2013. április 18.

Sütőben sült almás palacsinta

Közkívánatra ennek a sütinek a receptjét teszem közzé most. Múlt vasárnap sütöttem meg és még aznap fel is töltöttem róla egy képet a Facebook oldalunkra. Azonnal nagy tetszésnek örvendett és volt olyan olvasónk aki már meg is kérdezte, hogyan készül. Így hát nem szeretnék késlekedni vele, máris leírom.



Aznap nem terveztem sütni, örültem, hogy az ebéd elkészítésére jutott idő. Viszont volt otthon néhány almám, ami kezdett kissé fonnyadozni és sajnáltam volna kidobni. Gyorsan leültem az internet elé és kerestem valami könnyen elkészíthető almás süti receptet. Az Ízek és Élmények blogon találtam meg ezt a különleges palacsintát, ahol Flóra több változatát is láthatjátok, különböző gyümölcsökkel elkészítve. Nekem kapóra jött, hogy az ő kedvence az almás, mert rögtön ezt dobta ki a Google.


Egy ici-picit módosítottam a receptjén, így ezt fogom most leírni.

Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 3 tojás
- csipetnyi só
- 2 evőkanál porcukor
- 2,5 dl tej
- 1,8 dl szénsavas ásványvíz vagy szódavíz
- 4 db alma
+ a tetejére fahéj és cukor

A lisztet, a tojásokat, a sót, a porcukrot, a vizet és a tejet egy kézi habverővel jól összekevertem és egy híg palacsintatésztát kaptam.

Az almákat meghámoztam, negyedekre vágtam, magházukat eltávolítottam és felszeleteltem vastagabb szeletekre.

Egy szögletes üveg sütőtálat kibéleltem sütőpapírral, beleöntöttem a palacsintatásztát és beleszórtam az almát. 180 fokra előmelegített sütőbe toltam a tálat és kb. 5 percig sütöttem. Ekkor kihúztam, megszórtam a cukorral elkevert fahéjjal, majd újra betoltam a sütőbe és 35 perc alatt készre sütöttem.


Ugye milyen egyszerű? És amilyen egyszerű, olyan finom is. Én még melegen ettem, és természetesen nem maradhatott el mellőle a vaníliafagyi, ami számomra tökéletes párosítás az almás-fahéjas sütikkel.

Nagyon örülök, hogy megtaláltam Flóránál ezt a receptet, biztos, hogy én is ki fogom próbálni más gyümölcsökkel is. Kíváncsi vagyok, milyen lehet a savanykás ribizlivel, vagy szederrel, esetleg az édes sárgabarackkal. De a következő próbálkozás egészen biztosan a kedvenc gyümölcsömmel, az eperrel lesz! :)


A fenti mennyiségek nem tudom hány személyre elegendők. Mondhatnám, hogy 6 főre, vagy 8-ra. De az az igazság, hogy mi ketten ettük meg, és ebből a háromnegyedét a jó étvágyú férjem, a negyedét pedig én. Na jó, az is igaz, hogy nem egy nap alatt.... Hanem kettő. :)



2013. április 17.

Medvehagymás pogácsa

Itt a medvehagyma szezon! Éppen ezért, félbehagyom a húsvéti élmény- vagyis ételbeszámolómat és megmutatom, mit sütöttem múlt héten.

Tavaly fedeztem fel magamnak ezt a pogácsát és azóta többször is megsütöttem már. Ilyenkor, áprilisban elraktározok magamnak jó néhány csomag medvehagymát a mélyhűtőbe, hogy az év bármelyik szakában elő tudjam venni és elkészíteni belőle ezt a pogácsát, vagy ugyanebből a tésztából készült tekercset, amit krémsajtos-medvehagymás töltelékkel szoktam ellátni. Szerintem hamarosan azt is megsütöm és leírom a receptjét.


Ami nagyon érdekessé tette számomra ennek a pogácsának a tésztáját, az az, hogy hidegen kell keleszteni, vagyis a hűtőben állni hagyni egy éjszakát. Eleinte nem nagyon hittem benne, hogy normális tésztát fogok kapni, amikor másnap kiveszem a hűtőből, hiszen ellentmondott mindannak amit addig tanultam a kelesztésről: meleg helyen, akár előmelegítve a lisztet, néhány óránál nem tovább, nehogy túlkeljen... De legnagyobb meglepetésemre gyönyörű, hólyagos, könnyen formázható tésztát kaptam. Azóta mindig ezt alkalmazom, amikor pogácsát akarok sütni és tudom, hogy a sütés napján nem lenne idő kivárni hogy megkeljen, pihenjen, többször áthajtogassam, újra pihenjen. Előző nap szépen megdagasztom, akár néhányszor meg is hajtogatom, másnap pedig csak kinyújtom, szaggatom, megsütöm.


Hozzávalók:
- 60 dkg liszt
- 1 tojás
- 25 dkg vaj
- 2 dl tejföl
- 2 dkg élesztő
- 1 dl tej
- 1 teáskanál cukor
- ízlés szerint só
- 1 nagy csokor medvehagyma
+ a tetejére 1 tojás és reszelt sajt

A tejet a cukorral együtt meglangyosítom, felfuttatom benne az élesztőt. A lisztet, a tojást, a lágy vajat, a tejfölt, a sót egy tálban összekeverem, hozzáadom az élesztős tejet és az apróra vágott medvehagymát. Alaposan megdagasztom, összedolgozom. Kissé lágy állagú lesz a tészta, ettől nem kell megijedni.

A tálat lefedem és 2-3 órára a hűtőbe helyezem, ez alatt szépen meg kell kelnie a tésztának.


Ezután lisztezett deszkán átgyúrom és ujjnyi vastagra kinyújtom, majd meghajtogatom. A hajtogatást így szoktam elmagyarázni:

"Képzeletben 3 egyenlő részre osztom a tésztát 3 vízszintes vonallal. Először az alsó majd a felső harmadot hajtom rá a középsőre. Ezután 3 részre osztom 3 függőleges vonallal. Először jobb majd a bal oldalát hajtom a középsőre."

De olyan is van, amikor nem 3, hanem 4 vagy 5 részre osztom és úgy hajtogatom. Minél magasabb ez a szám, annál levelesebb lesz a tészta a végén.

Hajtogatás után visszahelyezem a hűtőbe, ismét pihentetem néhány órát, majd újra hajtogatom. Attól függően, hogy mennyi időm van, ezt megismétlem kétszer, háromszor.

Másnap, amikor sütni akarom a pogácsát, ismét ujjnyi vastagra nyújtom a tésztát és kiszaggatom. Néha kisebbre, néha nagyobbra, mikor mekkora társaságnak készítem. :)

Sütőpapírral bélelt tepsire rendezem, a tetejét felvert tojással megkenem, reszelt sajttal megszórom és 180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütöm.


A medvehagyma, ez a fokhagymára hasonlító ízű növény nemcsak mutatóssá teszi a pogácsát, hanem nagyon finom ízűvé. Én már akkor megéhezem rá, amikor megérzem a sütőből szállingózó illatát. Nagyon finom, főleg frissen, de még másnap, harmadnap is.




2013. április 15.

Húsvéti édes-sós süti

Nem vagyok egy konyhatündér, sőt! Eleve nem is lehetek, hiszen kan vagyok, így születtem. Nem erősségem a főzés, az evés annál inkább. Ennek a sütinek az alapját egy nagyon egyszerű muffin recept adta, amit már leteszteltünk, és mondhatom, azaz írhatom, nagyon finom lett. Közeledett a húsvét, összeültünk megbeszélni, mi is legyen a menü. Elgondolkoztam, hogy milyen süti is lenne az, amiben érvényesülhetne a húsvéti hagyományos étel, a sonka és a tojás. Az első tervem egy sonkás-tojásos muffin volt, de erről letettem, mert már így is rengeteg tojásos étel volt tervben, és allergiás is vagyok a rá. A sonkát megtartottam, és a tojás helyett lett az újhagyma. Olyan kis tavasziasnak tűnt a sonka és az újhagyma páros.  Mikor elmondtam a tervem, azért elég érdekesen néztek rám. Sonka meg újhagyma az édes tésztában? Én ragaszkodtam az általam kigondolt sütihez. :) És jól tettem, mert a végeredmény egy nagyon finom, puha és érdekes süti lett.

Nekem még most is összefut a nyál a számban, ha ránézek a képre..

Az alaptésztához, azaz a muffinhoz a következők kellenek:

1 pohár joghurt (lehet kefir is)
2 pohár liszt (joghurt pohara)
3/4 pohár cukor
1 pohár étolaj
1 vaníliás cukor
1 csomag sütőpor

Ez pedig a belevaló, a „töltelék”:
1 csokor újhagyma
20 dkg. sonka

A tészta hozzávalóiból 4 adagnyit készítettünk, mert készült egy másik süti is ezzel egy időben. Arról majd egy másik bejegyzésben lehet olvasni.
Macsekom (Mazsi) a tésztát állította össze, a cukornál aggályai támadtak, de én nem engedtem belőle, tehát belekerült az a 3/4 pohár cukor. Kevesebb mint amennyi a fele, azaz a két adagnak megfelelő mennyiség lett volna. Egy tanácsot megfogadtam, így egy mokkáskanál sót még tettem a tésztába. Miközben a tészta készült, felkockáztam a sonkát, és felkarikáztam az újhagymát, fél centis darabokra. Féltem, ha nagyobbra vágom, lesüllyed az aljára a tésztának. Miután a belevaló megvolt, meghintettem egy kis sóval, biztos ami biztos alapon.  A tésztát elosztottuk, és óvatosan belekevertem az előzőleg felvágott, darabolt hozzávalókat.

Felvágva, majd belekeverve a tésztába..

Változtattam az eredeti elképzelésen, azaz mégsem muffin formába sütöttük meg, hanem őzgerinc formában. Itt igazán a lustaságom volt a mérvadó. Nem volt kedvem több időt tölteni a sütikkel a konyhában. :P Szóval az őzgerinc formát kivajaztam, és a tésztát beleöntöttem, elsimítottam. Előmelegített sütőben, 180 fokon nagyjából 40-50 percig, tűpróbáig sütöttük ezt az egyedi süteményt. Itt megjegyezném, hogy a sütő is egy új dolog nekem - és a tűpróba is -, mert amit csak lehetett, azt én eddig a mikróban sütöttem meg.

Nagyon vártam, hogy megkóstolható legyen, néztem az arcokat az első falat után. Szerencsémre nem kaptam rossz véleményt, ízlett mindenkinek az általam kitalált süti.
És, hogy miért szerencsémre? Mert ehettem volna meg az egészet egyedül. :D
Tehát akiben van egy kis mersz, az igenis bátran vegyítse a nem megszokott ízeket, az édeset a sóssal. Elárulhatom, hogy ezen süti sikerén felbuzdulva , már van két újabb süti ötletem, de ismét nem a megszokott receptet, és ízvilágot  követve.