Egy másik szépséggel folytatom a hidegtálak sorát, a tormakrémes sonkatekerccsel. Van aki szereti, van aki nem, de egy dologban egyetértünk: nagyon mutatós, főleg ha még díszítjük is ezzel-azzal. Én uborkával szoktam, mert a harsány zöld jól feldobja a tormakrém világosságát.
Évek óta elkészítem szilveszterre a többi hidegtál és saláta mellé. Mivel mindig nagy adagot csinálok, 30-40 db tekercset, ezért külön öröm, hogy olyankor hideg van. Így egyszerűen csak kirakom a kamrába hűlni. A hűtőbe úgysem férne be ennyi tál. Szoktam átvinni anyuéknak is, és még magunknak is hagyok otthon, hiszen január elsején és az utána következő napokban nem igazán szokott kedvem lenni a főzőcskéhez. Akkor maradékokon élünk. :)
Most viszont a húsvéti asztalra is csinálok sonkatekercset. A mi Andrásunk szilveszterkor felfedezte, hogy milyen finom körtével a tormakrém. Igazi gourmand módjára ette. :) És valamelyik nap jelezte, hogy újra enne belőle, úgyhogy megegyeztünk a húsvétban. Akkor már én is megkóstolom körtével.
Hozzávalók:
- 10 szelet szögletes sonka
- 18 dkg vaj
- 4 csapott evőkanál liszt
- kb. 15 dkg ecetes reszelt torma
- 2 dl főzőtejszín
- 2 dl tej
- só
- őrölt fehér bors
- zselatin
8 dkg vajat egy lábasban felolvasztunk, beleszórjuk a lisztet és fehéredésig kevergetjük, főzzük. A tűzről félrehúzva hideg tejjel és a tejszínnel csomómentesre keverjük.
Visszatéve a tűzre jól besűrítjük és sőval, fehér borssal ízesítjük majd kihűtjük.
A maradék vajat habosra kikeverjük, hozzáadjuk a kihűlt besamelt valamint a reszelt tormát. Alaposan összedolgozzuk.
Habzsák segítségével csíkokat nyomunk a tormakrémből a sonkaszeletek közepére és felgöngyöljük. A tekercsek végeit tormakrém-rózsákkal valamint zöldségekkel díszítjük.
Én még zselatinnal szoktam átfényezni a tetejét, hogy szép csillogó legyen.
Nekem elég szokott lenni a kb. 15 dkg torma az ízesítéshez, de aki intenzívebben szeretné érezni az ízét, tegyen bele bátran többet.
Hideg helyen több napig is eláll, nem kell azonnal elfogyasztani.
Remélem, András is kedvet kapott a tormakrém elkészítéséhez. Most már nem lehet akadály számára, hogy egyen, amikor megkívánja körtével. :)
Írj nekünk
kicsibors@indamail.hu
Gasztroblogok és gasztroblogunk
Az eddigiek
-
►
2018
(41)
- ► szeptember (2)
-
►
2016
(93)
- ► szeptember (9)
-
►
2015
(149)
- ► szeptember (16)
-
►
2014
(149)
- ► szeptember (13)
-
►
2013
(142)
- ► szeptember (13)
Címkék
a férfi főz
(6)
Abaújszántó
(2)
advent
(1)
áfonya
(5)
alma
(31)
almapaprika
(1)
Anno Taverna
(2)
anyák napja
(10)
Árnyas Étterem
(1)
árpagyöngy
(1)
aszalt
(1)
aszalt gyümölcs
(10)
aszalt paradicsom
(2)
aszalt szilva
(2)
bab
(9)
baba-és gyerekbarát helyek
(3)
babapiskóta
(6)
babérlevél
(3)
bacon
(12)
Balatonszárszó
(3)
balzsamecet
(1)
bambuszrügy
(1)
banán
(6)
barátok
(14)
bazsalikom
(9)
Bee
(2)
befőzés
(33)
befőzőcukor
(3)
bejgli
(4)
bélszín
(1)
bemutatkozás
(1)
Benő
(5)
birsalma
(1)
bodza
(1)
bodzavirág
(1)
Bognár Tészta
(1)
bogrács
(3)
bor
(15)
borkóstoló
(1)
bormustra
(2)
borókabogyó
(1)
borsó
(19)
brokkoli
(4)
Buffalo Steak House
(2)
bulgur
(5)
búzadara
(13)
búzasikér
(3)
cékla
(4)
chili
(15)
citrom
(25)
citromhéj
(2)
citronát
(1)
cukkini
(23)
cukor
(10)
cukormentes
(3)
cukrászdaajánló
(2)
Czabán Samu Általános Iskola
(1)
család
(39)
csemege uborka
(6)
cserépedény
(4)
cseresznye
(2)
csicseriborsó
(1)
csirke
(12)
csirkecomb
(13)
csirkemáj
(3)
csirkemell
(33)
csirkeszárny
(1)
csoki
(35)
csokikóstoló
(1)
csont
(1)
csülök
(5)
dagadó
(1)
darált hús
(31)
darált keksz
(11)
Dávid
(5)
Delikát
(2)
desszert
(179)
Detki Keksz
(1)
diéta
(4)
dió
(31)
Dorottya Emma
(12)
Dr. Oetker
(4)
ecet
(9)
Ed.Haas Hungaria Kft.
(1)
édes
(231)
édesburgonya
(2)
édesítőszer
(5)
egyedényes
(1)
emlék
(1)
eper
(27)
Epermester Pincészet
(2)
Erdély
(6)
esküvő
(1)
Eszti
(13)
étcsoki
(24)
étteremajánló
(7)
etyek
(1)
fácán
(1)
Facebook
(42)
fagyi
(4)
fahéj
(37)
fánk
(16)
farsang
(2)
fasírt
(8)
fehérbor
(5)
fehérborecet
(1)
fehércsokoládé
(7)
fehérrépa
(14)
feketeribizli
(1)
Ferrero Rocher
(1)
filmajánló
(1)
fokhagyma
(51)
Foodpanda
(1)
főétel
(208)
főzelék
(9)
főzés nélkül
(2)
Frakk
(7)
füge
(3)
füstölt hús
(10)
füstölt sajt
(7)
fűszer
(10)
fűszerpapír
(1)
gabonapehely
(1)
gasztrosétány
(1)
gersli
(1)
gesztenye
(10)
Giber János
(1)
gomba
(30)
gombóc
(2)
grill
(5)
gyors
(11)
gyömbér
(6)
gyöngyhagyma
(1)
gyümölcs
(6)
hagyma
(50)
Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda
(1)
Herbatea Manufaktúra
(2)
hidegtál
(19)
hurka
(1)
húsvét
(24)
indiai
(1)
Iszkáz
(8)
ital
(6)
Ízőrzők
(3)
játék
(41)
jázmin rizs
(2)
jégkrém
(1)
jégsaláta
(2)
joghurt
(17)
jótékonysági akció
(1)
Judit
(22)
juharszirup
(1)
juhtúró
(1)
Julia Child
(1)
kacsa
(3)
kacsacomb
(2)
kacsamáj
(1)
kacsamell
(1)
kakaó
(35)
kakukkfű
(5)
kalács
(10)
kaliforniai paprika
(7)
kamra
(3)
kápia paprika
(2)
kapor
(9)
káposzta
(16)
karácsony
(58)
karaj
(11)
karalábé
(9)
karamell
(6)
karfiol
(10)
kávé
(13)
kávézóajánló
(1)
keksz
(9)
kelbimbó
(1)
kelkáposzta
(9)
kelt tészta
(64)
kenyér
(15)
kerti parti
(8)
ketchup
(3)
kifli
(5)
kivi
(1)
Knorr
(3)
kókusz
(7)
kóla
(1)
kolbász
(25)
kolbásztök
(1)
kompót
(3)
koriandermag
(2)
Koronás Cukor
(7)
koszorú
(1)
kovász
(1)
köles
(1)
köret
(39)
körte
(4)
köszönet
(2)
krémleves
(11)
krémsajt
(10)
krumpli
(53)
kukorica
(10)
kukoricadara
(1)
kuszkusz
(1)
lángos
(6)
lasagna
(2)
lecsó
(1)
Léda Cukrászda és Kávéház
(1)
lekvár
(42)
lencse
(1)
lenmag
(3)
lestyán
(1)
leveles tészta
(14)
leves
(46)
levesbetét
(1)
lilahagyma
(22)
lime
(5)
linzer
(9)
Maggi
(1)
magkeverék
(1)
májkrém
(2)
majonéz
(10)
majoranna
(4)
mák
(14)
málna
(7)
mandula
(11)
marcipán
(5)
marhahús
(11)
mártás
(6)
mascarpone
(26)
Matyi
(2)
mazsola
(16)
medvehagyma
(6)
meggy
(13)
meggylikőr
(1)
Méhes-Mézes szörp
(25)
menta
(4)
méz
(32)
mézeskalács
(4)
mogyoró
(7)
mogyorókrém
(2)
mogyoróvaj
(1)
mortadella
(1)
mozzarella
(5)
muffin
(8)
mustár
(17)
mustármag
(1)
nápolyi
(1)
napraforgó mag
(1)
narancs
(7)
nektarin
(1)
névnap
(4)
olaj
(5)
olajbogyó
(1)
Olaszország
(1)
oldalas
(5)
oranzsát
(1)
oregano
(1)
öregtészta
(8)
őszibarack
(16)
pác
(5)
padlizsán
(7)
pagodakarfiol
(1)
palacsinta
(11)
pálinka
(2)
paprika
(46)
paprikakrém
(1)
paradicsom
(72)
Párizs
(2)
parmezán
(7)
patisszon
(3)
péksütemény
(12)
petrezselyem
(42)
piknik
(1)
pirospaprika
(3)
piskóta
(17)
pizza
(3)
pogácsa
(13)
póréhagyma
(10)
puding
(27)
pulykacomb
(2)
pulykamell
(8)
puszedli
(2)
rakott
(1)
ravioli
(1)
réteslap
(5)
ribizli
(4)
Rita
(9)
rizs
(20)
rizstészta
(1)
rozmaring
(5)
rozsliszt
(2)
rukkola
(1)
rum
(16)
rumos meggy
(6)
sajt
(52)
saláta
(26)
salátaöntet
(1)
sárgabarack
(11)
sárgadinnye
(2)
sárgarépa
(42)
savanyú káposzta
(8)
savanyúság
(5)
sertésháj
(2)
sertéshús
(46)
sertésmáj
(3)
Sigil Galéria és Kávézó
(1)
Smiley Shop Savanyúság
(1)
snidling
(5)
sonka
(27)
Sophie and Ben
(1)
Sopron
(1)
sós süti
(30)
sör
(4)
spagetti
(4)
spárga
(1)
spenót
(8)
statisztika
(1)
Stefán János
(1)
sült hús
(4)
sütemény
(4)
süti
(177)
sütőtök
(12)
sütőzacskó
(1)
szabdzsi
(1)
szakácskönyv ajánló
(8)
szalámi
(2)
szalonna
(36)
Szárika fűszer
(27)
szarvas
(1)
szeder
(1)
szegfűszeg
(10)
szénhidrát csökkentett
(7)
szerecsendió
(2)
szezámmag
(6)
szilva
(10)
szilveszter
(3)
szójaszósz
(9)
szőlő
(6)
szörp
(4)
születésnap
(14)
tangzhong
(1)
tarhonya
(2)
tarja
(7)
tárkony
(1)
tej
(16)
tejföl
(50)
tejszín
(71)
teljes kiőrlésű liszt
(7)
tepertő
(3)
tészta
(48)
tojás
(15)
tojás mentes
(1)
tojásfehérje
(10)
torma
(2)
torta
(54)
tök
(3)
tökmag
(6)
töltött
(7)
tönkölyliszt
(4)
töpörtyű
(2)
túró
(27)
túró rudi
(1)
uborka
(12)
új év
(1)
újburgonya
(8)
újhagyma
(13)
utazás
(4)
úti beszámoló
(4)
vadhús
(1)
vaj
(7)
vanília
(12)
Vép
(11)
Vidék íze
(57)
Vilma
(10)
virsli
(9)
vörösbor
(8)
zabpehely
(4)
zeller
(12)
zöldbab
(5)
zöldség
(14)
zsálya
(6)
zselatin
(11)
zsemle
(8)
Mi írjuk
Látogatóink
Oldalak
2013. március 7.
2013. február 28.
Franciasalátás sonkaalagút
Nagyon-nagyon el vagyok maradva mindennel, hiszen még egy szót sem ejtettem a szilveszterre készített hidegtálakról, salátákról. Pedig lassan itt a húsvét és akkor folytathatom a húsvéti menüvel. :)
A szilveszteri összefoglalót már láthattátok korábban és még akkor ígértem, hogy lesznek receptek is. A leglátványosabbal kezdeném, ami nem az én művem, hanem anyué. Már nem először készítette el, de mindig nagy sikernek örvend, már csak azért is, mert nagyon mutatós, minden asztalnak dísze lehet.
Érdemes 1-2 nappal a fogyasztás előtt elkészíteni, hogy jól összeérjenek az ízek és legyen ideje teljesen megszilárdulni a zselatinnak. Tulajdonképpen az adja neki a tartást.
A következő mennyiség 2 nagyobb őzgerincformához elegendő. Akinek nincs kedve saját készítésű majonézzel bíbelődni, természetesen készítheti boltival is, de anyuék mindig saját maguk készítik.
Hozzávalók:
- 24 szelet szögletes sonka
- 1 kg mirelit franciasaláta alap
- 1 konzerv csemegekukorica
- 3 nagyobb savanyú uborka
- 10 db tojás
- 1,5 dl víz + fél leveskocka vagy ezek helyett 1,5 dl húsleves
- 2 tasak zselatin
A majonézhez:
- 4 tojás sárgája
- 4 dl olaj
- 4 kávéskanál citromlé
- só, bors
- mustár
- csipetnyi porcukor
- kb. 300 g. tejföl
A 10 db tojást keményre főzzük, megtisztítjuk. A franciasaláta alapot enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük és félretesszük hűlni.
A 1,5 dl folyadékot (húslevest) a két tasak zselatinnal felforraljuk, majd kihűtjük, de vigyázzunk, hogy ne dermedjen meg.
Elkészítjük a majonézt. Nagyon fontos, hogy szobahőmérsékletű tojással és olajjal dolgozzunk. Robotgép segítségével a tojások sárgájába, lassan csurgatva, szinte cseppenként belekeverjük az olajat. Elég hosszú folyamat, de lényeg, hogy jó alaposan ki legyen dolgozva. Citromlével, sóval, borssal, porcukorral ízesítjük. Hozzáadjuk a tejfölt és ízlés szerint a mustárt is, végül a zselatinos húslevest.
A franciasaláta alaphoz hozzáadjuk a kukoricát és a felaprított uborkát is, majd az egészet összekeverjük a majonézzel.
Két őzgerinc formát kibélelünk folpack-kal, úgy hogy a folpack végei jóval túllógjanak a forma szélein. Beleterítjük a sonkaszeleteket. Ha egy sonkaszelet nem éri át a formát az egyik szélétől a másikig, használjunk többet, de ne egymás mellé fektessük, hanem mindig legyen egy kis átfedés.
A mélyedéseket félig megtöltjük franciasalátával, egymás mögé belehelyezünk 5 db tojást majd feltöltjük teljesen a salátával. A tetejét befedjük sonkával és ráhajtjuk a folpack két lelógó szélét.
Ugyanezt megismételjük a másik őzgerinc formával is és ezután betesszük a hűtőbe hűlni. Fogyasztás előtt tálcára borítjuk.
A szeletelésnél vigyázni kell, mert a tojás könnyen kiugrik belőle. :) Hideg helyen több napig is eláll és akár önmagában is fogyaszthatjuk, hiszen húst is tartalmaz.
A szilveszteri összefoglalót már láthattátok korábban és még akkor ígértem, hogy lesznek receptek is. A leglátványosabbal kezdeném, ami nem az én művem, hanem anyué. Már nem először készítette el, de mindig nagy sikernek örvend, már csak azért is, mert nagyon mutatós, minden asztalnak dísze lehet.
Érdemes 1-2 nappal a fogyasztás előtt elkészíteni, hogy jól összeérjenek az ízek és legyen ideje teljesen megszilárdulni a zselatinnak. Tulajdonképpen az adja neki a tartást.
A következő mennyiség 2 nagyobb őzgerincformához elegendő. Akinek nincs kedve saját készítésű majonézzel bíbelődni, természetesen készítheti boltival is, de anyuék mindig saját maguk készítik.
Hozzávalók:
- 24 szelet szögletes sonka
- 1 kg mirelit franciasaláta alap
- 1 konzerv csemegekukorica
- 3 nagyobb savanyú uborka
- 10 db tojás
- 1,5 dl víz + fél leveskocka vagy ezek helyett 1,5 dl húsleves
- 2 tasak zselatin
A majonézhez:
- 4 tojás sárgája
- 4 dl olaj
- 4 kávéskanál citromlé
- só, bors
- mustár
- csipetnyi porcukor
- kb. 300 g. tejföl
A 10 db tojást keményre főzzük, megtisztítjuk. A franciasaláta alapot enyhén sós vízben megfőzzük, leszűrjük és félretesszük hűlni.
A 1,5 dl folyadékot (húslevest) a két tasak zselatinnal felforraljuk, majd kihűtjük, de vigyázzunk, hogy ne dermedjen meg.
Elkészítjük a majonézt. Nagyon fontos, hogy szobahőmérsékletű tojással és olajjal dolgozzunk. Robotgép segítségével a tojások sárgájába, lassan csurgatva, szinte cseppenként belekeverjük az olajat. Elég hosszú folyamat, de lényeg, hogy jó alaposan ki legyen dolgozva. Citromlével, sóval, borssal, porcukorral ízesítjük. Hozzáadjuk a tejfölt és ízlés szerint a mustárt is, végül a zselatinos húslevest.
A franciasaláta alaphoz hozzáadjuk a kukoricát és a felaprított uborkát is, majd az egészet összekeverjük a majonézzel.
Két őzgerinc formát kibélelünk folpack-kal, úgy hogy a folpack végei jóval túllógjanak a forma szélein. Beleterítjük a sonkaszeleteket. Ha egy sonkaszelet nem éri át a formát az egyik szélétől a másikig, használjunk többet, de ne egymás mellé fektessük, hanem mindig legyen egy kis átfedés.
A mélyedéseket félig megtöltjük franciasalátával, egymás mögé belehelyezünk 5 db tojást majd feltöltjük teljesen a salátával. A tetejét befedjük sonkával és ráhajtjuk a folpack két lelógó szélét.
Ugyanezt megismételjük a másik őzgerinc formával is és ezután betesszük a hűtőbe hűlni. Fogyasztás előtt tálcára borítjuk.
2013. február 19.
Kakaós fonott kalács
Ma már mosolyogva gondolok vissza rá, de régebben hihetetlenül féltem a kelt tészta elkészítésétől. Számomra ez volt a legnagyobb mumus. Kissé misztikus dolognak tartottam, aminek sikere esetleges: vagy megkel, vagy nem. Vagy lágy, szellős tésztája lesz, vagy nehéz, tömör. Amikor lehetett kerültem, hogy kelt tésztát süssek.
Egyszer aztán megtörtént az áttörés, úgy gondoltam, nincs vesztenivalóm, és belevágtam - úgy emlékszem - a kakaós csiga készítésbe. Magam is meglepődtem, de elsőre sikerült. Ma már tudom, hogy szerencsém volt, mert jó élesztőt fogtam ki. Azóta hányszor de hányszor kellett kiöntenem a tejet, amiben nem futott fel a friss élesztő vagy kidobnom a bedagasztott tésztát, ami nem akart megkelni ugyancsak friss élesztővel.
Lényeg, hogy az első kelt tésztás siker önbizalmat adott, azóta bátran sütöm a pogácsákat, a kakaós csigákat, készítem a knédliket. És ezt a másik kakaós finomságot, a fonott kalácsot.
Amilyen mutatós, olyan egyszerű az elkészítése. Bármikor csinálom, mindig nagy sikere van. Persze frissen a legfinomabb, még langyosan, amikor nem szilárdul meg benne teljesen a kakaós krém.
Hozzávalók:
- 3 tojás sárgája
- 4 dl tej
- csipetnyi só
- 6 dkg cukor
- 2 evőkanál étolaj
- 5 dkg élesztő
- 60 dkg liszt
A krémhez:
- 25 dkg lágy vaj
- 3 csomag vaníliás cukor
- 20 dkg cukor
- 3 evőkanál kakaó
2 dl tejet egy csipet cukorral meglangyosítok, ebben felfuttatom az élesztőt.
Egy keverőtálba beleöntöm a lisztet, a maradék és az élesztős tejet. Hozzáadom a sót, tojássárgáját, cukrot és az olajat. Robotgéppel hólyagosra dagasztom. Ezután lisztezett deszkán alaposan átgyúrom és hat egyforma cipóra osztom. Fél óráig kelesztem.
Amíg a cipók kelnek, elkészítem a kakaós krémet. A lágy vajat habosra keverem a kakaóval, a vaníliás és kristálycukorral.
A 6 kis cipót egyenként jó hosszú téglalap alakúra nyújtom és megkenem a kakaós krémmel. A hosszabb oldalánál fogva szorosan feltekerem. Három-három tekercset összefonok és az így kapott két fonatot sütőpapírral bélelt tepsibe emelem. A tepsit a tűzhely tetején szoktam hagyni, hogy amíg a sütő bemelegszik 200 fokra, addig is keljen még a tészta. Amikor már majdnem összeérnek a kalácsok, megkenem a tetejüket felvert tojással, majd betolom a tepsit a sütőbe.
Kb. 35 percig sütöm. Az elején amikor elkezd hirtelen pirulni a teteje, letakarom alufóliával hogy ne égjen meg.
Nem kell megijedni, a töltelék egy része kifolyik a kalácsból, ahogy kezd megolvadni a vaj. Ezért fontos, hogy jól meg legyen kelve a tészta, mert minél szorosabban fekszik a tepsiben, annál kevesebb kakaós krém szökik ki belőle.
A sütés utolsó néhány percében eltávolítom az alufóliát, hogy szép piros legyen a kalács teteje. Ekkorra már hihetetlenül finom illatok szoktak szállni a sütőből. :)
Ezután már csak türelmesen kell várni, hogy langyosra hűljön. Ilyen szépen szeletelhető lesz, ha mindent jól csináltunk:
A kakaós kalácsról nekem mindig Iszkáz jut eszembe, ahol gyerekkorunkban minden nyáron megfordultunk, néha évente többször is. Egy másik bejegyzésben említettem már, hogy itt élt Emma néni, anyu nagynénje. Beteg volt a lába, egy fiatal lánykori baleset nyomát viselte magán, a szíve sem volt rendben, mégis szívvel-lélekkel várt minket mindig. Illetve vártak, a testvéreivel együtt.
Emma néni gyakran rétessel várt minket és kakaós kaláccsal búcsúzott tőlünk. Ő nem összefonta és töltelékkel töltötte, hanem két féle tésztát gyúrt be: egy simát és egy kakaósat és a két kinyújtott lapot egymásra helyezve csavarta össze, így lett két színű a sütemény.
Régi, fatüzelésű tűzhelyben sütötte meg, gondolhatjátok, hogy mennyivel finomabb volt, mint ami gáz- vagy akár villanysütőben készül. Mindig ki volt számolva, a hazaindulásunk előtt egy órával elkészült, ezután zsírpapírba csomagolta és szinte még langyos volt, amikor hazaértünk vele Budapestre.
Ezen a régi, 1987-es képen a háttérben látható Emma néni. Előtte én támasztom a széket, a fürtöske, kanállal a kezében Mazsi, jobbra pedig anyu próbál kihátrálni a fényképről. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Keresés a blogon
Facebook oldalunk
Ezeket olvastátok legtöbbször
Kapcsolódó oldalaink
Kedvenceink
Ennyiszer néztetek meg minket
Szerzői jogok
A blogon található fotók és írások saját szellemi termékeink, ettől eltérő esetben forrásmegjelöléssel látjuk el.
A blogunkon található írásainkra, fotóinkra az 1999. évi LXXVI. törvény vonatkozik, azokat bármilyen módon felhasználni a forrásmegjelölés és írásos beleegyezésünk nélkül tilos! Megsértése jogi következményt von maga után!