Húsvét hétfőn hidegtálas, sonkatálas napot tartottunk a családdal. Annyi mindennel készültünk, hogy egész héten a maradékokat ettük.
Amíg Imi a körözöttet keverte és töltögette a paprikákba, addig én elkészítettem életem első sonkakrémét. Kísérletezgettem vele, mert igazából azt sem tudtam, hogy milyen végeredményt szeretnék elérni. Azt tudtam, hogy tormával nem akarom ízesíteni, mivel a tormakrémes sonkatekercs is szerepelt a húsvéti menülistán és tojást, majonézt sem terveztem belekeverni András miatt, mert allergiás a tojásra. Aki tojásos hidegtálat akart enni, az választhatott két féléből is, amit szüleim és Mazsiék csináltak.
Miközben a tormakrémet kevertem ki, úgy gondoltam, hogy valami hasonló alapja lesz a sonkakrémnek is.A tormakrém már bejáratott, szeretett étel nálunk, könnyű - elkészíteni is. Így ez alapján a következőképpen oldottam meg a sonkás változatot.
Hozzávalók:
- 27 dkg vaj
- 6 csapott evőkanál liszt
- 10 dkg natúr krémsajt
- 3-4 evőkanál uborkás salátaöntet (Lidl-ben kapható, flakonos), vagy tejföl
- 2 dl tej
- 2 dl tejszín
- só
- őrölt fehér bors
- 15 dkg füstölt sonka
Haonlóképpen indítottam mint a tormakrémet, csak itt az egész vajat felolvasztottam egy lábasban, beleszórtam a lisztet és fehéredésig kevergettem. Félrehúztam a tűzről, csomómentesre kevertem a tejjel és a tejszínnel, valamint hozzáadtam a krémsajtot és a salátaöntetet. Sóval, fehér borssal ízesítettem.
Visszatettem az edényt a tűzre és felforraltam, besűrítettem a keveréket. Félretettem egy kis időre, hűlni. Amíg pihent a krém, addig aprítógépbe beledobáltam a kockákra vágott sonkát és felaprítottam. Hozzáadtam a besameles alaphoz és robotgéppel habosra kevertem.
Kaliforniai paprikából vágott szeleteket, "csónakokat" töltöttem meg egy habzsák segítségével és uborkaszeletekkel díszítettem. Eszembe jutott, hogy valahol láttam egy jópofa ötletet: vastag uborkaszeletek belsejét kiskanállal kivájtam, beletöltöttem a sonkakrémet, majd félbevágott paradicsommal fedtem be, ez lett a kalapja. A paradicsomra pici pöttyöket nyomtam a habzsákból, így úgy nézett ki mint egy gomba.
Első próbálkozásnak nem volt rossz, de legközelebb kihagyom belőle az uborkás öntetet, mert elég intenzív ízt adott neki. Inkább több natúr sajtkrémmel helyettesítem. Friss kenyérre, de pirítósra kenve is nagyon finom!
Az egyik fotón látható a háttérben anyuék kaszinótojása franciasaláta ágyon. Ez lesz a következő bejegyzés tárgya. :)
Írj nekünk
kicsibors@indamail.hu
Gasztroblogok és gasztroblogunk
Az eddigiek
-
►
2019
(14)
- ► szeptember (3)
-
►
2018
(41)
- ► szeptember (2)
-
►
2016
(93)
- ► szeptember (9)
-
►
2015
(149)
- ► szeptember (16)
-
►
2014
(149)
- ► szeptember (13)
Címkék
a férfi főz
(6)
Abaújszántó
(2)
advent
(1)
áfonya
(5)
alma
(31)
almapaprika
(1)
Anno Taverna
(2)
anyák napja
(10)
Árnyas Étterem
(1)
árpagyöngy
(1)
aszalt
(1)
aszalt gyümölcs
(10)
aszalt paradicsom
(2)
aszalt szilva
(2)
bab
(9)
baba-és gyerekbarát helyek
(3)
babapiskóta
(6)
babérlevél
(3)
bacon
(12)
Balatonszárszó
(3)
balzsamecet
(1)
bambuszrügy
(1)
banán
(6)
barátok
(14)
bazsalikom
(9)
Bee
(2)
befőzés
(33)
befőzőcukor
(3)
bejgli
(4)
bélszín
(1)
bemutatkozás
(1)
Benő
(5)
birsalma
(1)
bodza
(1)
bodzavirág
(1)
Bognár Tészta
(1)
bogrács
(3)
bor
(15)
borkóstoló
(1)
bormustra
(2)
borókabogyó
(1)
borsó
(19)
brokkoli
(4)
Buffalo Steak House
(2)
bulgur
(5)
búzadara
(13)
búzasikér
(3)
cékla
(4)
chili
(15)
citrom
(25)
citromhéj
(2)
citronát
(1)
cukkini
(23)
cukor
(10)
cukormentes
(3)
cukrászdaajánló
(2)
Czabán Samu Általános Iskola
(1)
család
(39)
csemege uborka
(6)
cserépedény
(4)
cseresznye
(2)
csicseriborsó
(1)
csirke
(12)
csirkecomb
(13)
csirkemáj
(3)
csirkemell
(33)
csirkeszárny
(1)
csoki
(35)
csokikóstoló
(1)
csont
(1)
csülök
(5)
dagadó
(1)
darált hús
(31)
darált keksz
(11)
Dávid
(5)
Delikát
(2)
desszert
(179)
Detki Keksz
(1)
diéta
(4)
dió
(31)
Dorottya Emma
(12)
Dr. Oetker
(4)
ecet
(9)
Ed.Haas Hungaria Kft.
(1)
édes
(231)
édesburgonya
(2)
édesítőszer
(5)
egyedényes
(1)
emlék
(1)
eper
(27)
Epermester Pincészet
(2)
Erdély
(6)
esküvő
(1)
Eszti
(13)
étcsoki
(24)
étteremajánló
(7)
etyek
(1)
fácán
(1)
Facebook
(42)
fagyi
(4)
fahéj
(37)
fánk
(16)
farsang
(2)
fasírt
(8)
fehérbor
(5)
fehérborecet
(1)
fehércsokoládé
(7)
fehérrépa
(14)
feketeribizli
(1)
Ferrero Rocher
(1)
filmajánló
(1)
fokhagyma
(51)
Foodpanda
(1)
főétel
(208)
főzelék
(9)
főzés nélkül
(2)
Frakk
(7)
füge
(3)
füstölt hús
(10)
füstölt sajt
(7)
fűszer
(10)
fűszerpapír
(1)
gabonapehely
(1)
gasztrosétány
(1)
gersli
(1)
gesztenye
(10)
Giber János
(1)
gomba
(30)
gombóc
(2)
grill
(5)
gyors
(11)
gyömbér
(6)
gyöngyhagyma
(1)
gyümölcs
(6)
hagyma
(50)
Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda
(1)
Herbatea Manufaktúra
(2)
hidegtál
(19)
hurka
(1)
húsvét
(24)
indiai
(1)
Iszkáz
(8)
ital
(6)
Ízőrzők
(3)
játék
(41)
jázmin rizs
(2)
jégkrém
(1)
jégsaláta
(2)
joghurt
(17)
jótékonysági akció
(1)
Judit
(22)
juharszirup
(1)
juhtúró
(1)
Julia Child
(1)
kacsa
(3)
kacsacomb
(2)
kacsamáj
(1)
kacsamell
(1)
kakaó
(35)
kakukkfű
(5)
kalács
(10)
kaliforniai paprika
(7)
kamra
(3)
kápia paprika
(2)
kapor
(9)
káposzta
(16)
karácsony
(58)
karaj
(11)
karalábé
(9)
karamell
(6)
karfiol
(10)
kávé
(13)
kávézóajánló
(1)
keksz
(9)
kelbimbó
(1)
kelkáposzta
(9)
kelt tészta
(64)
kenyér
(15)
kerti parti
(8)
ketchup
(3)
kifli
(5)
kivi
(1)
Knorr
(3)
kókusz
(7)
kóla
(1)
kolbász
(25)
kolbásztök
(1)
kompót
(3)
koriandermag
(2)
Koronás Cukor
(7)
koszorú
(1)
kovász
(1)
köles
(1)
köret
(39)
körte
(4)
köszönet
(2)
krémleves
(11)
krémsajt
(10)
krumpli
(53)
kukorica
(10)
kukoricadara
(1)
kuszkusz
(1)
lángos
(6)
lasagna
(2)
lecsó
(1)
Léda Cukrászda és Kávéház
(1)
lekvár
(42)
lencse
(1)
lenmag
(3)
lestyán
(1)
leveles tészta
(14)
leves
(46)
levesbetét
(1)
lilahagyma
(22)
lime
(5)
linzer
(9)
Maggi
(1)
magkeverék
(1)
májkrém
(2)
majonéz
(10)
majoranna
(4)
mák
(14)
málna
(7)
mandula
(11)
marcipán
(5)
marhahús
(11)
mártás
(6)
mascarpone
(26)
Matyi
(2)
mazsola
(16)
medvehagyma
(6)
meggy
(13)
meggylikőr
(1)
Méhes-Mézes szörp
(25)
menta
(4)
méz
(32)
mézeskalács
(4)
mogyoró
(7)
mogyorókrém
(2)
mogyoróvaj
(1)
mortadella
(1)
mozzarella
(5)
muffin
(8)
mustár
(17)
mustármag
(1)
nápolyi
(1)
napraforgó mag
(1)
narancs
(7)
nektarin
(1)
névnap
(4)
olaj
(5)
olajbogyó
(1)
Olaszország
(1)
oldalas
(5)
oranzsát
(1)
oregano
(1)
öregtészta
(8)
őszibarack
(16)
pác
(5)
padlizsán
(7)
pagodakarfiol
(1)
palacsinta
(11)
pálinka
(2)
paprika
(46)
paprikakrém
(1)
paradicsom
(72)
Párizs
(2)
parmezán
(7)
patisszon
(3)
péksütemény
(12)
petrezselyem
(42)
piknik
(1)
pirospaprika
(3)
piskóta
(17)
pizza
(3)
pogácsa
(13)
póréhagyma
(10)
puding
(27)
pulykacomb
(2)
pulykamell
(8)
puszedli
(2)
rakott
(1)
ravioli
(1)
réteslap
(5)
ribizli
(4)
Rita
(9)
rizs
(20)
rizstészta
(1)
rozmaring
(5)
rozsliszt
(2)
rukkola
(1)
rum
(16)
rumos meggy
(6)
sajt
(52)
saláta
(26)
salátaöntet
(1)
sárgabarack
(11)
sárgadinnye
(2)
sárgarépa
(42)
savanyú káposzta
(8)
savanyúság
(5)
sertésháj
(2)
sertéshús
(46)
sertésmáj
(3)
Sigil Galéria és Kávézó
(1)
Smiley Shop Savanyúság
(1)
snidling
(5)
sonka
(27)
Sophie and Ben
(1)
Sopron
(1)
sós süti
(30)
sör
(4)
spagetti
(4)
spárga
(1)
spenót
(8)
statisztika
(1)
Stefán János
(1)
sült hús
(4)
sütemény
(4)
süti
(177)
sütőtök
(12)
sütőzacskó
(1)
szabdzsi
(1)
szakácskönyv ajánló
(8)
szalámi
(2)
szalonna
(36)
Szárika fűszer
(27)
szarvas
(1)
szeder
(1)
szegfűszeg
(10)
szénhidrát csökkentett
(7)
szerecsendió
(2)
szezámmag
(6)
szilva
(10)
szilveszter
(3)
szójaszósz
(9)
szőlő
(6)
szörp
(4)
születésnap
(14)
tangzhong
(1)
tarhonya
(2)
tarja
(7)
tárkony
(1)
tej
(16)
tejföl
(50)
tejszín
(71)
teljes kiőrlésű liszt
(7)
tepertő
(3)
tészta
(48)
tojás
(15)
tojás mentes
(1)
tojásfehérje
(10)
torma
(2)
torta
(54)
tök
(3)
tökmag
(6)
töltött
(7)
tönkölyliszt
(4)
töpörtyű
(2)
túró
(27)
túró rudi
(1)
uborka
(12)
új év
(1)
újburgonya
(8)
újhagyma
(13)
utazás
(4)
úti beszámoló
(4)
vadhús
(1)
vaj
(7)
vanília
(12)
Vép
(11)
Vidék íze
(57)
Vilma
(10)
virsli
(9)
vörösbor
(8)
zabpehely
(4)
zeller
(12)
zöldbab
(5)
zöldség
(14)
zsálya
(6)
zselatin
(11)
zsemle
(8)
Mi írjuk
Látogatóink
Oldalak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Keresés a blogon
Facebook oldalunk
Ezeket olvastátok legtöbbször
Kapcsolódó oldalaink
Kedvenceink
Ennyiszer néztetek meg minket
Szerzői jogok
A blogon található fotók és írások saját szellemi termékeink, ettől eltérő esetben forrásmegjelöléssel látjuk el.
A blogunkon található írásainkra, fotóinkra az 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik, azokat bármilyen módon felhasználni a forrásmegjelölés és írásos beleegyezésünk nélkül tilos! Megsértése jogi következményt von maga után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése