2014. április 9.

Lilahagymaágyon sült csirke

Rengeteg lilahagymánk maradt a legutóbbi zsíroskenyér-parti után, folyamatosan kerestem hozzá a felhasználási lehetőségeket. Csináltam belőle hagymás-ecetes krumplisalátát, töki pompost, de még a lebbencslevesbe is azt aprítottam. És még mindig volt legalább 4 nagy fej, amit sürgősen el kellett használnom, mielőtt tönkrement volna.

Így lett belőle főétel, méghozzá egy igen ízletes csirkehúsos ebéd.


Magamnak csirkemellet vettem elő a fagyasztóból, Iminek pedig csirkecomb filét. Összesen kb. 70 dkg volt az egész, ez két napi ebédünket jelentette, vagyis egy négytagú családnak pont elég.

Hozzávalók:
- 70 dkg csirkemellfilé és/vagy csirkecombfilé
- 3 nagy fej lilahagyma
- 2 + 1 evőkanál paradicsompüré
- 2 + 1 evőkanál mustár
- 1-2 dl fehérbor
- 1 evőkanál méz
- őrölt bors
- só vagy sültcsirke fűszerkeverék
- olaj

Először elkészítjük a pácot: a 2 evőkanál paradicsompürét összekeverjük a 2 evőkanál mustárral, sóval vagy sültcsirke fűszerkeverékkel, őrölt borssal és ezzel megkenjük a húsok mindkét oldalát. Kb. fél órát állni hagyjuk.


A lilahagymát megtisztítjuk, karikára vágjuk és egy kiolajozott sütőtál aljára szétterítjük. Enyhén megsózzuk. Erre ráfektetjük, egymás mellé rendezzük a bepácolt húsokat. Aláöntjük a bort.

Alufóliával lefedve 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk és kb. fél óráig sütjük, majd megfordítjuk a húsokat és újabb 20 percig sütjük.

A mézet kikeverjük az 1 evőkanál mustárral és paradicsompürével. Az 50 perc leteltével ezzel a keverékkel megkenjük a húsok tetejét és most már alufólia nélkül visszatoljuk a sütőbe. Kb. negyed óra alatt szép pirosra sütjük, addigra a hagymás szaft is szépen besűrűsödik.


Aki nem szereti a mézet, ne ijedjen meg a recepttől, nem igazán érződik a húson, inkább ahhoz kell, hogy szépen megpiruljon. A hagyma pedig végképp nem marad hagymaízű, a mustár és a bor kissé savanykássá teszi. Kolléganőm - aki megkóstolta a mai ebédem - azt mondta, hogy majdnem olyan íze van, mint a párolt lilakáposztának.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése