Bolognai, ahogy én készítem

Az örök klasszikus... Ha nincs ötletem, hogy mit is főzzek, egy tésztaétel mindig kihúz a bajból. És legtöbbször ez az a bizonyos tésztaétel. Nem sok összetevő kell hozzá, ezek pedig általában vannak itthon, úgyhogy gyorsan össze lehet dobni. Tudom, hogy sokan sokféleképpen készítik és persze mindenki a saját változatára esküszik.

Gyerekkoromban még fogalmam sem volt mi az a bolognai spagetti vagy milánói makaróni. Nem hallottam még azt a szót, hogy penne, cannelloni, lasagne, farfalle és azt sem, hogy carbonara. De az az egy biztos, hogy már akkor is a kedvenceim közé tartozott a tészta. Édes, vagy sós, mindegy volt, csak tészta legyen.

Anyai nagymamám mindig egy bizonyos sós tésztát készített nekünk. Erről azóta sem hallottam, mindössze csak egyetlen embertől. Nem tudom, ismeri-e bárki más rajtunk kívül. Nagyon egyszerű dologról van szó: lecsókolbász ledarálva, zsíron megpirítva és beleforgatva a kifőtt tészta. Szerintem utoljára 10 éves koromban ettem, és most, hogy elkezdtem ezt a bejegyzést, eszembe jutott. Szinte érzem az ízét a számban.

Nagyi egyébként sok-sok éven keresztül egy üzem konyháján dolgozott, úgyhogy nem volt idegen számára a főzés soha. A kakaós csigáját, a rántott húsát, a buktáját, madártejét legendaként emlegetjük. Persze ma már, 77 évesen sajnos nem tudná ugyanúgy elkészíteni ezeket...

De "fénykorában", kezdő nagymamaként sütött-főzött állandóan, főleg amikor mi ketten Mazsival egy-egy hétvégét ott töltöttünk náluk. Olyankor még este 10-kor is képes volt felkelni az ágyból és nekiállni főzni, ha a nagyobbik unokája (én) megkívánta például a lecsókolbászos tésztát.

Aztán ahogy teltek az évek, úgy szivárogtak be a tudatomba a különféle nemzetek konyhái. Például az olaszos irányzat, a spagettikkel, paradicsomszószokkal, pizzával, lasagne-val. Na és a hozzájuk tartozó fűszerekkel. Imádom az oregano és bazsalikom illatát. Természetes, hogy a kis fűszerkertemben, vagyis a balkonládákban ezekből is megtalálható egy-egy tő. Így frissen tudom leszedni és belefőzni a bolognai szószba.

Hozzávalók:
- 50 dkg darált hús (a legjobb a sertés + marha vegyesen)
- 4 db paradicsom
- 1 nagy fej hagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 30-40 dkg paradicsompüré
- olaj
- cukor
- só
- bors
- oregano
- bazsalikom

Az apróra vágott hagymát kevés olajon megfonnyasztom, hozzákeverem a zúzott fokhagymát. Ezután összeforgatom a darált hússal és fehéredésig pirítom. A kockára vágott paradicsomot is beledobom, összekavarom az egészet, majd lefedve párolom addig amíg a hús majdnem teljesen megpuhul.

Vizet soha nem öntök alá, bőven elég az a lé, amit a hús, a hagyma, valamint a paradicsom ereszt.

Felöntöm a paradicsompürével, sózom, borsozom, pici cukorral ízesítem. Tovább főzöm, egészen addig amíg a hús megpuhul és kissé besűrűsödik a szósz. Ha szükséges, félrehúzom a fedőt, hogy hamarabb tudjon sűrűsödni.

A bazsalikom és oregano levélkéket apróra vágom, hozzáadom a szószhoz. Még 1-2 percig rotyogtatom és azonnal tálalom a kifőtt tésztával és reszelt sajttal.

Mivel elég gyakran főzöm, ezért szerintem szinte minden ismerősünk, barátunk kóstolta már. A legemlékezetesebb sztori ezzel kapcsolatban az, amikor Bud Spencer-Terence Hill filmestet rendeztünk, megnéztünk egymás után több filmet is és aki ismeri ezeket, az tudja, hogy ott az evés (a hagymás bab, a zöldbabos rizs, a sör-virsli verseny) központi szerepet játszik, így nem csoda, hogy mindenki megéhezett közben. Na és akkor előkerült a hűtőből a bolognai spagetti... :)