2016. október 30.

Bakonyi húsgombócok

Olasz-magyar fúzió. :) Egy igazán magyaros ízvilágú étel az Olaszországból hozott szélesmetélttel tálalva. Tudtam, hogy ezt a fajta tésztát valamilyen szaftos húsgombóccal enném legszívesebben de most nem vágytam a paradicsomszószra. Inkább valamilyen tejszínes vagy tejfölös mártásban gondolkodtam, amikor beugrott a bakonyi sertésszelet íze. Innen már csak egy lépés volt, hogy gombóccá alakuljon az a bizonyos sertésszelet.



Hozzávalók:
- 50 dkg darált sertéshús
- 1 tojás
- zsemlemorzsa
- só
- bors
- pirospaprika
- 40 dkg csiperkegomba
- 1 nagy fej hagyma
- 2-3 dl tejföl
- 2 evőkanál liszt
- petrezselyemzöld
- víz
- 3-4 evőkanál olaj

A darált húst egy tálba öntjük. Hozzáadjuk a tojást, sóval és borssal ízesítjük. Összegyúrjuk és ha túl lágynak érezzük, dolgozzunk bele annyi zsemlemorzsát, hogy jól formálható masszát kapjunk.

Egy mélyebb edényben hevítsünk olajat. Vizes kézzel formázzunk diónyi gombócokat a darált húsból és az olajon pirítsuk körbe minden oldalukat. Szűrőkanállal szedjük ki és egy tálban tegyük félre.

A visszamaradt zsiradékon pároljuk meg a megtisztított, apróra vágott vöröshagymát. Ezután szórjuk meg pirospaprikával, öntsük fel kevés vízzel és jól kavarjuk össze. A gombát tisztítsuk meg, vágjuk csíkokra és adjuk hozzá a paprikás hagymához. Ültessük a tetejére a húsgombócokat, öntsük fel annyi vízzel, hogy félig lepje el, sózzuk-borsozzuk, majd fedő alatt, időnként megkeverve főzzük kb. 30 percig.

A tejfölben keverjük el csomómentesre a lisztet, habarjuk be vele az ételünket. Jól forraljuk ki fedő nélkül. Végül keverjünk hozzá frissen vágott petrezselyemzöldet.


Nokedlivel is biztosan finom, de ezt a szélesmetéltet egyenesen ehhez találták ki. :)



2016. október 26.

Zöldséges sült csirkecomb

Ezt a receptet tulajdonképpen Iminek kellene közzétennie a "férfi főz" (jelen esetben: süt) rovatba, hiszen ez a csirkecomb az ő specialitása.

Tulajdonképpen amilyen finom, olyan egyszerű, nem igényel nagy előkészületet, sem sokféle hozzávalót. Pont az egyszerűségében rejlik a titka: akár egy hosszú munkanap után is gyorsan elkészíthető.



Ízlés szerint süthetjük egész, csak alsó vagy csak felső csirkecombból is. Hagyjuk rajta a bőrét, hogy megpirulhasson, ropogósra sülhessen.



Hozzávalók:
- 1 kg bőrős csirkecomb
- 2 paradicsom
- 1 paprika
- 1 fej lilahagyma
- 1 fej vöröshagyma
- sült csirke fűszersó (vagy só és őrölt bors)
- víz

A megmosott csirkecombok mindkét oldalát megszórjuk a fűszerkeverékkel (vagy sóval és borssal), majd egy sütőtálba rendezzük. A zöldségeket megtisztítjuk, darabokra vágjuk és a hús köré szórjuk. Aláöntünk kb. 1,5-2 dl vizet.


A tálat lefedjük és 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk. Negyed órát sütjük ezen a hőfokon, aztán mérsékeljük 180 fokra. Körülbelül 40 percig nem nyúlunk hozzá, így sütjük-pároljuk. Ennyi idő alatt elvileg teljesen megpuhul. Eltávolítjuk róla a fedőt és egy villával ellenőrizzük. Ha megpuhultak a combok, akkor most már fedő nélkül, további 10 percre toljuk vissza a sütőbe és grill fokozaton pirítsuk meg a bőrét.

Amint elkészült, tálalhatjuk is a kissé besűrűsödött szaftjával és a krémesre puhult zöldségekkel együtt.


Most krumplipüré készült mellé, de sült burgonyával és párolt rizzsel is nagyon finom!



2016. október 23.

Rakott lekváros-mákos tészta

És akkor jöjjön, amit már napokkal ezelőtt beharangoztam a Facebook-on: a rakott lekváros-mákos tészta.  Hozzá kell tennem, nem mostanában készült, csak rábukkantam a fotójára. Évekkel ezelőtt sütötte apu, én még akkor kóstoltam és fotóztam. Nem tudom, azóta csinált-e újra mákos tésztát ilyen formában, vagy csak a hagyományos változatot.


Hozzávalók:
- 1/2 kg hosszúmetélt
- kb. 20 dkg darált mák
- porcukor ízlés szerint
- 1 csomag vaníliás cukor
- 3 dl tejföl
- 1 tojás
- (lehetőleg) házi sárgabaracklekvár
- 1 evőkanál zsemlemorzsa
- vaj

A darált mákot elvegyítjük a porcukorral, a tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük. Egy nagyobb edényben a tésztát összekeverjük a cukros mákkal.

Egy magasabb falú tepsit vagy sütőedényt vastagon kikenünk vajjal, megszórjuk zsemlemorzsával.
Beleterítjük a tészta felét. Ezen egyenletesen eloszlatunk egy jó nagy adag baracklekvárt, majd beborítjuk a tészta másik felével.

A tejfölben csomómentesre keverjük a vaníliás cukrot, a tojást és ízlés szerint porcukrot. A keveréket ráöntjük a tészta tetejére és elsimítjuk rajta.

200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig, pirulásig sütjük.

Nem sokkal bonyolultabb mint a hagyományos mákos tészta elkészítése, de mégis különlegesebb. Feldobhatjuk vele a repertoárunkat.

Ja, és baracklekvár helyett szilvalekvárral is nagyon finom, hiszen a szilva és a mák kifejezetten passzolnak egymáshoz!