2014. szeptember 10.

Erdélyi körutazás 2. nap

Magyarlóna - Torockó - Szováta (Medve-tó) - Parajd - Korond - Székelyszentlélek

Első éjszakánkat tehát Magyarlónán töltöttük Kalló Anna néninél. Nem kellett elringatni minket, nagyon gyorsan elaludtunk, talán a friss levegőnek vagy a rengeteg utazásnak köszönhetően. Másnap korán keltünk, hogy továbbutazhassunk a belsőbb erdélyi tájakra.

Annus néni a reggelinél is sürgölődött körülöttünk, fotókat mutatott a családjáról, és természetesen címet cseréltünk, hiszen az erdélyi vendégszeretet nem merül ki a szállásadásban és a vacsorában, a kapcsolat fenntartása is fontos. (Amint hazaértünk, írtam is Anna néninek egy képeslapot, hogy épségben megérkeztünk és nagyon örülünk, hogy megismerhettük őt.)


Reggeli után máris elbúcsúztunk tőle, hiszen csak ezt az egy éjszakát töltöttük nála. Torockó felé vettük az irányt. Út közben megcsodáltuk a buszról a Tordai-hasadékot ami tulajdonképpen egy hegyláncban kialakult függőleges hasadék. 2 km hosszú, a falai 250-300 méter magasak.

Torockóra érve pedig a település mellett magasodó Székelykő nevű hegyet fotóztuk mindenféle szögből.


Nem tudom, az ott lakóknak mit jelent a látvány, de én elképzeltem, hogy el tudnám viselni, ha az udvaron állva egy ilyen impozáns, sziklás hegyet láthatnék, ami mindig más színű, attól függően, hogy milyen szögben éri a napsütés.

A település fő terén egy ortodox templom áll.


Meglátogattuk Torockó Néprajzi Múzeumát is, ahol nagyon kedves tárlatvezetésben volt részünk. Gazdag gyűjteménye van a helyi népviseletektől kezdve a vasművesség tárgyain át a festett bútorokig. Itt találkoztam a képen látható két érdekességgel is.

Az egyik egy felhúzható óraszerkezet, amely egy nyársat forgat. Vagyis az előkészített húsdarabokat ráhúzták a vasrúdra, majd beállították az óraszerkezetet a kívánt időre és amíg az le nem járt, addig forgatta a parázs vagy tűz felett az ételt. Mondhatjuk, hogy a mikrohullámú sütő elődje. :)

A másik pedig egy hangulatjelző székpár, amely a házakban a fő helyen, tehát az étkezőrészen volt elhelyezve. A ház urának és úrnőjének egymáshoz való viszonyát jelezte. Ha a képen látható módon tették egymás mellé őket, tehát a támla felső, gömbölyű részei illeszkedtek egymáshoz, akkor nyugodt hangulat uralkodott, szent volt a béke. Ám ha a két hegyes fele nézett egymásra, akkor onnan bizony jobban tette mindenki ha menekül, mert vitás helyzet állt fenn. Az egyébként jó viszonyban lévő házaspárok így tudták "elüldözni" a nem várt vendéget is: a biztonság kedvéért a két hegyes felet fordították egymás felé.


Szűkre szabott időnkből már csak annyira futotta hogy házi lekvárokat, áfonyalikőrt és szörpöt vásároltunk, majd folytattuk utunkat Szováta felé.

A város a Sóvidék központja, kedvelt üdülőváros volt már a múlt század első felében is. Igazi kis ékszerdoboz, tele van szebbnél-szebb alpesi stílusban épült villával. Szívesen visszamennék a múlt századba, hogy megnézzem, milyen volt akkoriban az élet, amikor az 1900-as évek elején létrehozták a fürdőtelepülést. Hogyan korzóztak esténként az írók-költők, jómódú urak és hölgyek, hogyan vetkőztek térdig érő fürdőruhára és vetették bele magukat a sós tavakba.


Legnagyobb tava a Medve-tó, amely a becslések szerint majdnem 70000 tonna oldott sót tartalmaz. A sónak és a nap melegének köszönhetően felszínétől lefelé egyre melegebb a víz hőmérséklete.


Itt is találkoztunk egy Petőfi szoborral!


Sétánk után Parajd felé vettük az irányt, hogy meglátogassuk a Sóvidék másik jelentős látnivalóját: a parajdi sóbányát.

A belépőjegyünk megvásárlása után felszálltunk a bánya buszára, amely 1,5 kilométerre bevitt minket a bánya belsejébe. Ezután jó néhány lépcsőfokot sétáltunk lefelé, egészen 120 méter mélyre. Itt elénk tárultak a hatalmas csarnokok, melyek krónikus légúti betegségben szenvedők kezelésére is szolgálnak.


A csarnokokban kalandpark, kávézó, hintaágyak, pingpongasztalok, softball-kapuk, játszóterek, kápolna, múzeum, ajándékbolt is megtalálható. A beteg gyerekek barátságot környezetben, játszva gyógyulhatnak.

A gyógykezeléseket az 1960-as években kezdték meg Parajdon a föld alatt és 1980-ban rendezték be az "50"-es szinten a kezelési részleget, vagyis azt amit mi is meglátogattunk.

A kápolnában többek között a bánya védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak a sóból faragott szobra áll, amelyet egy nyugalmazott bányász faragott .


Nagyon különleges hely, a félhomály még inkább azzá teszi. Padlója csillog, hiszen só az is, csak szépen lekoptatva. Jóval több időt el tudtunk volna lent tölteni, mint amennyi meg volt határozva, mert már csak maga a múzeum részlege tele volt érdekességgel, amit mi csak kutyafuttában tudtunk megnézni, elolvasni.

Rengetegen voltak rajtunk kívül, a többség természetesen gyógyulni vágyó ember volt, akik játék közben talán kicsit elfeledkeztek betegségükről. Láttunk focizó, tollaslabdázó, pingpongozó családokat is.


Mielőtt lementünk a bányába, legalább 30 fok volt, szikrázó, napsütés, és 1 óra múlva amikor kiértünk, szélvihar, szakadó eső fogadott minket.

Sajnos emiatt korondi szabadidőnket nem tudtuk élvezni, hiszen a legtöbb bolt óvatosságból bezárt, a gyönyörű cserépedényeket bepakolták az üzletekbe. Néhányba benéztünk és beleszerettem a különféle tálakba, mázas edényekbe. Egyet sikerült is beszereznem, egy hatalmas példányt, legalább 10 főre tudok majd sütni-főzni benne egyszerre.


Innen már Székelyszentlélekre vezetett az utunk, ahol a következő 3 éjszakára szállásoltak el minket családoknál.

A falu központjában álló művelődési ház előtt egy egész fogadóbizottság várt minket hatalmas tál ordás buktával és házi pálinkával. Üdvözlésképpen mindenkit megkínáltak, bátran fogyaszthattunk mindkettőből. Bevallom őszintén, én először nem hallottam, hogy ordával töltötték a buktát. Amikor beleharaptam, feltűnt hogy túrós, de mondtam is Iminek, hogy én ilyen finom tejszínes állagú túrót még nem ettem. Ezután világosítottak fel, hogy az valójában orda, amit tejsavóból készítenek. Soha nem ettem még, de nagyon ízlett.


A művelődési házban hosszú asztalok mellett foglaltunk helyet - ha még nem ismerkedtünk volna meg útitársainkkal, itt megvolt rá a lehetőség - és máris hozták a forró, salátás, füstölt húsos bablevest. Ez eléggé megosztotta asztaltársaimat, volt akinek ízlett, volt akinek nem, én az első csoportba tartoztam.

De ennél is megosztóbb volt a kukoricadarából készült puliszka, amit a második fogás mellé kaptunk köretnek. Mivel én szeretem a kukorica alapú ételeket, ezért nekem ez is ízlett, de a többség inkább csak savanyúságot vagy tésztát evett a csirkés tokány mellé.


Vacsora után ismét elosztottak minket vendéglátóink között. Mi megint nagyon jó helyre kerültünk, Orsihoz és Sanyihoz na és a kis Vivikéhez három másik útitársunkkal együtt. Szép új építésű házban éjszakáztunk, nyugodt környezetben.

Vendéglátóink nagyon szívélyesek voltak, azonnal előkerült a házipálinka, áfonyalikőr és megindult az órákon át tartó beszélgetés.


Orsiékról fogok még írni, hiszen azóta is jó kapcsolatban vagyunk a Facebook-nak köszönhetően, valamint begyűjtöttem tőle néhány receptet, azokat is közkinccsé fogom tenni.

Ismét egy nagyon aktív napot zártunk, és még előttünk volt utazásunk java!

Folytatás következik.

Beszámoló az első napról ezen a linken olvasható.

Utazás: Hon Tours utazási iroda, Székelyföld legszebb tájain 

(A képek nagyobb méretben jelennek meg, ha rákattintasz)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése