Házi krémes

Tesókám kívánságára életemben először sütöttem házi krémest. Én nem vagyok nagy tojásrajongó, így a tojáshabos sütikért sem vagyok odáig, krémest is ritkán eszek. Neki viszont nem tudtam nemet mondani.

Viszont be kell, hogy valljam, hogy attól a pillanattól kezdve, ahogy kimondta, hogy krémest szeretne névnapjára, az pörgött az agyamban, hogyan tudnám kikerülni a tojásos krémmel való munkát. :) Annál is inkább, mivel András allergiás a tojásra.

Emlékeztem, hogy Bee már csinált nekünk saját készítésű krémest és ő vaníliapudingot használt hozzá. Ezen a vonalon indultam el. Több receptet is átolvastam a neten, végül összevegyítettem őket és ez sült ki belőle:

Hozzávalók:
- 2 x 50 dkg leveles tészta (mirelitet használtam)
- 1,2 liter tej
- 4 csomag vaníliapuding
- 10 tojásfehérje
- 15 dkg porcukor
- 15 dkg kristálycukor

Nekem mindig van a mélyhűtőben lefagyasztva több kis, lekvárosüvegnyi tojásfehérje. Minden üvegbe 10 tojásfehérjét teszek, így könnyű számolnom vele. Gyorsfagyasztott leveles tésztát is szoktam itthon tartani, leginkább akkor vásárolok be belőle amikor akciós a Lidl-ben, mert az ott kapható márkát szeretem.

A két csomagnyi tésztát már előző este kivettem a mélyhűtőből és áttettem a hűtőbe, hogy szép lassan oldódjon ki egy nap alatt.

Másnap megliszteztem a gyúródeszkát és az első tésztát akkorára nyújtottam, amekkora a mélyebbik sütőtepsim hátoldala. Átemeltem rá, villával megszurkáltam és 200 fokra előmelegített sütőben pirosra sütöttem kb. 8-10 perc alatt. Amint elkészült, leborítottam a tepsi hátoldaláról - azt elmostam - majd a másik kinyújtott tésztalapot már a tepsi belsejébe rendeztem, azt is megszurkáltam és szintén megsütöttem. Ezt a lapot már nem vettem ki belőle.

Sajnos nem sikerült szépen elegyengetnem benne, így kissé vastagabb lett a tészta a kelleténél, főleg a széleken. Nekem 32 x 36 cm-es a gáztepsim, valószínűleg ehhez sok az 50 dkg leveles tészta. Vagy kicsi a tepsi. :)

Elkészítettem a krémet.

A tojásfehérjéből és a porcukorból kemény habot vertem. A tejet beleöntöttem egy nagy lábasba és a pudingport a kristálycukorral együtt csomómentesre kevertem benne, majd elég sűrűre főztem. Takarékra vettem a lángot a lábas alatt és óvatos mozdulatokkal hozzákevertem a pudinghoz a tojásfehérje habot és néhány percig tovább főztem az egészet.

Végül még forrón beleöntöttem a krémet a megsült leveles tésztával bélelt tepsibe. A másik tésztalapot összesen 20 db négyzetre vágtam és egyesével a krém tetejére rendeztem. Erre azért van szükség, hogy később, szeleteléskor ne nyomja össze a habos krémet, ahogy igyekszünk átvágni a felső lapot.

Egy éjszakára hűtőbe helyeztem az egész tepsit. Másnap porcukorral megszórtam a tetejét és átadtam a tesómnak a sütijét. :)

Én nem kóstoltam, de a visszajelzésekből ítélve, ha kidolgozom, hogy ne legyen vastag a tésztaréteg, akkor felvehetem a repertoárba. :)

Epres csokitorta

Nálunk az a szokás, hogy ha valakit ünneplünk a családban, akkor az ünnepelt kap valamilyen házi készítésű sütit vagy tortát. Május első vasárnapja nálunk általában dupla ünnep szokott lenni, hiszen Mazsi névnapja is május legelején van, nagyon közel az anyák napjához. Sőt, volt már olyan, hogy ugyanarra a napra esett mindkettő. Most is csak egy nap volt a különbség köztük, így vasárnap összegyűltünk anyuéknál és előkerültek a szebbnél szebb, finomabbnál finomabb sütik.

Összesen 5 féle desszert volt az asztalon a tartalmas ebéd után. Én most ennek a tortának a receptjével kezdeném a sort, mivel ezt én sütöttem anyák napjára.

A recept a Vidék Íze magazin májusi számában jelent meg Hófehér epres csokoládétorta néven, de mivel szokásom szerint picit variáltam az eredeti elkészítési módhoz képest, ezért a nevét is lerövidítettem. :)

Nagyon örültem, amikor átolvastam és azt láttam, hogy nem kell órákat állni a konyhában ahhoz, hogy elkészüljön ez a szép torta. Egyetlen szombat estébe tudtam besűríteni ezt és a Mazsinak készített desszertet, mivel aznap kerti partira voltunk hivatalosak a keresztszüleinkhez és tudtam, hogy este 6 óra előtt nem érek haza. Egyszerű is, csokis is, epres is, mi kellhet még? Az, hogy olyan jól sikerüljön, amilyennek az újságban kinéz...

A legfőbb módosításom az volt, hogy a Vidék Ízében megjelent recepthez képest rögtön dupla mennyiségű hozzávalóból készítettem a tortalapokat.

Hozzávalók a tésztához:
- 6 tojás
- 36 dkg cukor
- 30 dkg liszt
- 6 dkg cukrozatlan kakaópor
- 14 dkg olvasztott vaj
- 1 dl langyos víz
- 1 csomag sütőpor

Habosra kevertem a tojások sárgáját és a cukrot. Ezután hozzáöntöttem a vizet és a folyékony, olvasztott vajat, beleszitáltam a sütőport, lisztet és kakaót. Alaposan összedolgoztam.

A tojásfehérjéket kemény habbá vertem és óvatosan beleforgattam a kakaós masszába. Egy kerek tortaforma alját kibéleltem sütőpapírral, oldalát megkentem vajjal és beleöntöttem a nyers tésztát. 175 fokra előmelegített sütőben kb. 35 percig, tűpróbáig sütöttem.

Szép nagy, pufi tortát kaptam, nagyon finom csoki illata volt és könnyen ki tudtam venni a tortaformából. Lehúztam róla a sütőpapírt, kivittem az udvarra hűlni és közben elkészítettem a csokikrémet.

Mivel a krémből nem akartam dupla adagot készíteni - utólag rájöttem, hogy jól is tettem - ezért csak  körülbelül másfélszeresét vettem az előírt mennyiségeknek.

Hozzávalók a krémhez:
- 5 dl tejszín - lehetőleg Hulala, az nem esik össze és már eleve édesített
- 30 dkg étcsokoládé

Sajnos Hulala tejszínt nem találtam, de vettem helyette egy hasonló, növényi alapút, az is édesített volt, így már nem kellett külön cukrozni. Kemény habbá vertem. Az étcsokit gőz fölött megolvasztottam és folyamatos habverés közben a tejszínhabba csorgattam. Fokozatosan lett szép, sötétbarna színe.

Hozzávalók a torta összeállításához:
- 1 üveg eperlekvár
- eper
- 3 dl tejszín - itt is a Hulala-t preferálom
- 1 csomag habfixáló

Ahogy kihűlt a tortaalap, három felé vágtam. Az alsót egy süteményestálra fektettem, megkentem vastagon eperlekvárral, majd a csokis hab felével. A hab meglepően kemény volt, sokkal lágyabbra számítottam. Elsimítottam és a tetejére eperszeleteket rendeztem - ez nem volt benne az eredeti receptben. Következett a következő tortalap, az eperlekvár majd a hab másik fele és újabb eperszeletek. Végül befedtem a harmadik tortalappal. Ezt már nem kentem meg semmivel.

 Egy éjszakára hűtőbe tettem, másnap pedig a habfixálóval felvert tejszínhabbal bevontam az oldalát és tetejét. Friss eprekkel díszítettem.

A süti íze nagyon finom volt, valamint a krém is erőteljesen csokis, pont olyan amilyennek én szeretem. Viszont nem nagyon tapadt össze a három réteg, így szeleteléskor háromfelé borult a tányéron. Valűszínűleg túlságosan kemény, merev volt a krém és lehet, hogy az eperszelet sem segítették elő ezt. Legközelebb megpróbálok lágyabb habot előállítani.

Anyu nagyon örült ennek is és a Mazsitól kapott citromtortájának is. Aki Facebook-on követ minket, már láthatta a citromtortát közelebbről is. A receptjét a tesómtól fogjátok megtudni, elvégre az a süti András és az ő közös munkája volt. :)

Édesanyá(n)k napjára

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy testvérpár, aki közösen vezetett egy blogot receptekről, élményekről, emlékekről, családról, barátokról, négylábúakról.

Ennek a testvérpárnak volt egy anyukája, akit mindketten nagyon szerettek. Közeledett az anyák napja és törték a fejüket, gondolkodtak, hogy vajon mivel is lepjék meg a sok-sok virágon és ölelésen kívül, amit amúgy is kapni szokott tőlük.

Eszükbe jutott, hogy blogot vezetnek! Akkor hát miért ne kiabálhatnák ki a világba az internet segítségével,hogy  mennyire szeretik? Összenéztek és bólintottak: megteszik!

 

 Nagyi és anyu 1958. április 11-én

Bea levele:

"Drága Anyukám!

Az elmúlt majdnem 32 évben nem sűrűn kaptál tőlem levelet, így itt az ideje, hogy pótoljam lemaradásomat. Ez a nap a Te napod! És minden olyan nőé, aki életet adott már legalább egy gyermeknek. Nekünk, gyerekeknek pedig ez a nap a köszöneté. A háláé, hogy életet adtál nekünk, hogy felneveltél és terelgettél minket az élet útjain. 

1981-ben hosszú várakozás után megszülettem. És megszülettél Te is, mint anya. Egy új szerep várt rád, ami életed végéig elkísér. Mindegy, hogy hány éves vagyok, én akkor is a kicsi gyereked maradok, akit óvsz, féltesz, akiért aggódsz.

Anya és Bea 1981-ben

Tápláltál, ringattál, ruháztál, tanítottál. Minden percben körülöttem jártak a gondolataid. Örültél az első lépéseimnek, az első szavaimnak és büszke voltál rám, amikor az óvodában először szavaltam Neked anyák napján.

Emlékszel? Minden nap, amikor értem jöttél az oviba, hazafelé indultunk, megfogtad a kezem és a te kezedben ott volt egy szelet csoki vagy Túró Rudi. Soha nem felejtettél el hozni valamit nekem. Ballagtunk haza és miközben elmajszoltam az édességet, elmeséltem az aznapi élményeimet. Egyszer viszont azt hittem, elfelejtettél. Mindenkit hazavittek már az oviból csak én ültem ott az óvó nénivel. Féltem. De aztán jöttél, sietve, riadtan és elmesélted, hogy lerobbant az autó valahol a városban és ezért késtél. És hoztál csokit akkor is. :)

Emlékszel? Egyszer arra ébredtél hajnalban, hogy sírok a másik szobában. Átszaladtál, hogy megkérdezd, mi a baj és láttad, hogy ott térdelek az ágy mellett és nem tudom felemelni a fejem. "Megmacskásodott" a nyakizmom, ahogy te mondtad. Leültél és masszíroztad egészen addig, amíg valamennyire meg tudtam mozdítani és újra el tudtam aludni. Egész nap félrehajtott fejjel mászkáltam és kis Márton gúnáromnak hívtál Nils Holgersson után. :)

Emlékszel? Sokszor vitáztunk, mert túlzottan szigorúnak tartottalak, nem szerettem a korlátokat, ahogy ma sem szeretem. Az elvárásokat, hogy pontosan érkezzek, telefonáljak, ha kések. Ma már tudom, hogy a szigorod valójában féltés volt. Hiába gondoltam akkoriban, hogy "ha nekem egyszer gyerekem lesz én biztosan másképp fogom nevelni, sokkal szabadabban", ez nem igaz! Ugyanolyan aggódós lennék mint Te.

Hálás vagyok, amiért rendet tanítottál nekem, és belém nevelted a felelősségérzetet. Ehhez nagy segítség volt az is, hogy megajándékoztál egy kistestvérrel, így már 4 és fél éves koromtól kezdve felelősséget éreztem egy másik emberi lény iránt. Megmutattad, hogy a szeretetet egyenlő részben meg lehet osztani köztem és a húgom között. Nem emlékszem, hogy bármikor is rivalizálás lett volna köztünk, hogy kit szeret jobban Anya, hiszen mindig éreztetted velünk, hogy mindkettőnket egyformán. Soha nem volt olyan, hogy ha egyikünk kapott valamit, akkor a másik nem. Mindig mindketten és lehetőleg egyforma értékben.

Anya, Mazsi és Bea 1988-ban

Anya! A gondoskodás a mai napig megmaradt benned, hiszen ahol tudsz, segítesz. Ablakot pucolsz nálunk, megvarrod a ruháinkat, ha kell, bevásárolsz nekünk. És ez mindig is így lesz. Ha 100 éves leszel, én pedig 73, akkor is kislányodként fogsz tekinteni rám, akit óvni kell és mint egy angyal, a szárnyaival betakargatni.

Bár már nem élünk együtt, de sűrűn találkozunk, nem lakunk messze egymástól. Tudom, hogy bármikor hazamehetek, az ajtód mindig nyitva áll előttem.

Nincs az a szó, amivel megköszönhetném neked azt a sok jót, amit tőled kapok. Nagyon hiányoznál, ha nem lennél, ezért kérlek vigyázz magadra, az egészségedre! Ne hajtsd túl magad, hogy egyszer a leendő unokáidat is olyan lendülettel tudd terelgetni, mint ahogy minket. És hogy ők is el tudják mondani neked személyesen, akár már felnőtt fejjel, hogy miért is szeretik a nagymamájukat.

Mert én, Anyukám, nagyon szeretlek!

                                                           Nagyobbik kislányod:

                                                                                            Bea/Süni"
  

Mazsi naplójegyzete:


"Kedves Naplóm!

Ma 2013. május 4., szombat van. Holnap van május első vasárnapja, vagyis Anyák napja. Már áprilisban is fontolgattam, mivel lephetném meg Anyát, Beával többször egyeztettünk erről. Nagyon nehéz a döntés, mert ugye egy ilyen jó Anyukának az ember gyereke mindent odaadna, amire csak vágyik, vagy annál sokkal többet. Minden napon, ünnepekkor - mint most - pedig különösen, erősen morfondírozom, hogy is tudnám csak egy töredékét viszonozni annak, amit kaptam az elmúlt évek során. Mindig rá kell jönnöm, hogy sose leszek erre képes.

Anya és Mazsi 1985-ben

Pedig Kedves Naplóm, tele van ám a szívem szeretettel iránta, ez biztos. Lehet, hogy néha csak úgy tudom kifejezni neki, hogy hozok neki sorsjegyeket, vagy veszek neki egy ruhát. Ezek pénzzel megvehető dolgok, tudom. Bárcsak másképp is ki tudnám mutatni, milyen sokat jelent nekem! De hogy lehet meghálálni az ébren töltött órákat, amikor csecsemőként éjszakánkét felsírtam? Vagy a katicatortát, a vártortát és a vonattortát, amit Apával óvodás koromban készítettek nekem? Mit tudnék visszaadni abból a mérhetetlen sok szeretetből, és az életben való terelgetésből, amit kaptam? Hogy köszönhetném meg azt a féltő aggódást, ami mostanáig tart? Megfeledkezhetek-e arról a rengeteg segítségről: a mosásról, vasalásról,  és a mindennapos főzésről, amik az én vállamról veszik le a terhet mindmáig? Miként mutathatnám meg neki azt, hogy milyen jól esik nekem az együttérzése és a jó tanácsa, amit mindig megkapok? Tudja vajon, hogy mit jelent nekem az, hogy tudom, rá bármikor számíthatok? És azt, hogy sosem felejtem el azt, hogy amikor én a főiskolán görnyedtem a vizsgák miatti izgalomtól, ő otthon feszülten várta Apával, hogy telefonáljak végre, hogy "görbül"? Vagy azt, hogy megtanított hímezni, varrni, és ami ennél lényegesebb, ahogy cseperedtem fel, megtanította nekem, hogy becsüljem meg, amit az élettől kapok, legyek szorgalmas, legyek jó másokhoz, legyek becsületes, legyek boldog? Rámutatott arra is, hogy a család a legfontosabb, és a biztos háttér.

Anya, Bea és Mazsi 1989-ben

Bárcsak tanácsot tudnál adni, Kedves Naplóm, hogy miként is tudnám mindezeket, és azokat, amiket most idő hiányában nem tudok leírni, meghálálni Anyának! Tanács nélkül viszont azt hiszem jobb, ha rövid és lényegre törő leszek holnap, amikor átadjuk Beával szerény ajándékunkat, és megmondom Anyának, hogy nagyon szeretem! Tulajdonképpen ez a legeslegfontosabb, nem igaz? "

 Anya, Bea és Mazsi 2012-ben

 BOLDOG ANYÁK NAPJÁT KÍVÁNUNK ANYUKÁNKNAK ÉS MINDEN ÉDESANYÁNAK!