2013. augusztus 5.

Csokikóstoló a Harrer Csokoládéműhelyben

2002. óta minden évben meglátogatjuk Sopront hosszabb-rövidebb időre, július 20-a környékén. Jól ismerjük a várost. Vannak kedvenc helyeink, bejártuk a nevezetességeit, látjuk ahogy évről-évre szebb lesz.
És minden évben felfedezünk valami újat!

Tavaly például megdöbbenve vettem észre, hogy a Lackner Kristóf út mellett, a Jereván lakótelep közepén van egy kis tó, fűzfákkal, kacsákkal. Két dolog miatt volt számomra teljesen mellbevágó ez a felfedezés: egyrészt mert tíz éve minden nyaralásunkon többször is megtettük a Várkerület - Sopron Plaza közti útvonalat a Lackner Kristóf úton, tehát ott mentünk el a tó mellett és még soha nem figyeltem fel rá.  Másrészt hihetetlenül kontrasztos számomra az, hogy egy ilyen nyugodt és szép zöld terület van egy lakótelep közepén. Azt hiszem, engem boldoggá tenne, ha a lakótelepi lakásom ablakából kinézve egy fűzfákkal szegélyezett kis tóra látnék rá.


Évekkel ezelőtt szintén egy nagyon hasznos felfedezést tettünk: a Várkerületen sétálgatva betévedtünk a Korona Üzletházba, ami valójában egy régi ház belső udvara, a Pannonia Med Hotel mellett található közvetlenül. Nagyon meleg volt és egy finom fagyira vágytam. Itt láttam meg először a Harrer nevet és kóstoltam először a hihetetlenül finom, lágy fagyijukat, Imi pedig valamelyik süteménykülönlegességüket.
Utána minden évben muszáj volt felkeresnünk a cukrászdát.

Mint később kiderült, a Harrer Cukrászda családi vállalkozás. Karl Harrer az első magyarországi cukrászdát 1995-ben nyitotta meg felesége szülővárosában, Sopronban. Harrer úr már fiatalkorában eldöntötte, hogy cukrász lesz. Nem is csoda, hiszen szüleinek először pékségük volt, majd pedig cukrászdájuk. Ha valaki Ausztriában jár, Mattersburgban találkozhat a különleges édességeket kínáló családi üzletükkel.

Karl Harrer nagy álma egy csokoládéműhely volt és ez az álom valóra is vált. 2009-ben megnyitotta, szintén Sopronban a második cukrászdát, ami már csokoládéműhelyként is üzemel és a Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda nevet viseli.


A műhely egy gyönyörű panorámával rendelkező épületben kapott helyet. Az épület többi része cukrászdaként üzemel. A különleges teákat, családi recept alapján készülő süteményeket, fagylaltokat, kávéspecialitásokat, gyümölcsitalokat, forró csokikat, snackeket és természetesen a saját készítésű csokoládékat elfogyaszthatjuk akár a tágas, belső térben...


... akár kint a teraszon, ahonnan ráláthatunk Sopron egy részére.


2009 júliusában nyílt meg ez a szép új cukrászda és abban az évben pont lecsúsztunk arról, hogy meglátogassuk, mivel addigra már hazautaztunk. De 2010-ben elmentünk oda és azóta minden évben ide járunk a Korona Üzletházban található cukrászdájuk helyett. Már akkor hallottam arról, hogy csokikóstolókat rendeznek, bemutatva saját gyártású termékeiket, de valahogy mindig kihagytuk ezt a programot. Idén viszont sor került erre is. Befizettük a 2500 Ft-ot fejenként és nem bántuk meg!

Amíg várakoztunk, hogy elkezdődjön a kóstoltatás, körülnéztünk a belső térben, melynek az egyik fele asztalokkal és székekkel van berendezve, ahogy a bejegyzésem harmadik képén látszik. Itt kényelmesen elfogyaszthatják a vendégek a finomságokat. A másik része pedig tulajdonképpen egy üzlet, ahol különböző ajándéktárgyakon, csokoládékkal és édességekkel kapcsolatos könyveken kívül természetesen a saját termékeiket, többek között igényes díszdobozba csomagolt csokikat lehet megvásárolni.


Ha valaki látta a Smokey és a Bandita című filmet, jót fog mosolyogni a következő fotón. Ugyanis van Smokey and the Bandit nevű, kesudióval ízesített csokijuk is! Na de a Hungarian Spicy, paprikás csoki sem lehet semmi!


Ezen kívül tört csokoládét is vásárolhatunk, ha nem fontos számunkra a csomagolás.


A falakon, a polcokon kaptak helyet, igényesen, szellősen elrendezve a lekvárkülönlegességek...


... és a finomabbnál finomabb teák.


Természetesen ezeken kívül még sok mást is meg lehet vásárolni, például csokoládécseppeket, csokoládéital porokat... Aki kíváncsi termékeikre, a webshopjukban is megtekintheti őket.

Nem volt időm mindent lefényképezni, hiszen kezdődött a csokoládékóstoló. Láttuk, hogy már töltik ki az üdvözlőitalt: mindenki kapott egy pohár pezsgőt - alkoholosat, vagy alkoholmenteset, ki milyent kért - melybe egy-egy szem trüffelgolyó került. Jól indult a program. :)


Egy kis terembe vezettek minket, ahol helyiség egyik fala tele volt tárolóedénykével. Mint később kiderült, a különböző helyekről származó kakaóbabból készült étcsokikat tartották benne, a program végén mindenki kedvére kóstolhatott belőle.

A terem másik fala üvegből volt és tökéletes rálátásunk nyílt a csokiműhelyre. Láthattuk, hogy hol készülnek a sütemények, édességek, milyen hihetetlen rend és fegyelem van náluk. Na és a csillogó-villogó felszerelések! Itt én is szívesen dolgoznék. :)


Természetesen a műhelybe nem mehettünk be, de a falon keresztül megcsodálhattuk. Rita, a "vezetőnk" elmondta, hogy itt rendeztek be Harrer-Abosi Beatrixnak, Karl Harrer feleségének egy stúdiót, ahol az Édes Kísértés című gasztronómiai sorozatot forgatták. A Viasat-on volt megtekinthető, én még tavaly láttam belőle egy részt, méghozzá azt, amikor Beatrix krampampulit készített. Annyira tetszett, hogy elhatároztam, megcsinálom. Már csak azért is, mert süvegcukrot karamellizált bele és a süvegcukorról a gyerekkorom jutott eszembe. Akkor ettem és láttam utoljára...

De vissza a csokikóstolóhoz. A pezsgő után egy kis filmet vetítettek nekünk, mely bemutatta a kakaóbab útját onnantól kezdve, hogy leszüretelik a fáról, egészen odáig, hogy a fogyasztó csokoládé formában a kezébe foghatja.

Rita elkezdte kipakolni a tálakat, először nyers csokit kóstolhattunk. Azt is elmondta, hogy ők a lenti fotón látható 2,5 kilós tömbökben kapják a csokoládét melyet utána úgy dolgoznak fel, ahogyan akarnak.


Ezután következett az amiről Gombóc Artúr csak álmodhatott: kinyíltak a fiókok és előbukkantak a tej- és fehércsokik, melyek annyiféleképpen voltak ízesítve, hogy fel se tudnám sorolni. Mindenki annyit szedett magának, amennyit csak akart!

Én biztos, hogy megkóstoltam, ezt a puffasztott rizses csokit, meg a mögötte látható epres fehércsokit is.


Na meg a mákos fehércsokoládét...


 ... és a mályvavirágosat is.


Meg még vagy 15 félét: chilis-narancsosat, tonkababosat, karamellizált kardamomosat, hogy csak néhány különlegességet említsek.


Balról a második is elég különleges volt: rózsaborsos étcsokoládé. Aki szereti a pikáns ízeket, az biztos kiürítette volna ezt a tálat. :)


Itt pedig a csokoládé pasztillák láthatók. Természetesen végigkóstoltam mindet, a citromos volt a legfinomabb szerintem.


Sajnos nem fotóztam le az alkoholos csokikat. Ezeket külön tálkákban kínálták, hiszen gyerekek is részt vettek a programban, nem keverték a többi csokoládé közé. Nagyon érdekes ízű, boros csoki is volt köztük, melyet mint kiderült Luka Enikő pincészetéből származó borral ízesítenek. Jelenleg három féle kapható: Cabernet, Kékfrankos és Merlot.


Ahogy említettem, a falra szerelt fém tárolókból is bárki megkóstolhatott bármilyen étcsokoládét. És amikor már kellőképpen elteltünk édességgel, következett a fokozás: Rita beüzemelte a csokifondüt, amiben mindenkinek megforgatott kérése szerint különböző gyümölcsöket.

A program lezárásaképpen pedig kaptunk 1-1 pohár forró csokoládéitalt. Én azt hittem, azt már nem fogom tudni meginni, hiszen a csokikóstoló 1 órája alatt annyi édességet ettem, amennyit az elmúlt hetekben összesen, ráadásul nagyon meleg is volt. De mégis, olyan jól esett a forró csoki is.


Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a programot: aki szereti az édességet, nem fog csalódni. 2500 Ft-ért a következőket kaptuk:
- 1 pohár pezsgő trüffelgolyóval
- kisfilm vetítése a csokoládékészítésről
- csokoládékóstolás (nyers, tej-, ét-, valamint fehércsoki különböző ízesítésekkel)
- csokiszökőkút gyümölcsökkel
- csokoládéital

És mellé a Harrer-dolgozók kedvességét, figyelmességét. Jövőre valószínűleg megismételjük ezt a programot! :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése