2016. november 20.

Burgonyakéregben sült mustáros karaj

Folytatódik a ritkán főzök időszak, teljes lakásfelújításban, babavárásban, karácsonyi készülődésben vagyunk. Ha főzök is, olyan ételeket, amelyek beilleszthetők a 180 grammos szénhidrát diétámban, ugyanis sajnos magas lett a terheléses vércukor eredményem, így ellenőrzés alatt vagyok a szülésig.

Így főételként általában valamilyen sült vagy grillezett húst szoktam enni, valamilyen könnyedebb zöldséges körettel - na igen, nem túl változatos az étrendem - de most már elhatároztam, hogy változtatok ezen és utánanézek, mi fér még bele az ebédre engedélyezett 50 gramm CH-ba. Sajna én nem vagyok túlságosan húsrajongó, ahogy az már eddig is kiderülhetett számotokra, viszont a sors fintora, hogy éppen a húsfélékben kevés vagy 0 a szénhidrát mértéke.

Még múlt hét végén készítettem ezt a karajt, méghozzá a Vidék íze magazin 2016. szeptemberi számában talált recept alapján. Kifejezetten finom lett, ezért is gondoltam, hogy megosztom veletek is.


Hozzávalók:
- 6 szelet csont nélküli hosszúkaraj
- 70 dkg burgonya
- mustár
- só
- bors
- olívaolaj

A krumplit meghámozzuk és durva reszelőn lereszeljük. Gyengéden besózzuk, kb. fél órát állni hagyjuk. Ezután kinyomkodjuk belőle a felesleges folyadékot.

A karajszeleteket finoman - nem túl vékonyra - kiklopfoljuk, mindkét oldalukat megszórjuk kevés sóval és őrölt borssal. A felső oldalukat bekenjük mustárral és rájuk nyomkodunk, elegyengetjük rajta a reszelt burgonyát.

Egy nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat és óvatosan belefordítunk 2-3 szelet (amennyi belefér) húst, úgy hogy a burgonyás fele legyen alul. Addig sütjük amíg a krumpli meg nem pirul, majd átfordítjuk a másik oldalára és néhány perc alatt azt is megsütjük.



Egy tűzálló tálba szedjük a karajt és tálalásig melegen tartjuk.

Friss saláta, könnyed, zöldséges bulgur illik mellé, ennél nehezebb köret semmiképpen!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése