2014. április 14.

Daramorzsa

Vagy más néven császármorzsa, daramorzsóka, smarni, smórni...

Sokféleképpen ismerjük ezt az igazán finom és egyszerű édességet, azonban fontos megemlíteni, hogy az eredeti császármorzsa - melynek eredetét a bécsi udvarhoz, vagyis Ferenc Józsefhez és Sissihez köthetjük - nem tartalmaz búzadarát. Egy igen egyszerű, sűrű, lisztes palacsintatésztát kell kikeverni hozzá, majd megsütni. Elkészítési ideje lényegesen rövidebb mint a nálunk meghonosodott változata. A "magyar császármorzsát" alaphangon 1,5 - 2 óra alatt készíthetjük el, mivel úgy kezdődik a recept, hogy kb. 1 órát áztassuk a tejben a búzadarát, hogy jól megszívhassa magát.

Én ez utóbbiról szeretnék írni, ezért is adtam a daramorzsa címet bejegyzésemnek.


Van aki arra esküszik, hogy a tojást szétválasztja és a habbá vert fehérjét külön forgatja a tésztába, van aki egyben keveri bele a tojásokat. Egyesek sütőben sütik, mások serpenyőben. Van olyan, aki a búzadara mellé nem tesz lisztet, mások különböző arányban vegyítik ezt a két hozzávalót.

Én öszvér daramorzsát készítettem, vagyis lisztet is kevertem bele, igaz, nagyon minimális mennyiséget.

Hozzávalók:
- 20 dkg búzadara
- 2 dkg liszt
- 0,5 liter tej
- 5 tojás
- 15 dkg cukor
- 1 citrom reszelt héja
- 1 marék mazsola
- 1 csipet só

+ a sütéshez vaj

Tehát ahogy említettem, az első lépés: keverjük össze a búzadarát és a lisztet, öntsük fel a tejjel és hagyjuk 1 órán keresztül pihenni.


Ezután a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a citromhéjat és a búzadarás-lisztes tejet, mazsolát és jól kikeverjük. A tojásfehérje habot is beleforgatjuk.

Egy tepsit kivajazunk és beleöntjük a masszát. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk és addig sütjük, amíg a tészta majdnem megszilárdul. Az alja ilyenkor már halványbarna színű.  Egy lapos fakanál vagy villa segítségével apró darabokra szaggatjuk, jól összeforgatjuk, összerázogatjuk a tepsiben. Egyenletesen elterítjük és tovább sütjük, amíg kellően megpirul.

Vigyázat, nehogy kiszárítsuk, akkor finom, ha morzsássá sült, de még viszonylag lágy a tésztája.


Porcukorral, lekvárral tálalhatjuk és nekem frissen, forrón ízlik a legjobban. És nagy-nagy előnye, hogy bármikor ehetjük: akár reggelire, ebédre, vacsorára. Desszertként vagy főételként. Teljesen mindegy, mindig elfogy. :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése