Rengetegféle elkészítési módról hallottam, olvastam, sőt többféle variációját kóstoltam is. Nem tudnék igazságot tenni, hogy hogyan a legfinomabb. Bár, ha jobban belegondolok, mégis tudnék válaszolni erre a kérdésre: kemencében sütve! Nem véletlenül nevezték el arról a bizonyos péknéről ezt az ételt.
De ezen kívül teljesen mindegy, hogy egészben sütjük bele a csülköt vagy darabokra vágva, meglocsoljuk-e sörrel vagy sem, kockára vágjuk a krumplit vagy gerezdekre. Ami viszont fontos: sok-sok hagyma legyen benne! Én személy szerint jobban szeretem, ha füstölt hátsó csülökből készül, de van aki nyers, füstöletlen csülköt tesz bele.
Az én változatom így készült.
Hozzávalók:
- 1 nagyobb (kb. 1,5 kg) füstölt hátsó csülök
- 1,5 kg krumpli
- 3 nagy fej hagyma
- 8-10 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál sertészsír
- 2-3 babérlevél
- őrölt feketebors
- pirospaprika
- só
A csülköt feltettem főni annyi vízben, hogy bőségesen ellepje. A babérlevelet és 3 db megtisztított fokhagymagerezdet szórtam mellé a vízbe. Fedő alatt majdnem puhára főztem. (Ez a folyamat akár 1-1,5 óra is lehet.)
Közben a burgonyát meghámoztam, gerezdekre vágtam és a zsírral kikent nagy sütőtepsibe szórtam. A hagymát szintén megtisztítottam, nyolcadokra daraboltam és a krumpli közé kevertem. Végül a héj nélküli, felkarikázott fokhagyma is belekerült. Kevés sóval, pirospaprikával, őrölt borssal hintettem meg.
Amint elkészült a csülök, kiemeltem a levéből. Eltávolítottam a csontját, a húsát - a bőrével együtt - kisebb darabokra vágtam. Rátettem a hagymás krumpli tetejére.
Végül alufóliával lefedtem a tepsit és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30-40 percig sütöttem. Ekkorra a krumpli is teljesen megpuhult. Levettem a fóliát és további 10-15 percig grill fokozatra kapcsolva, kissé összekeverve, saját zsírjával meglocsolgatva pirosra sütöttem a csülköt.
Igazán laktató és jolly joker étel. Ezzel bármikor nagy sikert lehet aratni a füstölt húsokat kedvelő vendégeknél. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése