Meg kell, hogy mondjam, nagyon izgultam előtte, mert mindenfelől ijesztgettek: "vigyázz, mert nem fog megkelni, nagyon óvatosan kell párolni és csak a megfelelő ideig, mert különben nedves és ragacsos, vagyis undorító lesz a külseje." Ezek után kissé félve álltam neki, mert szerettem volna olyan finomat sütni (?), párolni (?) mint amilyent Prágában ettünk a malacsült mellé.
Bárkit kérdeztem, senki nem tudott bevált receptet mondani, így hát össze-vissza keresgéltem a neten. De mindegyiknél elbizonytalanodtam. Mi van ha nem lesz jó? Mi van ha nem az az igazi recept? És akkor mint egy reménysugár, megjelent előttem Andi neve és eszembe jutott, hogy ő már csinált knédlit és emlékeim szerint nagyon jól sikerült neki elsőre. Cseh vendégeknek készítette, akik nagyon megdicsérték. Így hát elhatároztam, hogy számomra övé lesz az a bizonyos tökéletes recept, amit kipróbálok.
Nem akartam eltérni tőle, úgyhogy feltett szándékom volt, hogy - bár előtte még soha nem használtam - valahonnan veszek búzasikért, méghozzá kis kiszerelésben, mert mindössze 1 evőkanálnyi kell a tésztába. Persze mindenhonnan éppen akkor fogyott el, csak 1 kg-os csomagokban árulták. Már nem is emlékszem honnan, de anyukám az utolsó pillanatban hozott egy negyed kilós csomagot, ami jelenleg negyed kiló minusz 1 evőkanálnyi menyiségben áll a kamrában. :)
Tehát a malacsültes ebéd napján vettem egy mély lélegzetet és nekiálltam a knédli készítésének, mert minden akadály elhárult előle.
Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 3,5 dl víz
- 1 tojás
- 2 dkg friss élesztő
- 1 teáskanál cukor
- 1 teáskanál só
- 1 evőkanál búzasikér
És innentől kezdve idézem Andit, mert pontosan úgy készítettem, ahogy ő:
Az élesztőt 1 deci cukros vízben felfuttattam, közben a lisztet a elkevertem a sóval, közepére mélyedést vájtam és beleütöttem egy tojást. Amikor az élesztő felfutott, ebbe a mélyedésbe öntöttem azt is, és elkezdtem dagasztógéppel dagasztani. Fokozatosan hozzáadtam a többi vizet is, majd jó hólyagosra dagasztottam. A tálat és a tésztát vékonyan beolajoztam, és egy órát hagytam kelni, ekkorra szépen kidagadt a tálból.
Andi párolóbetéten végezte el az utolsó folyamatot, nekem viszont nincs kifejezetten ilyen eszközöm, csak egy kerek, fazék tetejére illeszthető nokedliszaggató tálam, amihez tartozik egy műanyag fedő, hogy ha melegen akarunk tartani valamit, gőz fölött, akkor abba helyezhetjük bele. Így ezt most kineveztem knédlikészítő párolóbetétnek.
Körülbelül háromnegyedig töltöttem vízzel egy fazekat, ennek a tetejére ráhelyeztem a nokedlikészítő tálat. Egy ecset segítségével vékonyan kiolajoztam annak az alját.
Az időközben megkelt tésztát átgyúrtam, két cipóra osztottam, gömböket formáztam belőlük, aztán kissé ellapítottam tetejüket-aljukat. Amint a víz felforrt, az egyik bucit ráhelyeztem a párolóbetétre, lefedtem a műanyag tetővel és vártam a csodát. Figyelgettem az átlátszó műanyag tető alatt, hogyan alakul a tészta. És pontosan úgy történt minden ahogy kellett. Szép lassan megdagadt, nem vesztette el a formáját. Körülbelül 25 perc múlva kiemeltem egy vágódeszkára, az ecset segítségével vékonyan bekentem olajjal a külsejét és a gőz fölé helyeztem a második bucit. A folyamat megismétlődött.
Mire elkészült a második knédli, megérkeztek anyuék és Mazsiék és kezdhettük is az ebédet. Szerénykedjek? Nem teszem. :) Nagyon finom lett életem első knédlije. Nem lett szivacsos, nem lett ragacsos a külseje. Levegős, könnyű tésztájú köretet kaptam.
Aki megkóstolta, annak nagyon ízlett. Nekem is. Hála Andinak, pozitív végeredménnyel zárhattam a malacsültes ebéd köret részét is. És azt hiszem, tudom, hogy mire fogom elhasználni nem is olyan nagyon sokára a maradék búzasikért. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése