2013. szeptember 26.

Csokoládés wassant tangzhong-gal

Babalátogatóba voltunk hivatalosak nemrég, ugyanis családunk legifjabb tagja, Botond augusztus elején megszületett!

Anyukája, Judit nagyon finom sütivel várt minket, egy igazi különlegességgel: csokis wassant-tal, amit tangzhong technikával készített el. Amikor ezt így elmondta nekem, először csak néztem nagyokat, mert sem a wassant-ról, sem a tangzhong-ról nem hallottam még. A sütik első pillantásra csokis tekercseknek tűntek, kakaós csigának, amit másképp formáztak, de aztán kiderült, hogy egészen más, sokkal több annál.


A wassant Ázsiában nagyon népszerű péksütemény. Judit már egy ideje szemezett a receptjével, amit ezen az oldalon talált, és úgy gondolta, itt a megfelelő alkalom, hogy elkészítse és megkóstolja. És ezért én igazán hálás vagyok neki, hiszen megismertetett egy olyan technikával, aminek köszönhetően egészen más állagú kelt tésztákat készíthetek, mint eddig.

Ez pedig a tangzhong technika, amit egyes helyeken water roux-nak is neveznek. 1 rész lisztet 5 rész vízzel pasztává főzünk. 65 fokosnak kell lennie - szerintem Judit ezt nem mérte - majd lehűtjük és ezt dolgozzuk hozzá a tésztához. Ettől lesz hihetetlenül könnyű, levegős és még napok múlva is friss a sütink.

Judit leírta nekem a receptet, így most az ő szavait tolmácsolom.

"Hozzávalók a tangzhong-hoz:
-  2,5 dl víz
- 5 dkg liszt

A vizet és a lisztet egy edényben csomómentesre keverjük, feltesszük főni és állandó kevergetés mellett addig főzzük míg a paszta 65 fokosra melegszik. Ezután félretesszük hűlni.


Hozzávalók a csokis töltelékhez:
- 4 dkg liszt
- 10 dkg porcukor
-  2 tojásfehérje
- 1,6 dl tej vagy víz
- 4 dkg cukrozatlan kakaópor
- 2 dkg vaj

A tejet/vizet felmelegítjük, feloldjuk benne a kakaóport. A lisztet, a porcukrot és a tojásfehérjét simára keverjük. Beleöntjük a kakaós tejbe és addig főzzük sűrűn kevergetve, amíg egy nagyon sűrű puding állagot kap, majd hozzákeverjük a vajat is. Legalább 2 órára hűtőbe tesszük hűlni.

A recept szerint egy zacskóba kell tenni és téglalap alakúra kilapogatni, így olyan formában fog megdermedni. Lehet, én nem főztem elég sűrűre, de nekem nem dermedt meg annyira, hogy ki tudjam szedni téglalap formában, így hát szépen kikanalaztam belőle. :)

A tangzhong-ot és a csokis masszát akár előző nap is el lehet készíteni és hűtőben tárolni felhasználásig.

Hozzávalók a tésztához:
- 35 dkg liszt
- 2 dkg tejpor (nekem ez kimaradt)
- 10 dkg tangzhong
- csipet só
- 4 dkg cukor
- 1 tojás sárgája
- 1,15 dl víz
- 8 g szárított élesztő
- 2,6 dkg lágy vaj

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, megdagasztjuk. Langyos helyen, letakarva duplájára kelesztjük.  Ezután deszkán téglalap alakúra nyújtjuk és a közepébe helyezzük a csokis tölteléket.


Az eredeti recept weboldalán található képes útmutató alapján hajtogatjuk a tésztát. A csokis masszára először két oldalról ráhajtjuk, és a végeit is lezárjuk, hogy ne tudjon kifolyni a csoki. Elfordítjuk 90 fokkal, képzeletben négy részre osztjuk és a szélső két negyedet behajtjuk középre. Majd az egészet félbe, hogy egy vékony csíkot kapjunk. Ismét elfordítjuk 90 fokkal, kinyújtjuk és az ábra szerint háromszögekre vágjuk. A háromszögek hosszabbik végétől kezdve egyesével felcsavarjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.

Rövid ideig kelesztjük még. Ezalatt előmelegítjük a sütőt 175-180 fokra. Betoljuk a tepsit és kb. 20 perc alatt készre sütjük a wassant-okat.

Az eredeti recept szerint a tetejüket még sütés előtt megkenhetjük felvert tojássárgájával, az enyémen nem volt."


Én nagyon köszönöm Juditnak ezt a receptet. Még melegen kóstoltam a sütit, ami habkönnyű volt, olyan állagú amilyent kelt tésztában még soha nem tapasztaltam. Rögtön eldöntöttem, hogy legközelebb a kakaós csigát próbálom meg ezzel a technikával megsütni. Hogy másnap, harmadnap is valóban olyan puha marad mint frissen az most nem derült ki, mert nagyon gyorsan eltüntettük a próbaként készített adagot.


Juditnak és Tamásnak sok-sok örömöt, boldogságot, jó egészséget kívánunk Botondhoz, a pici óriásbébihez. :)



2 megjegyzés:

  1. ki kéne próbálni, szerintem finom lehet

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, ha megcsinálod, várjuk majd a véleményedet, hogy ízlett. :)

      Törlés