2017. március 6.

Túrós-sajtos kocka

Akár úgy is nevezhetjük, hogy negyed kilós pogácsa. Ugyanis a három fő összetevőjéből negyed-negyed kilókat kell vennünk egy adaghoz. Biztosan sokan ismeritek ezt a receptet, én is megkaptam már évekkel ezelőtt Imi unokatestvérétől, Esztitől. Nála többször is ettem, és úgy tűnt, elronthatatlan, mert mindig olyan finom volt, hogy alig bírtam abbahagyni az evését. Aztán amikor megtudtam, hogy mennyire egyszerű elkészíteni, jó mélyen az eszembe véstem a receptet, hogy amikor gyorsan kell csinálnom valamit, mert vendégek jönnek hozzánk, elő tudjam szedni. És aztán évekig eszembe sem jutott :)



Múlt pénteken már nagyon hiányzott, hogy alkossak valamit a konyhában, hiszen kislányunk születése óta maximum ebédet melegíteni jártam oda. Anyuék hetekre elláttak minket kajákkal. Bár az Eszti által adott receptet már nem találtam meg, rögtönöztem.

Hozzávalók:
- 25 dkg vaj + kenéshez
- 25 dkg túró
- 25 dkg liszt
- fél evőkanál só
- szóráshoz reszelt sajt (ízlés szerint füstölt is lehet)
- kenéshez 1 tojás

A lisztben elmorzsoljuk a vajat, hozzáadjuk a sót és a túrót és alaposan összedolgozzuk. Lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, olvasztott vajjal megkenjük a felületét és vastagon megszórjuk reszelt sajttal. Alulról-felülről, majd jobbról-balról háromba hajtjuk, ahogy a pogácsatésztát szokás és legalább egy órára hűtőbe helyezzük.

Ezután ismét ujjnyi vastagra nyújtjuk a lisztezett felületen, megkenjük felvert tojással, megszórjuk reszelt sajttal. Éles késsel kb. 1 x 1 cm-es kockákat vágunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük.



Még harmadnap is finom, puha! Feltéve, ha marad belőle addig... :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése