2017. január 12.

Kolbászos pogácsa

Múlt héten barátaink jöttek hozzánk vendégségbe - értsd: gyerekágyat összeszerelni segíteni - és úgy gondoltam, egy kis pogácsával nem lőhetek mellé. Főleg hogy a nagy munka után sörözés-borozás volt betervezve, ahhoz pedig mindenféle sós sütemény jól illik.

Rengeteg kolbászmaradék várakozott a hűtőben további felhasználásra, így nem is volt kérdéses, hogy kolbászos pogácsát sütök. A számomra tökéletes receptet a Nosaltyn találtam meg és bár nekem nem lett olyan szép a pogim mint Andinak, valamint szerintem túl is sütöttem egy kicsit - hiába, tanulnom kell még az új tűzhelyemet - azért elég sikeresnek ítéltem, mindenkinek ízlett.

Ráadásul, hogy még egy csavar is legyen a történetben, az 1 kg fehér liszt helyett én háromféle lisztből sütöttem meg a pogácsát, hogy a szülésig tartó szénhidrát diétámba jobban illeszkedjen.


Hozzávalók:
- 1 kg liszt (nálam 33 dkg fehér liszt, 33 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt, 33 dkg Dia-Wellness CH mínusz lisztkeverék)
- 30 dkg kolbász
- 5 dkg élesztő
- 1 evőkanál cukor
- 5,5 dl tej
- 2 + 1 teáskanál só
- 2 tojás sárgája
- 10 + 10 dkg vaj vagy margarin
- 1 csapott kávéskanál őrölt bors (én ezt elfelejtettem)

Kenéshez:
- 1 egész tojás



A tejben elkeverjük a cukrot, meglangyosítjuk és felfuttatjuk benne az élesztőt. A lisztet egy nagy tálba szitáljuk, hozzáadjuk az élesztős tejet, 10 dkg vajat, 2 teáskanál sót, a tojások sárgáját. Alaposan kidagasztjuk és meleg helyen duplájára kelesztjük.

Közben a kolbászt ledaráljuk és a másik 10 dkg vajjal kikeverjük.

A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, átgyúrjuk és 1 cm vastag téglalapot nyújtunk belőle. A tetejére rákenjük a vajas kobászos krémet, meghintjük borssal, 1 teáskanálnyi sóval. Képzeletben három vízszintes sávra osztjuk a tésztát, először a felsőt hajtjuk középre, majd az alsót és ezután jobbról-balról is középre hajtjuk. Letakarva 20 percig kelesztjük.

Ezután kinyújtjuk és megismételjük a hajtogatást. Majd még egyszer. Végül kb. kétujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, a tetejét késsel berácsozzuk és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, tetejüket lekenjük a felvert tojással. Újabb 20 perc pihentetés következik.

Végül 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Sütés után lekenhetjük tejjel a tetejét vagy anélkül azonnal takarjuk le konyharuhával.



Szép nagy adag lesz belőle, 3-4 főre elég a fele is szerintem.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése