2012. szeptember 10.

Krumplis lángos

A kevert kuglófnál ígértem, hogy hamarosan egy újabb olyan recepttel érkezek, amit Esztitől tanultam. Ha jól emlékszem, már kétszer is ettem nála krumplis lángost, sőt idén anyukája is sütött nekünk. Ez egy megunhatatlan, finom és egyszerű étel, nem ismerek olyant, aki ne szeretné. Ki ezzel ki azzal szokta megkenni a tetejét, de feltét nélkül is ugyanolyan jó.


Nemrégiben András szülinapját ünnepeltük és tudva, hogy mennyire szereti a lángost, az én utolsó ajándékom az volt számára, hogy lángospartit rendeztem. Vagyis ezzel nem csak neki szereztem örömet, hanem még néhány barátunknak, akik szívesen átjöttek, hallva, hogy mire készülök. Ez a lángosparti mindössze abból állt, hogy összegyűltünk páran, begyúrtam egy nagy adag lángosnak való tésztát, bekevertem egy szintén nagy adag palacsintának a tésztáját és amíg kisütöttem ezeket, addig beszélgettünk, iszogattunk, jól éreztük magunkat. És ahogy sütöttem a lángost és a palacsintát, úgy fogyott. Jó volt látni azt a gyors pusztítást. :)


Így hangzik Eszti lángosának a receptje:

Hozzávalók:
-60 dkg liszt
-30 dkg burgonya
-2 dkg élesztő
-só
-tej
-cukor
-olaj a sütéshez
A burgonyát héjában megfőzzük és még melegen áttörjük. A tejet meglangyosítjuk, simára keverjük benne a cukrot és az élesztőt. A lisztet összegyúrjuk a krumplival és az élesztős tejjel. Közepesen kemény tésztát készítünk belőle. Lisztezett deszkán félujjnyi vastagra kinyújtjuk és kis darabokra szaggatjuk. Tetejüket liszttel meghintjük és letakarva fél óráig langyos helyen kelni hagyjuk. A megkelt, kissé széthúzogatott lángosokat bő, forró olajban kisütjük.

Én ritkán tartom magam szó szerint a recepthez, már ami a hozzávalókat illeti. Általában többre szokott sikeredni a krumpli, így volt ez most is. De ez nem baj, mert minél krumplisabb a tészta, annál finomabb. A liszt mennyisége meg adja magát. Attól függően veszi fel a burgonyánk a lisztet, hogy vizes (tehát mennyire régi).

És egy picit az elkészítési idővel is csalok: előző nap este szoktam megfőzni a krumplit, így másnap már csak megmelegítem és úgy töröm át. Legalább háromnegyed órát nyerek vele.

Eszti és anyukája nem szaggatja, hanem késsel szabályos és kevésbé szabályos négyzetekre vágja a tésztát. Eltanultam tőlük, úgyhogy a legutóbbi alkalommal a felét én is így készítettem el. A másik felét a mérőpoharammal szaggattam ki, így viszonylag kis átmérőjű köröket kaptam. Szeretem az ilyen "két falat" lángosokat.

A fotókon látható, hogy volt egy kakukktojás a sok szögletes és kerek lángos között. Nem tudom, mennyire felismerhető, egy Batman jelnek készült. Mindössze egy darabot sütöttem belőle az ünnepeltnek, meglepetésként. Nagyon agyaltam, hogy mikor és miből kapjon Batman jelet a szülinapjára, mert ezt nem hagyhattam ki. A Facebook-on csak úgy ontja magából a Batman-es szóvicceket, például ilyeneket:

- Mivel került kórházba Batman?
- Bat-egséggel......


Idézet Andrástól. Remélem nem kapok ki érte. :)


Lényeg a lényeg, hogy örökké hálás leszek Esztinek ezért a receptért. Nagyon jó kis vendégváró étel, igaz főleg tavasszal és ősszel szoktam készíteni, amikor már nyitva lehet ajtó-ablak viszonylag sokáig, hogy az olajszag kiszellőzzön de még/már nincs olyan meleg, hogy egy hatalmas adag kisütése hőgutát okozzon.

Tudom, hogy rengetegféleképpen lehet lángost készíteni, már a hozzávalók variálása is csak kedv kérdése, mint ahogy az is, hogy töltött vagy töltetlen. De ahogy említettem, az, hogy mit kenünk a tetejére, nálunk külön műsorszám: én sajttal és tejföllel szeretem, Imi lekvárral, van aki csak fokhagymával, van aki fokhagymával, tejföllel és sajttal. És van aki üresen. Mert a lángos mindenhogyan jó. :)



8 megjegyzés:

  1. Dehogy haragszik! Sőt, nem is érti hogy jutott az eszedbe ilyen! Köszönöm a lángost, a palacsintát, és persze a Batmanes verziót is! És ha már szóvicc meg ilyenek, íme:
    - Hogy hívják a magyar operációs rendszert?
    - LángOS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira tudtam, hogy ezt nem fogod kihagyni! Miközben írtam a bejegyzést, ez a szóvicc járt a fejemben :) Nem is lennél András, ha nem SÜTÖTTED volna el. :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Legközelebb monitor alakú lángost sütök. Vagy billentyűzet alakút...

      Törlés
  3. képzeld, én is pont ezt írtam a palacsintasütéshez a ma nyomdába menő lapba, hogy csak ilyenkor lehet olajban sütni, szinte szó szerint:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor kitaláltuk egymás gondolatát :) Majd jót fogok nevetni, amikor olvasom. :)

      Törlés