2013. szeptember 6.

Kócos krémes

Egy igazán finom és egyszerű sütemény receptjével folytatom bejegyzéseim sorát. Ami ráadásul mutatós és kiadós, úgyhogy ha vendégeket vár valaki, akkor tökéletes ötlet lehet az alkalomra.

Imi unokatestvére, Eszti sütötte nekünk, amikor náluk jártunk néhány hete. Van mit tanulnom tőle, hiszen ő mindig olyan szépséges dolgokat tesz elénk az asztalra, hogy az embernek kedve lenne egyedül felfalni az egészet. Nem volt ez másként most sem, amikor beállított anyukájáékhoz a vasárnapi ebédre egy nagy tepsi sütivel. Megláttam a krémes, habos csodát, megéreztem az illatát és máris elkértem a receptjét.


Eszti elsőként a tésztáját állította össze.

Hozzávalók a tésztához:
- 7 tojás sárgája
- 23 dkg cukor
- 8 evőkanál hideg víz
- 20 dkg liszt
- 1 evőkanál kakaópor
- 1 csomag sütőpor

A tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, majd a vizet hozzáadva felhabosítjuk. Apránként hozzádolgozzuk a lisztet, a kakaóport és a sütőport. Kivajazott-lisztezett vagy sütőpapírral bélelt gáztepsibe simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

Amíg sül, készülhet a krém.

Hozzávalók a krémhez:
- 7 tojás fehérje
- 5 evőkanál cukor + ízlés szerint a pudinghoz
- 3 csomag vanília ízű puding
- 1,2 liter tej

A tojásfehérjét az 5 evőkanál cukorral kemény habbá verjük. A pudingport a tejben csomómentesre keverjük, ízlés szerint cukrot adunk hozzá (nem kell sok, mert a fehérjehab is cukros), majd felfőzzük. Még forrón hozzádolgozzuk a tojásfehérje habot, óvatosan összekeverve, hogy ne nagyon törjön össze.

A megsült tésztát kihúzzuk a sütőből és rögtön rákenjük a vaníliás krémet, egyenletesen eloszlatva rajta. A sütőt elzárjuk, de a tepsit visszatoljuk még további 10-15 percre a melegbe.


 Díszítés:
- 5 dl habtejszín
- ízlés szerint cukor
- esetleg 2 csomag habfixáló
- kakaópor

A hideg habtejszínt ízlés szerint édesítjük, majd (habfixáló segítségével) kemény habbá verjük. Én Hulala tejszínt szoktam használni, ahhoz nem adok habfixálót.

A kihűlt, tepsiben hagyott süteményre kenjük a habot, a tetejét nem simítjuk el, hanem "kócosra" rendezzük, majd megszórjuk kakaóporral.

Szépen felszeletelve tálaljuk.


Eszti egyébként hihetetlen, neki mindig sikerülnek a habos-krémes sütik. Csinált már nekünk gesztenyéset, sőt még Kinder Bueno szeletet is. És még felsorolni sem tudom, hogy miket. Én gyakran küzdök, hogy szép legyen és szeletelhető a süteményem, ne essen szét. Ő meg könnyedén készíti a cukrászati remekműveit. :) Kár hogy olyan messze lakik tőlünk, vennék néhány leckét tőle.



2013. szeptember 5.

Koronás Cukor ajándékcsomagot nyerhettek

Érik a szilva, az őszibarack és biztos vagyok benne, hogy közületek is sokan készítenek lekvárt ezekből a gyümölcsökből. A lekvárfőzéshez kapcsolódóan közös nyereményjátékot hirdetünk a Facebook-on egyik kedvenc oldalunkkal, a Recept Ötletek-kel, méghozzá a Koronás Cukor  támogatásával.

A már jól ismert ajándékcsomagot nyerhetitek meg, melyben a következő, befőzéshez hasznos kellékek találhatók:
- 1 doboz (500 g) befőzőcukor (2:1 vagy 3:1)
- 1 db tölcsér
- 1 db műanyag kanál
- 1 db konyhai óra
- 1 db lekváros üveg
- 1 db receptes füzetke



Mit kell tenni, hogy megnyerhessétek ezt a csomagot?

1.) Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz ÉS a Recept Ötletek oldalához.
2.) A Facebook-on a játékkiírás alá kommentben írjátok meg, hogy melyik a kedvenc lekvárotok.
3.) Osszátok meg a játékfelhívást

A játék időtartama: 2013. szeptember 4. szerda - szeptember 8. vasárnap éjfél.

Sorsolás és eredményhirdetés: szeptember 10. kedd

1 nyertest fogunk sorsolni azok közül, akik mindhárom pontot teljesítik. Fontos hogy mindkét oldat lájkoljátok!

Jó játékot kívánunk mindenkinek! 






2013. szeptember 2.

Szederlekvár

Évekkel ezelőtt Berni barátnőm finom brownie-val várt minket, és a szokásoktól eltérően nem vaníliafagyival, hanem anyukája saját készítésű szederlekvárjával kínálta. Azonnal beleszerettem ebbe a párosításba, úgyhogy azóta ha brownie-t sütök, akkor szederlekvár kerül mellé. Néhányan először furcsállták, hogy nem vaníliafagyi, de aztán rájöttek, hogy így sokkal jobb. A fagyit meghagyom az amerikai almás pite mellé.


Néhány hete nagyon jó áron jutottunk hozzá két kiló szederhez. Gyönyörű, érett, nagy szemű volt. Megörültem, mert szederlekvárt akartam készíteni, hiszen már csak 1 üvegnyi maradt a tavaly befőzött adagból.  Egy keddi napon hozta anyukám és én azon nyomban neki is álltam, hogy átválogassam. A két kilóból mindössze egy pici tálnyit találtam, ami kissé meg volt nyomódva, azt félretettem, hogy megegyük.

A lekvár elkészítésében nincs semmi ördöngősség, ugyanúgy csinálom mint az összes többit: válogatás után, jó alaposan megmosom, aztán pikk-pakk megfőzöm. Némelyiket befőzőcukorral, némelyiket pedig minimális cukorral. A szederlekvárt most éppen befőzőcukorral készítettem.


Hozzávalók 6 kis üveg lekvárhoz:
- kb. 1,8 kg szeder
- 1 doboz (50 dkg) Koronás Befőzőcukor 3:1

A gyümölcsök felét a lekvárfőző edényembe szórtam, botmixerrel pürésítettem. Hozzákevertem a befőzőcukrot és alacsony lángon elkezdtem főzni. 2-3 perc után a maradék, egészben hagyott szedret is beletettem. Gyakori keverés mellett felforraltam és még további 8 percig hagytam rotyogni. Ezután tovább pürésítettem de csak néhány fordulatnyit indítottam be a botmixeremet, hiszen szeretjük, ha gyümölcsdarabokat is tartalmaz a lekvár. 2 percig kevergettem még, végül a kimosott, kifertőtlenített üvegekbe töltöttem.

A szokásos procedúra: üveg lezárása, fejreállítása 5 percre, majd újságpapírba csavarása után mehetett a dunsztba 3 napra.


A napidoktor.hu-n a következő információkat olvashatjuk a szederről:

"Nem is gondolnánk mi mindenre bír jótékony hatással ez a kis bogyó, pedig igazán kijár a tisztelet neki! Amellett, hogy védekezőképességünket erősíti, rostjai révén elősegíti az emésztést, és antioxidáns vegyülete mérsékli a szabadgyökök káros hatását, így csökkenti a rákbetegség kockázatát. A szeder termése ezenkívül csökkenti a vércukorszintet, salaktalanít, és még torokfájás kezelésére is alkalmas. Kiemelkedő mennyiségben tartalmaz C- és A-vitamint, különféle nyomelemeket, kalciumot, káliumot, vasat, mangánt és foszfort."

Szóval az apró bogyókban hatalmas orvosság található.


A fenti mennyiségből ez a hat üvegnyi lekvár lett. Nem sok, de a többi lekvárommal kiegészítve talán elég lesz jövő augusztusig. :)