2015. január 12.

Gesztenyeleves pirított szalonnával

Pontosan ugyanezen a néven találtam meg a Szépségtár oldalon ennek a levesnek a receptjét, szinte az utolsó pillanatban karácsony előtt. Annyira de annyira nem volt ötletem, hogy mit főzzek a családnak ünnepi levesként, hogy szinte megváltásként éltem meg, amikor rábukkantam. A többség rábólintott, hogy "jó, legyen ez", volt aki furán nézett és azt mondta, hogy legfeljebb eszik anyu maradék húsleveséből, ha nem jön be neki.

Végül mindenki megkóstolta és egészen jónak találták. Nem mondom, hogy a kedvencünk lesz, de időnként biztos el fogom készíteni.



Szinte egybehangzóan állították, hogy olyan íze van mint a bablevesnek. Apukám el is mesélte, hogy gyerekkorában, amikor a gesztenye arany árban volt, a szárazbab viszont fillérekbe került hozzá képest, előfordult, hogy babbal helyettesítették a gesztenyét. Így a gesztenyepüré egy rész gesztenyéből egy rész főtt, áttört babból készült. Mostanában már annyira nem érné meg, hiszen a babnak is elég szépen felment az ára, ennek ellenére nem olyan régen lehetett hallani, hogy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen fennakadt egy bizonyos gyártó gesztenyemasszája, mert kimutathatóan babot is tartalmazott, nemcsak gesztenyét.


Hozzávalók:
- 40 dkg nyers gesztenye / mirelit / natúr gesztenyemassza
- 1 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 babérlevél
- 1 db krumpli
- 1-1,5 liter alaplé vagy húsleves
- 1 teáskanál kakukkfű
- fél teáskanál rozmaring
- 1 kávéskanál bazsalikom
- fél citrom leve
- 1,5 dl főzőtejszín
- őrölt bors
+ levesbetétnek: húsos szalonna

Kétféleképpen kezdhetjük főzni:

1.) Ha nyers gesztenyét vagy mirelit gesztenyeszemeket vásárolunk, akkor a gesztenyebeleket héj nélkül feltesszük főni az alaplében a meghámozott, kockára vágott krumplival, zúzott fokhagymával, aprított vöröshagymával és babérlevéllel együtt.

2.) Ha pedig natúr gesztenyemasszát vásárolunk, akkor ezt már csak akkor tesszük a levesbe, ha a krumpli már majdnem megfőtt az alaplében.

Nekem sikerült a karácsonyi bevásárlás során az utolsó (!) csomag natúr gesztenyemasszát elhoznom az egyik legnagyobb hipermarketünkből, így kénytelen voltam mirelit egész gesztenyével kiegészíteni. Így én az 1-es változat után a 2-est is bevetettem a főzés során. :)

Amint megpuhult a gesztenye és a krumpli is, kiemeltem a levesből a babérlevelet és botmixerrel leturmixoltam, közben hozzáöntöttem a tejszínt és a citromlevet is. Majd fűszereztem kakukkfűvel, rozmaringgal, bazsalikommal, őrölt borssal. Közepes lángon tovább főztem.

Miközben újra felforrt a leves, a szalonnát felaprítottam és egy teflonserpenyőben zsírjára sütöttem. Lecsöpögtettem és egy tálkába tettem.

Amint felforrt a leves, elzártam alatta a gázt és már tálaltam is. A sült szalonnát a kis tálban kínáltam körbe, mindenki annyit szedett belőle a leves tetejére amennyit akart.


Gyors és egyszerű, mégsem hétköznapi leves. Ünnepnapokra tökéletes, főleg ha mellette még sok más fogást is el kell készítenünk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése