Nakérem, ez az igazán nekem való süti! Tényleg nagyon gyorsan készen van, csupa csoki és elég kiadós is. Egy ilyen csokiimádó, mint én, egyszerre (talán) nem is tudja megenni az egészet, úgyhogy vagy megosztja azzal, akit szeret, vagy egész napra megvan a desszertje.
Bizonyos időközönként rám tör egy nagyon durva csokiéhség. Olyankor muszáj csokoládéhoz jutnom. Nem más fajta édességhez, hanem csokihoz. Kolléganőm mondja mindig, hogy egyek ilyenkor egy gyümölcsjoghurtot, lekváros kenyeret, aszalt gyümölcsöt vagy valami hasonlót. Én meg már rezignáltan válaszolok neki, hogy "de az nem csoki".
Ennek a sütinek a receptje mentőövként került a szemem elé nem is olyan régen, amikor szintén elvonási tüneteim voltak. :) Megmondom őszintén, nem igazán hittem a mikró csodájában, de kellemesen csalódtam. Tényleg 5 perc alatt kész lett ez a brownie-ra hasonlító mini tortácska. Nem linkelem be, hogy hol találtam a receptet, hiszen szinte minden találati oldalon ugyanazt olvashattam, maximum a tej mennyisége változott egy kicsit, vagy tányér helyett bögrében készült, illetve volt aki vaj helyett olajat öntött bele.
Hozzávalók:
- 4 evőkanál liszt
- 3 evőkanál cukor
- 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
- 1 kávéskanál sütőpor
- 4 evőkanál tej
- 2 evőkanál olvasztott vaj / olaj
- 1 tojás
- 5-10 dkg apróra vágott étcsoki
Szükségünk van továbbá egy mikróra és egy nagy (3 dl-esnél nagyobb) bögrére vagy egy tálra. Én az utóbbiban szoktam elkészíteni, mert nincs olyan nagy bögrém, amelyben kényelmesen elférnek a hozzávalók és még a süti növekedéséhez is van hely.
Tehát: a lisztet, cukrot, sütőport összekeverem egy tálban. Hozzáadom a tojást és a tejet és robotgéppel kikavarom, majd jöhet az olvasztott vaj, végül az apróra vágott csoki is. 5 dkg már elég bele, de ha valaki extrán csokisan szeretné, akkor ne sajnálja belőle a jó minőségű étcsokit.
A vajból mindig marad ki egy kicsi, hiszen nem tudok pontosan 2 evőkanálnyit felolvasztani, így a maradékkal vékonyan kikenek egy porcelántálat és beleöntöm a masszát. 1000 wattos fokozaton 3 perc alatt megsütöm mikróban.
Ekkor a csoki nagy része még folyós, a tészta pedig finom szaftos marad. Egy tányérra borítom, hagyom kihűlni. Tejszínhabbal, gyümölcsökkel vagy fagyival fogyasztom.
Írj nekünk
kicsibors@indamail.hu
Gasztroblogok és gasztroblogunk
Az eddigiek
-
►
2019
(14)
- ► szeptember (3)
-
►
2018
(41)
- ► szeptember (2)
-
►
2016
(93)
- ► szeptember (9)
-
►
2014
(149)
- ► szeptember (13)
-
►
2013
(142)
- ► szeptember (13)
Címkék
a férfi főz
(6)
Abaújszántó
(2)
advent
(1)
áfonya
(5)
alma
(31)
almapaprika
(1)
Anno Taverna
(2)
anyák napja
(10)
Árnyas Étterem
(1)
árpagyöngy
(1)
aszalt
(1)
aszalt gyümölcs
(10)
aszalt paradicsom
(2)
aszalt szilva
(2)
bab
(9)
baba-és gyerekbarát helyek
(3)
babapiskóta
(6)
babérlevél
(3)
bacon
(12)
Balatonszárszó
(3)
balzsamecet
(1)
bambuszrügy
(1)
banán
(6)
barátok
(14)
bazsalikom
(9)
Bee
(2)
befőzés
(33)
befőzőcukor
(3)
bejgli
(4)
bélszín
(1)
bemutatkozás
(1)
Benő
(5)
birsalma
(1)
bodza
(1)
bodzavirág
(1)
Bognár Tészta
(1)
bogrács
(3)
bor
(15)
borkóstoló
(1)
bormustra
(2)
borókabogyó
(1)
borsó
(19)
brokkoli
(4)
Buffalo Steak House
(2)
bulgur
(5)
búzadara
(13)
búzasikér
(3)
cékla
(4)
chili
(15)
citrom
(25)
citromhéj
(2)
citronát
(1)
cukkini
(23)
cukor
(10)
cukormentes
(3)
cukrászdaajánló
(2)
Czabán Samu Általános Iskola
(1)
család
(39)
csemege uborka
(6)
cserépedény
(4)
cseresznye
(2)
csicseriborsó
(1)
csirke
(12)
csirkecomb
(13)
csirkemáj
(3)
csirkemell
(33)
csirkeszárny
(1)
csoki
(35)
csokikóstoló
(1)
csont
(1)
csülök
(5)
dagadó
(1)
darált hús
(31)
darált keksz
(11)
Dávid
(5)
Delikát
(2)
desszert
(179)
Detki Keksz
(1)
diéta
(4)
dió
(31)
Dorottya Emma
(12)
Dr. Oetker
(4)
ecet
(9)
Ed.Haas Hungaria Kft.
(1)
édes
(231)
édesburgonya
(2)
édesítőszer
(5)
egyedényes
(1)
emlék
(1)
eper
(27)
Epermester Pincészet
(2)
Erdély
(6)
esküvő
(1)
Eszti
(13)
étcsoki
(24)
étteremajánló
(7)
etyek
(1)
fácán
(1)
Facebook
(42)
fagyi
(4)
fahéj
(37)
fánk
(16)
farsang
(2)
fasírt
(8)
fehérbor
(5)
fehérborecet
(1)
fehércsokoládé
(7)
fehérrépa
(14)
feketeribizli
(1)
Ferrero Rocher
(1)
filmajánló
(1)
fokhagyma
(51)
Foodpanda
(1)
főétel
(208)
főzelék
(9)
főzés nélkül
(2)
Frakk
(7)
füge
(3)
füstölt hús
(10)
füstölt sajt
(7)
fűszer
(10)
fűszerpapír
(1)
gabonapehely
(1)
gasztrosétány
(1)
gersli
(1)
gesztenye
(10)
Giber János
(1)
gomba
(30)
gombóc
(2)
grill
(5)
gyors
(11)
gyömbér
(6)
gyöngyhagyma
(1)
gyümölcs
(6)
hagyma
(50)
Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda
(1)
Herbatea Manufaktúra
(2)
hidegtál
(19)
hurka
(1)
húsvét
(24)
indiai
(1)
Iszkáz
(8)
ital
(6)
Ízőrzők
(3)
játék
(41)
jázmin rizs
(2)
jégkrém
(1)
jégsaláta
(2)
joghurt
(17)
jótékonysági akció
(1)
Judit
(22)
juharszirup
(1)
juhtúró
(1)
Julia Child
(1)
kacsa
(3)
kacsacomb
(2)
kacsamáj
(1)
kacsamell
(1)
kakaó
(35)
kakukkfű
(5)
kalács
(10)
kaliforniai paprika
(7)
kamra
(3)
kápia paprika
(2)
kapor
(9)
káposzta
(16)
karácsony
(58)
karaj
(11)
karalábé
(9)
karamell
(6)
karfiol
(10)
kávé
(13)
kávézóajánló
(1)
keksz
(9)
kelbimbó
(1)
kelkáposzta
(9)
kelt tészta
(64)
kenyér
(15)
kerti parti
(8)
ketchup
(3)
kifli
(5)
kivi
(1)
Knorr
(3)
kókusz
(7)
kóla
(1)
kolbász
(25)
kolbásztök
(1)
kompót
(3)
koriandermag
(2)
Koronás Cukor
(7)
koszorú
(1)
kovász
(1)
köles
(1)
köret
(39)
körte
(4)
köszönet
(2)
krémleves
(11)
krémsajt
(10)
krumpli
(53)
kukorica
(10)
kukoricadara
(1)
kuszkusz
(1)
lángos
(6)
lasagna
(2)
lecsó
(1)
Léda Cukrászda és Kávéház
(1)
lekvár
(42)
lencse
(1)
lenmag
(3)
lestyán
(1)
leveles tészta
(14)
leves
(46)
levesbetét
(1)
lilahagyma
(22)
lime
(5)
linzer
(9)
Maggi
(1)
magkeverék
(1)
májkrém
(2)
majonéz
(10)
majoranna
(4)
mák
(14)
málna
(7)
mandula
(11)
marcipán
(5)
marhahús
(11)
mártás
(6)
mascarpone
(26)
Matyi
(2)
mazsola
(16)
medvehagyma
(6)
meggy
(13)
meggylikőr
(1)
Méhes-Mézes szörp
(25)
menta
(4)
méz
(32)
mézeskalács
(4)
mogyoró
(7)
mogyorókrém
(2)
mogyoróvaj
(1)
mortadella
(1)
mozzarella
(5)
muffin
(8)
mustár
(17)
mustármag
(1)
nápolyi
(1)
napraforgó mag
(1)
narancs
(7)
nektarin
(1)
névnap
(4)
olaj
(5)
olajbogyó
(1)
Olaszország
(1)
oldalas
(5)
oranzsát
(1)
oregano
(1)
öregtészta
(8)
őszibarack
(16)
pác
(5)
padlizsán
(7)
pagodakarfiol
(1)
palacsinta
(11)
pálinka
(2)
paprika
(46)
paprikakrém
(1)
paradicsom
(72)
Párizs
(2)
parmezán
(7)
patisszon
(3)
péksütemény
(12)
petrezselyem
(42)
piknik
(1)
pirospaprika
(3)
piskóta
(17)
pizza
(3)
pogácsa
(13)
póréhagyma
(10)
puding
(27)
pulykacomb
(2)
pulykamell
(8)
puszedli
(2)
rakott
(1)
ravioli
(1)
réteslap
(5)
ribizli
(4)
Rita
(9)
rizs
(20)
rizstészta
(1)
rozmaring
(5)
rozsliszt
(2)
rukkola
(1)
rum
(16)
rumos meggy
(6)
sajt
(52)
saláta
(26)
salátaöntet
(1)
sárgabarack
(11)
sárgadinnye
(2)
sárgarépa
(42)
savanyú káposzta
(8)
savanyúság
(5)
sertésháj
(2)
sertéshús
(46)
sertésmáj
(3)
Sigil Galéria és Kávézó
(1)
Smiley Shop Savanyúság
(1)
snidling
(5)
sonka
(27)
Sophie and Ben
(1)
Sopron
(1)
sós süti
(30)
sör
(4)
spagetti
(4)
spárga
(1)
spenót
(8)
statisztika
(1)
Stefán János
(1)
sült hús
(4)
sütemény
(4)
süti
(177)
sütőtök
(12)
sütőzacskó
(1)
szabdzsi
(1)
szakácskönyv ajánló
(8)
szalámi
(2)
szalonna
(36)
Szárika fűszer
(27)
szarvas
(1)
szeder
(1)
szegfűszeg
(10)
szénhidrát csökkentett
(7)
szerecsendió
(2)
szezámmag
(6)
szilva
(10)
szilveszter
(3)
szójaszósz
(9)
szőlő
(6)
szörp
(4)
születésnap
(14)
tangzhong
(1)
tarhonya
(2)
tarja
(7)
tárkony
(1)
tej
(16)
tejföl
(50)
tejszín
(71)
teljes kiőrlésű liszt
(7)
tepertő
(3)
tészta
(48)
tojás
(15)
tojás mentes
(1)
tojásfehérje
(10)
torma
(2)
torta
(54)
tök
(3)
tökmag
(6)
töltött
(7)
tönkölyliszt
(4)
töpörtyű
(2)
túró
(27)
túró rudi
(1)
uborka
(12)
új év
(1)
újburgonya
(8)
újhagyma
(13)
utazás
(4)
úti beszámoló
(4)
vadhús
(1)
vaj
(7)
vanília
(12)
Vép
(11)
Vidék íze
(57)
Vilma
(10)
virsli
(9)
vörösbor
(8)
zabpehely
(4)
zeller
(12)
zöldbab
(5)
zöldség
(14)
zsálya
(6)
zselatin
(11)
zsemle
(8)
Mi írjuk
Látogatóink
Oldalak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Keresés a blogon
Facebook oldalunk
Ezeket olvastátok legtöbbször
Kapcsolódó oldalaink
Kedvenceink
Ennyiszer néztetek meg minket
Szerzői jogok
A blogon található fotók és írások saját szellemi termékeink, ettől eltérő esetben forrásmegjelöléssel látjuk el.
A blogunkon található írásainkra, fotóinkra az 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik, azokat bármilyen módon felhasználni a forrásmegjelölés és írásos beleegyezésünk nélkül tilos! Megsértése jogi következményt von maga után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése