Hozzávalók:
- kb. 1,2 kg kötözött sonka
- 5 dl + 2 dl cider
- kb. 2 dl víz
- 1 narancs héja
- 2 db csillagánizs
- 3 cm gyömbér
- 1 közepes hagyma
- egész szegfűszeg
- 2 evőkanál méz
- 2 teáskanál (angol) mustár
A sonkát egy edényben a fél liter ciderrel és annyi vízzel ami pont ellepi feltesszük főni. Adjuk hozzá a narancs héját, a reszelt gyömbért, a csillagánizst és a megtisztított, félbevágott hagymát. Főzzük kb. 1,5 óráig.
Ezután emeljük ki a léből, töröljük szárazra és szabadítsuk meg a hálótól. Vágjuk le róla a bőrt - ha szeretnénk - , de a zsírosabb részt hagyjuk rajta. Vágjuk be a felületét rácsosan, nem túl mélyen. A metszéspontokba tűzdeljünk 1-1 szem szegfűszeget. Emeljük át egy sütőtálba.
A 2 dl cidert összekeverjük a mézzel és a mustárral. Egy edényben közepes lángon kb. a felére beforraljuk. Amikor elkészült a máz, megkenjük vele a sonkát. 200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt süssük szép pirosra.
Nagyon egyszerűen elkészíthető és ha ünnepre szánjuk, előre is tudunk dolgozni vele, úgy hogy előző nap megfőzzük a sonkát, másnap már csak sütni kell. Salátával, sült burgonyával kínálhatjuk.
Én hidegen és melegen is ettem belőle, mindenhogyan nagyon jó volt! Ízletes sonka és még sütés után is szaftos maradt. Még most is összefut a számban a nyál, ahogy rágondolok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése