Na kérem. Íme az én cigánypecsenyém. :) Imi kérésére nem tarjából készítettem, hanem sertés hosszúkarajból. Az eredeti recept szerint szaftos tarjaszeletekből az igazi, de nekem mindkettőből ízlik.
Imi fokhagymásan-pirospaprikásan ismeri a cigánypecsenyét, ezt azonban kiegészítettem mustárral, így egy mustáros-fokhagymás-pirospaprikás pácban érlelődött rövid ideig. Legközelebb majd a másik változatot is kipróbálom és egy összehasonlító blogbejegyzésben jelezem, hogy melyik volt az ízletesebb. :)
Hozzávalók:
- 6 szelet sertéstarja (vagy hosszúkaraj)
- 6 szelet kenyérszalonna
- 6 gerezd fokhagyma
- 1 evőkanál mustár
- 1 evőkanál pirospaprika
- 1 csapott teáskanál őrölt bors
- só, ízlés szerint
- 2 evőkanál olaj
A hússzeleteket csak gyengéden klopfoljuk ki, ne törjük össze az értékes rostokat. Legjobb, ha olyan vastagságú szeleteket vágunk, vagy kérünk a hentestől, amilyennel már dolgozni szeretnénk.
A páchoz az olajban elkeverjük a zúzott fokhagymát, pirospaprikát, sót, őrölt borsot és mustárt. A hússzeletek mindkét felét megkenjük a páccal, egymásra fektetjük őket és egy órán át pihentetjük.
Közben a szalonnaszeleteket a bőrére merőlegesen háromnegyedig bevagdossuk. Egy mélyebb serpenyőben mindegyiket zsírjára sütjük, majd kiemeljük a "kakastaréjokat" és félretesszük egy tányérra.
A visszamaradt zsírban a bepácolt hússzeletek előbb egyik, majd másik oldalát sütjük rövid ideig. Oldalanként 3-5 percnél nem kell több, ennyi idő alatt átsül a hús, de nem lesz száraz.
Azonnal, forrón tálaljuk. Sült krumpli és savanyúság illik mellé, na meg a hússzeletek tetejére 1-1 "kakastaréj". :)
Én az Erdélyből hozott, rokonoktól kapott finom háziszalonna utolsó néhány szeletét használtam fel. Ez a bizonyos szalonna fokhagymás-pirospapikás pácban érlelődött-füstölődött, így tökéletes választás volt a cigánypecsenyénkhez!
Írj nekünk
kicsibors@indamail.hu
Gasztroblogok és gasztroblogunk
Az eddigiek
-
►
2019
(14)
- ► szeptember (3)
-
►
2018
(41)
- ► szeptember (2)
-
▼
2016
(93)
- ► szeptember (9)
-
►
2015
(149)
- ► szeptember (16)
-
►
2014
(149)
- ► szeptember (13)
-
►
2013
(142)
- ► szeptember (13)
Címkék
a férfi főz
(6)
Abaújszántó
(2)
advent
(1)
áfonya
(5)
alma
(31)
almapaprika
(1)
Anno Taverna
(2)
anyák napja
(10)
Árnyas Étterem
(1)
árpagyöngy
(1)
aszalt
(1)
aszalt gyümölcs
(10)
aszalt paradicsom
(2)
aszalt szilva
(2)
bab
(9)
baba-és gyerekbarát helyek
(3)
babapiskóta
(6)
babérlevél
(3)
bacon
(12)
Balatonszárszó
(3)
balzsamecet
(1)
bambuszrügy
(1)
banán
(6)
barátok
(14)
bazsalikom
(9)
Bee
(2)
befőzés
(33)
befőzőcukor
(3)
bejgli
(4)
bélszín
(1)
bemutatkozás
(1)
Benő
(5)
birsalma
(1)
bodza
(1)
bodzavirág
(1)
Bognár Tészta
(1)
bogrács
(3)
bor
(15)
borkóstoló
(1)
bormustra
(2)
borókabogyó
(1)
borsó
(19)
brokkoli
(4)
Buffalo Steak House
(2)
bulgur
(5)
búzadara
(13)
búzasikér
(3)
cékla
(4)
chili
(15)
citrom
(25)
citromhéj
(2)
citronát
(1)
cukkini
(23)
cukor
(10)
cukormentes
(3)
cukrászdaajánló
(2)
Czabán Samu Általános Iskola
(1)
család
(39)
csemege uborka
(6)
cserépedény
(4)
cseresznye
(2)
csicseriborsó
(1)
csirke
(12)
csirkecomb
(13)
csirkemáj
(3)
csirkemell
(33)
csirkeszárny
(1)
csoki
(35)
csokikóstoló
(1)
csont
(1)
csülök
(5)
dagadó
(1)
darált hús
(31)
darált keksz
(11)
Dávid
(5)
Delikát
(2)
desszert
(179)
Detki Keksz
(1)
diéta
(4)
dió
(31)
Dorottya Emma
(12)
Dr. Oetker
(4)
ecet
(9)
Ed.Haas Hungaria Kft.
(1)
édes
(231)
édesburgonya
(2)
édesítőszer
(5)
egyedényes
(1)
emlék
(1)
eper
(27)
Epermester Pincészet
(2)
Erdély
(6)
esküvő
(1)
Eszti
(13)
étcsoki
(24)
étteremajánló
(7)
etyek
(1)
fácán
(1)
Facebook
(42)
fagyi
(4)
fahéj
(37)
fánk
(16)
farsang
(2)
fasírt
(8)
fehérbor
(5)
fehérborecet
(1)
fehércsokoládé
(7)
fehérrépa
(14)
feketeribizli
(1)
Ferrero Rocher
(1)
filmajánló
(1)
fokhagyma
(51)
Foodpanda
(1)
főétel
(208)
főzelék
(9)
főzés nélkül
(2)
Frakk
(7)
füge
(3)
füstölt hús
(10)
füstölt sajt
(7)
fűszer
(10)
fűszerpapír
(1)
gabonapehely
(1)
gasztrosétány
(1)
gersli
(1)
gesztenye
(10)
Giber János
(1)
gomba
(30)
gombóc
(2)
grill
(5)
gyors
(11)
gyömbér
(6)
gyöngyhagyma
(1)
gyümölcs
(6)
hagyma
(50)
Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda
(1)
Herbatea Manufaktúra
(2)
hidegtál
(19)
hurka
(1)
húsvét
(24)
indiai
(1)
Iszkáz
(8)
ital
(6)
Ízőrzők
(3)
játék
(41)
jázmin rizs
(2)
jégkrém
(1)
jégsaláta
(2)
joghurt
(17)
jótékonysági akció
(1)
Judit
(22)
juharszirup
(1)
juhtúró
(1)
Julia Child
(1)
kacsa
(3)
kacsacomb
(2)
kacsamáj
(1)
kacsamell
(1)
kakaó
(35)
kakukkfű
(5)
kalács
(10)
kaliforniai paprika
(7)
kamra
(3)
kápia paprika
(2)
kapor
(9)
káposzta
(16)
karácsony
(58)
karaj
(11)
karalábé
(9)
karamell
(6)
karfiol
(10)
kávé
(13)
kávézóajánló
(1)
keksz
(9)
kelbimbó
(1)
kelkáposzta
(9)
kelt tészta
(64)
kenyér
(15)
kerti parti
(8)
ketchup
(3)
kifli
(5)
kivi
(1)
Knorr
(3)
kókusz
(7)
kóla
(1)
kolbász
(25)
kolbásztök
(1)
kompót
(3)
koriandermag
(2)
Koronás Cukor
(7)
koszorú
(1)
kovász
(1)
köles
(1)
köret
(39)
körte
(4)
köszönet
(2)
krémleves
(11)
krémsajt
(10)
krumpli
(53)
kukorica
(10)
kukoricadara
(1)
kuszkusz
(1)
lángos
(6)
lasagna
(2)
lecsó
(1)
Léda Cukrászda és Kávéház
(1)
lekvár
(42)
lencse
(1)
lenmag
(3)
lestyán
(1)
leveles tészta
(14)
leves
(46)
levesbetét
(1)
lilahagyma
(22)
lime
(5)
linzer
(9)
Maggi
(1)
magkeverék
(1)
májkrém
(2)
majonéz
(10)
majoranna
(4)
mák
(14)
málna
(7)
mandula
(11)
marcipán
(5)
marhahús
(11)
mártás
(6)
mascarpone
(26)
Matyi
(2)
mazsola
(16)
medvehagyma
(6)
meggy
(13)
meggylikőr
(1)
Méhes-Mézes szörp
(25)
menta
(4)
méz
(32)
mézeskalács
(4)
mogyoró
(7)
mogyorókrém
(2)
mogyoróvaj
(1)
mortadella
(1)
mozzarella
(5)
muffin
(8)
mustár
(17)
mustármag
(1)
nápolyi
(1)
napraforgó mag
(1)
narancs
(7)
nektarin
(1)
névnap
(4)
olaj
(5)
olajbogyó
(1)
Olaszország
(1)
oldalas
(5)
oranzsát
(1)
oregano
(1)
öregtészta
(8)
őszibarack
(16)
pác
(5)
padlizsán
(7)
pagodakarfiol
(1)
palacsinta
(11)
pálinka
(2)
paprika
(46)
paprikakrém
(1)
paradicsom
(72)
Párizs
(2)
parmezán
(7)
patisszon
(3)
péksütemény
(12)
petrezselyem
(42)
piknik
(1)
pirospaprika
(3)
piskóta
(17)
pizza
(3)
pogácsa
(13)
póréhagyma
(10)
puding
(27)
pulykacomb
(2)
pulykamell
(8)
puszedli
(2)
rakott
(1)
ravioli
(1)
réteslap
(5)
ribizli
(4)
Rita
(9)
rizs
(20)
rizstészta
(1)
rozmaring
(5)
rozsliszt
(2)
rukkola
(1)
rum
(16)
rumos meggy
(6)
sajt
(52)
saláta
(26)
salátaöntet
(1)
sárgabarack
(11)
sárgadinnye
(2)
sárgarépa
(42)
savanyú káposzta
(8)
savanyúság
(5)
sertésháj
(2)
sertéshús
(46)
sertésmáj
(3)
Sigil Galéria és Kávézó
(1)
Smiley Shop Savanyúság
(1)
snidling
(5)
sonka
(27)
Sophie and Ben
(1)
Sopron
(1)
sós süti
(30)
sör
(4)
spagetti
(4)
spárga
(1)
spenót
(8)
statisztika
(1)
Stefán János
(1)
sült hús
(4)
sütemény
(4)
süti
(177)
sütőtök
(12)
sütőzacskó
(1)
szabdzsi
(1)
szakácskönyv ajánló
(8)
szalámi
(2)
szalonna
(36)
Szárika fűszer
(27)
szarvas
(1)
szeder
(1)
szegfűszeg
(10)
szénhidrát csökkentett
(7)
szerecsendió
(2)
szezámmag
(6)
szilva
(10)
szilveszter
(3)
szójaszósz
(9)
szőlő
(6)
szörp
(4)
születésnap
(14)
tangzhong
(1)
tarhonya
(2)
tarja
(7)
tárkony
(1)
tej
(16)
tejföl
(50)
tejszín
(71)
teljes kiőrlésű liszt
(7)
tepertő
(3)
tészta
(48)
tojás
(15)
tojás mentes
(1)
tojásfehérje
(10)
torma
(2)
torta
(54)
tök
(3)
tökmag
(6)
töltött
(7)
tönkölyliszt
(4)
töpörtyű
(2)
túró
(27)
túró rudi
(1)
uborka
(12)
új év
(1)
újburgonya
(8)
újhagyma
(13)
utazás
(4)
úti beszámoló
(4)
vadhús
(1)
vaj
(7)
vanília
(12)
Vép
(11)
Vidék íze
(57)
Vilma
(10)
virsli
(9)
vörösbor
(8)
zabpehely
(4)
zeller
(12)
zöldbab
(5)
zöldség
(14)
zsálya
(6)
zselatin
(11)
zsemle
(8)
Mi írjuk
Látogatóink
Oldalak
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Keresés a blogon
Facebook oldalunk
Ezeket olvastátok legtöbbször
Kapcsolódó oldalaink
Kedvenceink
Ennyiszer néztetek meg minket
Szerzői jogok
A blogon található fotók és írások saját szellemi termékeink, ettől eltérő esetben forrásmegjelöléssel látjuk el.
A blogunkon található írásainkra, fotóinkra az 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik, azokat bármilyen módon felhasználni a forrásmegjelölés és írásos beleegyezésünk nélkül tilos! Megsértése jogi következményt von maga után!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése