Íme Mazsi másik szülinapi süteménye. Ezt anyuék készítették neki, vagyis az egész családnak, méghozzá a biztonság kedvéért egyből dupla adagot. :) Különleges, nagyon diós sütiről van szó, amiben nincs egy gramm liszt sem, dió viszont annál több.
Éppen ezért - bár kicsinek tűnik az egy tekercs egy 6-7 fős család számára - elég kiadós, mert egy vékony szelet elég belőle egyszerre. Főleg ha még be is van vonva bőségesen tejszínhabbal. Úgy látszik, idén csak ilyen süteményt sikerült Mazsinak sütni, hiszen az én szilvás túrótortám is nagyon laktatóra sikeredett.
Hozzávalók a piskótához (1 tekercs):
- 5 tojás
- 7 dkg cukor
- 7 dkg darált dió
A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a darált diót is. A fehérjét keményre verjük és apránként, óvatosan beleforgatjuk a diós masszába. Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük.
Még melegen lehúzzuk róla a sütőpapírt és egy tiszta, nedves konyharuhára borítva a piskótát szorosan felcsavarjuk. Amíg hűl, elkészítjük a krémet.
Hozzávalók a krémhez:
- 20 dkg darált dió
- 10 dkg cukor
- 1 evőkanál rum
- 2,5 dl tej
- fél rúd vanília
+ díszítéshez ízlés szerint tejszínhab, dió
A töltelékhez a diót a cukorral, a tejjel és a vaníliarúd kikapart magjával alacsony lángon, folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Hozzáadjuk a rumot és még forrón a tésztára kenjük, majd újra felcsavarjuk.
Tálalás előtt néhány órára érdemes hideg helyre tenni.
Ízlés szerint bevonhatjuk tejszínhabbal, vagy csak a tetejét díszíthetjük vele, valamint diószemekkel.
Az eredeti recept a Vidék Íze magazin 2014. decemberi számában jelent meg.
Írj nekünk
kicsibors@indamail.hu
Gasztroblogok és gasztroblogunk
Az eddigiek
-
►
2019
(14)
- ► szeptember (3)
-
►
2018
(41)
- ► szeptember (2)
-
►
2016
(93)
- ► szeptember (9)
-
►
2014
(149)
- ► szeptember (13)
-
►
2013
(142)
- ► szeptember (13)
Címkék
a férfi főz
(6)
Abaújszántó
(2)
advent
(1)
áfonya
(5)
alma
(31)
almapaprika
(1)
Anno Taverna
(2)
anyák napja
(10)
Árnyas Étterem
(1)
árpagyöngy
(1)
aszalt
(1)
aszalt gyümölcs
(10)
aszalt paradicsom
(2)
aszalt szilva
(2)
bab
(9)
baba-és gyerekbarát helyek
(3)
babapiskóta
(6)
babérlevél
(3)
bacon
(12)
Balatonszárszó
(3)
balzsamecet
(1)
bambuszrügy
(1)
banán
(6)
barátok
(14)
bazsalikom
(9)
Bee
(2)
befőzés
(33)
befőzőcukor
(3)
bejgli
(4)
bélszín
(1)
bemutatkozás
(1)
Benő
(5)
birsalma
(1)
bodza
(1)
bodzavirág
(1)
Bognár Tészta
(1)
bogrács
(3)
bor
(15)
borkóstoló
(1)
bormustra
(2)
borókabogyó
(1)
borsó
(19)
brokkoli
(4)
Buffalo Steak House
(2)
bulgur
(5)
búzadara
(13)
búzasikér
(3)
cékla
(4)
chili
(15)
citrom
(25)
citromhéj
(2)
citronát
(1)
cukkini
(23)
cukor
(10)
cukormentes
(3)
cukrászdaajánló
(2)
Czabán Samu Általános Iskola
(1)
család
(39)
csemege uborka
(6)
cserépedény
(4)
cseresznye
(2)
csicseriborsó
(1)
csirke
(12)
csirkecomb
(13)
csirkemáj
(3)
csirkemell
(33)
csirkeszárny
(1)
csoki
(35)
csokikóstoló
(1)
csont
(1)
csülök
(5)
dagadó
(1)
darált hús
(31)
darált keksz
(11)
Dávid
(5)
Delikát
(2)
desszert
(179)
Detki Keksz
(1)
diéta
(4)
dió
(31)
Dorottya Emma
(12)
Dr. Oetker
(4)
ecet
(9)
Ed.Haas Hungaria Kft.
(1)
édes
(231)
édesburgonya
(2)
édesítőszer
(5)
egyedényes
(1)
emlék
(1)
eper
(27)
Epermester Pincészet
(2)
Erdély
(6)
esküvő
(1)
Eszti
(13)
étcsoki
(24)
étteremajánló
(7)
etyek
(1)
fácán
(1)
Facebook
(42)
fagyi
(4)
fahéj
(37)
fánk
(16)
farsang
(2)
fasírt
(8)
fehérbor
(5)
fehérborecet
(1)
fehércsokoládé
(7)
fehérrépa
(14)
feketeribizli
(1)
Ferrero Rocher
(1)
filmajánló
(1)
fokhagyma
(51)
Foodpanda
(1)
főétel
(208)
főzelék
(9)
főzés nélkül
(2)
Frakk
(7)
füge
(3)
füstölt hús
(10)
füstölt sajt
(7)
fűszer
(10)
fűszerpapír
(1)
gabonapehely
(1)
gasztrosétány
(1)
gersli
(1)
gesztenye
(10)
Giber János
(1)
gomba
(30)
gombóc
(2)
grill
(5)
gyors
(11)
gyömbér
(6)
gyöngyhagyma
(1)
gyümölcs
(6)
hagyma
(50)
Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda
(1)
Herbatea Manufaktúra
(2)
hidegtál
(19)
hurka
(1)
húsvét
(24)
indiai
(1)
Iszkáz
(8)
ital
(6)
Ízőrzők
(3)
játék
(41)
jázmin rizs
(2)
jégkrém
(1)
jégsaláta
(2)
joghurt
(17)
jótékonysági akció
(1)
Judit
(22)
juharszirup
(1)
juhtúró
(1)
Julia Child
(1)
kacsa
(3)
kacsacomb
(2)
kacsamáj
(1)
kacsamell
(1)
kakaó
(35)
kakukkfű
(5)
kalács
(10)
kaliforniai paprika
(7)
kamra
(3)
kápia paprika
(2)
kapor
(9)
káposzta
(16)
karácsony
(58)
karaj
(11)
karalábé
(9)
karamell
(6)
karfiol
(10)
kávé
(13)
kávézóajánló
(1)
keksz
(9)
kelbimbó
(1)
kelkáposzta
(9)
kelt tészta
(64)
kenyér
(15)
kerti parti
(8)
ketchup
(3)
kifli
(5)
kivi
(1)
Knorr
(3)
kókusz
(7)
kóla
(1)
kolbász
(25)
kolbásztök
(1)
kompót
(3)
koriandermag
(2)
Koronás Cukor
(7)
koszorú
(1)
kovász
(1)
köles
(1)
köret
(39)
körte
(4)
köszönet
(2)
krémleves
(11)
krémsajt
(10)
krumpli
(53)
kukorica
(10)
kukoricadara
(1)
kuszkusz
(1)
lángos
(6)
lasagna
(2)
lecsó
(1)
Léda Cukrászda és Kávéház
(1)
lekvár
(42)
lencse
(1)
lenmag
(3)
lestyán
(1)
leveles tészta
(14)
leves
(46)
levesbetét
(1)
lilahagyma
(22)
lime
(5)
linzer
(9)
Maggi
(1)
magkeverék
(1)
májkrém
(2)
majonéz
(10)
majoranna
(4)
mák
(14)
málna
(7)
mandula
(11)
marcipán
(5)
marhahús
(11)
mártás
(6)
mascarpone
(26)
Matyi
(2)
mazsola
(16)
medvehagyma
(6)
meggy
(13)
meggylikőr
(1)
Méhes-Mézes szörp
(25)
menta
(4)
méz
(32)
mézeskalács
(4)
mogyoró
(7)
mogyorókrém
(2)
mogyoróvaj
(1)
mortadella
(1)
mozzarella
(5)
muffin
(8)
mustár
(17)
mustármag
(1)
nápolyi
(1)
napraforgó mag
(1)
narancs
(7)
nektarin
(1)
névnap
(4)
olaj
(5)
olajbogyó
(1)
Olaszország
(1)
oldalas
(5)
oranzsát
(1)
oregano
(1)
öregtészta
(8)
őszibarack
(16)
pác
(5)
padlizsán
(7)
pagodakarfiol
(1)
palacsinta
(11)
pálinka
(2)
paprika
(46)
paprikakrém
(1)
paradicsom
(72)
Párizs
(2)
parmezán
(7)
patisszon
(3)
péksütemény
(12)
petrezselyem
(42)
piknik
(1)
pirospaprika
(3)
piskóta
(17)
pizza
(3)
pogácsa
(13)
póréhagyma
(10)
puding
(27)
pulykacomb
(2)
pulykamell
(8)
puszedli
(2)
rakott
(1)
ravioli
(1)
réteslap
(5)
ribizli
(4)
Rita
(9)
rizs
(20)
rizstészta
(1)
rozmaring
(5)
rozsliszt
(2)
rukkola
(1)
rum
(16)
rumos meggy
(6)
sajt
(52)
saláta
(26)
salátaöntet
(1)
sárgabarack
(11)
sárgadinnye
(2)
sárgarépa
(42)
savanyú káposzta
(8)
savanyúság
(5)
sertésháj
(2)
sertéshús
(46)
sertésmáj
(3)
Sigil Galéria és Kávézó
(1)
Smiley Shop Savanyúság
(1)
snidling
(5)
sonka
(27)
Sophie and Ben
(1)
Sopron
(1)
sós süti
(30)
sör
(4)
spagetti
(4)
spárga
(1)
spenót
(8)
statisztika
(1)
Stefán János
(1)
sült hús
(4)
sütemény
(4)
süti
(177)
sütőtök
(12)
sütőzacskó
(1)
szabdzsi
(1)
szakácskönyv ajánló
(8)
szalámi
(2)
szalonna
(36)
Szárika fűszer
(27)
szarvas
(1)
szeder
(1)
szegfűszeg
(10)
szénhidrát csökkentett
(7)
szerecsendió
(2)
szezámmag
(6)
szilva
(10)
szilveszter
(3)
szójaszósz
(9)
szőlő
(6)
szörp
(4)
születésnap
(14)
tangzhong
(1)
tarhonya
(2)
tarja
(7)
tárkony
(1)
tej
(16)
tejföl
(50)
tejszín
(71)
teljes kiőrlésű liszt
(7)
tepertő
(3)
tészta
(48)
tojás
(15)
tojás mentes
(1)
tojásfehérje
(10)
torma
(2)
torta
(54)
tök
(3)
tökmag
(6)
töltött
(7)
tönkölyliszt
(4)
töpörtyű
(2)
túró
(27)
túró rudi
(1)
uborka
(12)
új év
(1)
újburgonya
(8)
újhagyma
(13)
utazás
(4)
úti beszámoló
(4)
vadhús
(1)
vaj
(7)
vanília
(12)
Vép
(11)
Vidék íze
(57)
Vilma
(10)
virsli
(9)
vörösbor
(8)
zabpehely
(4)
zeller
(12)
zöldbab
(5)
zöldség
(14)
zsálya
(6)
zselatin
(11)
zsemle
(8)
Mi írjuk
Látogatóink
Oldalak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Keresés a blogon
Facebook oldalunk
Ezeket olvastátok legtöbbször
Kapcsolódó oldalaink
Kedvenceink
Ennyiszer néztetek meg minket
Szerzői jogok
A blogon található fotók és írások saját szellemi termékeink, ettől eltérő esetben forrásmegjelöléssel látjuk el.
A blogunkon található írásainkra, fotóinkra az 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik, azokat bármilyen módon felhasználni a forrásmegjelölés és írásos beleegyezésünk nélkül tilos! Megsértése jogi következményt von maga után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése