Nagyobb részt egy eseményleírás, élménybeszámoló következik. Egy olyan eseményé, ami nagyon a szívünkhöz nőtt és remélhetőleg lesz folytatása, mert sok-sok pozitív visszajelzést kaptunk. Tulajdonképpen a mi "gyerekünk", vagyis inkább Imié, mert ő volt az ötletgazdaa, a szervező, a fő-fő lelkesedő és lelkesítő emberke.
Én leginkább a "catering" lebonyolításában segítettem neki, vagyis elkészítettem a kókuszgolyót és megsütöttem a krumplis pogácsát a rendezvényre. Akit csak a recept érdekel, azt most ugorjon egy nagyot, a poszt végén fogja megtalálni, amit keres. :)
Történetünk még a múlt évezredben kezdődik, méghozzá az általános iskolás éveinknél. Budapest XV. kerületének egyik kicsi sulijába jártunk mi hárman: Mazsi, Imi és én. És jó néhány bartátunk is, néhányukat már emlegettem: Tomi, Dávid, Gábor, Kinga ...
Tehát a Czabán Samu Általános Iskola volt a második otthonunk 14 éves korunkig. Persze akkoriban úgy gondoltuk, hogy több időt töltünk suliban mint otthon és alig vártuk, hogy kiszabadulhassunk a falai közül. A felnőttek meg csak mondogatták nekünk, hogy "majd visszasírjátok ezeket az éveket!". Én személy szerint nem hittem nekik, de most már be kell látnom, hogy igazuk volt.
Ahogy teltek az évek úgy szépültek az emlékek. Folyamatosan eszembe jutottak a jó vagy éppen vicces történetek, a kirándulások, a sulidiszkók, az iskolanapok, farsangok... És akárhányszor elmentem az iskola mellett, mindig furcsa, nosztalgikus hangulatba kerültem. Annyira vágytam vissza, abba a korba, abba közösségbe! Ma már tudom, hogy a Czabán nem csak bizonyos szintű tudást adott nekem, hanem sok-sok élményt, emléket, barátokat, és a férjemet. :)
2010-ben volt az iskola 50 éves. Akkor egy egész rendezvénysorozattal emlékezett meg az iskola vezetése, tanári kara erről az évfordulóról. A legnagyobb eseményt az iskolatalálkozó jelentette. Az iskola udvarára várták az egykori diákokat, tanárokat, mindazokat akik valaha ott dolgoztak és tanultak. Én sajnos nem vettem részt rajta, de Imitől hallottam, hogy nagyon jól sikerült. Találkoztak régi tanáraikkal, bejárták az iskolát, megnézhették a tantermüket és megvásárolhattak egy emlék dvd-t amin régi felvételek láthatók a suli életéből.
Imi sokat emlegette, hogy milyen jó lenne egy újabb találkozó, újra összejönni a "régiekkel". Karácsony után nagyon nosztalgikus hangulatba került - Évinek köszönhetően, aki aznap csak 90-es évekbeli zenéket posztolt a Facebook oldalán - és létrehozta a Czabán-csoportot a Facebook-on. Ennek a csoportnak jelenleg 401 tagja van, régi diákokból és tanárokból áll. Nagyon gyorsan kialakult egy kemény mag, akik előszedték régi képeiket, emlékeiket az iskolás évekből.
Aztán jöttek elő a régi történetek, néhányan felemlegették, hogy kivel mi történt akkoriban, ki mire emlékszik. Az lett a vége ennek a jó hangulatú társalgásnak, hogy Imi feldobta a labdát: mi lenne, ha újabb találkozót rendeznénk? Sok pozitív reakció volt a válasz.
Volt egy beépített emberünk is, méghozzá Szilvi (a projektor előtt áll a második képen), aki az én évfolyamtársam volt és évek óta a Czabánban dolgozik mint tornatanár. Őt kértük meg, hogy szerezzen nekünk igazgatói jóváhagyást a tervünkhöz, illetve jelöljenek ki időpontot, hogy mikor ejthetnénk meg a találkozót. Szilvi is azonnal lelkesedett, sőt elmesélte nekünk, hogy van még valaki, aki azonnal az ügyünk mellé állt, méghozzá Kriszta néni, a mi drága (volt) énektanárnőnk.
Laci bácsi, az iskola igazgatója is áldását adta a találkozóra, így március 22-én miénk volt a pálya. Illetve az iskola.
Itt láthatók ők hárman: Szilvi, Kriszta néni és Laci bácsi.
Sajnos jó néhányan nem tudtak eljönni, mert nem volt megfelelő számukra az időpont, vagy éppen külföldön élnek. Tulajdonképpen nekik szól ez a bejegyzés. Azoknak akik szívesen részt vettek volna az eseményen, de nem sikerült eljönniük.
Szilvi előre jelezte nekünk, hogy az iskola költségvetéséből sajnos nem telik arra, hogy nagy vendéglátást rendezzenek vagy különleges dolgokkal készüljenek, de nekünk nem is ez volt a lényeg! Imi kérte, hogy aki hozzá tud járulni a találkozóhoz, az hozzon magával valamit, akár házi készítésű sütit, akár rágcsálnivalót, üdítőt, ásványvizet. Itt is szeretném megköszönni azoknak akik eljöttek és nem érkeztek üres kézzel, mert hihetelen mennyiségű enni- és innivaló gyűlt össze. Ez a Czabán közösségi szelleme. :)
Péntek délután az iskola ebédlőjében kezdtünk szépen lassan gyülekezni. Szilvi egy kis meglepetéssel készült, a régi videofelvételeket bedigitalizálta és egy projektor segítségével folyamatosan vetítette a falra. Jókat nevettünk magunkon és egykori iskolatársainkon, amikor végignéztünk egy-egy régi ünnepségről készült filmet. Jó volt felismerni a régi arcokat és felidézni az akkori hangulatot.
Mindenki kapott tőlünk egy kis nyakbaakasztható kártyát, amire felírtuk a nevét és a végzés évet, hogy senki ne legyen zavarban, amikor szóba elegyedik mással. Mazsi és én mondjuk elég jól ismerjük egymást... :)
... de az ikreket én elég nehezen különböztettem meg, még úgy is, hogy Orsinak barna, Emesének pedig szőke a haja. Iminek nem voltak ilyen gondjai. Igaz, ő még oviba is együtt járt a lányokkal.
Különösen örültem, hogy Kati nénivel, az alsós környezetismeret, ének- és testneveléstanárnőmmel is találkozhattam. Facebook-on már megállapítottuk, hogy mindketten Párizs rajongók vagyunk és már ott láttam, hogy hihetetlenül nagy pozitív energia sugárzik belőle. Ezt személyesen is megállapíthattam, amikor vele beszélgettem, éreztem a nyugalmat és a derűt ami belőle áradt. Élmény volt vele beszélgetni, igazi lelki feltöltődés.
Ágit pedig jó volt látni a növekvő pocakjával, nagyon csinos kismama. Nyárra várják a babát, aki még nem igazán szereti megmutatni magát, így nem derült ki hogy kisfiú vagy kislány lesz-e.
Szép lassan összegyűlt a kis csoportunk, egy osztálynyian lettünk a végére. Beszélgettünk egymással, majd először Kriszta néni mondott nekünk köszöntőt, utána pedig Laci bácsi is megtisztelt minket ezzel. Biztosított minket arról, hogy nagyon örül a kezdeményezésnek, így azt gondolom, zöld utat adott nekünk arra, ha máskor is szeretnénk összegyűlni a suliban.
Közösen megszavaztuk, hogy szeretnénk bejárni iskolánkat, ezért Kriszta néni vezetésével elindultunk. Az ebédlőből kilépve az előcsarnokba érkeztünk, ahol a vitrinekben kiállított díjak, serlegek, érmek mind-mind a Czabán és a czabános diákok sikereit bizonyítják. A képen csak egy vitrin látható, van még belőle néhány. :)
A jó öreg lépcsők! Hányszor de hányszor tettük meg rajta az utat fel és le!
Reggelente erről a lépcsőről vezényelték az ügyeletes tanárok a sorakozót, ha nem tudtunk az udvaron összegyűlni.
A tanári előtti előtér egyik falát az a hatalmas falikép foglalja el, amiről a mai napig nem tudtuk megállapítani, hogy mit is ábrázol pontosan. Vannak rajta szarvasok, meg egy Tarzan-szerű repülő ember, meg partizánnak kinéző alakok. Ha valaki tudja a megoldást, szívesen megajándékozom valamivel. A kép valódi nevezetessége azonban az, hogy sokunk osztályfényképén látható, mint ideális háttér. Ez elé állították be régen a diákokat. Így aztán mi is tartottunk egy rögtönzött osztályfényképezést.
A régi fizika- és kémiaterem ma már az előkelőbb
„természettudományi labor” néven szerepel, ha jól emlékszem. Ha a suli többi
részén nem is, de itt igazán lehetett látni a változást. Új padok, új
felszerelés, új tanári asztal. Talán csak a periódusos rendszer maradt a régi.
Ezután rákanyarodtunk a nagy folyosóra és rögtön az első teremben meg is találtuk Márta nénit…
… akit kicsit megzavartunk könyvtárosi munkája közben. De ő nagyon kedvesen invitált minket és mesélt arról, hogy hányszor költözött új helyre sulin belül a könyvtár az elmúlt néhány évben.
Jó volt hallgatni őt is.
Az ablakból kinézve láthattuk, hogy mennyit fejlődött az
iskolaudvar is. Eszembe jutottak a ballagások, amikor hatalmas virágcsokrokkal
vonultak végig a nyolcadikosok a sorfal előtt, énekelve és boldogan hogy végre
kiszabadultak a suliból. Én is örültem neki akkoriban, bezzeg most milyen
szívesen visszarepülnék az időben. Az udvaron állt jó néhány nyárfa, amik csak
úgy ontották magukból a szöszmösz-virágokat májustól, belepve mindent,
beszállva a tantermekbe is. De amikor megjelentek ezek a fehér, vattaszerű
képződmények, már tudtuk, hogy nemsokára kezdődik a VAKÁCIÓ!
A folyosón az utolsó terem Kriszta néni birodalma. Itt ért
minket a legnagyobb meglepetés, amikor leültetett minket az asztalokhoz és
elkezdte kiosztani …
…. A hatodikos énekkönyvet. Rögtönzött énekórát tartott
nekünk. :)
Nem hiányozhatott a beéneklés sem, a „memomimo-memomimo-meee”,
a „mendegél a mandarin”, a „szállongó szél…” , természetesen zongorakísérettel. Kriszta néni megőrizte humorát, egészen olyan volt, mintha csak néhány hét telt volna el az utolsó tanítási nap óta.
Elkezdtük végigénekelni a régen tanult dalokat, közösen, jó
kedvűen. Ettől éreztük magunkat igazán újra gyereknek. Szerintem Eleni és Évi is így gondolta. Illetve Éviről biztosan tudom. :) Ő volt a második leglelkesebb ember Imi után, amikor a szervezésre került sor.
A majdnem 60 perces énekóránk alatt fiatalodtunk vagy 15
évet. És én például egy percig sem éreztem hogy unatkozom, de néhány arcot
elnézve, más is annyira jó hangulatba került, mint én. Bogi és Laci egészen
biztosan. :)
Az énekóra után következett a levezetés, méghozzá Szilvi "nénivel" a tornateremben. Két csapatra osztotta a jelenlévőket (azokat akik akartak játszani), így a fiúk a lányok ellen játszották a partizán nevű kidobóst. Három meccsből kettőt a lányok nyertek. :)
Nem tudom, hogy más is hasonlóképpen érzett-e mint én, de nekem régen valahogy sokkal nagyobbnak tűnt a tornaterem. Meg az osztálytermek. Az egész iskola! Vagy egyszerűen csak rég volt már, amikor nap mint nap ott tanultunk, ott futkostunk barátainkkal együtt, és az emlékek kissé csalnak. :)
A frissítő tesióra után visszaballagtunk az ebédlőbe és folytattuk a beszélgetést, néztük a régi felvételeket. Este fél 10 körül úgy gondoltuk, ideje asztalt bontanunk, hiszen szegény pedagógusok már eléggé fáradtak lehettek. Az a körülbelül 10-12 ember, aki kitartott idáig, pillanatok alatt elpakolt, visszarendezte az ebédlőt, szinte egy emberként mozdult. Véget ért a nap.
Csak a saját nevemben tudok beszélni, bár ahogy írtam, már kaptunk pozitív visszajelzésket is, így akár mondhatnám több volt diáktársam nevében: remélem, hogy folytatás következik! Nagyon jól éreztem magam, igazi feltöltődés volt a régi sulinkban töltött délután. Köszönöm a lehetőséget Laci bácsinak, Szilvinek, Kriszta néninek, Kati néninek. Örülök azoknak, akik ott voltak és találkozhattam velük. És nem utolsósorban, büszke vagyok Imire, amiért kitalálta és megvalósította ötletét. :)
Végezetül következzen annak a pogácsának a receptje, amivel én készültem erre a rendezvényre. Ahol csak tudom, elmesélem, hogy aputól tanultam, ő pedig egy idős nénitől. Sok évvel ezelőtt egy irodában dolgozott apukám és a bejáratnál mindig ott állt egy öreg nénike, aki a nyugdíját úgy egészítette ki, hogy házi készítésű, hatalmas pogácsákat árult. Természetesen mindenki tőle vásárolta a reggelijét-uzsonnáját, így mindenki jól járt. Apunak annyira ízlett, hogy elkérte tőle a receptet, ami így szól:
Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 1/2 kg krumpli
- kb. 1/2 liter tej
- 5 dkg élesztő
- 2 tojás
- 1 evőkanál só
- 2 evőkanál zsír
- csipetnyi cukor
A krumplit héjában megfőzöm, majd meghámozom. A lisztet gyúródeszkára borítom, hozzáadom az áttört, meleg burgonyát, a tojást, a zsírt és a sót.
Az élesztőt a cukros langyos tejben felfuttatom. Körülbelül a felét hozzáöntöm a többi hozzávalóhoz és elkezdem összegyúrni. Mindig annyi tejet adok hozzá, hogy lágy, könnyen gyúrható tésztát kapjak. A krumpli vizességétől is függ, hogy az összes tejre szükség van-e vagy sem. Az is előfordulhat, hogy a fél literen felül még kell hozzáadni egy keveset. Lényeg, hogy mindig langyos legyen.
Alaposan összegyúrom, megdagasztom. Letakarva kb. fél óráig kelesztem, majd 1,5-2 cm vastagra nyújtva kiszaggatom. Sütőpapírral bélelt tepsire rendezem, tetejüket felvert tojással megkenem.
Előmelegített, 200 fokos sütőben addig sütöm, amíg szépen megpirul.
Jó nagy adag lesz belőle, igazi vendégváró sütemény. Kiadós és még másnap is nagyon finom, friss.
Nagyon jo ez a recept. Koszonet erte :)
VálaszTörlésMi köszönjük, hogy elkészítetted :) Örülünk, hogy ízlett!
Törlés