Borsóleves

... nálunk csak galuskával jöhet szóba! Így tanultam anyukámtól és Imi is így szereti. Szerencsére nagyjából egyezik az ízlésünk, így az otthonról "hozott" recepteket nem nagyon kellett átdolgoznom, amikor összeköltöztünk.

A hozott szó azért került idézőjelbe, mert én szinte egyetlen receptet sem írtam le, inkább csak ellestem anyuéktól, mit hogyan csinálnak.

Ráadásul Imi keresztanyuja, Erzsi néni is ellátott sok okos ötlettel az évek folyamán. Így történhetett az, hogy egy ideje már nem rántással készítem a leveseket, hanem csak "ál-rántással", az ő egyik ötlete alapján. Vagyis ahogy a zöldségeket pirítom-párolom az elején, rögtön meg is szórom liszttel, pirospaprikával, ez sűríti be kissé a levest.

Biztos eléggé egyedül vagyok ezzel a ténnyel, de én sokkal jobban szeretem a zsenge mirelit borsót, mint a frisset, amit héjastól lehet venni a piacon. Nemcsak azért, mert így nem kell borsót pucolnom, hanem azért, mert felfedeztem két olyan mirelit márkát, ami tényleg zsenge és nem csak a zacskóra nyomott felirat szerint. Alig kell főzni, máris puha. És nagyon finom, édes. Mindig tartok itthon 1-2 zacskóval a mélyhűtőben, sosem lehet tudni, mikor kívánjuk meg a borsófőzeléket, borsólevest.

Hozzávalók:
- fél kg zöldborsó
- 2 sárgarépa
- 1 kisebb csokor petrezselyem
- 2 csapott evőkanál liszt + a galuskához
- pirospaprika
- só
- 1 teáskanál cukor
- 1 tojás
- víz
- olaj

Egy fazékban kevés olajat hevítek, hozzákeverem a borsót és a megtisztított, karikára vágott sárgarépát. Néhány percig fedő alatt párolom, majd megszórom liszttel, pirospaprikával és kevergetve 1-2 percig pirítom.

Felöntöm vízzel, sóval ízesítem és félig lefedve közepes lángon főzöm. Amint megfőtt a sárgarépa is a levesben, hozzáadok 1 teáskanál cukrot.  A borsó édessége miatt nem kellene, de nekem valahogy hiányzott, amikor nem tettem bele.

1 tojásból, kevés vízből, lisztből és csipetnyi sóból lágy galuskatésztát keverek és kanállal a forrásban lévő levesbe szaggatom. Beleszórom a felaprított petrezselymet is. Kb. 10 percig főzöm még és kész is!

A borsólevesről nekem mindig a tesóm fog eszembe jutni.

Talán másfél éves lehetett, Iszkázon töltöttünk pár napot, anyu rokonainál. Emma néni borsólevest készített, sok zöldséggel, jó sűrűre főzte, azt ebédeltünk. Mazsi a délutáni alvásba merült, én meg játszottam volna. Anyuék mondták, hogy menjek ki az udvarra, ne a házban zajongjak, úgyis jó idő van kint. Megsértődtem. Mi az, hogy egy másfél éves bioritmusa szabja meg nekem, hol játsszak? Sértődöttségemben jól elvoltam kint az udvaron, lepkéket kergettem, bogarakat vizsgálgattam, vadvirágot szedtem. Eltelt legalább 2 óra, mire észbe kaptam, beszaladtam a házba, szólni, hogy most már igazán felébredhetne Mazsi.

És mit látok? A kicsi testvérem az ebédlőasztalnál ül, körülvéve a mosolygó felnőttekkel, előtte egy tál leves, ő pedig csuklóig elmerülve benne, mert felfedezte magának, hogy milyen finom a borsó és elhatározta, hogy egyenként szemeli a szájába. Ahogy beléptem, rám nézett a gombszemeivel és fülig érő vigyorra szaladt a szája. Nem tudtam haragudni rá. :)

Imádom. Ez Mazsira is értendő és a borsólevesre is. És lassan 28 éves lesz a kishúgom. Jaj, hogy szalad az idő...:)