2013. június 24.

Meggylikőrös meggydzsem

A mai termés. Mármint nem a meggy, hanem a dzsem. A meggyet még szombaton vette anyukám a piacon és annyira friss volt, hogy a 6,5 kilóból mindössze 10 db-ot kellett kidobnom, minden további nélkül kibírta az elmúlt napok kánikuláját.

A 6,5 kg meggyből sok mindent csináltam, nemcsak ezt a dzsemet: került belőle sütibe, gyümölcslevesbe, készült belőle sima meggylekvár is és egy adag félre van téve meggyszörpnek. Az majd a holnapi feladatom lesz.


Úgy gondoltam, éppen itt az ideje, hogy kipróbáljam a két féle Koronás Befőzőcukor (2:1 és 3:1) közül az egyiket. Még soha nem használtam ilyent, mindig csak sima cukorral készítettem a lekvárjaimat és kíváncsi voltam, mit tud. A 2:1-esre esett a választásom. Fél kiló Befőzőcukorhoz 1 kiló gyümölcsöt kellett adnom.

Különleges dzsemet szerettem volna főzni. Tavaly meggyből, cukorból és házi pálinkából meggylikőrt készítettünk. 3 hétig érleltük, minden nap kevergettük, majd a végén leszűrtük és félreraktuk a meggyet is. Üvegben tárolva, kevés meggylikőrrel vagy pálinkával felöntve még a mai napig fogyasztható, finom és különleges "desszert". A likőrünkből is maradt egy kevéske, így azt gondoltam, hogy ezekből mindenképpen kerülni fog a friss meggy mellé.


Hozzávalók:
- 90 dkg tisztított, magozott meggy
- 10 dkg pálinkában érlelt meggy
- 1 dl meggylikőr
- 50 dkg Koronás Befőzőcukor 2:1

Nagyon fontos, hogy a meggyet tisztítás és magozás után mérjük le, így kell 90 dkg-nak lennie. Így én ezzel kezdtem a befőzést. Alaposan megmostam a meggyet, eltávolítottam a szárát, magját, majd kimértem belőle 40 dkg-t. A pálinkában érlelt meggyel és a befőzőcukorral együtt egy lábasba öntöttem és botmixerrel pürésítettem. Hozzáadtam a maradék 50 dkg meggyet és közepes lángon felforraltam az egész keveréket.

Tovább főztem kb. 10 percig, majd úgy döntöttem, hogy nem kell bele olyan sok, nagy darab meggy, ezért a botmixerem segítségével kb. ötödére csökkentettem az egészben hagyott meggyek mennyiségét. Még két percig rotyogtattam a dzsemet, majd a cukor dobozán lévő utasítást követve egy sík felületre cseppentettem belőle. Hamarosan megdermedt, így késznek ítéltem. :) A Befőzőcukor a kristálycukor mellett pektint tartalmaz, ez segíti a zselésedést.

Előzőleg fertőtlenített, kiszárított üvegekbe töltöttem a dzsemet, azonnal beborítottam celofánnal, rácsavartam az üveg tetejét, fejre állítottam 5 percre a csírátlanítás érdekében, majd újságpapírba csavartam és már mehettek is a takarók közé dunsztolódni.


Még forrón megkóstoltam, mert nem bírtam ellenállni az illatának. Már úgy is nagyon finom volt, gondolom hidegen még jobb lesz.

Gondolkodtam egy másik verzión is, valahol olvastam egy csokis meggylekvárról. Még nem vetettem el teljesen az ötletet, lehet hogy az is megcsinálom, a másik doboz, 3:1-es Befőzőcukorommal, amivel tényleg csak 8-10 perc a lekvár főzési ideje. Így szívesen ajánlom olyan háziasszonyoknak is, akik esetleg csak munka után tudnak nekiállni a befőzésnek.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése