2013. június 21.

Baconbe göngyölt, sajttal töltött csirke

Továbbra is csirke és továbbra is mazsolás jázmin rizs. Nagyon bejött nekünk ez a párosítás. :) A fóliában sült csirkemell után itt viszont már született egy kis kompromisszum: Iminek csirkecomb filéből készítettem ezt az ebédet, mert ő azt jobban szereti. Magamnak pedig csirkemellből.

Az ötletet az adta, hogy még februárban kaptunk több kilónyi szeletelt bacont ajándékba Imi keresztszüleitől. Ennek egy kis részét még akkoriban felhasználtam, a többit pedig kis adagonként lefagyasztottam a mélyhűtőben.


Még akkor, frissiben, amikor megérkezett az ajándékcsomag, ez volt az első étel, amit elkészítettem a baconből. Azóta már többször csináltam, ezek a fotók is egy későbbi ebédnél készültek. Sajnos nem ez az adag sikerült a legjobban, a képeken is látszik, hogy kissé kifolyt a sajt sütés közben, így a hús közepén nem nagyon maradt belőle.

Hozzávalók:
- csirkemell és/vagy csirkecomb filé
- szeletelt bacon
- sajt
- sültcsirke fűszersó
- olaj

Már a hozzávalók mennyiségéből is látszik, hogy nem egy bonyolultan elkészíthető étel. 


A csirkemellből lapos, téglalap alakú szeleteket vágtam és kissé ki is klopfoltam. A csirkecomb filé már eleve lapos volt, viszont jó nagy, úgyhogy két részre osztottam. A húsokat nagyon vékonyan megszórtam kívül is és belül is sültcsirke fűszersóval. Vigyázni kell a mennyiségével, mert a bacon eleve sós, nehogy túlsózzuk.

Minden szelet hús közepére egy-egy akkora darab sajtot fektettem, hogy a szélén ne lógjon túl. A csirkéket ezután felcsavartam, mint a kakaóscsigát és szorosan körbetekertem annyi baconnel, amennyi teljesen beborította.

Egy üveg sütőtálat ecset segítségével vékonyan kiolajoztam - ez csak azért kell, hogy amíg a szalonnából kisül a zsír, addig se égjen oda a hús a tálhoz - , majd egymás mellé belehelyeztem a baconös tekercseket. A tálat alufóliával lefedtem.

200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütöttem, majd eltávolítottam a fóliát a tetejéről és további 5 percig pirítottam még.


A köret pedig nem volt kérdéses, miután a fóliában sült csirkénél nagy sikert aratott a mazsolás jázmin rizs. Biztos, hogy sokszor fogok még csinálni, hiszen 5 kilós kiszerelésben vásároltam. Igaz, legközelebb már más ízesítést is ki kellene próbálni a rizshez. Majd beszámolok róla, hogy mire jutottam. :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése