Ez a raguleves felér akár egy egytálétellel is, ha bőségesen megpakoljuk a belevalóval és viszonylag kevés lével főzzük fel. De természetesen lehet hosszú lére is ereszteni. :)
Erdélyben közkedveltek a savanyított, tárkonnyal fűszerezett levesek, ez is ilyen. A receptet az Erdélyi Konyha magazin 2012. októberi számában találtuk és főleg a rövidsége miatt tetszett meg. Jó választás volt!
Hozzávalók:
- 60 dkg sertéshús (comb vagy lapocka)
- 20 dkg gomba
- 2 dl tejföl
- 2 sárgarépa
- 1 fehérrépa
- 1 csapott evőkanál liszt
- friss petrezselyem
- tárkony
- só
- őrölt bors
- citromlé
Egy fazékban vizet teszünk fel forrni. Közben a húst kockára vágjuk, majd a forrásban lévő vízbe dobjuk. Sóval, borssal ízesítjük és 20 percig főzzük. Eztán hozzáadjuk a karikára vágott sárga- és fehérrépát, és addig főzzük, amíg majdnem megpuhul minden.
Közben a gombát megmossuk, vékony szeletekre vágjuk és beletesszük a levesbe. Megszórjuk aprított petrezselyemmel és tárkonnyal és készre főzzük.
A tejfölt simára keverjük a liszttel, kevés levet merünk bele a levesből és összedolgozzuk, majd behabarjuk vele a levest. Citromlével savanyítjuk - ízlés szerint.
Második fogásként egy jó adag palacsintát vagy lekváros buktát tudok elképzelni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése