héjában sült burgonyával

Bizonyára észrevettétek már, hogy a receptek mellett szívesen ajánlunk nektek, vagy mutatunk be olyan termékeket, ami valami miatt nagyon elnyerte tetszésünket. Akár az íze, akár az állaga, akár amiatt, hogy megkönnyíti a sütést-főzést.

Ez utóbbi miatt feltétlenül meg kell említenem a Maggi újdonságát – vagy csak nekem újdonság? - a PapiruszTM fűszerpapírban sült Szaftos csirke steak alapot. Két féle ízesítésben kapható: kerti fűszeres és fokhagymás. Múlt héten mindkettőt megkóstoltam, és biztos vagyok benne, hogy ezentúl gyakran lesz itthon belőle néhány csomag. Nem elég, hogy finom, de pillanatok alatt lehet kész ételt varázsolni az asztalra a segítségével.


A Nők Lapja 30. számában felkeltették az érdeklődésemet. Azt írták róla:

A világon egyedülálló technológiai újítása Maggi újdonsága, a PapiruszTM   fűszerpapírban sült Szaftos csirke steak alap! A fűszerpapírnak és a gondosan válogatott fűszereknek köszönhetően a család kedvence, a sült csirkemell mindig ugyanolyan szaftosra, omlósra és fűszeresre sül, ráadásul zsiradék hozzáadása nélkül készíthetjük el serpenyőben. A fejlesztés a Maggi németországi kutatóközpontjában indult egy kis kapacitású gyártószalaggal, és máig is összesen két gyártósor van az egész világon, ahol a következőképpen készül a PapiruszTM fűszerpapír: a sütőpapírt finoman meghintik egy kevés növényi olajjal, megszórják az ínycsiklandozó fűszerekkel, majd pár csepp olajjal együtt lepréselik.


Gondoltam, hogy most már muszáj kipróbálnom, annyi jót hallottam róla másoktól is. Kicsit szkeptikus voltam az elején, mert hittem is meg nem is, hogy egy csirkemell, ami alapvetően száraz hús, szaftos maradhat, nem lesz papírszerű a sütés végére. Pácolás nélkül? Olaj nélkül? És még íze is van? Na ne!

Egy olyan napra időzítettem az első adag elkészítését, amikor mindössze 1 órám volt laktató ételt főzni kettőnknek másnapra. 1 egész csirkemellet használtam fel hozzá, ezt vágtam fel 4 szeletre, mivel a csomagoláson azt olvastam, hogy 4 db fűszerpapír van benne. Minden papír 1 szelet húshoz elegendő.


Hozzávalók:
-1 csomag Maggi szaftos csirke steak alap
-4 szelet csirkemell

A csomagon található használati útmutatót követtem: a csirkemelleket kissé kiklopfoltam, hogy kb. 1 cm vastagok legyenek. Kinyitottam egy fűszerpapírt, az egyik felére ráfektettem a húst, a másik felét ráhajtottam és kissé rányomkodtam.

A teflonserpenyőt felmelegítettem és egyszerre két csomagot helyeztem bele. 1 perc után fűszeres illat kezdett szállni belőle, ami nem is csoda, mert a sütőpapírok bőven meg vannak szórva mindenféle fűszerrel, nem sajnálták róla. :)


4-5 perc alatt megsütöttem a hús egyik oldalát, majd megfordítottam. A másik oldalának nem is kellett ennyi idő, 3 perc alatt kész volt, a későbbi felszeleteléskor láttam, hogy tényleg teljesen átsült. Tányérra szedtem, eltávolítottam róla a sütőpapírt.  Következhetett a másik két csomag hús, ami ugyanennyi idő alatt készre sült.

Nem akartam hinni a szememnek, amikor a végén megláttam, hogy a serpenyő teljesen tiszta maradt. Nemcsak időt, energiát, de még mosogatást is lehet spórolni vele. Engem már ez is meggyőzött, de a kóstolás még inkább. Az első falatok után már tudtam, hogy nem csak marketingfogás volt a termék neve: „szaftos”. Finom, fűszeres, megfelelően sós ízű lett a csirke, fűszerkéreggel bevonva és nem volt száraz. Még Iminek tetszését is elnyerte, pedig ő inkább a csirkecombot szokta előnyben részesíteni. Annyira ízlett neki, hogy másnap már ő készítette el a második adagot, a fokhagymás ízesítésűt.

A képek a kerti fűszeres csirke steakről készültek.  


A 4 szelet hús megsütése mindössze negyed órámat vette igénybe. Közben még arra is maradt idő, hogy wokban pirított zöldségeket és héjában sült krumplit készítsek köretnek. Na meg joghurtos kapros szószt a krumpli mellé.

Ennyi. Egy órába belefér mosogatással, zöldségszeleteléssel együtt.



5 megjegyzés:

  1. Én is szkeptikus vagyok ezekkel a dolgokkal, de a száraz csirkemellet sem szeretem.
    Rábeszéltél, hétvégén kipróbálom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi vagyok, hogy ízlik neked, majd megírod? :) Férjem sem szereti a csirkemellet túlságosan, de ez még neki is tetszett.

      Törlés
    2. Tényleg jó lett. Mindkét ízesítésűt kipróbáltuk. Ennyit megér, gyorsan kész, - és ami ritka ezeknél a marketing szövegeknél - tényleg hozza azt amit ígért.
      Köszi, Nyuci

      Törlés
    3. Igazán nincs mit és örülök, hogy bejött nektek is. :)

      Törlés
  2. Sziasztok!
    Vegyetek sütőpapírt, kenjétek át olajjal, szórjatok rá fűszert és ugyanaz lesz a hatás!

    VálaszTörlés