Őszi napokra őszi sütemény. Szőlővel turbózott krémes szeletek egy bögre habos kakaó vagy forró tea mellé uzsonnára. Jól hangzik, ugye? :) Reggel még olyan borongós volt az időjárás, hogy úgy gondoltam, ma ezt a receptet osztom meg veletek, hogy kicsit felvidítsalak benneteket.
Apukám sütötte anyunak névnapjára még a múlt héten. Valamelyik receptújságban tetszett meg neki a fotó alapján (nem tudom pontosan melyikben, ha kiderítem, pótolom a forrást) és meg is sütötte. Nagyon finom volt, mindössze abban hibádzott a recept, hogy az alsó és felső kakaós lap nem igazán akart átpuhulni 1 napi állás után sem.
Keresztanyum viszont megmondta a tutit, amikor megkóstolta anyuéknál a sütit: legközelebb locsolják meg egy kis rummal vagy kenjék meg baracklekvárral a lapokat mielőtt összeállítanák a krémmel. Így már egészen biztosan tökéletes lesz az állaga, az íze pedig már amúgy is teljesen jó volt, de egy kis rum vagy lekvár nem fog rontani rajta, sőt!
Hozzávalók a kakaós lapokhoz:
- 40 dkg liszt
- 5 dkg cukor
- 5 dkg vaj
- 1 csomag sütőpor
- 2 dkg kakaó
- 5 evőkanál tej
- 1 tojás
+ kevés rum vagy baracklekvár
A hozzávalókat deszkán gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd kettévesszük a tésztát és cipókat formázunk belőle. Mindkét cipót normál tepsi méretűre nyújtjuk. Az első lapot rásimítjuk a tepsi hátoldalára majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt megsütjük. Ráborítjuk egy tálcára és még forrón meglocsoljuk kevés rummal vagy megkenjük baracklekvárral. Ugyanígy készítjük el a másik lapot is.
Hozzávalók a piskótához:
- 6 tojás
- 14 dkg cukor
- 14 dkg rétesliszt
- 1 csomag sütőpor
A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük. A fehérjét kemény habbá verjük. A lisztet a sütőporral összeszitáljuk, majd a fehérjével együtt apránként, finom mozdulatokkal beledolgozzuk a sárgájába.
Ugyanazt a tepsit, amelynek hátoldalán a kakaós lapokat sütöttük, kivajazzuk-lisztezzük vagy sütőpapírral béleljük és belesimítjuk a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt megsütjük. Tűpróbával ellenőrizzük.
Hozzávalók a krémhez:
- 2 tojás
- 1 liter tej
- 6 evőkanál liszt
- 40 dkg vaj
- 40 dkg porcukor
- 2 csomag vaníliás cukor
+ 0,5 kg szőlőszem
A tojást, a lisztet és a tejet simára keverjük és gőz felett sűrűre főzzük. A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral kihabosítjuk. Ha kihűlt a lisztes krém, apránként beledolgozzuk a vajas-cukros keverékbe és simára kavarjuk. Végül beleforgatjuk a megmosott, megszárított szőlőszemeket is.
Az egyik kakaós lapot lekváros vagy rumos oldalával felfelé egy sütis tálcára helyezzük. Megkenjük a krém felével, majd ráillesztjük a piskótalapot. Ezt egyenletesen bevonjuk a krém másik felével és a tetejére jöhet a rumos vagy lekváros oldalával lefelé a másik kakaós lap. Kissé rányomkodjuk az alsó rétegekre. Porcukorral vastagon meghintjük és lefedve vagy lefóliázva egy éjszakán át hűvös helyen tároljuk, hogy megpuhulhasson a két kakaós lap.
Szépen szeletelhető, nem csúszik szét. Hideg helyen 3-4 napig is eláll és még ekkor is finom.
Írj nekünk
kicsibors@indamail.hu
Gasztroblogok és gasztroblogunk
Az eddigiek
-
►
2019
(14)
- ► szeptember (3)
-
►
2018
(41)
- ► szeptember (2)
-
►
2016
(93)
- ► szeptember (9)
-
▼
2015
(149)
-
▼
szeptember
(16)
- Almával, dióval, sajttal töltött csirkemell
- Mézes almás táska
- Teljes kiőrlésű zsemle
- Kukoricaropogós
- Méhes-Mézes - Egy kicsi bors közös nyereményjáték ...
- Almás burgonyán sült csirkecomb
- Citromos-diós fügefagyi
- Zöldséges karfiolkrémleves
- Fahéjas-szilvás bögrés süti
- Darafelfújt
- Szőlős krémes
- Zöldséges burgonyalepény
- Képviselőfánk torta
- Képviselőfánk ribizlis áfonyaöntettel
- Fehérboros-mustáros sertésszelet
- Barackos-mákos papucs
-
▼
szeptember
(16)
-
►
2014
(149)
- ► szeptember (13)
-
►
2013
(142)
- ► szeptember (13)
Címkék
a férfi főz
(6)
Abaújszántó
(2)
advent
(1)
áfonya
(5)
alma
(31)
almapaprika
(1)
Anno Taverna
(2)
anyák napja
(10)
Árnyas Étterem
(1)
árpagyöngy
(1)
aszalt
(1)
aszalt gyümölcs
(10)
aszalt paradicsom
(2)
aszalt szilva
(2)
bab
(9)
baba-és gyerekbarát helyek
(3)
babapiskóta
(6)
babérlevél
(3)
bacon
(12)
Balatonszárszó
(3)
balzsamecet
(1)
bambuszrügy
(1)
banán
(6)
barátok
(14)
bazsalikom
(9)
Bee
(2)
befőzés
(33)
befőzőcukor
(3)
bejgli
(4)
bélszín
(1)
bemutatkozás
(1)
Benő
(5)
birsalma
(1)
bodza
(1)
bodzavirág
(1)
Bognár Tészta
(1)
bogrács
(3)
bor
(15)
borkóstoló
(1)
bormustra
(2)
borókabogyó
(1)
borsó
(19)
brokkoli
(4)
Buffalo Steak House
(2)
bulgur
(5)
búzadara
(13)
búzasikér
(3)
cékla
(4)
chili
(15)
citrom
(25)
citromhéj
(2)
citronát
(1)
cukkini
(23)
cukor
(10)
cukormentes
(3)
cukrászdaajánló
(2)
Czabán Samu Általános Iskola
(1)
család
(39)
csemege uborka
(6)
cserépedény
(4)
cseresznye
(2)
csicseriborsó
(1)
csirke
(12)
csirkecomb
(13)
csirkemáj
(3)
csirkemell
(33)
csirkeszárny
(1)
csoki
(35)
csokikóstoló
(1)
csont
(1)
csülök
(5)
dagadó
(1)
darált hús
(31)
darált keksz
(11)
Dávid
(5)
Delikát
(2)
desszert
(179)
Detki Keksz
(1)
diéta
(4)
dió
(31)
Dorottya Emma
(12)
Dr. Oetker
(4)
ecet
(9)
Ed.Haas Hungaria Kft.
(1)
édes
(231)
édesburgonya
(2)
édesítőszer
(5)
egyedényes
(1)
emlék
(1)
eper
(27)
Epermester Pincészet
(2)
Erdély
(6)
esküvő
(1)
Eszti
(13)
étcsoki
(24)
étteremajánló
(7)
etyek
(1)
fácán
(1)
Facebook
(42)
fagyi
(4)
fahéj
(37)
fánk
(16)
farsang
(2)
fasírt
(8)
fehérbor
(5)
fehérborecet
(1)
fehércsokoládé
(7)
fehérrépa
(14)
feketeribizli
(1)
Ferrero Rocher
(1)
filmajánló
(1)
fokhagyma
(51)
Foodpanda
(1)
főétel
(208)
főzelék
(9)
főzés nélkül
(2)
Frakk
(7)
füge
(3)
füstölt hús
(10)
füstölt sajt
(7)
fűszer
(10)
fűszerpapír
(1)
gabonapehely
(1)
gasztrosétány
(1)
gersli
(1)
gesztenye
(10)
Giber János
(1)
gomba
(30)
gombóc
(2)
grill
(5)
gyors
(11)
gyömbér
(6)
gyöngyhagyma
(1)
gyümölcs
(6)
hagyma
(50)
Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda
(1)
Herbatea Manufaktúra
(2)
hidegtál
(19)
hurka
(1)
húsvét
(24)
indiai
(1)
Iszkáz
(8)
ital
(6)
Ízőrzők
(3)
játék
(41)
jázmin rizs
(2)
jégkrém
(1)
jégsaláta
(2)
joghurt
(17)
jótékonysági akció
(1)
Judit
(22)
juharszirup
(1)
juhtúró
(1)
Julia Child
(1)
kacsa
(3)
kacsacomb
(2)
kacsamáj
(1)
kacsamell
(1)
kakaó
(35)
kakukkfű
(5)
kalács
(10)
kaliforniai paprika
(7)
kamra
(3)
kápia paprika
(2)
kapor
(9)
káposzta
(16)
karácsony
(58)
karaj
(11)
karalábé
(9)
karamell
(6)
karfiol
(10)
kávé
(13)
kávézóajánló
(1)
keksz
(9)
kelbimbó
(1)
kelkáposzta
(9)
kelt tészta
(64)
kenyér
(15)
kerti parti
(8)
ketchup
(3)
kifli
(5)
kivi
(1)
Knorr
(3)
kókusz
(7)
kóla
(1)
kolbász
(25)
kolbásztök
(1)
kompót
(3)
koriandermag
(2)
Koronás Cukor
(7)
koszorú
(1)
kovász
(1)
köles
(1)
köret
(39)
körte
(4)
köszönet
(2)
krémleves
(11)
krémsajt
(10)
krumpli
(53)
kukorica
(10)
kukoricadara
(1)
kuszkusz
(1)
lángos
(6)
lasagna
(2)
lecsó
(1)
Léda Cukrászda és Kávéház
(1)
lekvár
(42)
lencse
(1)
lenmag
(3)
lestyán
(1)
leveles tészta
(14)
leves
(46)
levesbetét
(1)
lilahagyma
(22)
lime
(5)
linzer
(9)
Maggi
(1)
magkeverék
(1)
májkrém
(2)
majonéz
(10)
majoranna
(4)
mák
(14)
málna
(7)
mandula
(11)
marcipán
(5)
marhahús
(11)
mártás
(6)
mascarpone
(26)
Matyi
(2)
mazsola
(16)
medvehagyma
(6)
meggy
(13)
meggylikőr
(1)
Méhes-Mézes szörp
(25)
menta
(4)
méz
(32)
mézeskalács
(4)
mogyoró
(7)
mogyorókrém
(2)
mogyoróvaj
(1)
mortadella
(1)
mozzarella
(5)
muffin
(8)
mustár
(17)
mustármag
(1)
nápolyi
(1)
napraforgó mag
(1)
narancs
(7)
nektarin
(1)
névnap
(4)
olaj
(5)
olajbogyó
(1)
Olaszország
(1)
oldalas
(5)
oranzsát
(1)
oregano
(1)
öregtészta
(8)
őszibarack
(16)
pác
(5)
padlizsán
(7)
pagodakarfiol
(1)
palacsinta
(11)
pálinka
(2)
paprika
(46)
paprikakrém
(1)
paradicsom
(72)
Párizs
(2)
parmezán
(7)
patisszon
(3)
péksütemény
(12)
petrezselyem
(42)
piknik
(1)
pirospaprika
(3)
piskóta
(17)
pizza
(3)
pogácsa
(13)
póréhagyma
(10)
puding
(27)
pulykacomb
(2)
pulykamell
(8)
puszedli
(2)
rakott
(1)
ravioli
(1)
réteslap
(5)
ribizli
(4)
Rita
(9)
rizs
(20)
rizstészta
(1)
rozmaring
(5)
rozsliszt
(2)
rukkola
(1)
rum
(16)
rumos meggy
(6)
sajt
(52)
saláta
(26)
salátaöntet
(1)
sárgabarack
(11)
sárgadinnye
(2)
sárgarépa
(42)
savanyú káposzta
(8)
savanyúság
(5)
sertésháj
(2)
sertéshús
(46)
sertésmáj
(3)
Sigil Galéria és Kávézó
(1)
Smiley Shop Savanyúság
(1)
snidling
(5)
sonka
(27)
Sophie and Ben
(1)
Sopron
(1)
sós süti
(30)
sör
(4)
spagetti
(4)
spárga
(1)
spenót
(8)
statisztika
(1)
Stefán János
(1)
sült hús
(4)
sütemény
(4)
süti
(177)
sütőtök
(12)
sütőzacskó
(1)
szabdzsi
(1)
szakácskönyv ajánló
(8)
szalámi
(2)
szalonna
(36)
Szárika fűszer
(27)
szarvas
(1)
szeder
(1)
szegfűszeg
(10)
szénhidrát csökkentett
(7)
szerecsendió
(2)
szezámmag
(6)
szilva
(10)
szilveszter
(3)
szójaszósz
(9)
szőlő
(6)
szörp
(4)
születésnap
(14)
tangzhong
(1)
tarhonya
(2)
tarja
(7)
tárkony
(1)
tej
(16)
tejföl
(50)
tejszín
(71)
teljes kiőrlésű liszt
(7)
tepertő
(3)
tészta
(48)
tojás
(15)
tojás mentes
(1)
tojásfehérje
(10)
torma
(2)
torta
(54)
tök
(3)
tökmag
(6)
töltött
(7)
tönkölyliszt
(4)
töpörtyű
(2)
túró
(27)
túró rudi
(1)
uborka
(12)
új év
(1)
újburgonya
(8)
újhagyma
(13)
utazás
(4)
úti beszámoló
(4)
vadhús
(1)
vaj
(7)
vanília
(12)
Vép
(11)
Vidék íze
(57)
Vilma
(10)
virsli
(9)
vörösbor
(8)
zabpehely
(4)
zeller
(12)
zöldbab
(5)
zöldség
(14)
zsálya
(6)
zselatin
(11)
zsemle
(8)
Mi írjuk
Látogatóink
Oldalak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Keresés a blogon
Facebook oldalunk
Ezeket olvastátok legtöbbször
Kapcsolódó oldalaink
Kedvenceink
Ennyiszer néztetek meg minket
Szerzői jogok
A blogon található fotók és írások saját szellemi termékeink, ettől eltérő esetben forrásmegjelöléssel látjuk el.
A blogunkon található írásainkra, fotóinkra az 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik, azokat bármilyen módon felhasználni a forrásmegjelölés és írásos beleegyezésünk nélkül tilos! Megsértése jogi következményt von maga után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése