4. nap: Székelyszentlélek - Farkaslaka - Szent Anna tó - Mohos tőzegláp - Kézdivásárhely - Csernáton - Nyerges tető - Székelyszentlélek
Elérkeztünk székelyföldi körutunk utolsó napjaihoz, és mivel a legutolsón már szinte csak hazafelé utaztunk, úgy gondoltam, hogy a két napot egy bejegyzésben írom meg.
Szombaton, augusztus 23-án még rengeteg helyet látogattunk meg, ezért ébredés után nagyon jól jött Orsi kiadós reggelije, ami a felvágottak mellett ismét tartalmazott finom házi sajtokat, lekvárt, zakuszkát, kenőmájast, szalonnás rántottát, paradicsomot, paprikát és az elmaradhatatlan mentateát. Teli hassal indulhattunk el a művelődési ház felé, ahol várt minket a buszunk.
Aznap az első megállónk Farkaslakán volt, ahol megtekintettük Tamási Áron síremlékét. A híres író itt született 1897-ben, majd halála után kérésének megfelelően szülőhelyén temették el. Síremléke a Hargitáról származó kb. 8 tonnás bazalttömbből lett kifaragva. A kőtömbben az író munkásságának legjelentősebb alakjai lettek megjelenítve.
Ezután a Szent Anna-tó felé vettük az irányt és út közben ismét áthaladtunk Máréfalván. Előző napi beszámolómban említettem, hogy ez az a falu, amely díszes, festett, faragott székelykapuiról híres. Néhányat sikerült megörökítenem a buszról, íme egy gyönyörű példány a majdnem százból:
A Szent Anna-tó a Csomád hegység kialudt két vulkáni krátere közül az egyikben található. A másikban a Mohos tőzegláp alakult ki, ezt szintén meglátogattuk ezen a napon.
A tó majdnem kör alakú, fürdésre alkalmas, így ha több időt töltöttünk volna el, biztos úsztunk volna benne egyet. A fiúk térdig-félcombig belegázoltak, hiszen csak a cipőjüket kellett lerúgni és amilyen meleg volt aznap, gyorsan meg is száradt a lábuk. Én csak a partjáról élveztem a látványt, a zöldesen csillogó vízfelszínt és a tavat körülölelő fenyőerdőt.
A Mohos tőzegláp a Szent Anna tó parkolójától néhány száz méterre kezdődik. Szigorúan védett természetvédelmi terület, olyannyira, hogy vezető nélkül nem is léphetünk be a kapuján. Ez az intézkedés nemcsak azért van, hogy a jégkorszakból származó növényeket megóvják a kirándulóktól, hanem a kirándulókat is attól, hogy rossz helyre lépjenek és elsüllyedjenek a lápos területen.
Korodi Kadocsát kaptuk vezetőnknek, aki a tőzegláp bejárata előtti kis tisztáson elmagyarázta, miket fogunk látni, hol szabad közlekedni és mit nem érdemes leszakítanunk.
Az alábbi videóban megtekinthető sajátos, humoros előadása. Ezt nem a mi csoportunk örökítette meg, hanem még előttünk valaki, de szinte szóról szóra ugyanezt a tájékoztatást kaptuk mi is -ugyanígy.
A Mohos tőzegláp úgy alakult ki, hogy a vulkánkitörés után a két kráter feltöltődött vízzel, az egyik - ahogy említettem - a Szent Anna-tó lett, a másik pedig a Mohos-tó. Ez utóbbi az idők során feltöltődött leginkább tőzegmohával és sűrű növényzet nőtte be. A kráter átmérője 800 méter.
A tőzegláp területén sok féle növény található, a fekete és vörös áfonyán kívül, gombák, erdeifenyő, mámorka, különféle mohák, tőzegrozmaring és a kerek levelű harmatfű, amely rovarevő növény.
A Mohos tőzegláp területén cölöpökkel megerősített keskeny fapallón közlekedhettünk libasorban. 
Az egykori Mohos tó helyén ma már csak néhány tószem található meg, melyek a viszonylag kis átmérőjük ellenére nagyon mélyek, vizük a vulkáni hamu miatt egészen sötét. A tószemeknek a tőzegréteg alatt közvetlen összeköttetésük van egymással.
Kadocsa szerint a tőzegláp területén medvék is elő szoktak fordulni, amit nem is csodálok, hiszen rengeteg áfonyát láttam a sétánk közben.
Kézdivásárhelyen kimaradtunk a városnézésből, hiszen szűk 1 órás szabadidőnket rokonainkkal töltöttük, akik Zaboláról azért utaztak Kézdivásárhelyre, hogy találkozhassanak velünk és beszélhessünk néhány szót. Nagyon örültünk, hogy sikerült - ha csak ilyen rövid időre is - összefutni velük. Megígértük, hogy jövőre mindenképpen megyünk hozzájuk néhány napra, úgyhogy én már előre örülök, hogy ismét láthatom majd Erdély szép tájait.
Kedves rokonaink nemcsak hogy hoztak nekünk frissen készült, lesütött házi hurkát, hanem meg is hívtak bennünket Kézdivásárhelyen egy étteremben egy gyors ebédre.
Leveseket rendeltünk, úgy gondoltunk, hogy azt megenni még van időnk. Imi gulyáslevest evett, amit kis bográcsban hoztak ki neki, én pedig csorbát, ami a savanykásságával azonnal belopta magát a szívembe.
Rokonainktól sajnos nagyon gyorsan el kellett búcsúznunk, mert már utaztunk is tovább...
... Alsócsernátonba, hogy megnézzük a híres Haszmann Pál múzeumot. Ez egy nagyon különös múzeum, szabadtéri résszel, temetővel, beépített székely házakkal, és a középen álló udvarházzal, amelynek termei szintén kiállítórészként szolgálnak.
És hogy mi található itt? Könnyebb lenne felsorolni, hogy mi nem.
A régi munkagépektől kezdve az öntöttvas kályhákon, géptáblákon, telefonkészülékeken, rádiókon, bakelitlemezeken, mezőgazdasági szerszámokon át kőzetek és ásványok, festett székely bútorok, levéltári anyagok, kerámiák és még felsorolni sem tudom, hogy mi minden.
Hatalmas területet járhattunk be, minden helyiségbe benézhettünk, de én például még a felét sem tudtam megnézni a kiállított tárgyaknak annyi minden és annyi féle volt. Aki Erdélynek ezen a területén jár és érdekli a múzeum, legalább fél napot szánjon rá, mert érdemes.
Már csak azért is, mert az alapító Haszmann Pál fia szeretettel vár és üdvözöl mindenkit. Őszinte örömmel beszélt nekünk a múzeumról, gyűjteményről, Székelyföldről, Erdély kultúrájáról, népességéről.
Szívesen hallgattuk volna őt még sokáig, de indulnunk kellett következő úticélunk felé.
A Nyerges-tetőn álló kopjafák helyén eredetileg egy 200 fős székely sereg harcolt 1849-ben az osztrák hadsereg ellen. Ez volt a nyerges-tetői csata. A székelyek megsemmisítő vereséget szenvedtek, szinte mindannyian meghaltak. Emlékükre az erdőben túrázók, a székely szimpatizánsok eleinte faágakból összekötözött kereszteket helyeztek el, majd 1989 után ezeket a titkos kis kereszteket felváltották a kopjafák. Az elmúlt években rengeteg gyűlt össze belőlük, 2000 után már egyre több magyar magánszemély, városrész, sportklub, szervezet állított ilyent, sőt államfőink is kifejezték általuk tiszteletüket az elhunyt székelyek iránt. Jelenleg körülbelül 300 kopjafa áll a domboldalon, és ez a szám egyre nő.
Éhesen és az élményektől elfáradva érkeztünk meg Székelyszentlélekre a művelődési ház elé, ahol ordás kaláccsal és áfonyapálinkával vártak bennünket. Az asztal mellé leülve pedig hozták is vacsoránkat, amely forró húslevesből és erdélyi töltöttkáposztából állt. Hú de jól esett!
Aznap este ránk várt bőröndjeink, táskáink bepakolása, hiszen sajnos utolsó éjszakánkat töltöttük Székelyszentléleken, másnap korán reggel indultunk haza. A búcsú mindig nehéz azoktól, akiket megszerettünk, márpedig Orsiék kedvességükkel, szerénységükkel azonnal belopták magunkat szívünkbe.
5. nap: Székelyszentlélek - Segesvár - Marosvásárhely - Királyhágó - Budapest
Mintha az időjárás is megérezte volna a szomorúságunkat, egész éjjel dörgött-villámlott, szakadt az eső. Alig bírtunk felkelni vasárnap reggel, a szokásosnál egy órával korábban. De muszáj volt, mert hosszú út várt ránk hazáig, több mint 600 kilométer, amibe két város meglátogatását is be kellett iktatni még.
Orsi megint bőséges reggelit készített nekünk. Az eddigi kínálatot kiegészítette még finom, fokhagymás padlizsánkrémmel. Én szinte csak azt ettem kenyérrel és sajttal, annyira ízlettek ezek. A padlizsánkrém receptjét is elkértem, úgyhogy hamarosan olvashatjátok itt a blogon.
Gyors e-mail címcsere után Orsi hármasával elvitt minket kocsival a művelődési házhoz a csomagjainkkal együtt, hiszen az eső csak nem akart elállni. Búcsúzkodás közben megígértük egymásnak, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot és hogy biztosan nem ez volt az utolsó találkozásunk. Már most várom azt az alkalmat, amikor újra Székelyszentléleken járok...
Szerencsére az időjárás megkegyelmezett nekünk és mire Segesvárra értünk, már csak szemerkélt az eső. Ott-tartózkodásunk alatt pedig teljesen el is állt. Ilyen látvány fogadott minket, amikor leszálltuk a buszról a városba érkezve:
A város lakossága főleg románokból áll, itt már nem mindenki értette a magyar nyelvet. Nekünk magyaroknak Segesvárról azonnal Petőfi Sándor jut eszünkbe, hiszen híres költőnk az 1849. július 31-i segesvári csatában tűnt el. Haláláról azóta is legendák keringenek, egyesek szerint sikerült túlélnie a csatát, háborút és elmenekült, mások szerint tényleg meghalt aznap.
A csata természetesen nem a városban volt, hanem közel hozzá egy erdőben. A magyar csapatot Bem József vezette, Petőfi Sándor csatlakozott hozzájuk. A költőt utoljára Segesváron látták életben.
Segesvári utcaképek:
Rövid sétát tettünk a történelmi belvárosban, mely egy domboldalon fekszik. Hangulatos, középkori házakkal körülvett macskaköves utcákon haladtunk. Éppen kirakodóvásárt rendeztek a városban, ez még inkább megadta a hely hangulatát.
Megtekintettük a 14. században épült híres óratornyát, mely minden egész órában zenélni kezd és színes figurák járnak körbe. Régen Városháza volt, manapság múzeumként és kilátóként funkcionál.
A Szarvas-ház előtt is elsétáltunk. Ez egy saroképület, amelynek homlokzatán két oldalról festett szarvas látható, amelyek közös agancsos fejben végződnek. Jelenleg kulturális központ valamint panzió működik az épületben.
A Diáklépcső 1642-ben épült, 172 fokból álló fedett fa lépcsősor, mely a dombon álló vártemplomhoz és a mellette található iskolához vezet. A diákoknak minden reggel ezen a lépcsőn kellett eljutni iskolájukba és a legenda szerint nemcsak az eső ellen védte őket, hanem háborús helyzetben a nyílzáportól is, így a tanítás és a misék zavartalanul folyhattak akkor is. Eredetileg 300 lépcsőfoka volt, az 1849-es átalakításkor már csak 172-re csökkent ez a szám.
Drakula legendáját kedvelőknek jó hírem van, ugyanis a városban található a Vlad Dracul család háza, amelyben feltételezhetően a hírhedt Vlad Ţepeş született 1431-ben. Keménykezű uralkodó volt aki ellenségeit karóba húzta, vérfürdőt rendezett kivégzésükkor. Az ő alakja ihlette Drakulát, a vérszívó vámpírt Bram Stroker fantáziájában, majd megszületett a regény és ezáltal Vlad Ţepeş-t sokan Drakulaként azonosítják.
Az egykori szülőházban jelenleg étterem és bár működik.
Segesvár után Marosvásárhely volt a másik város, ami még aznapi útunk megállói közé tartozott. Itt is mindössze 1 órás szabadidőnk volt. Aki akart, bemehetett a Kultúrpalotába, de mi túlságosan rövidnek találtuk az időt ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas szecessziós épület múzeumát érdemben megnézzük.
Inkább sétáltunk egyet a városban, amely oktatásáról, iskoláiról, kulturális életéről híres. Nekem nagyon tetszett a belvárosi rész, amely gyönyörűen gondozott virágokkal volt teleültetve.
Híres iskolái közé tartozik a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, amely magyar tannyelvű középiskola. Az iskolát 1557-ben alapították, de híres matematikusunk, Bolyai Farkas munkássága alatt virágzott fel igazán, ezért viseli az iskola ma már az ő nevét. Fia, Bolyai János - aki nem kevésbé híres matematikus mint édesapja - szintén itt tanult.
Marosvásárhelyen elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, Balázs Györgytől, aki az 5 nap alatt rengeteg információt, érdekességet mesélt nekünk a meglátogatott helyszínekről és még azokról is, amelyekre csak a buszból vethettünk néhány pillantást. Kedvessége, felkészültsége, összeszedettsége példaértékű lehet más idegenvezetők számára. Itt is szeretném megköszönni neki, hogy ez alatt a néhány nap alatt annyi mindent megismertetett velünk.
Zsolttal és egy sofőr kollégájával tartottunk hazafelé, hosszú utunkon. Ahogy odafelé, most is megálltunk Királyhágónál, azonban egészen más látvány fogadott minket mint az első napon. Most mintha füstölt volna a domboldal, ahogy kavargott a pára, nagyon szép volt.
Királyhágón vettünk még egy utolsó, igazi erdélyi kürtőskalácsot, amit Erdélyben lépten-nyomon árulnak. Legalább 4-et ettünk az 5 nap alatt. Nem lehet ellenállni a látványának, illatának, na és persze az árának, ami meg sem közelíti a hazai árakat. A legdrágább helyen 10 lejért - kb. 720 forintért - vettük az óriás kürtőskalácsot, nálunk a vásárokban 1000-1200-1500 forint szokott lenni, ha jól emlékszem.
Ez a fotó pedig már Magyarország területén készült Szolnok után. Méltó befejezése volt ennek az 5 fantasztikus, élményekben, látnivalókban, érdekességekben gazdag napnak.
Nagyon hálásak vagyunk a Hon Tours utazási irodának amiért egy ilyen sűrű, de érdekes programot állított össze, amiért a legjobb idegenvezetőt és sofőrt kaptuk. Nagyon jól döntöttünk, hogy ezt az utazást választottuk! Rengeteg mindent nem említettem meg, mert kevés a hely ahhoz, hogy leírhassak mindent, ami történt velünk az 5 nap alatt, de úgy gondolom, hogy ízelítőként ez a néhány kép és információ is felkeltheti az érdeklődés, ha valaki azon hezitál, hogy meglátogassa-e Erdélyt és gyönyörű tájait.
VÉGE
a második napról ezen a linken olvasható
a harmadik napról ezen a linken olvasható
Utazás: Hon Tours utazási iroda, Székelyföld legszebb tájain
(A képek nagyobb méretben jelennek meg, ha rákattintasz)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése