Elkapott az érzés, hogy nekem péksüteményt kell készítenem otthon. Mivel nem olyan rég vettem teljes kiőrlésű búzalisztet, arra gondoltam, hogy ahhoz keresek valami receptet az interneten. Találtam is egyet a Nosalty-n, amit a készítés közben kicsit megváltoztattam. Én már az általam módosított adagokat írom le.
Nem kell sok minden:
- 50 dkg teljes kiőrlésű liszt,
- 2 mokkáskanál só,
- 6 evőkanál napraforgó olaj,
- 10 evőkanál natúr joghurt,
- fél mokkáskanálnyi szódabikarbóna,
- 1-2 dl langyos víz,
- 1 db tojás.
A dagasztótálba szórjuk a lisztet, a sót, a szódabikarbónát. Hozzáadunk 8-9 evőkanál joghurtot, olajat, és annyi vizet, hogy gyúrható tésztát kapjunk. Nekem nem volt nagyon könnyű gyúrni, ne lepődjön meg senki, ha ugyanígy jár. Tehetünk a zsömle tésztájába magokat is (szezámmag, napraforgómag stb.), én nem tettem bele Andrásom miatt.
Ha jól összegyúrtuk, elosztjuk annyi részre a tésztát, ahány zsömlét szeretnénk. Én nyolc kisebb gombócot görgettem, sütőpapírral bélelt tepsire tettem őket, és lekentem a tetejüket 1 evőkanál joghurttal elkevert tojással, hogy szép fényesek legyenek.
180 fokos, előmelegített sütőben 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük őket.
A méret ne tévesszen meg senkit! Reggelire két-két zsömlécskét ettünk meg Andrásommal és majdnem kipukkantunk. :) Sógorkám, Imi szerint, lekvárral is finom. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése