Gyerekkorunk karácsonyai

Biztosak vagyunk benne, hogy velünk együtt, sokan a gyerekkori karácsonyok hangulatát, érzéseit próbálják felnőttként visszahozni, újra megteremteni minden évben, ahogy közeledik az ünnep. Nekünk, mindkettőnknek csak szép emlékeink vannak a gyerekkori karácsonyainkról. Szerencsések vagyunk, mert teljes családban, szülőkkel-nagyszülőkkel élhettük meg, és a szüleink mindig igyekeztek bensőséges hangulatú, nyugalmas, ajándékokban bővelkedő ünnepet teremteni nekünk.

De ami a legfontosabb: karácsonykor a szereteté volt a főszerep. Anyu és apu minden tevékenysége, az ajándékvásárlástól kezdve, a csomagolásig tele volt szeretettel, figyelemmel. És az is, ahogyan minket, kettőnket egymás szeretetére, tiszteletére neveltek még karácsonykor is. Soha, egyikünkkel sem kivételeztek, egyforma mennyiségű, értékű ajándékot kaptunk. Mindig minden játékot meg kellett osztanunk egymással. Ez nem esett nehezünkre, órákig elvoltunk ketten együtt a régi és új szerzeményekkel.

Most, karácsony előestéjén közösen idézzük fel néhány karácsonyunkat és hozzá kapcsolódó emlékeinket. Így egy picit átéljük újra azokat a szép napokat.

 

Bea:  Ez volt az első karácsonyom, tehát 1981-et írunk. Nemcsak nekem volt újdonság, hanem anyuéknak is, hogy végre szülőként ünnepelhetnek. Jó kis retro kép. Emlékszem még azokra a régi szaloncukrokra. Nem volt akkora választék mint mostanában, de én nagyon szerettem mindegyiket, főleg a konzumot. Annál soha nem lehetett tudni előre, hogy milyen ízűt veszek le a fáról. Persze, akkoriban még nem ettem, a díszek jobban érdekeltek, ahogy látom, bele is akartam kapaszkodni az egyikbe.

Mazsi: A térdeddel egy vonalban lévő csíkos dísz, még mindig megvan. Ezek szerint több mint 31 éve őrizzük féltve. :) Akkoriban még luc fenyőt vettek anyáék. :)

Bea: Persze, mert fenyőben sem volt akkora választék mint mostanában.  Lucfenyőt vagy a hosszú tűlevelűt lehetett kapni. A lucnak jobb illata volt. Emlékszel? Egyszer a saját udvaron nőtt fenyőt vágta ki apu, csak kissé elszámították magukat mert olyan hatalmas volt, hogy a fél szobát beterítette. Vagy csak mi voltunk kicsik és azért láttuk olyan óriásinak?

Mazsi: Nem, az tényleg óriási volt, mert apáék is nagyon nagyra emlékeznek. :) Minden évben emlegetik, hogy annál szebb és nagyobb fánk sosem volt. Kicsit veszélyben is érzem a kertben álló ezüstfenyőnket. :) Ó igen, ez a fenyőillat... Átjárja a testet, mint a kedves karácsonyi fények a fán és egy csendes zene. 

Bea:  Minden évben, amikor megvizsgálom a most már általad díszített karácsonyfát, felfedezek egy-egy régi díszt és olyankor mindig érzem azt az érzést, amit pici gyerekként éreztem a fa előtt állva. Nagyon sok dísz megvan még. Csak azt nem tudom, hogy még mindig a régi, 30-35 éves szaloncukor dobozban őrzik a szüleink?

Mazsi: Bizony, még mindig. Minden évben azt húzom ki abból az óriási barna kartondobozból, amit annak idején együtt szedtünk elő a ház egy eldugott sarkából, hogy díszbe öltöztessük a világ legszebb örökzöldjét. :)

Bea: Mert természetesen mindig a miénk volt a világ legszebb karácsonyfája. Ehhez kétség sem fér. :)

 

Mazsi: Hogy leszoktunk a habcsókkal való díszítésről meg annak megevéséről! Itt hány éves lehetsz? Megszülettem már? Itt már a hosszú tűjű karácsonyfa volt. :) 

Bea: Két és fél éves vagyok ezen a képen, te még sehol nem voltál akkor. Nézd csak, a fa a kiságyad leendő helyén áll. Nani ölében ülök, éppen azt mutatja, hogyan működik az a pingvin. Még emlékszem arra a játékra, nagyon viccesen totyogott. Naniról most az az emlékkép jutott eszembe, hogy december 24-e délelőtt mi a fát díszítettük éppen, amikor meghallottam, hogy ő a saját szobájában énekli a Mennyből az angyal-t. Benéztem hozzá és azt láttam, hogy vasalja a ruháinkat miközben énekli a karácsonyi dalt. :) Szegény, mindig mákos bobájkát akart készíteni karácsonyra, mi meg mindig leszavaztuk, mert nem szerettük a bobájkát.

Mazsi: Én arra emlékszem, ahogy a Csendes éj-t énekli Nani. Sokszor kértem, hogy énekeljen valami mást, mert ezt már sokszor énekelte...

Bea: Ugyanabban az évben apuval. A fát elnézve azon gondolkodtam, hogy nem emlékszem, hogy pici gyerek korunkban, hogyan díszítették fel a szüleink a karácsonyfát anélkül, hogy láttuk volna, tudtunk volna róla? Anyu azt mesélte, hogy volt olyan eset, amikor apu elvitt minket autókázni és mire visszaértünk, az "angyalok" elhelyezték a fát a szobában. Te emlékszel ilyenre?

Mazsi: Sajnos nekem sem volt tudomásom semmilyen készülődésről. Illetve nem biztos, hogy sajnos. Ez így volt csodás meglepetés, tele gyermeki izgalommal, hogy mit is hozott a Jézuska. Vagy szerinted az angyalok? Ami viszont nem változik már sok-sok éve, hogy egy bizonyos - a legszebben szóló - csengettyűvel jelzi apa és anya, hogy felmehetünk a fához, mert már ott vannak az ajándékok is. Bárki is tette oda azokat. :)

Bea: Nekem valójában nem az volt a fontos, hogy a fa díszítését ne láthassam. Hanem maga a készülődés folyamata. Talán ezért is vettem részt már kisgyerekként is a díszítésben. Nekem már az is élmény volt, hogy a számomra elérhető ágakra felhelyezem a díszt, a szaloncukrot. De volt olyan év is, amikor csak anyu díszített, én meg Szünidei Matinét néztem azon az egy csatornán, amit akkoriban fogni lehetett - ki emlékszik rá? - mert teljesen lekötöttek a rajzfilmek. Akkor nem ömlött a tévéből mindig minden, különleges alkalom kellett, hogy sugározzák Maci Lacit, a Muppet's-t, Foxi Maxit és a többieket.

Mazsi: Én a fadíszítésre is csak legalább 8 éves koromból emlékszem.. Már szenilis lennék? A legizgalmasabb rész viszont az volt, amikor apa felhelyezte a csúcsdíszt. :) 

Bea: Régen, amikor még nem cd-ről hallgattuk a karácsonyi zenéket, apa mindig beüzemelte a régi lemezjátszót és feltette a karácsonyi lemezt. Mennyből az angyal, Csendes éj szólt...

Bea: Egy évvel később, Judittal. Na meg a hajasbabákkal. Mintha tegnap történt volna, annyira előttem van, hogy mondom Juditnak: te szőke vagy, te fogd a szőke babát, enyém a barna. :) És itt még mindig a kiságyad helyén áll a karácsonyfa. De aztán...

Mazsi: Ez van ennek a képnek a hátulján. :) 1985. XII. 25. 70 éves Nagyi, 21 napos Mónika. Elég ijedten tekintek a világba életem első karácsonyán azzal az óriás cumival a számban. Nem lehetett konnyű egy ilyen kisgyerek meg egy négy és fel éves lányka mellett a karácsonyra készülni. Vagy akkor meg nem sütöttek 7-8 fajta sütit? :)

Bea: És igen! Négy és fél évesen megkaptam a legnagyobb karácsonyi ajándékomat, akit valójában a Mikulás hozott nekem: a tesómat. Onnantól kezdve nem egyedül karácsonyoztam - az "egyedül"-t nem kell szó szerint érteni - mert volt kivel megosztanom az ünneppel kapcsolatos örömöket.

Mazsi: Szóval nem is a Mikulásnak írtál levelet miattam, hanem a Jézuskának? :)

Bea: Nekem mindegy volt, hogy ki hoz téged, a Mikulás, Jézuska vagy a Húsvéti Nyúl, csak az volt a lényeg, hogy legyen egy kishúgom.

Bea: 1986 karácsonya. Megvagyunk mind a négyen: a kereszttesók és mi. 

Mazsi: Ó, a négy grácia. Nagyon tetszik ez a kockás kantáros gatyó, szerintem nagyon csini vagyok benne. :) De csodálom, hogy elbírsz és nem dőlsz fel velem, mint korábban előfordult.

Bea: Addigra már megerősödtem a sok sütitől. :) Ha már a ruhát emlegetted, nézd csak, Ági és Judit egyformába vannak öltöztetve. Hányszor fordult elő, hogy mi is egyformában voltunk, ezzel is jelképezve az összetartozásunkat? És ha jól emlékszem, nem lázadoztunk ellene, élveztük is, hogy ugyanolyan ruhánk van.

Mazsi: Rengeteg ugyanolyan ruhánk volt, és sokat közülük anya varrt. Szerintem nagyon jól mutathattunk, amikor megjelentünk valahol, főleg ha Judit és Ági is ugyanolyan ruhában volt.

Mazsi: Erre a sárga játékra tisztán emlékszem. Mondjuk most állandóan valami kacsának nézem. Vajon mikortól kezdve volt a földszint helyett az emeleten a karácsonyfa?

Bea: Én meg arra emlékszem, hogy rá volt írva, hogy GURU-LÓ. :) Ez még mindig 1986 karácsonya, szüleink akkor már építették a tetőtéri lakrészt. De akkor még nem volt olyan állapotban, hogy ott ünnepeljünk, csak a következő évben. Viszont lenne egy kérdésem! Mi jut eszedbe arról, hogy karácsonyfa számolás? :)

Mazsi: Júúúúj! A nagy versenyek!! :) Amikor mentünk keresztmamáékhoz karácsonykor Kistarcsára, számoltuk a kocsiból, hány ház ablakában látunk karácsonyfát, vagy a kertben kivilágított fenyőt! :) Neked apa segített a te oldaladon, nekem meg anya az enyémen. Micsoda izgalmak voltak azok! Mindig eszembe jut, ha sötétben autózunk valahova karácsony táján. :)

Mazsi: Itt még azt hittem, egyszer szemész orvos leszek, így kezdetnek majdnem kinyomtam a legújabb baba szemét. Ha bármilyen babát kaptam, akkor mindig levetkőztettem és megvizsgáltam. Látom Bea, te már akkor is valami háztartási géppel foglalatoskodsz, látszik, hogy már akkor is nagyon házias voltál. Csak nem értem, hogy hogy nem egy játék sütőt kaptál a mosógép helyett. :)

Bea: Szerintem addigra már el voltam látva a sütikészítéshez kapcsolódó dolgokkal: volt mini gyúródeszkám nyújtófával, sütiszaggatóval. És mindig ott voltam a konyhában Nani mellett. Amikor tésztát gyúrt, akkor én is kaptam egy adag lisztet, vizet, sót és kedvemre gyúrhattam. Utána amit kinyújtottam, azt a villanytűzhely platniján meg is sütöttem. Ha nem égettem oda, akkor meg is ettem.

Mazsi: No itt már az emeleten van a fa, ahol idén is állni fog. Abban a piros szélű bőröndben most is a gyerekkártyáink vannak, megtartottam emlékbe. Hogy szerettem azt a macit, ami a kezemben van! Ugrálókötelezett! Nagyon tuti volt!

Bea: Bizony, 1987-ben, bár még teljesen nem voltak befejezve az emeleti szobák, már fent karácsonyoztunk. Hú de nem szerettem eleinte ott lenni, hiányzott a jól megszokott légkör, a szülőkkel közös szoba. Lehet, hogy ezért vágok olyan savanyú képet? :) Nanitól akkor kaptuk a saját kezűleg horgolt kutyát - mindkettőnknek csinált egyet-egyet - azt tartom a kezemben. 

Bea: 1988, újra a földszinten ünnepeljük a karácsonyt. Szerintem anyuék rájöttek, hogy az emeleten túl hamar lehullik a fa tűlevele, mert fent mindig melegebb volt mint lent.

Mazsi: Orvosi előtanulmányaim ékes bizonyítéka. Lehet, hogy rossz pályát választottam? Be kellene íratkoznom az orvosira? :) Imádtam ezt a ruhámat. :)

Bea: Nekem is ugyanolyan volt, csak kék színű! Ha jól emlékszem, azon a karácsonyon azt viseltem. Látod az asztalon a két babát? Azok voltak az első "Barbie"-jaink. Azért tettem idézőjelbe, mert azok még csak utánzatok voltak. 

Mazsi: Naná, hogy látom! A piros ruhás volt az enyém. Utánuk még lett szerintem 10-20 darab Barbie-nk, amik azóta is megvannak a padláson. Szegény anyáék éjszaka, síri csendben rakták össze akkoriban a Barbie-autót nekünk. Ha jól emlékszem a Barbie-házat már velünk rakták össze, nem készen kaptuk meg. De sokat játszottunk velük.. Meg a legóval is! Sőt, nekem volt matchbox-os időszakom is. :)

Bea: Most vigyorgok magamban, mert eszembe jut, hogy egyszer húsvétkor kaptunk meg egy karácsonyi ajándékot. Szegény anya mindenféle szekrényt telepakolt meglepetésekkel és az egyik teljesen kiment a fejéből. Tizenéves korunkban történt, egy-egy horoszkópos könyv volt az elfelejtett ajándék. Csak húsvétkor jutott eszébe, amikor a téli ruháit rakta volna hátrébb, hogy a vékonyabbak kerüljenek előre. Az egyik ruhakupac alá voltak eldugva a könyvek. :)

Mazsi: Jó volt arra, hogy visszanézzük, egyeztek-e a már megtörtént események a leírt jóslatokkal. :) 

....................................................................................................................................................................

Mazsi: Remélem mindenki tudna órákat mesélni a szép emlékeiről, a finom mézeskalácsokról, a közös estékről, szánkózásokról és a szaloncukor karácsonyfáról való lecsenéséről. :)

Békés, meghitt, szeretetteljes karácsonyt kívánok minden kedves olvasónknak!

Bea: Mazsi említette a mézeskalácsot, és erről eszembe jutott még egy emlék. Bár nem mézeskaláccsal kapcsolatos, hanem egy másik ehető karácsonyfadíszről. Anyának van egy régi, csehszlovák szakácskönyve és benne egy ezer éves, házi készítésű szaloncukor recept. Nem emlékszem sajnos miből is készül pontosan, csak arra, hogy többször is megcsináltuk anyuval, nyakig csokisak, ragacsosak voltunk, utána egyesével szépen becsomagoltuk ezüstpapírba és azokat akasztottuk a fára. Milyen finomak voltak! Valószínűleg nem csak az íze miatt, hanem mert közösen csináltuk, együtt vártuk az ünnepet.

Egyik közös kedvenc karácsonyi dalunkkal, Frank Sinatra Have yourself a merry little Christmas című számával kívánok én is mindenkinek nagyon boldog, nyugalmas, pihenéssel teli karácsonyi ünnepeket!